Connecticut

Gondolom már hallottatok róla, hogy kicsit esik a hó errefelé. Ma kaptam ezt a kis szösszenetet, gondoltam leferdítem, de angolul jobb, ha valakinek kell, elküldöm. ****************   Augusztus 15 - Beköltöztünk az új otthonunkba Connecticut-ban. Annyira gyönyörű itt! A tó északra nagyon fenséges, alig várom, hogy hóval borítottan is lássam a tájat. Imádni fogok itt élni! Október 14 - Connecticut egyértelműen a legszebb hely a Világon. A levelek a vörös és a narancs összes árnyalatába fordultak. Keresztül mentünk a parkon és láttunk néhány szarvast. Nagyszerűek! A legszebb állatok a földön. Ez itt a földi Paradicsom, imádok itt lenni!          Október 25 - Ma kezdődik a szarvasvadászat. Nem tudom elképzelni, hogy lehet képes bárki is megölni egy ilyen csodálatos állatot, mint a szarvas. Remélem nemsokára havazik, imádok itt lenni. Azok a vörös és narancs levelek beborították a kertet, úgy néz ki, mint egy színes szőnyeg. Mennyire gyönyörűűű! A gereblyézés a kertben jó alkalmat fog nyújtani egy kis testmozgásra a kristálytiszta hűvös levegőn.  November 1 - Ah, még több levél, még több mozgás.          November 8 - Jézus Mária, még több levél. Azt hiszem érdemes lenne megvárni, amíg lehull az összes, mielőtt újra nekiállok gereblyézni.      November 15 - Végre! Az összes fa lehullatta a levelét és a mai utolsó gereblyézéssel befejeződött a szezon. A csontkovács azt javasolta, hogy vegyek igénybe egy kertészt a következő évben. Csak négy hólyag fertőződött el a tenyeremen, máskor nem szabad elfelejtenem kesztyűt húzni.   November 30 - Mi a franc? Honnan a fenéből jött ez a rengeteg levél újra? Tegnap fújt egy kicsit a szél és az egész kert ismét tele van levéllel. Mindegy, tavaszig ráérnek.       December 12 - VÉGRE havazott tegnap éjszaka. Arra ébredtünk, hogy mindent belepett a hó. Pont úgy néz ki, mint egy képeslap. Kimentünk, letakarítottuk a lépcsőt és ellapátoltam a havat a garázsbeálló elől. Utána hógolyóztunk (én nyertem), aztán, amikor a hóeke elment, újra kiástam a behajtót. Milyen csodálatos hely. Imádom Connecticut-ot!          December 14 - Ismét esett, imádom. A hóeke ismét eljátszotta a kis trükkjét. Imádok itt lenni.      December 19 - Tegnap éjszaka megint havazott. Nem tudtam kiállni. Nem tudtam dolgozni menni. Kikészültem a lapátolástól. Kib...ott hóeke.     December  22 - Megint esett az a fehér szar az éjszaka folyamán. Mintha nem lett volna elég a gereblyézés, most mindenhol hólyagos a kezem a hólapátolástól, legalább kesztyűt kéne húznom. Azt hiszem a hóekés valahol elrejtőzve vár amíg befejezem a beálló letakarítását. A seggfej.        December 25 - Boldog Kib...ott Karácsonyt! Újabb mocsok hó. Ha egyszer elkapom azt a szarházit, aki a hóekét vezeti, esküszöm, hogy kicsinálom a szemétládát! Nem tudom, hogy miért nem használnak több sót az utak szórásához, hogy felolvadjon az a kib...ott jég!?     December 27 - Újabb adag fehér trágya. Már három napja csak bent vagyunk a házban, kivéve amikor havat lapátolunk a garázs elől, miután elment a hóeke. A kib...ott kesztyű átázott, aztán megfagyott a kezemen. Az orvos szerint csak közepes fagyási sérüléseket szenvedtem és a bőr elváltozása csak átmeneti. Nem tudunk sehova sem elmenni, az autó beragadt a fehér szarhegy alá. Az meteorológus szerint újabb 25 centi fehér fos fog esni az éjszaka. Tudod, hogy az hány lapát havat jelent???          December 28 - A kib...ott meteorológus tévedett. 70 centi fehér fos ömlött a nyakunkba. Ha ez így megy, a nyár közepéig nem fog elolvadni. A hóeke elakadt az úton és az a szemétláda sofőr feljött kölcsönkérni egy hólapátot. Miután mondtam neki, hogy már hatot eltörtem a sok szar ellapátolása miatt, amit a bejáróra tolt, eltörtem a kib...ott fején az utolsó darabot is.     Január 4 - Végre kijutottunk a házból. Miközben a boltba mentem kaját venni, elütöttem egy rohadék szarvast, ami nekiszaladt a kocsi elejének. A kár 3000 dodó. Ki kéne nyírni az ilyen rohadt dögöket. Bárcsak az összeset lelőtték volna tavaly novemberben.       Május 3 - Levittem a kocsit egy műhelybe. Rozsdásodik mindenhol attól a kib...ott sótól, amivel minden szar utat beszórtak. Május 10 -  Átköltöztünk Sarasotába, Floridában. Nem tudom elképzelni miért akarna egy épelméjű ember valaha is abban az Isten által is elhagyatott Connecticut-ban élni. **************** Egy kolléga ott él, át is küldtem neki, itt a válasza: "Allat! nagyon igaz. Foleg ma amikor megint 40 centi ho esett :-)"

A Diktátor

Aiyi "Bogyó és Babócát" akart nézni, persze nem engedtem, majd fürdés után, ha addig rendes kislánykényt viselkedik. Aztán Csilla el akart menni aludni egy kicsit, természetesen Aiyi ment vele és vitte a babakészletét, mondván, hogy a babáknak is aludni kell. Persze ilyenkor nem hagy senkit sem pihenni, gondoltam elcsábítom:

- Aiyi, gyere "Bogyó és Babócát" nézni!
Semmi reakció.
- Aiyi, akarsz mesét nézni?
- NEM!

A nevelési tanácsokat a megszokott címre kérem! Köszi!

Amúgy szép nagy hó esett megint az éjszaka, vagy 30 centi, de most egész rendesen takarították az utakat, de ennek ellenére nem voltak nyitva az iskolák a mai napon. El is mentünk Aiyival szánkózni a fókás játszótérre. Nem meglepő módon a gyerek az első lecsúszás után már egyedül akart menni, kicsit később már tényleg maga csúszott le, igaz csak a kisebb lejtőn.

Ha azt hiszed, hogy furcsa dolgok csak otthon vannak, akkor nagyon tévedsz. Kis feleségem jelentkezett egy olyan kafetériára, hogy 500 dodót havonta levontak, ezt a gyerek ovijára lehet költeni, csökkenti az adóalapot, és a lét egy az egyben visszakapod számla ellenében. Minden szép és jó, a bökkenő ott kezdődött, hogy az egészet azzal az összeggel számolta ki, amit még az első oviért fizettünk. 1200 havonta, aztán szeptembertől az ovi 900, aztán csak 800 lett, így csak a felét sikerült elkölteni a befizetett lének. Telefonáltunk ma a cégnek, aki az egészet kezeli, hogy miként lehet a léhez jutni. Csak és kizárólag számlával. És ha nincs? Akkor elvesztetted. Szép mi? Persze menet közben már nem lehetett változtatni a befizetés mennyiségén. Szóval ez az igazi lenyúlás. Jójó, nem kell félteni, ma visszavittünk egy ruhát, menet közben megtaláltuk azt a tánciskolát, aminek az oktatójával egyszer már összefutottunk. Nosza be is írattuk a gyereket... Így aztán a Diktátor vasárnap reggel megy élete első balett és sztepp órájára. Képeket majd később mellékelek, de úgy néz ki, hogy igazi balett-szülők lettünk :-).

Cím nélkül...

Karácsony. Kicsit szentimentális módban vagyok, miközben egy értelmetlen eljárás újra és újra lefut a fejemben. Nevezetesen a "Mi_Lett_Volna_Ha()" rutin. Nyilván, ha Fazekas Zolival bicajozva a torbágyi elágazásnál nem fekszem le, az nem sokat változtatott volna a dolgok menetén. Volt azonban egy elég fontos momentum. Már egy ideje a Pannonnál dolgoztam, amikor a csopvez kolléga odébbállt, jó lehetőséget kínálva a továbblépésre. Jelentkeztem is a pozícióra, de a főnököm volt olyan aranyos és nem bízott bennem, és bár egyedül maradtam jelölt, nem adta nekem az állást, hanem tovább keresett embert. Később talált is más valakit, Danit, akivel azóta is jóban vagyok, ráadásul nélküle egészen biztos, hogy nem dolgoztam volna a Morgannél (merthogy ő csábított át), ami most munkakeresés közben hasznosabbnak tűnik, mint a Pannon, (ráadásul szerintem anyagilag is jobban jártam). Már több alkalommal megjegyezték, hogy nocsak, az MS-nél dolgoztam? Ugyanez a Pannonnal nem esett meg, szóval köszi szabópeti, hogy nem bízol a saját embereidben :-).

Karácsony. Aiyi természetesen áthúzta az összes számításunkat. Úgy terveztük, hogy a délutáni pihenés közben szépen karácsonyfa díszítés, ajándék-elhelyezés. Ehelyett nem volt hajlandó aludni, 4 óra felé aztán Csilla levitte a játszótérre, akkor még nem volt hó, én meg mint az őrült nekiálltam fát állítani. Nem meglepő módon 10 perc múlva telefon, hogy siessek, mert az amcsi el akar aludni. Szegény fára alig került fel pár dísz, már jöttek is haza. Persze óriási sikere volt Thomas a vonatnak, de a nagymamától kapott baba nem aratott sikert, annyira, hogy az estét a sarokban végezte... Aiyi ugyanis eleinte kicsit félt tőle, olyan nagy és annyira élethű a baba. A Karácsony egyébként isteni jó volt, Interneten főztem: ha valami nem akart úgy menni, ahogy gondoltam, akkor gyorsan hazacsörögtem a Muternek vagy a nővéremnek, és egyeztettük hogy is kell készíteni a dolgokat. Közben borozgattam, szóval kasa volt. Bár Csilla nem szereti a mákos bejglit, végül csak azt evett, a dióst nekem kellett elpusztítanom.

26-án aztán leesett az első hó. Nem kispályázta el, rögtön vagy fél méter hullott, pár képet itt és itt találsz. Ez volt az első eset, hogy igazán zavart éreztem az Erőben, ami azóta is tart. Mondjuk még elfogadom, hogy egy napig nem takarították le az utcát. Emiatt Csilla nem ment dolgozni, a szomszéd bácsi sem. Ami gáz, hogy azóta vaklizik a szemétszállítás. Az eset után majd két hétig egyáltalán nem vittek el semmit, pedig már a a hó is kezdett elolvadni, fenyőfák hevernek szanaszét, nem a legjobb látvány. Ma éjszaka elvileg újabb 20 centi hó fog esni, eddig az előrejelzések beváltak.

Karácsony és Új Év között elmentünk korcsolyázni (végre) a Világ Jégcsarnokába, ami ebben az esetben nem is annyira megalapozatlan elnevezés. Szuper modern épület, 2-3 éve lett kész, állítólag azért építették, hogy a rendezendő Olimpia egyik helyszíne lehessen. Az Olimpiából nem lett semmi, de a csarnok maradt. Az elnevezés persze kicsit csalóka, mert a jég ugyan igaz, de egy 50-es feszített víztükrű medence is helyet kapott ugyanott. Kíváncsi lennék, hogy a medence szerepet játszik-e a jég hűtésében? Itt szerencsére nem találkoztunk olyan kellemetlen dolgokkal, mint bear mountains-i pályánál. A jegyek ellenőrzése (hogy - hogy nem...) csak a jégre lépéskor történik meg, tehát, ha nem akarsz korizni, akkor jegyet sem kell venned. Minden gumival borítva, így még pisilni is kényelmesen lehet a kori levétele nélkül. Természetesen parkoló is van a közelben, a jegyek ára pedig kellemes, ráadásul egész napra szól. Nemrég újra elmentünk, Aiyi természetesen egyedül akart a pályára menni, de ami nagyon jó, hogy már meg tud állni a lábán, mindezt a negyedik alkalommal.

Sajnos a kínai ovi megszűnik, elköltöznek Manhattan-be... Szerencsére találtunk egy másik kínai ovit, ez ugyan egy nagyobb intézmény, de egyelőre szimpatikus, reméljük minden oké lesz vele.

Ja, a legfontosabb dolog majdnem lemaradt. Még jóval Karácsony előtt beszéltem a Muterrel, hogy küldjön egy könyvet, ami nagyon érdekel, és ha már csomagot ad fel, akkor tegyen bele diós és mákos bejglit is. Persze ment a sopánkodás, hogy mégiscsak ópium, meg kaja, meg mittudomén, és sosem fog ideérni. Azért az anyukám összeállította a csomagot, a postán biztosították, hogy 5 nap alatt ideér. A feladás elég vicces lehetett, mert a csomag tömege kicsit nagyobb lett a kelleténél, ezért ott helyszínen kiettek belőle, hogy elérjék a súlyhatárt. Nos, a csomag ugyan nem öt nap alatt, de ideért. A diós bejgli ráadásul túlélte a kalandot, és finom volt. A mákos sajnos megpenészesedett, ráadásul még lett valami baja, mert az íze sem volt a legjobb. Hát igen, az öt nap jobb lett volna...

Ezeken felül elég csendesen telnek most a napok...

Gyereknevelés II.

Az előző bejegyzéssel ellentétben most nem általánosságokról lesz szó, hanem az amerikairól. Miután márciusban főállású apuka lettem úgy, hogy az első másfél év kimaradt, így kis hendikeppel indultam. Néhány alkalommal rémülten írtam is levelet a Nevelési Tanácsadó Testületnek, vagyis Tompának és TiBinek. Ez főleg akkor fordult elő, amikor nem tudtam/tudtunk mit kezdeni a gyerek valamilyen dolgával. A hisztire egyértelmű választ kaptam: hidegzuhany. Ez mindkét említett gyakorló apukánál bevált, ráadásul a szüleimtől azt hallottam, hogy rám is csak ez hatott. Nosza, bevetettem a következő alkalommal a fegyvert. Úgy nézett ki, hogy működik, egy darabig még hatott is az említése, aztán semmi. Na, akkor jöhet a következő forduló. Az eredmény katasztrófa. Semmi. Csak egyre jobban üvöltött, közben rám nézett, és a szemével azt mondta, hogy csak azért is visítani fogok... Egy megfelelő pillanatban kivettem az vízből, próbálva menteni atyai tekintélyemet, de tudtam, hogy egy módszerrel kevesebb. 

Egy mosás alkalmával Aiyi is ott volt velem. A mosodában vannak gurulós kosarak, olyasmik, mint a bevásárlókocsi. Természetesen azt kezdte lökdösni, hiába kértem, hagyja abba, tudod, mint a falra hányt borsó. Ez még a rendőrbácsi előtt volt, vagy nem jutott eszembe, mindegy, lényeg, hogy egy idő után ráhúztam a fenekére egy figyelmeztetőt. Röhögött. Mondtam neki, nem lesz ez így jó, de csak folytatta, ezért ráhúztam egy nagyobbat. Persze röhögés. A harmadik még nagyobb volt, de még ekkor is csak egy "au", aztán röhögés és folytatás. Na ezek után kapott a szegénykém egy olyat a fenekére, amit még én is éreztem a tenyeremen, el is törött a mécses.  Ez ott és akkor működött, de csak nem lehet minden nap elnáspángolni a gyereket...

Ami később bevált, az a "rendőrbácsi". Csilla vitte le az amerikait még augusztusban a játszótérre, és persze rájött a rosszalkodás. Nem Csillára, a gyerekre. Kiszaladt a játszótérről, ami ugye szigorúan tilos, Csilla utána számítógéppel, szatyorral a kezében, de csak az első gyalogátkelőnél érte utol. Az volt a nagy szerencse, hogy egy rendőrbácsi épp ott szállt ki az autójából, és miután nem látta a kicsi gyerek szüleit, odament hozzá. Csilla pont akkor ért oda, és persze egyből megkérdezte a rendőrt, hogy elviszik-e az ilyen rossz gyerekeket. Mire a fickó vette a lapot, és mondta, hogy természetesen, van egy hely az ilyen esetek számára fenntartva. Kicsit még beszéltek, aztán Csilla  mondta a gyereknek, hogy most az egyszer a rendőrbácsi még elengedte. Gondolhatod, a gyerek úgy ment a kocsihoz, mint a kisangyal. Kicsit később, még Omerrel mentünk el reggelizni, volt ott pár rendőr is. Amikor indult kifelé Csilla a gyerekkel, épp jött be egy társuk. Na azt láttad volna, hogy milyen rendesen fogta az anyja kezét és hogy be volt tojva. Azóta  a rendőrbácsi az utolsó mentsvárunk, ha rájön a rapli. Sajnos pár héttel később találkoztunk egy balfasszal, hiába mesélte el neki Csilla, hogy mi a helyzet, a hülyegyerek nem vette a lapot… Ennek a módszernek csak az a hátránya, hogy valamikor majd megint kellene egy valódi rendőrrel beszélni, csak hogy elevenen éljen a gyerekben :-).

Ezek után mi történik ma? Lefekvés előtt mint akinek bekenték a fenekét csípős paprikával, elkezd rohangálni meg eszetlenkedni. Szerencsére most Csilla volt a soros, jó sokáig csak szép nyugodtan mondogatta neki, hogy mit is kéne csinálni, persze csak röhögés, földön fetrengés volt a válasz. Egy idő után mondta neki, hogy jön a fenékre verés. Úgy hálás voltam magamban a szerepcsere miatt, ma ő játszotta a rossz rendőrt, aztán jött is a bünti. Annyit azért tudni kell, hogy kis feleségem kajakozott, és tisztában van a "simázás" minden apró műfogásával. Kicsit meg is lepődtem a csattanás hangján, de Aiyikám csak annyit mondott "au" és mindent folytatott tovább. 

Most szerinted mit csináljunk? Hogy a fenében lehet egy ilyen gyereket fegyelmezni? Nem úgy értem, hogy rossz, hanem egyszerűen nem érdekli a "fenyítés" adott esetben. Mostanában ráadásul minden este és reggel ezt játsszuk, persze az oviban (gondolom) egy tündérbogár, mert az óvónéni imádja és soha semmi panasz nincs rá. Még szerencse, hogy nem fiú. Egyébként persze itthon is általában tündérbogár, egész hihetetlen, hogy még csak 3 éves, de készségesen segít, a minap pl.: nem lehetett lebeszélni a mosogatásról.

Gyilkosság a 67-dik úton!

 Thriller 18 éven felülieknek!

A képek a 18 felettiek közül is csak az erős idegzetűeknek!

Szörnyű dologra ébredtünk a minap! Orsi elhalálozott... Az a gyanúm, hogy nem éppen természetes módon lehelte ki az utolsó vízpamacsokat a száján, mert igen csapzott állapotban találtam rá. Egy alkalommal mintha látni véltem volna, hogy az életben maradt aranyhal megpróbálta megenni Orsit, de később nem történt ilyesmi, viszont az is igaz, hogy az eset után kicsit több kaját adtam a halaknak, nehogy a sziámit nézze eledelnek. Elég fura volt ez a kaja dolog a halaknál. Miután ettek, Orsi kezdte mindig az aranyhalat egzecíroztatni, de ha kezdtek éhesek lenni, akkor fordult a kocka. Úgy látszik előző este kimaradt a kaja és elöntötte az agyát a kajálhatnék. Az előzményekhez tartozik, hogy amikor visszavittem az apró halakat, akkor kaptam 3 aranyhalat, amik közül 2 gyorsan megadta magát, a harmadik viszont elég masszívnak néz ki... Íme a tragédia képekben, az elsőn még vidám, aztán kicsit csapzott:

Azt nem értem, hogy mi a fenétől lesz a víz iszonyat mocskos 2 nap alatt? De teljesen sárga és átlátszatlan. Na mindegy, az vigasztal, hogy ezt a marhaságot legalább nem én találtam ki :-).

*********************

Most olyasmi jön, ami még nem volt, más tollával ékeskedem! És igen, ez találós kérdés! Mi ez?

 

A megfejtés lentebb.

Én sokáig kerestem a sörnyitót, nem találtam csak a "nem hivatalos"at, aztán rákérdeztem. Ez "a gyalu árnyéka". (Köszi Kispánczél a képet!)

A helyes megfejtők New York-os hűtőmágnest kapnak! Abból is van pár darab, én meg képes vagyok akárhonnan leverni... 

