2010/10/31

Gospel

Kicsit meglepődtem, hogy Dani a Carnegie Hall-ról írt, a múlt hétvégi Gospel misét meg sem említette, pedig ő hívott meg, illetve javasolta, hogy menjünk el. Nem kellett kétszer mondania, Csillának is tetszett az ötlet, Aiyi meg ugye oda megy, ahova visszük.
Vasárnap ébresztő f8kor, indulás h9-kor a 141-dik utcába a Saint Charles Borromeo templomhoz. Ez ugyan a Harlem, aminek nincs igazán jó híre, de manapság már nem számít veszélyes helynek, és azt kell mondjam, hogy az alapján, amit eddig láttam, elég hangulatos városrész. Olyan a jellege külsőre, mint a délebbi Manhattannek, csak nincsenek felhőkarcolók és lazábbak az emberek, nem az a kőkemény üzleti világ. Pár percet késtünk, de természetesen nem kezdődött időben a mise, ezért szép kényelmesen el tudtunk helyezkedni. Valahogy gyanúsan "fehér" helyre keveredtünk, de ez minden bizonnyal szándékos volt, oda irányítottak. Meg kell adni a "hívők" nagyobb része az afró közösségből jött, de meglepő módon a "főpap" fehér bácsi volt. 
A mise egy kórus darabbal kezdődött. Gondolom mindenki látott már Gospel misét, itt egy csak nőkből álló kar énekelt megadva az alap hangulatot. Egy dolgot már az elején leszűrtem: a feketék másként működnek, mint a fehérek. Olyan, mintha alapból vidámabbak lennének és természetes módon vonzódnak mindenféle muzikalitás felé. Nem véletlenül fejezi ki a blues annyira mélyen a rabszolga sorsban eltöltött idő bánatát, melyet a zene segítségével tudnak kifejezni és egyben feloldani. Egy szó, mint száz, a nyitó dal megadta az alaphangulatot. Természetesen ez egy rendes, igazi mise, tömjénnel, prédikációval egybekötve, de a prédikáció nem az a katolikus templomokban megismert "felmegy a papbácsi és baziunalmasan beszél valamiről", hanem a prédikáció is ének-énekbeszéd formában zajlik. A fehér pap bácsi megmutatta, hogy a zenét átélni természetesen nem csak a feketék privilégiuma. Egyrészt kifejezetten jó hangja van, másrészt valódi átéléssel adta elő, teljesen magával ragadva az embereket. Ez olyan esemény, amit fel fogok venni a "turistalátványosságok" közé.
Sajnos viszonylag hamar le kellet lépünk, mentünk Aiyi faterjához (Dani, ezúton is bocs...). Ő a Time Square mellett lakik egy olyan házban, ahol a bérlők nagy része művész. Merthogy a fater is képzőművész, fest, rajzol, zenél, meg persze jógázik, szóval igazi életművész. Ezekből ugye nem lehet annyi lét összeszedni, mint mondjuk brókerkedéssel, vagy ügyvédként, viszont NY lételeme, illetve a városképhez teljesen hozzátartoznak, ezért a lakbér nem kötött, hogy mondjuk ennyi meg annyi dollár havonta, hanem a fickó éves keresete alapján állapítják meg a következő évi bért. Ezért tudják megengedni maguknak, hogy egy ilyen csiri-biri helyen lakjanak. Meg kell adni a ház sokkal jobb benyomást keltett, mint a mi kecónk, persze ez lehet csalóka. Asante a 13-on lakik, innen már meglehetősen jó a kilátás a Hudson folyóra, a környezet is kiváló, az épület melletti ház tetején van játszótér, kosárpálya, teniszpálya, medence. Na mondjuk az uszodabérlet évi 800 dodó, szóval neki nincs belépője, viszont tele a lakás dobokkal, kongákkal, berinbauval és persze egy csomó festménnyel. Meg is kértem, hogy mutassa meg milyen a konga hangja. Az alapritmus 3/4-es, mit nem mondjak, ezt az aszimmetriát nagyon nem tudtam összehozni amikor kipróbáltam...
Nem egészen értem, hogy miért nem szeretik a feketéket? Az az eddigi tapasztalatom, hogy "szebbek", mint mi. Nem, nincs kisebbségi komplexusom, egyszerűen csak jól néznek ki, még a kövérek is valahogy összeszedettebbek, mint ha mi elhízunk. Asante pl majd egy tízessel öregebb, mint én és egy ránc nincs rajta. A neve mondjuk vicces, eredetileg McDonald volt, de ez ugye a rabszolgaságból maradt, ezért és vallása miatt is megváltoztatta. Mondjuk jól tette, valahogy nem illik rá ez az ír név... Időközben feljött egy ismerőse, óvónéni és imádja a 3-4 éves kort, elvolt Aiyival. Előkerült egy kis zene is, és a néni elkezdett mozogni (valami hasonló érzéssel). Hát, csak az "irigység" szó jut az eszembe. Hihetetlen mozgáskultúra. Csilla mondta is neki, hogy csinálhatna egy ovit valahol itt a környéken, egy jelentkező már van is Aiyi személyében :-).

3 megjegyzés: