2014/12/11

Road rage

Kispánczélnak ajánlva

Jó rég nem írtam már, pedig lenne miről. Sok jó dolog történt az utóbbi egy évben, tényleg nincs ok panaszra, el is kezdtem már írni, persze lassan haladok. Most csak azért ragadok billentyűzetet hirtelen, hogy kiírjam magamból a mai este történéseit. 
Már több, mint egy éve elköltöztünk, kicsit messzebbre az irodától, mint eddig, a bicaj út kb. 30 percre nőtt. Szerencsére az iroda mellett van egy konditerem, ahova bérletem van, itt bérlek egy szekrényt, amiben a ruháimat tartom, be bringával, öltözés, munka. Hazafelé természetesen fordított sorrendben, de ugyanez történik. Beszereztem első és hátsó lámpákat, hogy este is viszonylag biztonságosan tudjak közlekedni. Mindkettőt villogón használom, jól látható vagyok. Ma is szépen elindultam hazafelé a szokásos útvonalamon, a Park road-on. Nem mondom kissé forgalmas, olyan Szentendrei út jellegű, de eddig nem sok atrocitás ért, megvolt a sport, nem sokkal hosszabb az út, mint kocsival, szóval rendben volt minden. Amikor ebbe a kereszteződésbe értem, a lámpa szokás szerint piros volt, szép lassan csorogtam, amikor mellém ért egy autó, rám dudált és kb. 2 centire tőlem előzött, csak azért nem ütött el, mert kicsit jobbra húzódtam. Miután leelőzött, átment a jobbra kanyarodó sávba. Elöntötte az agyamat az ilyenkor szokásos, és persze elkezdtem kiabálni, amikor mellé értem. Egy idősebb tag ült a kocsiban egyedül, és persze valamit válaszolt. Dühömben leköptem a kocsit. Jójó, tudom, ez nem szép dolog, de nem számítottam rá, hogy milyen indulatot fog kiváltani a fickóból. Kiugrott a kocsijából és fenyegetően, üvöltözve közeledett. Persze elfelejtette behúzni a féket, parkoló állásba sem tette a kocsit, az meg elkezdett gurulni. Én hátráltam, a fenének volt kedve verekedni, még a végén kiderül, hogy valami dszúdó bajnok és jól laposra ver. A többi autó elkezdett dudálni, mert ugye a kocsi gurult, emberünk vissza, de ahelyett, hogy bekanyarodott volna jobbra, ahogy tervezte, inkább elindult egyenesen, hogy majd jól megleckéztessen és bosszút álljon a köpködésért. Ez nem volt egyszerű feladat, mert visszafelé ugye nem tud menni, én meg mögötte voltam. Nyilván nem megyek mellé, mert akkor felken, amikor nagyot fékezett, röhögve felugrattam a járdára. Na itt kellett volna komolyabban elgondolkodnom a folytatáson. Egy autósnak ugyan esélye nincs ilyen esetben egy biciklista ellen, mert ugye a bringa sokkal könnyebben mozog jobbra balra. De ez a fickó kissé elmeroggyant lehetett, mert felhajtott a járdára és megpróbált elütni. Erre az arcába röhögtem, mire megdobált valami műanyaggal, meg üres üdítős dobozzal. Miután az ablaka lent volt, egy pontosabban célzott köpést adtam le, ami telibe találta. Tudom, nagyon bunkó dolog, nem is akarom mentegetni magam, csak a tény kedvéért írom. A helyzet tragikomikus volt, bár nagyon nem idegesítettem magam, mert hát hosszú évek óta űzöm ezt a sportot, nem hat meg különösebben egy szóváltás és tudom, hogy az autós kolléga idegtotyi lesz az ilyen helyzetekben. Ennél a pontnál már rengetegen dudáltak, a fickó ténylegesen a közlekedést veszélyeztette, egy autós a belső sávból üvöltözött is, hogy ki akar-e nyírni valakit? A következő kereszteződésnél jobbra ment a fickó, de megállt, én balról kikerültem, még az arcába nevettem búcsúzóul, hogy kiéljem a gonoszságomat, aztán részemről lezártnak tekintettem a dolgot. Ha már a járdán voltam, ott is maradtam, így ugyan sokkal lassabban haladtam, de legalább volt időm végiggondolni, és lehiggadni. Itt az jutott eszembe, hogy másfelé kéne hazamenni, de aztán úgy