***************

Frissítés:
A Gyilkost elkülönítettem, Orsi reinkarnálódott. Persze az amerikainak azt mondtuk, hogy Orsi kórházban volt, és ma érkezett haza. Mondjuk azért a reakcióért már megérte kicsit kamuzni, mert hangosan kiabálta, hogy "Hurrá, Orsi, Orsi!!!" Csilla teljesen beindult, vett kavicsot az aljára, és három halat Orsi(2) mellé, de ezek is olyan kicsik, mint az előzőek és nem bírják a hideg vizet, ezért kapott az akvárium egy melegítőt is. Most elég vidámnak néz ki a csapat, a kicsik hárman általában együtt bandáznak, Orsi(2) meg a jobb oldalon tréningezik. Az a piros izé a tartály mellet egy etető, a végébe rá lehet tűzni a kaját, Orsi(2) meg leeszi róla. Na nem biztos, hogy én ezzel fogom etetni, valamicskét  azért macerásabb, mint beleszórni a cuccot a vízbe... Ja, és nem tudom figyeled-e micsoda növényzet kerül az akváriumba!

Frissítés II:
Én most már sorozatgyilkosnak érzem magam, vagy legalább is valami elfuserált Pavlovnak... Kishalak ismét megadták magukat, szép sorjában naponta egy, sőt, Orsi(2) is, így kénytelen voltam ismét egy reinkarnációs túrát tenni a közeli kisállat kereskedésbe, a kishalakat ezúttal viszont kihagytuk. A Gyilkosnak persze semmi baja abban a szűk tartályban...

Újabb frissítés: Orsi(3) is dögrováson van, szerintem egyszerűen csak egy öreg halat adtak el, mert kb egy hónapig rendesen üzemelt, de az utóbbi napokban kissé lelassult a mozgása, és az eddigi vidám úszkálás helyett a köveken pihen...

Szülinap

Sikerült levizsgáznom autóvezetésből! Kezdjük a dolgokat kicsit korábbról. November tizenkilencedikén volt az amerikai születésnapja. Így hívjuk Aiyit egymás közt. Bementünk meglátogatni az apukáját, mint már említettem ő a Time Square-nél lakik, viszont most készült pár kép is. Egy héttel ezután kezdődött a "Holiday Session", itt kicsit másként mennek az ünnepek, mint otthon. Az egész kalamajka a Hálaadással kezdődik, ez mindig csütörtökre esik, majd másnap következik a "Fekete Péntek". Nem, semmi tragédia nincs a dologban, sőt, elég vidám dolog, ezen a napon hihetetlen mértékű leértékelések vannak, és az emberek nagy része vásárlással tölti az időt. Egyes boltok reggel 4-kor (!!!) nyitnak, de ne gondold, hogy üresen állnak 8-ig, neeeem. Láttam olyan felvételeket, ahol az emberek egymást taposva próbáltak bejutni, hogy minél tutibb dolgokat tudjanak venni. És hogy miért fekete ez a péntek? Két magyarázatot találtam, az egyik szerint ilyenkor akkora a forgalom, hogy a töménytelen mennyiségű autó a lassú közlekedés, sok fékezés miatt rengeteg fekete csíkot hagy maga után - ez elég furán hangzik... A másik teória, hogy a boltok régi szokás szerint a veszteséget pirossal a nyereséget feketével jegyezik be a könyvekbe. Nos ezen a napon nem kell a pirosat elővenni...
Másnap elmentünk a Bear Mountains-ban levő nyitott koripályára. A szervezés persze nem volt tökéletes. Megbeszéltük egy ismerőssel, hogy együtt korizunk, ő mondta, ha 9 előtt odaérünk,  akkor még ingyenes a parkoló. Nos, nem volt az, ráadásul kiderült, hogy csak 10 után mehetünk fel a jégre, mert addig magán órák miatt foglalt. Nem baj, beülünk a melegedőbe, addig majd kibéreljük és felvesszük szépen a korikat, simán elmegy az idő.  A melegedő lényegében egy épület, amit az előző link bal alsó részén látni. Ezen keresztül lehet bejutni a pályára. Fél 10 felé kiderült, hogy nem maradhatunk bent a melegedőben, mert a jegy kiadó bódé is a ott van, és ugye az nem lehet, hogy bent vesszük meg a jegyet, ezért ki kellett menni... Tisztára, mint a cucilizmusban otthon, kb. annyira is voltak kedvesek az ott dolgozó emberek. Pedig csak annyit kellene csinálniuk, hogy a jegykiadó bódét áthelyezik a melegedő és a jég közé. Aztán Csilla felvilágosított, hogy ez nem egy magán jégpálya, hanem "állami" tulajdonú illetve üzemeltetésű. Mind ezek ellenére azért jól érzetük magunkat, és készítettünk pár képet is.  Csillával megegyeztünk, hogy a korcsolyázás lesz a mi téli sportunk, ezért vettünk az egész családnak korit. Kettőnknek összesen 80 dodóból kijött a beruházás és még kuponokat is kaptunk, Aiyinak pedig "garázsszélen" (használt cuccok eladása magánházaknál) sikerül beszerezni valami 4 dollárért. A kuponoknak kicsit később láttuk hasznát. A múlt héten bicajoztam, a ruházatom megfelelő, de kesztyűm nem volt, csak egy vékony polár, szét is fagytak az ujjaim. Ezek után elballagtam az egyik kuponnal a kezemben és vettem egy pár sí kesztyűt - 4 dollár 50 centért, ami tesók között is csak kb. 900 HUF... Szóval a "Fekete Péntek" tulajdonképp csak felvezetése a karácsonyi szezonnak, nagyon komoly leértékelések vannak egész Karácsonyig. Utána meg fizetnek is, csak fogyassz...
Ezek után érkeztünk el december elsejéhez, amikor is arra a bizonyos vizsgára került sor. Csillával elmentünk a megadott helyre, meeert ugye egyedül hivatalosan nem vezethettem még. A vizsga ideje alatt neki ki kellett szállnia. A vizsgabiztos egy néger, ja nem, afróamerikai fickó volt, de valami hihetetlenül mogorva. Kérte a kocsi papírjait, amit természetesen nem tudtunk neki odaadni, ki tudja hol voltak akkor épp... Azt mondta nem baj, és beütötte a rendszámot egy gépszerkezetbe, ami pikk-pakk ki is adta, hogy minden rendben. Na, hájtek megint jól működött. Az indulás után az első utcán balra, aztán jobbra, parkolás, Y-forduló, majd vissza a kiindulási helyre. Ennyi. Nem tartott sokkal hosszabb ideig, mint ahogy elolvastad. Ezek után nem csodálom, hogy nem tudnak rendesen vezetni errefelé az emberek... Azért ennek ellenére nem lett hibátlan a vizsga. Szerinte nem figyeltem a holttérre, ez csak akkor lehetett, amikor tükörből tolattam, emiatt be is szólt, a másik meg "excessive driving" tolatás és Y-forduló közben. Na, ha valaki tudja, hogy ez mit jelent, az lécci világosítson fel! A szavakat értem, csak nem tudom ez miként kapcsolódik ide... A végén az arc az előbb említett masina segítségével kinyomtatott egy papírfecnit (ezt tessék szó szerint érteni!), ami az ideiglenes jogsim. Gondolom közben központilag regisztrálták is, hogy átmentem. Ezek a dolgok azért nagyon jól tudnak itt működni...

Frissítés: Csillával megegyeztünk, hogy hivatalos helyen nem akarunk jópofa, vicces emberrel tárgyalni, mert eddig a mogorvákkal volt szerencsénk :-).
Időközben megjött a jogsim is, mosmá' "igazi"nyújorker lettem...

Velodrom, aquarium

Ma hatalmas felfedezést tettem! Óriási meglepetésre találtam egy bicóspályát. (Az áthúzott betűk azért vannak, mert Kispánczélnak nagyon tetszik...) Valójában azért nem meglepő, mert a múlt alkalommal egy fickó megkérdezte, hogy merre találja a Casino Velodrom-ot. A nevet kicsit félreértettem, vagy a fickó nagyon fura kiejtéssel beszélt, mert Kissena a becsületes elnevezése és nagyon közel van hozzánk. Kb. olyan pálya, mint a Millenáris, csak 12 méter és valamennyivel rövidebb a leírás szerint, vagyis pontosan 400 méter. (Most megint röhögök magamban, szegény amcsi gyerek nézhetnek ki a fejükből, hogy miért nem yard :-). Ebből is látszik, hogy a biciklisták mindenhol normálisak, itt is rendes mértékegységet használnak!) Idézem: "400-meter, state-of-the-art track". Na mondjuk a "sztét of di árt"-tól azért messze van, vagy itt nem nagyon értenek a művészethez, mert pont olyan hepe-hupás, mint a Milli. Viszont ma nem volt rajta csak két fickó rajtam kívül, de ők sem sokáig. Így aztán nyomtam is gyorsan egy 1 órás időfutamot, elértem a bravúros 31,2 km-es teljesítményt, amivel tulajdonképp csúcstartó is lehettem volna 1893-ig. (Azt a szemétséget a mai napig nem tudom megemészteni, hogy az 1984 és 1996 közötti 1 órás csúcsokat az UCI simán leminősítette '96-ban - 12 évre visszamenőleg megváltoztatva a szabályokat!!!) A lényeg az, hogy nagyon jót bicajoztam, még ha nem is a legsimább a  pálya, asszem máskor is megyek majd. Az nagyon klafa, hogy nincs forgalom, illetve nem nagyon kell figyelni merre megyek, mert vezet a pálya :-).

Csilla vett egy halat, mikor még Omer itt volt, Orsinak neveztük el. Mondogattam Csillának, hogy szegény hal, milyen rossz lehet neki, mert egyedül van. Elég vicces, mert ha közel megyek az üvegéhez, akkor elkezd figyelni. Szóval amikor meghozta, kicsit bénáztam hogyan tegyem bele az üvegébe. Erre Omer mondta, hogy adjam csak oda neki, mert ő nagy mester és majd jól átrakja. Ez sikerült is, igaz, Orsi előtte dobott egy hátast a földre, de az tény, hogy onnan Omer nagyon ügyesen vette fel és rakta bele a vízbe. Miután az üvege elég kicsi és nincs benne semmi, ezért 3 naponta vizet cserélek benne. Az előző kiugrós jelenet többször megismétlődött már, ez a lökött hal nem szeret átsiklani a nagy pohárból a kicsibe, inkább a lefolyóban landol. Szerencsére ott van egy szűrő, ami mindig felfogja, így még nem ment le egyszer sem. Orsi minden esetre kemény hal, nagyon jól érzi magát, szokott tréningezni, le-fel úszkál, meg az álla alatt van egy lebernyeg, amit elő tud varázsolni, na ilyenkor nagyon félelmetes, ha másfél méterrel nagyobb lenne, tuti betojnék tőle. (Van vagy 4 centi...) Egyébként nem tudom milyen hal, ha valaki ért hozzá piros és olyan, mintha egy zászlót húzna maga után, meg kilóg belőle pár izé, ami gondolom az uszonya, vagy valami stabi cucc. Van rendes oldal úszója is.

Ma, amikor Csilla hazajött, egy csomagot nyomott a kezembe, majd boldog születésnapot kívánt. Kicsit bután néztem ki a fejemből, mert ugye holnap Aiyi születésnap lesz (ja, meg Muter, el ne felejtsek szkájpolni...). Kiderült, délután betévedt egy halas boltba, vett Orsinak két barátot, levegőztetőt, meg mindenféle csiri-biri dolgot, amitől a halak majd nagyon jól érzik magukat, és egy méretes, igazi akváriumot. Sajnos Aiyit egyelőre nem nagyon hatja meg a dolog, bár minden este ő eteti Orsit - nem is kell figyelmeztetni, magától megcsinálja. Annyi szépséghibája van az etetésnek, hogy csak a konyhaasztalról éri el, oda viszont minden figyelmeztetés nélkül felmászik... Szóval akkor nem lesz több vízcsere, mert a nagyobb akváriumban mindig jó lesz a víz a levegőztető-szűrő miatt. Szépen kimostam az új cuccot, majd szokás szerint kézzel beállítottam a csapvíz hőmérsékletét, és először Orsit engedtem be a régi kis edényből az új helyre. Ezek után jöttek a kiscsávók, egy sárga és egy narancssárga a vendég vízzel együtt. Úgy saccoltam, hogy a hőmérséklet kb. azonos, nagy gond nem lehet, Orsinál bevált. Láthatóan jól érezték magukat, és úgy látszott az eladónak igaza van, mert Orsi nem próbálta megenni őket, igaz, sokkal gyorsabban úsztak, mint Orsi. Pedig ő sem lassú. Szépen feltettem a helyére a tartályt, beépítettem a levegőztetőt és néztük milyen jók így együtt.

Aztán a sárga kicsit furcsán kezdett úszni: lemerült az aljára és a hasát fordította felfelé. Mondom Csillának, te, ezzel valami gáz van, mert a halak nem szoktak szórakozásból háton úszni, edzeni meg csak gyorsra szokás. Ráadásul nem is ficánkol. Orsi persze egyből rámozdult új barátjára, kieresztette a lebernyeget és támadásba kezdett. Aztán meggondolta magát, úgy látszik a túl könnyű préda nem érdekli. Nem baj, maradt még a narancssárga. Az mint a mérgezett egér le-föl, jobbra-balra úszkált. Aztán egyszer csak megállt, ugyan nem feküdt hanyatt, de kisvártatva oldalazva folytatta az úszást. Ekkor már a rossz sejtelmek kezdtek előjönni... Sajnos be is igazolódott a dolog, mert kisvártatva ez is a hátúszást kezdte gyakorolni - egy helyben. De hirtelen elkezdett úszni rendesen. Ezt megismételte párszor, aztán abba maradt minden úszás jellegű tevékenység. Mondjuk ez legalább lebegett, nem merült le. Csilla teljesen beteg lett, azt mondta, látni sem bírja ezt a drámát. Aztán erőt vett magán és megnézte a blokkot. Szerencsére a döglött halakat is becserélik, igaz csak egyszer, de az is jobb, mint a semmi. Mondjuk nem sokra megyünk vele, ha itthon csak 5 percig bírják. Amúgy halvány elképzelésem nincs, mi csinálta ki a őket... Aiyinak meg magyarázhattuk, hogy a halacskák megfáztak és vissza kell vinni őket a boltba, ahol majd meggyógyulnak... Orsi viszont remekül érzi magát és van egy bazi nagy akváriuma.

Utóirat (hehe, ezt a szót ha jól emlékszem Dani utálja, mert a Post Scriptum a jó, de szerintem ez ugyanazt jelenti): utánanéztem, Orsi sziámi harcoshal, és kifejezetten hím nemű példány. Annyira agresszív tud lenni, hogy a saját tükörképét is megtámadja :-). (Az agresszivitásról csak az angol nyelvű oldalon írnak.)

New York Marathon

Dani rég óta készül a nagy megmérettetésre, be is volt sózva rendesen. Nekem úgy alakult, hogy Aiyival mentem ki, emiatt nem igazán tudtam fotózni vagy nagyon élvezni a helyzetet, mert közben vele is kellett foglalkozni, de panaszra igazán nincs okom, remekül viselkedett a csípős hideg ellenére. Ha eddig úgy tűnt, hogy fikázom "választott hazámat", akkor most itt az ideje kicsit irányt változtatom. Az a helyzet, hogy NY-ot nem annyira a város, mint inkább az emberek teszik azzá, ami. Nem az épületek, az utak, vagy épp a Central Park, hanem az emberek, akik benépesítik. Gondolom ez közhelyesen hangzik, de nem tudom másként megfogalmazni. Az város szerintem nem néz ki valami kasán, legalább is közelről. Nézd csak meg a fotókat, főleg amit hazafelé készítettem. Olyan nyomasztó, hogy az embernek az élettől is elmegy a kedve. Viszont az emberek, események, a "cirkusz", az hibátlan. Ha megnézed a Marathon útvonalát, akkor látszik, hogy az öt nagy városrészből négyen keresztül megy az pálya, ami azt jelenti jól lezárják hermetikusan az egészet, két bazi nagy hídnak (mindkettő kétszintes...) egy-egy részét, ami jelentősen lassítja a közlekedést. Mit tesznek erre a nyújorkiak? Kimennek versenyt nézni, és szurkolnak ezerrel. De ezt szó szerint kell érteni, síppal, dobbal, és a nagy karriert befutott vuvuzelával nyomják, rendes hangzavarral. Szerintem az egész útvonalon végig állnak a nézők, csak ott nem, ahol tilos. Rendőrség igen nagy létszámmal vonult fel, így meglehetősen kordában tartották a népet, még a kukák tetejére sem lehetett felállni a jobb fotó vagy kilátás kedvéért. Ne gondold, hogy ez bárkit is zavart. Egy vállrándítással elintézték az egészet, és más helyről folytatták a nézelődést. Szóval jó volt látni az emberek lazaságát és hogy a kényelmetlenségeket könnyedén fogadták. Hihetetlen jó a hangulata az egész eseménynek és amint tapasztaltam a Nagy Alma egy emberként áll a verseny mögött, a lebonyolításban több ezer önkéntes vesz részt. Rendben, komoly bevételt is jelent, de ahogy elnéztem ez másodlagos kérdés. 

Mi van ezzel szemben otthon? Ha van valami esemény, akkor tuti, hogy beindul legalább egy nyekergő csapat. Kedvencem a repülőverseny. Minthogy én is nagy rajongó vagyok, az ilyen eseményeken mindig kint szoktam lógni, akár egyedül is kimegyek. A Red Bull Air Race a kezdetektől kedvencnek számított, erre mi történt idén? Elmarad. Túl zajos. Komolyan mondom, hogy itt a közönség zajongása hangosabb volt. Egy szó, mint száz, vannak olyan dolgok, amiket simán importálni kellene innen Pestre, mert jó. Meglepő módon nem feltétlenül technikai, gazdasági, hanem simán emberi dolgokat. 

Ma egy ilyen közepes hosszúságú bejegyzésre futotta, de vannak képek. A találós kérdés versenymunkák leadási határidejét a nagy számú beérkezett anyag miatt holnap (hétfő) estig meghosszabbítjuk (kivételesen nyi idő szerint.)

Daninak meg gratu a 4:10-hez, még ha jobbra számított is!

Frissítés: és a cikk, amit írt a futásról itt meg itt.

Találós kérdések

Eddig is nagyon nehéz találós kérdéseket tettem fel, de sajnos a témába vágó utolsó esélyt kihagytam, fent a tónál volt egy újabb hihetetlen jó darab, de elfelejtettem lefotózni és áprilisig nem lehet felmenni. Majd figyelmeztessen valaki jövőre! Kösz.

Az jutott eszembe, hogy készítek egy Aiyi szótárat, de még viccesebb lenne, ha ezeket találós kérdésként raktároznám el. Nos, akkor csapjunk bele. Versenyt indítok, az anyagokat az emil címemre kell küldeni, a megfejtések sorrendben kicsit lentebb találhatóak, természetesen bízom bennetek, hogy nem csaltok... A győztesnek egy hetes luxus new yorki szállást biztosítunk, ha vicces tippek lesznek, azt közzéteszem. Azt meg kell hagynom, nektek könnyebb dolgotok van, mint nekünk, mert "papírra" vetni azokat a nyakatekert artikulációkat, amiket előad, szinte lehetetlen, ezért csak a szép tisztán ejtett dolgok maradnak:

- Anya sotta?

- Bíbí

- Fófa

- Vusi

- Pásom

- Nokki

- Pisző

- Pászi

- Sappa
- Tató
- Fápát

Megfejtések:

- Anya hozta?

- Pingvin

- Fóka

- Lufi

- Paradicsom
- Zokni
- Cipő
- Paci
- Sapka
- Takaró
- Fejpánt

Miután a gyerek éjszaka fel szokott ébredni, ha pisilnie kell, ezért kitaláltunk, hogy odakészítjük neki a bilit, így elintézi a dolgot és visszafekszik aludni. Ez általában működik, csak néha jön be nagy büszkén jelenteni hajnalban, hogy "Pisiltem!", és megy vissza szunyálni. Igen, ilyenkor másfél-két óra olvasás jön. Nem, nem ő olvas, hanem én. Csilla sem, ő forgolódik... Szóval a következő beszélgetés zajlott a minap. Lefekvés előtt pisilt egyet, kiürítettem a tartalmat, majd a mikor visszamentem megkérdezte:

- Pisi maad?

- Nem, nem Aiyika, nem marad itt, már kivittem.

Rám néz, rázza a fejét, szemével kicsit felfelé néz, tudod, mint aki azt gondolja, "most mit nem ért ezen?" és újra megkérdezte:

- Pisi maad?

- Tessék? Ja, hogy még maradt egy kicsi és még pisilned kell?

Türelmetlenebb nézés, majd valamivel lassabban megismételte:

- P i s i    m a a d??

- Mi van? (Pisit megbeszéltük, bili itt van, mi a frászt akar a gyerek?)

Most már tényleg értetlenül néz rám, hogy-hogy nem értem? Egy rövid "jaj" után újabb kísérletet tett:

- Pisi maad?

- Aiyi, látod, ezért kéne megtanulnod szépen, a r t i k u l á l t a n  beszélni. Nem értem. Nem tudom, hogy mit szeretnél...

Ebben a pillanatban leesett a tantusz. Amikor lefekszik aludni, mostanában én maradok bent nála...

- Jaaaaaaa, igen, "picit maradok".

Némi magyarázat. Nem tudom elképzelni, hogy a "vusi" miből alakult ki, de a "sotta" = "hozta" azért van, mert néha megkérdezem Csillától: "És hoztál [ezt vagy azt]?" :-)

Frissítés:
A beérkezett nagyszámú megfejtés feldolgozása sajnos idáig tartott. A győztes Gyöni lett, második holtversenyben Kityi és Kispánczél. A nyertes pályázatok sorrendben, változatlan formában közlöm:

Anya sotta? Anya sütötte?
Bibi:seb
vusi: husi
pásom: fázom
nokki: zokni
pisző: cipő
sappa: sapka
fápát: cápát

***********

Anya sotta - anya el sózta vagy anya el sss(füttyszó)...tta
Bibi - bili
Fófa - huha vagy szófa
Vusi -  szusi
Pásom - párom vagy inkább pasim (korán kezdi!)
Nokki - nokia vagy gnocchi (olasz kaja) vagy ez egy angol magyar keverek szó, knock out az az nok ki!
Pisző - pisilő
Pászi - pasi vagy puszi (ez ám lehet angol szó is!)
Sappa - szappan, vagy sapka, vagy és apa, vagy (Frank) Zappa
Tató - altató vagy tetoválás, de lehet hogy ez nem magyarul van hanem cigányul és akkor ez egy teljesen jó szó, jelentése meleg, parázs..............hát a vér nem válik vizzé!!!
Fápát - pápát vagy apádfaszát

...nagy zür van ennek a gyereknek a fejében!

***********

Tehát lássuk;
-Anya szőtte
-Seb
-Szófa
-Husi (hús kicsinyítő képzővel)
-Fa...m (fiúknak van, tőle fura)
-Gnocchi
-Cipő
-Bácsi
-Zappa (Frank)
-Tartó (pl.: sótartó)
-Cápát

A győztesek három hét szállást nyertek teljes ellátással a Hotel Queens-ben. Az időpontot kérjük előre egyeztetni, mert csak egy szabad szobánk van!

Gospel

Kicsit meglepődtem, hogy Dani a Carnegie Hall-ról írt, a múlt hétvégi Gospel misét meg sem említette, pedig ő hívott meg, illetve javasolta, hogy menjünk el. Nem kellett kétszer mondania, Csillának is tetszett az ötlet, Aiyi meg ugye oda megy, ahova visszük.

Vasárnap ébresztő f8kor, indulás h9-kor a 141-dik utcába a Saint Charles Borromeo templomhoz. Ez ugyan a Harlem, aminek nincs igazán jó híre, de manapság már nem számít veszélyes helynek, és azt kell mondjam, hogy az alapján, amit eddig láttam, elég hangulatos városrész. Olyan a jellege külsőre, mint a délebbi Manhattannek, csak nincsenek felhőkarcolók és lazábbak az emberek, nem az a kőkemény üzleti világ. Pár percet késtünk, de természetesen nem kezdődött időben a mise, ezért szép kényelmesen el tudtunk helyezkedni. Valahogy gyanúsan "fehér" helyre keveredtünk, de ez minden bizonnyal szándékos volt, oda irányítottak. Meg kell adni a "hívők" nagyobb része az afró közösségből jött, de meglepő módon a "főpap" fehér bácsi volt. 

A mise egy kórus darabbal kezdődött. Gondolom mindenki látott már Gospel misét, itt egy csak nőkből álló kar énekelt megadva az alap hangulatot. Egy dolgot már az elején leszűrtem: a feketék másként működnek, mint a fehérek. Olyan, mintha alapból vidámabbak lennének és természetes módon vonzódnak mindenféle muzikalitás felé. Nem véletlenül fejezi ki a blues annyira mélyen a rabszolga sorsban eltöltött idő bánatát, melyet a zene segítségével tudnak kifejezni és egyben feloldani. Egy szó, mint száz, a nyitó dal megadta az alaphangulatot. Természetesen ez egy rendes, igazi mise, tömjénnel, prédikációval egybekötve, de a prédikáció nem az a katolikus templomokban megismert "felmegy a papbácsi és baziunalmasan beszél valamiről", hanem a prédikáció is ének-énekbeszéd formában zajlik. A fehér pap bácsi megmutatta, hogy a zenét átélni természetesen nem csak a feketék privilégiuma. Egyrészt kifejezetten jó hangja van, másrészt valódi átéléssel adta elő, teljesen magával ragadva az embereket. Ez olyan esemény, amit fel fogok venni a "turistalátványosságok" közé.

Sajnos viszonylag hamar le kellet lépünk, mentünk Aiyi faterjához (Dani, ezúton is bocs...). Ő a Time Square mellett lakik egy olyan házban, ahol a bérlők nagy része művész. Merthogy a fater is képzőművész, fest, rajzol, zenél, meg persze jógázik, szóval igazi életművész. Ezekből ugye nem lehet annyi lét összeszedni, mint mondjuk brókerkedéssel, vagy ügyvédként, viszont NY lételeme, illetve a városképhez teljesen hozzátartoznak, ezért a lakbér nem kötött, hogy mondjuk ennyi meg annyi dollár havonta, hanem a fickó éves keresete alapján állapítják meg a következő évi bért. Ezért tudják megengedni maguknak, hogy egy ilyen csiri-biri helyen lakjanak. Meg kell adni a ház sokkal jobb benyomást keltett, mint a mi kecónk, persze ez lehet csalóka. Asante a 13-on lakik, innen már meglehetősen jó a kilátás a Hudson folyóra, a környezet is kiváló, az épület melletti ház tetején van játszótér, kosárpálya, teniszpálya, medence. Na mondjuk az uszodabérlet évi 800 dodó, szóval neki nincs belépője, viszont tele a lakás dobokkal, kongákkal, berinbauval és persze egy csomó festménnyel. Meg is kértem, hogy mutassa meg milyen a konga hangja. Az alapritmus 3/4-es, mit nem mondjak, ezt az aszimmetriát nagyon nem tudtam összehozni amikor kipróbáltam...

Nem egészen értem, hogy miért nem szeretik a feketéket? Az az eddigi tapasztalatom, hogy "szebbek", mint mi. Nem, nincs kisebbségi komplexusom, egyszerűen csak jól néznek ki, még a kövérek is valahogy összeszedettebbek, mint ha mi elhízunk. Asante pl majd egy tízessel öregebb, mint én és egy ránc nincs rajta. A neve mondjuk vicces, eredetileg McDonald volt, de ez ugye a rabszolgaságból maradt, ezért és vallása miatt is megváltoztatta. Mondjuk jól tette, valahogy nem illik rá ez az ír név... Időközben feljött egy ismerőse, óvónéni és imádja a 3-4 éves kort, elvolt Aiyival. Előkerült egy kis zene is, és a néni elkezdett mozogni (valami hasonló érzéssel). Hát, csak az "irigység" szó jut az eszembe. Hihetetlen mozgáskultúra. Csilla mondta is neki, hogy csinálhatna egy ovit valahol itt a környéken, egy jelentkező már van is Aiyi személyében :-).

A látogató

Képes beszámoló egy dzsinn kalandjairól

Fotó: rendőrbácsi. Time Square

Az élet mindig átírja az írnivalómat... Itt járt Omer barátom (hmm... ennek már vagy egy hónapja...), kicsit több, mint 2 hétig a "régi szép idők"et idéztük, csavarogtunk együtt, politizáltunk és jó szokásunk szerint elküldtük egymást a sóhivatalba. De nézzük szép sorjában. Az első közös kiruccanás a kötelező Time Square volt délután, majd másnap az Intrepid "anyahajón" lévő repülési múzeumot látogattuk meg. Itt szénné fényképeztem magam, de ezt most szó szerint értsd, mert vagy 4 órán keresztül a repülőfedélzeten fotóztam. Ez már a Kecskeméti Repülőnapokon edződött haveromnak is sok volt, így ő jóval hamarabb végigjárta a gépeket, hidat, majd a hangárfedélzetet. Mire leértem pont befejezte a nézelődést, így együtt kajáltunk. Aztán ő elhúzott a Metropolitan Múzeumba. Mármint oda tervezte, de helyette inkább valami afró (gyengébbek kedvéért: néger...) buliba keveredett, de utólag azt mondta, hogy sokkal jobb így, mert ott egyből mindenki a legjobb haverja lett. Mire találkoztunk már nem éreztem a lábaimat. Hazafelé menet a metróban még egy kis koncertre is futotta: Larry Wright és b. neje nyomta este 11 tájban. Egy-két metró elment, mire rászántuk magunkat az indulásra...

Larry Wright

Az egyik legfontosabb dolog, hogy amerre Omer járt, arra mindig volt valami esemény. Általában sima közúti baleset. Szerencsére aki vele ment, annak soha nem volt baja, minden esetre meg volt elégedve a nyújorki rendőrök teljesítményével. Összekapott egy autóssal (az autós a zebrán inzultálta), de az autós pechére látta egy rendőr az esetet, és mielőtt ütésváltásra került volna sor, megjelent a biztos úr, mosolyogva Omerre nézett és azt monda:

- Disz iz máj biznisz!

Az első hétvégén felmentünk a tóhoz, kajakoztunk, barbeque-ztunk, jól éreztük magunkat. Talán említeni sem kellene, hogy a kis szerencsésnek iszonyat jó ideje volt, mert persze az érkezése előtti napokban folyamatosan esett az eső. Hiába, vannak még mázlisták.

