Utazás II

Szocreál. Persze, cserkész, meg minden, de azért simán elmenne a Vörös térre is...

Azért ez gyönyörű. És fontos. Sajnos az előtere felújítás miatt le volt zárva.

A Vietnami Emlékmű. Megrendítő. Tudjuk, hogy az USA történetének talán legmegrázóbb eseménye, ráadásul nem igazán jogos háború, de látni azt a rengeteg nevet és átérezni, hogy a Történelem egy darabjával találkoztam, ez megfogott.

Washington Monument, háttérben a Capitolium

Lincoln Emlékmű

Sajnos se tegnap, se ma nem vittem fotómasinát, így csak a washingtoni képeket tudom feltenni. Indulás előtt még elmentünk a képeken látható dolgokat megnézni. És persze nem jutott lehetőségem a Pulaski Parkban sátrazókat lefotózni, akik gondolom tüntetnek, vagy valami... A rövid városnézés után elindultunk Charlotte-ba. Az utat talán nem részletezném, Észak-Karolinába érve nagyon megváltozott a táj, óriási nagy üres terek, hosszú, egyenes útszakaszok, dimbes-dombos terep. Estére értünk ide, így egyenesen a szállásra mentünk, egy nagyon kellemes kis ház a Mountain Island Lake partján. Ha kicsit jobb idő lesz majd fotózok, merthogy egész nap esett.
Tegnap aztán belecsaptunk a lakáskeresésbe, de az első nap kissé csalódás volt. A Neten már rég óta nézegettük a kiadó lakásokat, mind nagyon szépnek mutatkozott képeken, de élőben az első három lakás már belépéskor olyan érzést keltett, hogy "á, ez nem az, ahol lakni szeretnénk". Mondjuk nekem az egyik tetszett, de mindenképp legalább másfél fürdőszobásat szeretnénk (egy teljes fürdő és egy kló), de ebben csak egy található, így nem jöhetett szóba. Aztán találtunk egy gyönyörű, ötödik emeleti lakást, garázs az emeleten, az árban benne az Internet, TV, 24 órás edzőterem, medence, szóval baba, csak éppen 1500/hó, mi meg szeretnénk kicsit leszorítani a kiadásokat. Minden esetre elraktuk a címet.
Ma reggel aztán megtaláltuk az igazit! 2 háló, 1,5 fürdő, földszinti, ezért kis kert is van, medence, parkoló, nagyon kellemes beosztású lakás, 88 nm, jó környék, iskola közel, szóval kasa. És, ami a legbabább, 1000 dodó havonta! A leendő munkahelyemtől mintegy 2 kilire van, oda még gyalog is be tudok menni, de akad busz is, bár azt még nem tudom milyen sűrűn jár. Szóval egyelőre jól alakul minden. Miután lefoglaltuk a kecót, elmentünk egy bevásárlóközpontba, mert azt hittük, hogy van Aiyinak játék lehetőség - sajnos csalódtunk. De az a bevásárlóközpont, az hihetetlen! Ilyen brutál méretű izét még sosem láttam, 2-3x akkora, mint a Nyugatinál, és bent alig lézengett pár ember. Gondoltam is, hogy ha ezek nem mennek csődbe, akkor innentől kezdve nekem a new yorki kollégáik ne nagyon siránkozzanak, hogy nincs elég profit, mert ott meg levegőt nem lehet kapni a boltokban, annyian vannak és persze vásárolnak is.
Ja, amúgy mi szeretjük "lebirkázni" az amerikaiakat, de két dolog, amivel nekünk otthon nem tudom hogy sikerülne megbirkózni. Az egyik pont a bevásárlóközpontokkal kapcsolatos. Marhára utáltam otthon, hogy akárhova mentem, mindenhol százassal a zsebembe kellet megérkezni, különben nem tudtam kocsihoz jutni. Itt a "birkáknál" eddig sehol nem láttam ilyet és kétféleképp működik a dolog. "Vidéken", pl Long Island-en az emberek szépen visszatolják a helyére a kocsikat, a nagyobb helyeken viszont vannak fizetett alkalmazottak, akik összeszedik őket, de sehol nincs érmével szívózás. Ráadásul valami miatt a kocsiknak csak az első két kereke kanyarodik, ezért sokkal könnyebb irányítani, mint az otthoni 4 kerék-kormányzottakat... A másik az sávok alternáló felhasználása az utakon. A forgalom függvényében a középső sávot használhatják hol az egyik, hol a másik irányban. Ezzel nem csak kisebb utakon, hanem autópályán is találkoztam! Nos ez utóbbi akadályt az otthoni vezetést ismerve nem tudom hogy küzdenének meg az autós kollégák...