döntöttem, biztos nem jött utánam. Hát tévedtem. Ezen a helyen jártam, amikor a bokor mögül kiugorva leöntött benzinnel. Még ekkor is megőriztem a hidegvéremet és lassan mentem tovább, persze üvöltözött utánam. Sajnos egy újabb hibát követtem el. Talán a benzin szagától, talán az üvöltözéstől, de valami elpattant, hagytam elhatalmasodni az agresszivitást. Fék, le a bicajról, első kerék egy mozdulattal ki a helyéről, és indulás megkérdezni, hogy tulképp mi a probléma? A fickó még kiabált, hogy milyen gyáva vagyok, de már szaladt a kocsi felé és gyorsan beszállt. Nekem egyre jobban kezdett elszállni az agyam és ahogy próbálta rám húzni a kormányt, kicsit félre léptem és jól rávertem a szélvédőre a kerékkel. Sajnos a bicajt rossz helyre raktam le, a fickó áthajtott rajta, az felakadt az alvázra és az eszeveszett tempóban száguldó autó magával vitte. 
Kicsit döbbenten álltam ott egy árva első kerékkel a kezemben és hirtelen nem tudtam, hogy mi a fenét csináljak? Itthon nyilván nem tudom elhalgatni az ügyet, mert hová lett a bicaj? Meg mitől vagyok ilyen büdös? És gyalog vagy fél órára voltam még itthonról, az idő meg már nem volt fiatal. Gondolkodtam, hívjak-e rendőrt, de elég reménytelennek tűnt, rendszámot nem jegyeztem meg a bicaj meg nyilván már bevégezte pályafutását. Végül felhívtam Csillát, hogy jöjjön értem. Ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy azért elég nagy szerencsém volt. Nem szabad elfelejteni, hogy a Szabad És Bátor Emberek országában vagyunk, ahol boldog-boldogtalan szaladgálhat fegyverrel a kezében. Ha történetesen a fickónál van egy stukker, most nem írnék semmiféle bejegyzést. Ez a benzines história is elég necces, elég lett volna egy gyufa... Az is szerencse, hogy a járdán haladtam, egész biztos vagyok benne, hogy lelkifurdalás nélkül áthajtott volna rajtam. 
Végül aztán hívtam rendőrt, elmondtam, hogy mi történt. Nagy meglepetést nem okozott, hogy vázolta mi történne a feljelentéssel. Egy újabb irat a fióknak. Más lett volna a helyzet, ha megjegyzem a rendszámot, akkor lehetett volna boxolni. Végül kezet fogtunk, és elköszöntünk, nem tettem feljelentést, mert hiábavaló lenne. Vicces volt hallgatni a rendőri véleményt: csak egyet remélhetsz, hogy a bicaj komoly kárt okozott a kocsiban. Itthon aztán az anyukámat félrevezettük, mert nem akartam elmondani neki az igazságot, tuti nagyon felizgatta volna magát. (Előbb-utóbb nyilván elolvasod Muter, bocsi a megvezetésért...) És mi a tanulság? Azt kell mondjam, hogy ebben az esetben elég szarul jártam, annak ellenére, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is. A legnagyobb baj, hogy egy darabig nem fogok tudni bicajjal menni dolgozni, Csilla amúgy is utálta a kerékpározást, szóval ez tiltólista. Ebből adódik, hogy  nehéz lesz a sport igényemet kielégíteni. Az elveszett bicaj anyagilag ugyan nem komoly kár, az eszmei értéke nagy. Kispánczéltól vettem vagy 10 éve, olyan alkatrészekkel szerelve, amik vagy 30 éve voltak a birtokomban. De ami a legjobban zavar, hogy egy ilyen elmebeteg továbbra is szabadon garázdálkodhat az utakon. (Jójó, én is mehetnék egy "anger management" tréningre és ugye minden úgy kezdődik, hogy Pistike visszaütött, de ebben az esetben tisztán nem én voltam az agresszor.) Egy dolog vigasztal, hogy bár a rendőrbácsinak nem mondtam, de a szélvédő azért megrepedt... Emlékeztetőül pedig érdemes megnézni az Összeomlás c. filmet

Frissítés (az eseményekhez képes másnap):
Az anyukám elől nem sokáig sikerült rejtegetni az eseményeket, ez a benzines leöntés elég hatékonynak bizonyult... A ruháim 2 kimosás után is ugyanolyan büdösek...