Talán a legemlékezetesebb az Apple store volt. Mint korábban kiderült, nem vagyok éppen egy elfogulatlan alma hívő, de amikor kijöttünk a boltból, teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy én ide vissza akarok menni vásárolni! Szép sorjában. Omer elhatározta, hogy vesz az apukájának egy ájpedet, ami itt jelentősen olcsóbb, mint otthon. Együtt mentünk le az üvegbúra alá, elég kulturált hely, de tulképp semmi különös: az áruk szép sorjában kitéve, alma ruhás eladók stb. Mondjuk minden kütyüből kitéve jó néhány darab, így mindent meg lehet taperálni, kipróbálni. Mi is ezzel kezdtük, majd hamar megszületett a döntés a vásárlás mellett. Nosza, be az egyik sorba, volt vagy 2 perc, mire mi jöttünk. Mondtuk, hogy mi a stájsz, átirányítottak a másik oldalra. Itt kicsit hosszabban kígyóztak a vevők, ezért Omer elment keresni egy dokkolót. Már vagy fél perce is állhattam a sorban, mire odajött egy almás csávó és megkérdezte, mit is szeretnék. Mondtam neki, mire a szokásos kordont kinyitva mondta, mi lenne, ha inkább nem állnék sorba? Újabb kérdések: milyen felszereltség, kell-e meghosszabbított gari, mittudomén, aztán kérte, várjak egy percet. Tényleg nem volt több ennél és hozta is a dobozkát, majd a szokásos kell-e még valami? Mondtam a dokkolót, azt is gyorsan levett egy közeli polcról. Mivel fizetek? Hitelkártya. Talán adjam oda. Ekkor elővette az ájmittudoménmijét (asszem ájfón), amire egy spéci kártyaolvasót szereltek. Még megkérdezte, hogy emilben jó lesz-e a számla? Persze. Ekkorra Omer is visszaért, még aláírtam a blokkot és már mentünk is felfelé a lépcsőn. Csodálkozol, hogy vissza akarok menni? (Természetesen a számla szépen megérkezett.)

Miután visszajött a nyugati partról (pár nap Lózancselezben), elmentünk egy Yankees meccsre, elmagyaráztam Omernek a szabályokat (már amennyire én ismerem a bézbólt...), és onnantól kezdve ő is élvezte a játékot. Ez a fotó nagyon jó lett:

Fotó: Omer. A dobó és az ütő között félúton látni egy elmosódott foltot, az a labda

Az amerikai gagyihoz egy hibátlan jó kép. Szóval ez egy limó...:

Fotó: Omer

Fotó: Omer. Gyönyörű ez a megfolyás...

Viszont azért szabadság az tényleg van itt. A Wall street-nél valami korteskedés folyt, mellékeltek pár fotót is, ez azért kemény:

Fotó: Omer

Sajnos, amikor Bencéék voltak itt tavasszal, nem volt olyan szerencsénk, mint most Omerrel.  Annyit tudni kell, hogy neki vettünk egy turista bérletet, amivel rengeteg helyre be lehet menni, múzeumok, látványosságok, hajókirándulás stb. Szóval sétálunk az Empájer Sztét Bilding felé és persze most is elénk ugrottak a jegyárusok. 48 dodó. Ajjaj, annyit én most nem akarok kifizetni. Van valami olcsóbb? Igen, 38, de ez az utolsó ajánlat. Mondom Omernek, szorri haver, de ide egyedül mész fel... Tanakodtunk még egy kicsit, mire mondom a csajnak, hogy én tuti nem megyek fel ennyiért, mert egyszerűen nincs rá keret, mire megsajnált és elárulta, hogy ha bemegyünk az épületbe, akkor ott is lehet jegyet venni, 15... Hát, mit ne mondjak, megéri! A lift eleve hihetetlen, ilyen tempós liftben még sosem voltam, nem is az emeleteket számolja, hanem a tízemeleteket, de így is gyorsan pörög a számláló! És amikor kiérsz a 88-dik emeleten a sétányra, na az nem semmi! Ezt nem szabad kihagyni!

Hát ennyi fért bele, meg a bőröndökbe. Na azzal volt egy kis kalamajka, mert csak egy csomagra szólt a repjegy, persze küldtünk haza cuccokat, de még így is ki kellett rámolni az egyik kofferból, mert túlsúlyos volt a csomag :-).

Ferde, igénytelen...

Azért ez a lakás még mindig tartogat meglepetéseket... A képen látható, hogy ferdén szögelnek szinte mindent, ami persze nem tart az égvilágon semmit. Felülről két csavarral megfogattam a darabot, amikor észrevettem, hogy egy gomb hozzá lett festve a polchoz... Vagyis a fickó aki festette, annyira tetű volt, hogy otthagyta a gombot, és simán ráfestett! Gratulálok. Pedig mi egy elvileg középosztálybeli részen élünk. Azért remélem, hogy amerika (igen, így, kisbetűvel...) nem ilyen...

Ferde szög helye

Gomb és eredeti "helye"

Technikai izé...

Ez most elég száraz lesz, Kityi, inkább ne is olvasd el... Ott kezdődik, hogy kaptam a Kispánczéltól egy lámpát. Csabiról egy dolgot érdemes tudni: iparművész. Nem, inkább ipari művész. Vagy mi. Szóval olyan valaki, aki az ipari dolgokat művészi szinten készíti. Olyan a kecója, mintha egy ipartelepre lépne be az ember. Nekem legalább is ez a benyomásom. Persze nem arra kell asszociálni, hogy a fémforgácsok halmokban állnak, nem, tisztaság van, inkább olyasmire gondolok, hogy pl.: a lakásokban van egy biztosítékdoboz, oszt kész. Nála egy olyan szürke doboz van felszerelve,  mint mondjuk egy gépteremben, amin spéci kapcsoló lett beépítve és egy gravírozott nyíl végű villamos jel van rajta, meg valami felirat. Természetesen ezeket a lapocskákat rendelte egy gravírozótól, majd utólag szépen kifestette. Mindez hallatlan precizitással elkészítve. Amúgy is az az elképzelése az ilyen alkotásokról, hogy értelmetlenül tökéletesre kell készíteni a dolgokat. Arra gondolok, hogy az embereknek általában nem jut eszébe, hogy mondjuk egy nem látható felületet felpolírozzon/köszörüljön/egyáltalán megmunkáljon, de ő nem tud aludni, ha a bicajtartó állvány kallantyújának a belső éle nincs 0,5 x 45 fokban letörve... 

Még otthon nyaggattam, hogy én is akarok egy olyan lámpát, amilyen neki van. Igen, saját gyártmánya, elhasznált bicaj alkatrészekből. Pár nappal ezelőtt egyszer csak megérkezett a nem várt csomag. Egy igazi Kispánczél-féle lámpa! Azt hozzá kell tenni, hogy az esztergályos/marós munkákat az öccse, Nagypánczél András végezte, szintén "zenész"... 

Jójó, elhiszem, hogy nem mindenkinek tetszik ez a lámpa, ezért elmagyarázom, hogy mi benne a nagy tuti. Először is egy régi Boschetti váz alsó csöve a fő elem, vagyis egy Oria TT09-es. Ha valaki ismeri a régi bringákat, akkor tudja, hogy ez egy igen jó nevű anyag (ok. a Columbus SLX nyilván menőbb...), csodaszép bicajokat készítettek belőle. A festék homokfúvással lett eltávolítva, alul-felül kapott egy-egy záró darabot, ezek tökéletesen illeszkednek. Az alsó záró darab a talapzatba süllyesztve, ahol az átmenetet nem lehet érezni kézzel a két darab között. Négy imbusz csavar rögzíti, ezek anyamenete szintén süllyesztve, szoros illesztéssel kerültek az alaplap aljába. A villanykapcsoló a felső kulacstartó-szembe helyezve, a vezeték pedig az alsóban jön ki. (Korábban vitatkoztunk, hogy inkább alul kéne kijönnie, de belátom, ez így ipari...) A vezeték a szemnél kettős szigeteléssel, törésgátlóval ellátva. A végén egy spéci földelt dugó. 

Mindezt miért vetettem blogra? Egyrészt, mert nagyon örülök a lámpának, másrészt, hogy megpróbáljam bemutatni az amerikai és az európai gondolkodás közötti különbséget. Mondjuk biztos viccesen hangzik, de erre jelen esetben a csatlakozó szolgáltat alapot. Ahogy a képeken is látszik, tökéletesen szerelve, de ahhoz, hogy ez ilyen legyen, rutinos szem kell, biztos kézzel kell tartani a szerszámokat. Nos, vettem egy csatlakozót, 2 dodó. Itt ilyesmiről szó nincs. A szerelés a következőképp megy:

- csatlakozó széthúz, szétnyit

- vezetéket a házon áthúz, másik darabba helyez

- villa összenyomás és helyretolás.

Hosszabb volt leírni, mint megcsinálni. (Mondjuk a törésgátló nem fért bele a házba...) És működik. Ronda. Talán nem is olyan jó, mint az eredeti, de a termelékenység, a gyártási költség - össze sem lehet hasonlítani. Az előbbi sokkal jobb, az utóbbi sokkal alacsonyabb. 

Mi ebből a tanulság? Azt nem tudom.

Kicsit viccesebb történet. Csilla még korábban vett egy faliórát, bazi nagy, klassz, már csak azért is, mert francia (kinézetre, és képzeld, Méd in Jueszéj!). Olyan igazi vasútállomás hangulatú külseje van, bár, műanyag, de ez nem nagyon látszik rajta. Neeeekem teccik! Egy darabig nagyon jól járt, aztán megállt. OK, nyilván lemerült az elem, csere, de miután szeretem a környezetbarát dolgokat, ezért akksit tettem bele. Két nap múlva azzal is megállt. Na mondom okos, tuti nem töltöttem fel rendesen, tehát éjszaka töltés. Másnap akku vissza, óra elindul, Geri boldog. Ja. Vagy újabb 2 napig... Amikor megállt, arra gondoltam, hogy valami baja van mechanikának. Nem baj, veszek egy órát, kicserélem a szerkezetet és minden baba lesz ismét. A minap meg is történt a vásárlás, egy eredeti (tehát kínai) óra, ami meglehetősen szép, főleg a 6 dolláros árához képest. Fából van a kerete, meg minden. Lényeg, hogy gyorsan átszereltem volna a dolgokat, amikor eszembe jutott, hogy van egy másik falióránk, mi lenne, ha annak a ketyegőjét tenném át és akkor a sokkal szebb kínai cuccot tenném fel a fürdőbe? Remek. A fehér óra és a bazi nagy francia pillanatok alatt szétesett, majd a csere után a nagy órát összeraktam, vissza a helyére. Miután ez olyan szerkezet, hogy rengeteg kis csavarral van szerelve (tuti mégsem amerikai...), akkus fúróval szereltem. Kicsit később vettem észre, hogy sikerült az üvegét eltörnöm, merthogy ez ténylegesen üvegből van, az akkus  fúrón meg a legkisebb nyomaték is nagynak bizonyult. Nagyon boldog voltam, mert stabilan járt az óra. Ja, egy napig... Na akkor kezdtem el gondolkodni, hogy talán az az 1,2 Volt, amit az akksi szolgáltat, nem elég. Duracell be, mármint az elem, mert az akksi is az volt. Azóta minden óra pontosan jár, igaz, jelenleg van egy plusz óránk, de legalább a nagy sokkal patinásabb lett, mert törött az üvege...