Charlotte-ról egyelőre tényleg nagyon csak benyomásaink vannak. Olyan érzés, mintha Pestről valamelyik nagyobb városba mennél, Debrecen, vagy Szeged, azzal a különbséggel, hogy a Belvárosban van pár felhőkarcoló meg két nagy stadion, ezen kívül viszont nincsenek magas házak, kertváros az egész. És persze sokkal nagyobb a tér, mint NY-ban, az autópályákon eddig nem találkoztunk dugóval, a környék szép. Már otthon is gondolkodtam sokszor, hogy vidékre kéne költözni, hát most megkaptam :-). Ami még feltűnő, az az akcentus. Itt már vastagon déli kiejtéssel beszélnek, ami nekem ugyan tetszik, de telefonon néha alig lehet érteni, hogy miről beszélnek. Hát, itt tartunk most, szombaton indulunk vissza.

Frissítés:
Feltettem pár képet a lakásról, ráadásul a legfontosabbat elfelejtettem: van kandalló :-).

Ferde, igénytelen...

Azért ez a lakás még mindig tartogat meglepetéseket... A képen látható, hogy ferdén szögelnek szinte mindent, ami persze nem tart az égvilágon semmit. Felülről két csavarral megfogattam a darabot, amikor észrevettem, hogy egy gomb hozzá lett festve a polchoz... Vagyis a fickó aki festette, annyira tetű volt, hogy otthagyta a gombot, és simán ráfestett! Gratulálok. Pedig mi egy elvileg középosztálybeli részen élünk. Azért remélem, hogy amerika (igen, így, kisbetűvel...) nem ilyen...

Ferde szög helye

Gomb és eredeti "helye"

Technikai izé...

Ez most elég száraz lesz, Kityi, inkább ne is olvasd el... Ott kezdődik, hogy kaptam a Kispánczéltól egy lámpát. Csabiról egy dolgot érdemes tudni: iparművész. Nem, inkább ipari művész. Vagy mi. Szóval olyan valaki, aki az ipari dolgokat művészi szinten készíti. Olyan a kecója, mintha egy ipartelepre lépne be az ember. Nekem legalább is ez a benyomásom. Persze nem arra kell asszociálni, hogy a fémforgácsok halmokban állnak, nem, tisztaság van, inkább olyasmire gondolok, hogy pl.: a lakásokban van egy biztosítékdoboz, oszt kész. Nála egy olyan szürke doboz van felszerelve,  mint mondjuk egy gépteremben, amin spéci kapcsoló lett beépítve és egy gravírozott nyíl végű villamos jel van rajta, meg valami felirat. Természetesen ezeket a lapocskákat rendelte egy gravírozótól, majd utólag szépen kifestette. Mindez hallatlan precizitással elkészítve. Amúgy is az az elképzelése az ilyen alkotásokról, hogy értelmetlenül tökéletesre kell készíteni a dolgokat. Arra gondolok, hogy az embereknek általában nem jut eszébe, hogy mondjuk egy nem látható felületet felpolírozzon/köszörüljön/egyáltalán megmunkáljon, de ő nem tud aludni, ha a bicajtartó állvány kallantyújának a belső éle nincs 0,5 x 45 fokban letörve... 

Még otthon nyaggattam, hogy én is akarok egy olyan lámpát, amilyen neki van. Igen, saját gyártmánya, elhasznált bicaj alkatrészekből. Pár nappal ezelőtt egyszer csak megérkezett a nem várt csomag. Egy igazi Kispánczél-féle lámpa! Azt hozzá kell tenni, hogy az esztergályos/marós munkákat az öccse, Nagypánczél András végezte, szintén "zenész"... 

Jójó, elhiszem, hogy nem mindenkinek tetszik ez a lámpa, ezért elmagyarázom, hogy mi benne a nagy tuti. Először is egy régi Boschetti váz alsó csöve a fő elem, vagyis egy Oria TT09-es. Ha valaki ismeri a régi bringákat, akkor tudja, hogy ez egy igen jó nevű anyag (ok. a Columbus SLX nyilván menőbb...), csodaszép bicajokat készítettek belőle. A festék homokfúvással lett eltávolítva, alul-felül kapott egy-egy záró darabot, ezek tökéletesen illeszkednek. Az alsó záró darab a talapzatba süllyesztve, ahol az átmenetet nem lehet érezni kézzel a két darab között. Négy imbusz csavar rögzíti, ezek anyamenete szintén süllyesztve, szoros illesztéssel kerültek az alaplap aljába. A villanykapcsoló a felső kulacstartó-szembe helyezve, a vezeték pedig az alsóban jön ki. (Korábban vitatkoztunk, hogy inkább alul kéne kijönnie, de belátom, ez így ipari...) A vezeték a szemnél kettős szigeteléssel, törésgátlóval ellátva. A végén egy spéci földelt dugó. 

Mindezt miért vetettem blogra? Egyrészt, mert nagyon örülök a lámpának, másrészt, hogy megpróbáljam bemutatni az amerikai és az európai gondolkodás közötti különbséget. Mondjuk biztos viccesen hangzik, de erre jelen esetben a csatlakozó szolgáltat alapot. Ahogy a képeken is látszik, tökéletesen szerelve, de ahhoz, hogy ez ilyen legyen, rutinos szem kell, biztos kézzel kell tartani a szerszámokat. Nos, vettem egy csatlakozót, 2 dodó. Itt ilyesmiről szó nincs. A szerelés a következőképp megy:

- csatlakozó széthúz, szétnyit

- vezetéket a házon áthúz, másik darabba helyez

- villa összenyomás és helyretolás.

Hosszabb volt leírni, mint megcsinálni. (Mondjuk a törésgátló nem fért bele a házba...) És működik. Ronda. Talán nem is olyan jó, mint az eredeti, de a termelékenység, a gyártási költség - össze sem lehet hasonlítani. Az előbbi sokkal jobb, az utóbbi sokkal alacsonyabb. 

Mi ebből a tanulság? Azt nem tudom.

Kicsit viccesebb történet. Csilla még korábban vett egy faliórát, bazi nagy, klassz, már csak azért is, mert francia (kinézetre, és képzeld, Méd in Jueszéj!). Olyan igazi vasútállomás hangulatú külseje van, bár, műanyag, de ez nem nagyon látszik rajta. Neeeekem teccik! Egy darabig nagyon jól járt, aztán megállt. OK, nyilván lemerült az elem, csere, de miután szeretem a környezetbarát dolgokat, ezért akksit tettem bele. Két nap múlva azzal is megállt. Na mondom okos, tuti nem töltöttem fel rendesen, tehát éjszaka töltés. Másnap akku vissza, óra elindul, Geri boldog. Ja. Vagy újabb 2 napig... Amikor megállt, arra gondoltam, hogy valami baja van mechanikának. Nem baj, veszek egy órát, kicserélem a szerkezetet és minden baba lesz ismét. A minap meg is történt a vásárlás, egy eredeti (tehát kínai) óra, ami meglehetősen szép, főleg a 6 dolláros árához képest. Fából van a kerete, meg minden. Lényeg, hogy gyorsan átszereltem volna a dolgokat, amikor eszembe jutott, hogy van egy másik falióránk, mi lenne, ha annak a ketyegőjét tenném át és akkor a sokkal szebb kínai cuccot tenném fel a fürdőbe? Remek. A fehér óra és a bazi nagy francia pillanatok alatt szétesett, majd a csere után a nagy órát összeraktam, vissza a helyére. Miután ez olyan szerkezet, hogy rengeteg kis csavarral van szerelve (tuti mégsem amerikai...), akkus fúróval szereltem. Kicsit később vettem észre, hogy sikerült az üvegét eltörnöm, merthogy ez ténylegesen üvegből van, az akkus  fúrón meg a legkisebb nyomaték is nagynak bizonyult. Nagyon boldog voltam, mert stabilan járt az óra. Ja, egy napig... Na akkor kezdtem el gondolkodni, hogy talán az az 1,2 Volt, amit az akksi szolgáltat, nem elég. Duracell be, mármint az elem, mert az akksi is az volt. Azóta minden óra pontosan jár, igaz, jelenleg van egy plusz óránk, de legalább a nagy sokkal patinásabb lett, mert törött az üvege...

Egy rövid: A riasztó

Visszatérő kérdés: Hogy érzed magad. Nos, teljesen otthonosan! Kicsit ugye zaj-freak vagyok, erre 0:48-kor megszólalt az utcában egy riasztó - nem először. Tisztára, mint Pesten, még a "dallama" is ugyanaz. A következő ilyennél verekedni fogok, mert persze Aiyi felébredt.

Kidühöngtem magam, megyek aludni, az érdekesebb dolgokról később...

A hitelválság igazi oka

Oknyomozó riport

Mindig úgy alakul, hogy másról írok, mint amit eredetileg tervezek. Most például ez a nagyon fontos téma ugrott be! Mert ugye mindenki azt hiszi a bankok rossz hitelezési szokása, a profit hajhászása okozta a másodlagos jelzáloghitel válságot*. Nos nem, a bankok nem csináltak semmit sem rosszul, csak egy tényezővel nem számoltak. Ennek jártam utána.

Történetünk ott kezdődik, amikor Csillával elhatároztuk, itt maradunk ebben a lakásban legalább 4-5 évet. Az okok prózaiak: olcsó, jó helyen van, közlekedés rendben, iskola-óvoda a közelben, garázs az épületben, más nem is kell. Mindez rendben is lenne, de a lakás, hogy is mondjam, szóval "szépen" kifestették, mielőtt beköltöztünk. A "szép" ugye relatív fogalom, nos az itteni festés kb. egy faluvégi garázs falán menne el "szép"nek. Ezért elhatároztunk, mielőtt elkezdek dolgozni kipingáljuk a kecót. Miután már részt vettem 1-2 lakásfelújításban, úgy gondoltam itt Amcsiban sem okozhat különösebb gondot. Pár hete vettünk egy csiri-biri akkus fúrógépet, ugye ez jól jöhet minden munkához, ütve fúr, állítható a nyomatéka, amit csak akarsz. Imádom az ilyen kütyü-mütyüket, igaz, ezt használtan, illetve a gyártó által felújítottan szereztük be - féláron. A nagy jó az egészben az, hogy ez egy rendszert alkot, ezért a csiszológéphez tényleg nagyon olcsón jutottunk hozzá. Gondoltam nekiesek a falnak a csiszolóval és pikk-pakk olyan lesz a felület, amire már csak rá kell pingálni a festéket és örülünk. Na itt jött az első koppanás. Valami olajos trutyival kenték le az egyébként tapétázott falat. Mint kiderült, Ámerikában teljesen normális a fürdő tapétázása, én mondjuk sosem hallottam ilyet és eszembe sem jutna, de már tapasztaltam fura dolgokat, szóval nem lepődtem meg. Na de, ha tapéta, akkor azt nem probléma lekaparni - gondolná az egyszeri munkás, neki is zuhantam. Anyagbeszerzés közben Csilla talált egy "14 in 1" eszközt. Ez egy érdekesen kialakított spakli: található rajta 6 lap fejű csavarhoz kulcs, át lehet alakítani csavarhúzóvá (sima és kereszt slicc) és természetesen sörnyitó. (Mondjuk csak 13 eszközt találtam meg...) Szépen kiéleztem és uccu! 2 nap alatt sikerült is lekaparnom 1, azaz egy falat. Ennél a pontnál jeleztem kis feleségemnek: ne tovább, sose leszünk készen, ha így folytatom. Valami hihetetlenül felragadt az az olajos izé a falra, de olyan ronda is, hogy nem lehetett fent hagyni. Szerencsére egy ismerős mondta, hogy egy bizonyos "joint compund" nevű anyaggal érdemes a falat kiegyengetni. Mint kiderült ez glett és fel lehet hordani a festékre is. Ha eddig sok negatívumot mondtam a helyi viszonyokról, akkor itt az ideje az áradozásnak. Mesés! Ha már gletteltél, akkor tudod milyen kínlódás valami jó anyagot keverni gipszből, tapétaragasztóból, diszperzitből. Ez is gipsz alapú, de habosított - ezért nagyon kicsi a fajsúlya (itt jobb a fajsúly, mert egyébként nagyon sűrű...), előre bekevert cucc, direkt erre a feladatra fejlesztve. Az ember ráteszi a glettvasra, elhúzza és jön a meglepetés. Az igaz, hogy az anyag jobb, mint tökéletes, de ahogy elhúzom, elsőre jó, aztán olyan mélyszántást húzok bele, amilyet még soha. Nézem mit rontottam el. Felfektetem a vas tiszta oldalát, nagyjából a közepéig feküdt fel, a másik oldala elállt a faltól - úgy egy collnyira! (Hehe, jó lenne tudni mennyi az egy coll, mi?) Megmértem, 22 mm! Ennyire hullámos falfelületet még nem láttam. Hozzá kell tenni itt másként építkeznek, mint otthon. Filmen tuti láttál már olyan félig kész házat, ahol az épület váza látszik fából, aztán jön a gonosz, a főhős meg szögbelövő pisztollyal a fóliához szögezi a fickót. Ebből úgy lesz ház, hogy a gonosz helyett gipszkarton lapokat rögzítenek a vázra. Ez sosem lesz olyan szép egyenes, mint amilyen Józsibácsi tud vakolni, de mondjuk így sem értem miként lett ekkora hepe-hupa benne... És persze nem olyan, mint a hullámpala, hanem inkább négyzetrácsra hasonlít, ezért sehogy nem tudtam szépen kiegyenesíteni. Más ötletem nem lévén jó vastagon vittem fel az anyagot a mélyedéseknél, a kiemelkedéseknél meg alig valamit.

