A látogató

Képes beszámoló egy dzsinn kalandjairól

Fotó: rendőrbácsi. Time Square

Az élet mindig átírja az írnivalómat... Itt járt Omer barátom (hmm... ennek már vagy egy hónapja...), kicsit több, mint 2 hétig a "régi szép idők"et idéztük, csavarogtunk együtt, politizáltunk és jó szokásunk szerint elküldtük egymást a sóhivatalba. De nézzük szép sorjában. Az első közös kiruccanás a kötelező Time Square volt délután, majd másnap az Intrepid "anyahajón" lévő repülési múzeumot látogattuk meg. Itt szénné fényképeztem magam, de ezt most szó szerint értsd, mert vagy 4 órán keresztül a repülőfedélzeten fotóztam. Ez már a Kecskeméti Repülőnapokon edződött haveromnak is sok volt, így ő jóval hamarabb végigjárta a gépeket, hidat, majd a hangárfedélzetet. Mire leértem pont befejezte a nézelődést, így együtt kajáltunk. Aztán ő elhúzott a Metropolitan Múzeumba. Mármint oda tervezte, de helyette inkább valami afró (gyengébbek kedvéért: néger...) buliba keveredett, de utólag azt mondta, hogy sokkal jobb így, mert ott egyből mindenki a legjobb haverja lett. Mire találkoztunk már nem éreztem a lábaimat. Hazafelé menet a metróban még egy kis koncertre is futotta: Larry Wright és b. neje nyomta este 11 tájban. Egy-két metró elment, mire rászántuk magunkat az indulásra...

Larry Wright

Az egyik legfontosabb dolog, hogy amerre Omer járt, arra mindig volt valami esemény. Általában sima közúti baleset. Szerencsére aki vele ment, annak soha nem volt baja, minden esetre meg volt elégedve a nyújorki rendőrök teljesítményével. Összekapott egy autóssal (az autós a zebrán inzultálta), de az autós pechére látta egy rendőr az esetet, és mielőtt ütésváltásra került volna sor, megjelent a biztos úr, mosolyogva Omerre nézett és azt monda:

- Disz iz máj biznisz!

Az első hétvégén felmentünk a tóhoz, kajakoztunk, barbeque-ztunk, jól éreztük magunkat. Talán említeni sem kellene, hogy a kis szerencsésnek iszonyat jó ideje volt, mert persze az érkezése előtti napokban folyamatosan esett az eső. Hiába, vannak még mázlisták.

Talán a legemlékezetesebb az Apple store volt. Mint korábban kiderült, nem vagyok éppen egy elfogulatlan alma hívő, de amikor kijöttünk a boltból, teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy én ide vissza akarok menni vásárolni! Szép sorjában. Omer elhatározta, hogy vesz az apukájának egy ájpedet, ami itt jelentősen olcsóbb, mint otthon. Együtt mentünk le az üvegbúra alá, elég kulturált hely, de tulképp semmi különös: az áruk szép sorjában kitéve, alma ruhás eladók stb. Mondjuk minden kütyüből kitéve jó néhány darab, így mindent meg lehet taperálni, kipróbálni. Mi is ezzel kezdtük, majd hamar megszületett a döntés a vásárlás mellett. Nosza, be az egyik sorba, volt vagy 2 perc, mire mi jöttünk. Mondtuk, hogy mi a stájsz, átirányítottak a másik oldalra. Itt kicsit hosszabban kígyóztak a vevők, ezért Omer elment keresni egy dokkolót. Már vagy fél perce is állhattam a sorban, mire odajött egy almás csávó és megkérdezte, mit is szeretnék. Mondtam neki, mire a szokásos kordont kinyitva mondta, mi lenne, ha inkább nem állnék sorba? Újabb kérdések: milyen felszereltség, kell-e meghosszabbított gari, mittudomén, aztán kérte, várjak egy percet. Tényleg nem volt több ennél és hozta is a dobozkát, majd a szokásos kell-e még valami? Mondtam a dokkolót, azt is gyorsan levett egy közeli polcról. Mivel fizetek? Hitelkártya. Talán adjam oda. Ekkor elővette az ájmittudoménmijét (asszem ájfón), amire egy spéci kártyaolvasót szereltek. Még megkérdezte, hogy emilben jó lesz-e a számla? Persze. Ekkorra Omer is visszaért, még aláírtam a blokkot és már mentünk is felfelé a lépcsőn. Csodálkozol, hogy vissza akarok menni? (Természetesen a számla szépen megérkezett.)

Miután visszajött a nyugati partról (pár nap Lózancselezben), elmentünk egy Yankees meccsre, elmagyaráztam Omernek a szabályokat (már amennyire én ismerem a bézbólt...), és onnantól kezdve ő is élvezte a játékot. Ez a fotó nagyon jó lett:

Fotó: Omer. A dobó és az ütő között félúton látni egy elmosódott foltot, az a labda

Az amerikai gagyihoz egy hibátlan jó kép. Szóval ez egy limó...:

Fotó: Omer

Fotó: Omer. Gyönyörű ez a megfolyás...

Viszont azért szabadság az tényleg van itt. A Wall street-nél valami korteskedés folyt, mellékeltek pár fotót is, ez azért kemény:

Fotó: Omer

Sajnos, amikor Bencéék voltak itt tavasszal, nem volt olyan szerencsénk, mint most Omerrel.  Annyit tudni kell, hogy neki vettünk egy turista bérletet, amivel rengeteg helyre be lehet menni, múzeumok, látványosságok, hajókirándulás stb. Szóval sétálunk az Empájer Sztét Bilding felé és persze most is elénk ugrottak a jegyárusok. 48 dodó. Ajjaj, annyit én most nem akarok kifizetni. Van valami olcsóbb? Igen, 38, de ez az utolsó ajánlat. Mondom Omernek, szorri haver, de ide egyedül mész fel... Tanakodtunk még egy kicsit, mire mondom a csajnak, hogy én tuti nem megyek fel ennyiért, mert egyszerűen nincs rá keret, mire megsajnált és elárulta, hogy ha bemegyünk az épületbe, akkor ott is lehet jegyet venni, 15... Hát, mit ne mondjak, megéri! A lift eleve hihetetlen, ilyen tempós liftben még sosem voltam, nem is az emeleteket számolja, hanem a tízemeleteket, de így is gyorsan pörög a számláló! És amikor kiérsz a 88-dik emeleten a sétányra, na az nem semmi! Ezt nem szabad kihagyni!

Hát ennyi fért bele, meg a bőröndökbe. Na azzal volt egy kis kalamajka, mert csak egy csomagra szólt a repjegy, persze küldtünk haza cuccokat, de még így is ki kellett rámolni az egyik kofferból, mert túlsúlyos volt a csomag :-).