"Lótek"

Kityi unszolására ismét jelentkezem - röviden. Levizsgáztam KRESZ-ből. Jó, ez nem egy nagy fegyvertény, már csak azért sem, mert 20 kérdésből 14-re kell válaszolni, vagyis nincs túl magasan a léc...

A cím azért nem teljesen igaz, mert a felkészülést azért az Interneten keresztül nyomtam, de a meglepetés a DMV (Dipártment of Motor Viéköl, közlek felügyelet) irodájában, vagyis ügyfélfogadásán ért. A bejelentkezés még csak-csak rendben volt, bár érdekes, hogy a jogsihoz 3 iratot kellett azonosításnak beadnom: zöldkártya, szoc. szec. igazolvány (ami itt mindenható...) és még egy hitelkártya. A bácsi szépen megnézte, lefotózott, aztán adott egy sorszámot. Eddig ugye minden rendben is lenne. Kisvártatva behívtak vizsgázni. Papír, izé-izé, aztán a néni kezembe nyomott egy papírfecnit. Ezen kellett vizsgázni. Basszus, otthon motorból pont öt éve vizsgáztam, Pesten azért ez számítógépen megy. A válaszadás eltartott vagy 5 percig is, pedig 2 kérdésen filóztam, hogy mi is a válasz. Mondjuk azért sem volt nehéz, mert szó szerint ugyanazok a kérdések voltak, mint a felkészítési teszteken... Papír vissza, mami meg azt mondta, hogy menjek ki és várjak. Ez volt a mélypont. Természetesen egy nem éppen kicsi terem, tele spanyolokkal, kínaiakkal, afróamerikaiakkal* (gyengébbek kedvéért: négerekkel), akik persze beszélgetnek - zaj van. Időnként a néni kijött és mondta a keresztneveket. Pl.: Dzsozé! Aha, persze, hogy Hozé (Jose) nem értette... Egy idő után elkezdte betűzni a neveket. Szerencsére a pultot más okból  körül állták, így nem igazán lehetett hallani semmit. Amikor rám került a sor, onnan mondjuk minden olajozottan ment, elkérték újra az azonosító okmányokat, a néni ellenőrizte, hogy a hitelkártya hiteles-e,  aztán adott egy újabb sorszámot. Újabb várakozás után vissza a vizsgaterembe, itt egy komoly szemellenőrzés, az azonosítók ismételt átnézése, és kész is az eljárás. Mit mondjak... 4x kellett sorba állni. Nem egy igazán korszerű megoldás, bár az tény, hogy így több munkahelyet lehet fenntartani...

*A helyesírás-ellenőrző bejelölte, hogy rosszul írtam, de az egyik esetlegesen jó: aritmetikaiakkal

Megint egy rövid...

Aiyi ugye nem nagyon beszél még, de legalább már hallja a különbséget a magyar és az angol között.  Ha valami érdekes történik, akkor mindig azt mondja: Óóóó... Mi itthon csak magyarul, az oviban viszont értelemszerűen angolul beszélnek. Órákat szereltem ma (hmmm... erről majd később...) és az egyik nem volt elég pontos, ezért állítgattam rajta. Mire Aiyi megkérdezi:

- Micsiász?

- Beállítom az órát, hogy pontos legyen.

Mire ő:

- Ómájgád...

Majd leestem a székről :D

Közlekedésről

Rég óta tervezem, hogy írok a közlekedésről, a minap akadt egy kis apropó, ami miatt most írok. Természetesen a legegyszerűbb és legjobb a bicaj. Az a tapasztalatom, hogy itt jobban elfogadják a bicajosok "arra megyek, amerre épp kedvem tartja" felfogását. Senkit nem érdekel, ha átmész a piroson, vagy éppen szembe bicajozol a forgalommal, noha mehetnél az út túloldalán is. Az ilyen kis szabálytalankodásokhoz ráadásul nagy segítséget nyújt az itt jellemző rengeteg egyirányú utca: nem kell benézni csak az egyik irányba, és már suhanhatsz is tovább. Ez azért nagyon fontos, mert tapasztalatom szerint a jelzőlámpák szándékosan "rosszul" vannak beállítva. Nincs "zöldhullám", hanem olyan ahogy puffan, úgy jó alapon váltogatnak. Rengetegszer tapasztaltam, hogy nagyobb utakon, pl.: a 108-dik utcán végignézve a lámpák piros-zöld-piros-zöld mintázatot mutattak, a kereszteződések pedig úgy 50 méterenként vannak... Legjobban a gyalog közlekedés ritmusát követik, az valahogy mindig zöldre jön ki :-). Vissza a bicajhoz. Bringa utak nem igazán vannak, de a gyorsforgalmi utakat kivéve mindenhol lehet bicajozni, és azért a távolságok nem olyan észveszejtően nagyok, tehát mondjuk a Central Parkba fél óra alatt odaérni tőlünk. 

A tömegközlekedéssel igaziból kevés a tapasztalatom, csak metróval mentem eddig, buszra még nem szálltam. Viszont van itthon busztérkép is, na az szép baleset, vess egy pillantást Queensre (pdf). Metróval azonban nagyon jól lehet közlekedni. Meglehetősen sok járat létezik, igaz ezeket néha átszervezik, de a térkép segítségével nagyon könnyen lehet tájékozódni, útvonalat keresni. Viszonylag sűrűn is járnak, de a legmeglepőbb talán a "gyors" járatok létezése. Ezek természetesen csak úgy tudnak gyorsak lenni, hogy két-két vágány megy mindkét irányba és a belső kettőnek ritkábban van megállója. A járatok egész éjszaka közlekednek, csak hát éjszaka néha karbantartási okokból egy-egy vonalon megváltozik a menetrend. Ezt halandó ember nem tudja követni, bár pont ma láttam valami reklámot, hogy ezentúl erről jobb tájékoztatás lesz, minden esetre ez bekavarhat, jelentősen növelve a menetidőt. Természetesen a rendszer is más, ha bementél a metróba, akkor szinte bármelyik pontra eljuthatsz, a vonalak közötti átszállásért nem kell fizetni. Ez olyannyira működik, hogy van egy állomás, ahol a két vonal között három utcányit kell a felszínen gyalogolni, de miután elektronikus jegyek vannak, az újbóli belépésért nem von le a kártyáról többet a rendszer. Itt minden esetre nem vették át a londoni sematikus ábrázolást, hanem egy viszonylag jó térképet használnak, amin könnyű eligazodni. Az átszállásokkal nincs gond, meglehetősen sűrűn elhelyezett táblák jelzik merre találni a kívánt irányt. A "földalatti" kifejezés itt nem állná meg a helyét teljesen, mert nagyon sok vonal a föld felett végződik magasvasút formában. Ilyet szinte mindenki látott már filmekben. Nos ez az, amit remélem otthon soha nem akar építeni senki. Természetesen sokkal olcsóbb, mint a föld alá tenni az egészet, és még jól is néz ki (messziről), utazni rajta kifejezetten látványos tud lenni. Viszont alatta minden sokkal sötétebb, arról nem is beszélve, hogy aki ott lakik, annak nem lehet valami leányálom a zaj, meg hogy a másodikon az ablaka előtt jár a metró. 

Utoljára maradt az autózás. Az az érzésem, hogy a város tervezése ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A térképen jól látszik, ahogy a gyorsforgalmi utak (mint pl.: a Shore Pkwy) behálózzák az egész várost. Ha egyszer felkerültél egy ilyenre, akkor elég jól lehet haladni - természetesen, ha nem akadályoz valami, mondjuk egy baleset... Ezek általában nem fizetősek, többnyire csak hidakon kell perkálni, de érdekes módon csak akkor, ha befelé mész, kifelé ingyen mehetsz. Amint lehajtasz a gyorsforgalmiról, akkor kezdődik a maszatolás. Napközben általában nem lehet nagyon haladni, amiben az említett lámpabeállítás nem sokat segít. Tájékozódni viszont isteni. Minden kereszteződésben szép zöld táblák jelzik, hogy mi a keresztutca neve, a szélesebb utakon pedig az is látható, hogy mi a következő lehajtó. Na nem mondom, elsőre azért csak kapkodtam a fejem jobbra-balra és nem igazán találtam semmit, de hamar rá lehet jönni a rendszerre és onnantól kezdve minden ok. Vezetni nem rossz itt, igaz, az sem mondható el, hogy olyan jól vezetnének az itteniek. 16 éves kortól lehet jogsid... Bent a városban még csak rendben van a dolog, mert ha nem is kifejezetten udvariasak, de azért a cipzár-elv működik, lehet lendületből haladni. Agresszívek természetesen itt is akadnak szép számmal, de többnyire kevés az atrocitás.  Viszont a városon kívül autópályán haladni, na az nem egy nagy élmény. Eleve 55 a megengedett, ja ez mérföldben van, szóval 88 km/h a megengedett sebesség. Danival jól megbeszéltük a múltkor, hogy ez pont az a sebesség, ami annyira unalmas, hogy tutira elalszol, elunod magad, szóval a lehető legrosszabb. Németországban ugye kicsit tempósabban lehet haladni, mégis kevesebb a baleset, mint itt. De nem is ez a legrosszabb. Itt valahogy azt tanítják, ha felmész a pályára, akkor válassz egy sávot és ameddig mész, addig menj rajta.* Nos ezzel az a baj, hogy ha valaki történetesen csak 50-nel (80-nal) akar menni és a belső sávba esett, akkor jól feltartja a tempósabban haladókat. Ilyenkor természetesen a gyorsabbak jobbról előznek, ami viszont sosem egy szerencsés dolog. Ráadásul imádnak valahogy összecsomósodni. Tegyük fel nincs nagy forgalom, mégis időről időre egy kisebb kupacba keveredik pár autó, előzni nem lehet őket és általában lassan haladnak. Javasolnám az amerikai vezetőknek, hogy az öreg Ejrópában ne nagyon akarjanak autókázni, főleg Németországban ne, mert csúnya meglepetések érhetik őket. Azt hiszem a helyiek szövegértésével is lehet valami gáz. Vagy én nem tudok bizonyos dolgokat az angol nyelvről. Rengeteg "Don't honk!" (Ne dudálj!) feliratú tábla van, nos ezeknél tutira mindig tülköl valaki. Imádnak zajongani. Ha lassabban rajtolsz zöldnél (vagy ő úgy gondolja, hogy lassú voltál), akkor egy hangjelzés a bünti. Szinte soha senki nem indul időben... A kresz táblákból nagyon sok feliratos, a kedvencem a "Don't even thing about parking here", bár ezt eddig csak parkolóban láttam, szóval lehet, hogy nem is igazi kresz tábla...