Ennél a pontnál kezdtem el gondolkodni a hitelválságon. Az eredeti verzió szerint a bankok bódog-bódogtalannak adtak hitelt, nem ellenőrizték a fizetőképességet, így az amcsi nép fedezetlen hiteleket vett fel, amit törvényszerűen bedőlt. Á, frászkarikát! Az odáig rendben, hogy felvették a hitelt, elkezdték törleszteni a lakás árát, aztán 3-4 év után ki kellett pingálni, na akkor döbbentek rá ők is arra, amire én, és azt mondták: hát ezért a gagyiért nem fogok fizetni! És tömegesen leálltak a törlesztéssel. Szegény Dick Fuld, ha értett volna az építőiparhoz, akkor most is a Lehmann főnöke lehetne!

Na jó, azt azért el kell árulnom, ez egy viszonylag régi lakás, amit valami hihetetlen trehány módon festettek ki, mielőtt beköltöztünk volna. Egyszerűen nem értem, hogy lehet pölö penészes falra pingálni? Itt ilyet is találtam.

Zárásként egy találós kérdés, mi ez?

Nem, nem, ez egy sörnyitó, aminek a másik végére egy drótkefét erősítettek.

Utóirat: a fal egyébként egész szép lett, ezt az anyagot csiszolni is élvezet, nem porzik annyira és könnyű leszedni. Holnap alapozás, festés. Az alapozó is nagyon baba: vakítón fehér és hihetetlenül fed, a rozsdát is simán eltakarja. Hehe, tulajdonképpen itt élmény dolgozni!

*Sajnos csak angolul. Hmmm... Egyszer úgy mérte egy Internetes oldal az ismertséget, hogy a Wikipedia cikk hány nyelvre volt lefordítva. Innen látszik, hogy minket egyáltalán nem érintett a világválság...