Zárásnak az apropó. Mentem az oviba Aiyit elhozni, természetesen késésben, ezért toltam neki, ahogy a csövön kifért. Már a célegyenesben tekertem, jó széles út, 2x1+parkoló de 3 sáv simán elférne,  forgalom kicsi. Egy pillanatra lehajtottam a fejem, mire felnéztem velem szemben jött egy autó az én sávomban! Már láttam is magam felkenődni a szélvédőre, de persze a kép megjelenése előtt már markoltam a féket. Omer is megirigyelné ahogy a hátsó kerekem jobbra-balra csúszkált, de a kocsi  így is egyre közelebb került. Ahogy lassultam ismét irányíthatóvá vált a bicaj, kicsit balra húztam a kormányt és centikkel (szó szerint...) elkerültem az ütközést. Persze emberünk bekanyarodott balra, ahogy tervezte, eszébe sem jutott megállni. Vörös köd le, fordulás, uccu utána. Piszok mázlija volt, hogy az első kereszteződésnél elém kanyarodott egy kocsi, ami feltartott, de még így is utolértem volna, ha nem megy át a piroson... Természetesen hiába üldöztem még pár utcán keresztül, lerázott a törvénytisztelő amerikai állampolgár. Amúgy nem értem mi a fenét gondolt, átlevitálok felette? Mert rég átértem a kereszteződésen, amikor kikerültem, így simán utánam is kanyarodhatott volna. Minden esetre ez volt az első necces eset, pedig már 2000 km-t hajtottam itt, igaz nagy részét "vidéken".


*Készülök KRESZ vizsgát tenni, azért csak kiderült, hogy itt is jobbra tartás van...

Frissítés: egy fontos dolgot kihagytam, az utak állapotát. Nos, ne gondold, hogy otthon sokkal rosszabb az utak állapota, mint itt. Nagyon kegyetlen rossz felületek tudnak lenni errefelé is és a karbantartás is tiszta "szocialista" tempóban megy. Az ovi felé épp feltúrták az egyik utat, meg mellette még egy-kettőt és már vagy 2 hete csinálják, friss aszfaltnak nyoma sincs még. Ma reggel, amikor mentem, tisztára otthon éreztem magam, mert ugyanolyan zsebre dugott kezű arcok ácsorogtak, mint otthon :-). És a legszebb, hogy néha megjavítanak egy-egy kisebb úthibát: leraknak az inkriminált részre egy kb. 20 mm vastag vaslapot, oszt jóéccakát... Képzelheted, a forgalom felőli részre ugyan még odalöknek egy kis aszfaltot, na de az akkor is egy járdára felhajtással ér fel. Ilyennel nem eggyel találkoztam már.

Village Vanguard

Még mindig rendszeresen felmerül a kérdés, hogy érzem magam. Hogy őszinte legyek eleinte egyáltalán nem tetszett ez az egész város, de az utóbbi hetekben ez erősen változik. Amikor megérkeztem az egyik első dolgom volt utánanézni, hogy a Village Vanguard-ban mikor és milyen koncertek vannak. Kiderült, hogy februárban volt a 75-dik születésnapja, ahol Joe Lovano és csapata játszott. Én ugye erről lemaradtam egy hónappal. A múlt héten valami isteni sugallatnál fogva felnéztem az oldalukra, és kiderült, hogy a héten Ravi Coltrane quartet játszik (Luis Perdomo-zongora, Drew Gress-bőgő, E. J. Strickland-dob.) Nosza, nem kellett több, megkérdeztem Csillát, van-e kedve eljönni, de miután Aiyival nem tudtunk mi legyen és őt annyira nem is érdekelte, csak magamnak vettem jegyet - á 25 dodó.

A mai nap is csak úgy indult, mint a többi. Ébredés h7. Botorkálás. Konyha. Kávé. Kicsit lassan térek magamhoz, Aiyival ovi. Aztán hazaérve Csillával megbeszéltem, hogy az egykor kezdődő interjúra pontosan kell odaérni, és jobb egy kicsit előbb, mint késve érkezni, szóval délelőtt csak borotválkozás. Bent a cégnél 3 órát nyúztak mindenféle technikai kérdéssel, remélem elég jól ment a dolog. Utána Danival dumáltunk, az ablakon kinézve azt láttuk, hogy bazi nagy készülődés van, rengeteg rendőr, mesterlövészek a háztetőkön, mire Dani mondja, hogy igen, jön az elnök, mert UNO gyűlés van. Ezzel kapcsolatban ő írt bővebben, minden esetre élőben láttam az elnököt - igaz, nem volt nagyobb egy hangyánál. Haza, aztán irány a koncert. A 14-dik utcánál szálltam le a metróról, Greenwich sugárút és már ott is voltam a Hetedik sugárút 178-nál. Kicsit megremegett a lábam, de, hogy őszinte legyek, egy jelentéktelen kis hely benyomását keltette. 

Pedig a Village Vanguard az a jazzben, mint Wimbledon a teniszben, a Maracana stadion fociban, vagy éppen a Royal Albert Hall komolyzenében. A Szentélybe belépve kb. a budapesti Marximhoz hasonló helyégbe jutottam, mint említettem jelentéktelen kis lebuj benyomását keltve, ezzel szemben itt olyan legendás zenészek játszottak, mint Sonny Rollins, Roland Kirk, Cannonball Adderley és sorolhatnám. A non-plus-ultra természetesen John Coltrane 1961-es négy estés fellépése, melyen voltak olyan számok, amik csak azért kerültek rögzítésre, mert Rudy Van Gelder véletlenül bekapcsolva felejtette a magnót... Ültetés érkezési sorrendben, s miután egyedül mentem, a harmadik sorban kaptam helyet :-). 

A zenekar kis késéssel kezdte meg a koncertet. Teljesen box meccs érzésem volt, az első két szám  tapogatózással telt: mit bír a közönség, milyen formában vannak a zenészek. A tenor kicsit fásultan szólt, mintha a gazdája még nem ébredt volna fel, pedig este 9 is elmúlt, így a quartetben egy kicsit szürkének hatott. Ami a legjobban meglepett, hogy kottából játszottak, vagy legalább is valami jegyzeteket rakosgattak a számok között. Aztán a második szám vége felé megjelent a Nagy Ember Fia nyakán egy-két izzadság csepp, majd a harmadik számnál semmi lapozgatás, csak odafordult a zenekar tagjaihoz, motyogott valamit, aztán a szemüvege felett a dobosra nézett és eljátszotta a motívumot. A dobos erre egy lehelet finom ritmussal válaszolt, amire teljes lendülettel ráültette ismét a dallamot. Ezután már nem volt megállás, vagy útkeresés. Teljes sebességgel, mintha valami alpesi lejtőn száguldoznának, áradt a zene. A bőgős ugyan maga elé tett egy lapod, de nem hiszem, hogy a szemhéján keresztül bármit is látott belőle, azonban nagyon pontosan tolta a ritmust és a kontrákat a szaxofon alá. A zongorista sem maradt tétlen, káprázatos uniszónókat nyomtak. A lendület nem tört meg az első óra hátralevő részében, annak ellenére, hogy a negyedik szám egy lírai hangvételű ballada volt. Sőt, mintha csak fokozta volna a feszültséget, amit csak a következő számok energiája tudott feloldani. A közönség óriási, pontosan érezte mikor mi történik, és a finomságokat hangos elismeréssel jutalmazta.

Az estét két részesre tervezték, az első félidőnek hamar vége lett. Ravi meglehetősen közvetlen ember benyomását keltette, miután lejöttek a színpadról kedélyesen beszélgetett az emberekkel. Egyszer csak egy kisfiú kérdezett tőle valamit, azt válaszolta, hogy "persze, menj csak játszani!" A kis csávónak nem kellett kétszer mondani, levágta magát a zongora elé és rácsapott a billentyűkre. Egyből tátva maradt a szájam. Miután a Nagy Ember Fia épp mellettem állt, megkérdeztem, hogy ki ez a kiskrapek?  Mosolyogva válaszolta, hogy "csak hallgasd!" és ő maga is letelepedett egy székre. 

Az elmosódott folt a srác, bal oldlon a sötét folt Ravi.

Nem játszott sokáig a srác, de igazi jazz volt. Nagyon furcsa tartásban, de hihetetlen érzékkel adta elő. Tuti nagy jövő áll előtte, de sajnos a nevét nem tudtam megjegyezni, viszont kiderült, hogy 14 éves. Ekkor sikerült egy-két szót váltani a Mesterrel, a végén megkérdeztem, hogy a második részben ugyanazt játsszák-e? Miután nemleges választ kaptam, hamar eldőlt, hogy bazi későn érek haza...

A második részt Ornette Coleman  "The Tribes Of New York" c. számával indították, hasonlóan a harmadik darabhoz a doboshoz fordulva játszotta el a témát és ha lehet még sodróbb lendülettel csaptak bele a lecsóba. Nem volt megállás, vagy pihenés, egymást követték az improvizációk, szólók. Nekem talán a dobos tetszett a legjobban, bár kicsit rockos benyomást keltett. Ravi Coltrane amikor épp átengedte a terepet a kollégáknak, mindig egy oszlop mögé húzódott. Az egyik alkalommal helyette pont az ellentéte ugrott ki a sötétből: egy vékony, fehér, keskeny ajkú lány, nyakában egy tenor szaxofonnal. Ahogy belefújt a hangszerébe, meglepően telt, kerek hangok jöttek ki belőle. A sound-ja talán kicsit Brecker-es, de a semmiből való felbukkanása mellbevágó volt. Az utolsó néhány számra sem lankadt a lendület, a végén egy olyan impróval, hogy szegény Chelsea láthatóan nem tudta mi fog következni, de aztán minden összeállt egy egésszé.

Hamar vége lett, de meg kellett állapítsam, hogy Tabi tévedett: nem született meg minden fontos zene '68 előtt. Maradt azonban bennem egy adag hiányérzet: nem volt kivel megosztani ezt az élményt. Sajnos volt már ilyen, amikor egymagam körbemotoroztam fél Európát. Hazafelé a metrón az járt az eszemben, hogy mennyire mázlista vagyok, köszi Csilla!