2015/08/26

Iskola - folyóírás/olvasás

Korábban már okoskodtam az amerikai írás-oktatásról, most megint előkerült a téma. Aiyival természetesen tanulunk a nyári szünet alatt is, mert sajnos lemaradtunk és próbáljuk menteni a menthetőt, ez az a rész, ahol jól jött, hogy összetörtem magam :-). Van egy második osztályra előkészítő könyv, ebben pedig folyóírás oktatását segítő rész. Érdekes módon itt nem "folyóírásnak", hanem "cursive"-nek hívják, ami nem éppen tükörfordítása a kézírásnak, de szinonimája a "longhand, script, joined-up writing, joint writing, running writing, vagy handwriting" (hosszúkéz, írás, felülkötött írás, kötött írás, futó írás és végül kézírás) kifejezéseknek. Nos, ahogy először ránéztem a példákra, egyből világossá vált, hogy miért olyan nehéz olvasni az amerikai kézírást. Ez egy egyszerűsített kalligrafikus írás akar lenni, kicsit így is túlcicomázott betűkkel, amik nem igazán nevezhetőek modernnek. Ráadásul a Wikipédiát böngészve kiderül, hogy az amerikai pedagógusok nincsenek felkészítve a folyóírás oktatására. Innen már nem nehéz kitalálni, hogy általában miért lesz nehezen olvasható az itteni kézírás. Bár nem vagyok szakértő, nem hinném, hogy okos ötlet elve jobbra dőlt írást oktatni. Mi lesz azokkal, akiknek balra dőlő írás lenne a sajátja? Mi van a balkezesekkel?* Ráadásul amint az majd a mellékelt képeken látható a minta döntött, nem kicsit, nagyon... Nem csigázom tovább a nagyérdeműt, jöjjenek a példák. Illetve legyen inkább találós kérdés, bár mondjuk most tisztán látszik, hogy nem sörnyitó lesz a megfejtés...

Az egyik kedvencem:
Nem akarlak félrevezetni, de ez leginkább a "nagy Y"-ra hasonlít...
Kíváncsi vagyok, sikerül-e kitalálni, hogy ez milyen betű? Majd később látni fogod, hogy minden betű "eleje" olyan, hogy a másik betű "vége" tudjon kapcsolódni. Ennek mondjuk van értelme, de a képen egy nagybetű látható, ebben az esetben a bevezető kapcsolóvonalnak nem sok jelentősége van, csak bonyolítja a dolgokat és kuszább lesz az íráskép.
13?
Ha nem tudnám, hogy ez egy nagybetű, akkor simán tizenháromnak nézném...

Itt nem tüntettem el a kisbetűt, szóval ezt nem nehéz kitalálni, de látszik, ha valaki a nagy S-t abból a kis kunkorból köti a következő betűhöz, akkor jobban hasonlít egy gyerekfirkához, mint egy betűhöz. A kis s pedig a kézírás-felismerő szoftverek rémálma...

Ehhez inkább nem írok semmit...
Ez az izé még csak nem is hasonlít a nyomtatott változathoz. Tök fölöslegesen van túlcirkalmazva és még így "szépen nyomtatva" is jobban hasonlít egy gyerekfirkára, mint egy betűre...


Na ez mi?...

Aki ezt felismeri, annak küldök egy hűtőmágnest!

A következőnél a kisbetű néz ki rettenetesen:


Használatban:



Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Aiyi iskolájában tanítanak-e kézírást, ha igen, beszámolok...

Még egy suli témát akarok elővenni, bár már korábban is volt róla szó, ez pedig az olvasás oktatása. Nagyon szimpatikusan indult a "sight word"-ök tanulása, ami úgy tűnt jelentősen megkönnyíti az olvasás elsajátítását. Itt ugye az a probléma, hogy a leírás rettenetes. Az angol nyelv nagyon egyszerű (jó, jó, tudom, de hallgass végig...), legalább is alapfokon megtanulni sokkal egyszerűbb, mint a magyart. Van pár szabály, aztán egymás mögé dobálod a szavakat és már tudsz is kommunikálni. Magyarul ugye ez nem működik, ott van az a rengeteg zavart keltő rag, meg toldalék, meg a haverjaik... Borzalom. De ha egyszer ezeket megtanultad, akkor leírni már sokkal egyszerűbb. Amit hallasz, azt az ábécé segítségével lejegyzed és kész. Pont olyan, mint a japánban a Hiragana és a Katakana: ha egyszer megtanultad a jeleket, akkor tudsz olvasni. Az angol ezzel szemben szörnyű. A kisgyerekeknek ugye mondókákat tanítanak a szülők, énekelgetik az "éjbíszídí" kezdetű dalocskát, nézik a Sesame Streetet, és naivan azt hiszik milyen egyszerű lesz megtanulni olvasni. Aztán jönnek a meglepetések: "c, like cat". Persze, ez így leírva jól néz ki, meg ha magyarul olvasod akkor rendben is van, de a gyerek elég értetlenül néz, amikor kijelented neki: "szí, lájk ket"... Ha "szí", akkor miért nem inkább "Szeszil"? Vagy valami más "sz" betűs szó? Nehéz összekapcsolni a dolgokat. Ráadásul az egyik betű az egyik esetben azt mondja "áj", a másikban "i". Na erre jön ez a szóképes olvasás. Klafa. Hetente 5 szót kellett a gyerek fejébe beleverni. Nem is sikerült, főleg eleinte. És akkor még az igazi probléma fel sem tűnt! Mert ugye megtanulja, hogy a "sun" szót "szan"-nak kell kiolvasni, és érti a jelentését is. Igen ám, de ha a szó végére kerül még két betű, mondjuk "ny", akkor már azzal nem tud mit kezdeni, mert ilyen szót nem tanult meg kiolvasni. Vagyis nem tud új szavakat kiolvasni, csak az ismerteket. Pontosan olyan, mint a japánban a Kanji. Állítólag 3000 Kanjival már egész jól el lehet boldogulni, de van vagy 30000... Ráadásul ez az angolra már csak azért sem lenne használható, mert az angol nyelv sokkal gyorsabban változik, fejlődik, tehát az ilyen szóképekkel lehetetlen lenne követni a változásokat. És tényleg, a gyerek állatira kínlódik az olvasással, de szerencsére ez már csak a múlté! Csilla beszélgetett Aiyi egyik osztálytársának az anyukájával, aki ajánlott egy könyvet, amivel meg lehet tanítani a gyerekeket olvasni. Mert ugye a gond nem a gyerekkel van, hanem a hülye felnőttel, aki nem tudja hogyan kell tanítani... Mentségünkre legyen mondva, hogy a tanítás végül mégiscsak egy szakma, amit a művelői évekig tanulnak. Nekem viszont sürgősen meg kell oldani egy problémát és itt mindenki eléggé magára hagyatkozik, kellett valami segédlet. Szóval a könyv zseniális. Kb 15 oldal bevezetéssel kezdődik, amiben elmagyarázzák a könyv működését, miként kell használni. Ez eddig szinte kézenfekvő, a nagy gondolat a módszertan szöveges utasításokba foglalásában rejlik. Én ugyanis nem tudnám, hogy mit kell mondani a kölöknek, hogy megértse a dolgokat. Itt viszont szóról-szóra a kezembe kaptam, hogy hova kell mutatni a könyvben, mit kell mondanom, hogy kell dicsérni, mikor kell leszidni vagy szólni neki, ha valamit rosszul csinál, stb. A tanulás nem betűkkel kezdődik, hanem hangokkal, amik picit másként néznek ki, mint a betűk, de azért hasonlítanak. Például az "e" betűt, ha "í"-nek kell ejteni, akkor van fölötte egy fekvő vonal. Ez segíti rávezetni a gyereket, hogy mikor hogyan kell kiejteni az adott betűt. Ma jutottunk el a hetvenedik leckéhez, és már egész jól el tud olvasni a szintjének megfelelő szövegeket. Ráadásul ma magától elolvasta a "fascinating", "interesting", "constellation" szavakat. Később aztán, amikor már nagyjából az összes hangot ismeri, akkor szép lassan bevezeti, hogy vannak ám betűk, amik többféle hangod tudnak kiadni. De miután a gyerek már találkozott ezekkel a hangokkal, illetve a kicsit módosított leírásukkal, ezért remélhetőleg az átállás a "betűkre" zökkenőmentes lesz. A könyvbeli hangokat elnézegetve nem is érti az ember, hogy az Angol ábc-ben miért nincs több jel? Az "oo"-t mindig "u"-nak ejtik, a "th" a számunkra kiejthetetlen "f" hangot jelöli, stb. Ezekre simán lehetne egy-egy saját jel... Ez a vonalkázás abban is segít, hogy most már el lehet neki magyarázni, hogy a "vonalas" hangok hosszúak, míg a vonaltalanok rövidek, és máris lehet magyarázni, hogy ha a szó végén "e" betű van, akkor azt nem ejtjük és az előtte lévő magánhangzónak a hosszú hangját kell használni (mad, made).
Pár kép a könyvből:

Ezt a bejegyzést részben azért írtam, mert az USÁval kapcsolatban olvastam pár blog bejegyzést, cikket, amik mindig úgy jöttek le, mintha az egész országra igaz lenne. Nos ilyesmit elég nehéz leírni, mert annyira nagy a változatosság, olyan nagy különbségek vannak az iskolák között, hogy szerintem képtelenség reális, átfogó képet adni az itteni iskolákról. Éppen ezért, ha lehet, itt még nagyobb jelentősége van annak, hogy a gyerek melyik iskolában kezdi meg a tanulmányait. Hogy ellent mondjak magamnak, egy dolog azonban mindenhol igaz, az iskolabusz egy állati jó találmány! Biztonságosnak mondható és nagyon megkönnyíti a szülők dolgát. Azon kevés intézmény közé tartozik, amire az USA közpénzből hajlandó áldozni...

Részlet a könyvből, a kisbetűk némák



Megfejtések:
G, B, S s, Z z, I, R r



*Ez a balkezesség is megérne egy misét. Amerika ugye a politikailag korrekt ország, de a balkezesekkel nem foglalkozik senki. Például egyik számítógépes operációs rendszerbe sincs alapból beépítve balkezes egérmutató készlet, ezt mindig úgy kell összevadásznia az embernek...

Utóirat: Érdekes, hogy az angol és a magyar wikipédia oldal mennyire másként értékeli a grafológiát:

Angol
Magyar

2015/08/04

Utózönge

A fejreállás maradékával még meg kellett küzdenem, várt rám egy kulcscsont-újraépítő műtét. Ha korábban azt a benyomást keltettem, hogy van még hova fejlődni az orvosi ellátásban, akkor ez most az ellenpélda lesz. Öt nap kórház után mentem haza és próbáltam magamhoz térni. Az ortopéd orvos a bentlakás alatt azt mondta, ő ugyan hozzá nem nyúl semmihez. A kórházat elhagyva kicsit furcsának tűnt ez az álláspont, ekkor láttam először a röntgen felvételt a vállamról.
Jelentkezzen, aki nem látja a törést...

Szerintem nem kell képzett váll-specialistának lenni, hogy az ember észrevegye, ez márpedig nem fog csak úgy összeforrni. Két helyre kellett visszamennem felülvizsgálatra, az egyik a tüdőmmel, a másik a vállammal. A tüdős így utólag teljesen fölösleges volt, a doktornéni meghallgatta a légzésemet fonendoszkóppal, és kijelentette, hogy minden rendben. Hááát, ennyit én is tudtam, mert a belégzett kapacitás megnövekedése tisztán utalt a tüdő állapotának javulására. Mindez még 17-én pénteken történt, a váll-specialistához hétfőn mentünk. Itt természetesen komolyabb vizsgálatnak vetettek alá, három szögből röntgen felvétel. Remélem, hogy ma már sokkal kisebb adag sugárzás éri a pácienst mint régen, mert itt annyit röntgeneznek, amennyit csak lehet. A felvétel természetesen digitális érzékelőre kerül, ami valami vezeték-nélküli megoldással azonnal átküldi a számítógépes hálózatba a képet. Mire visszaértem a vizsgálóba, Dr. H, a doki már ott várt, ő volt bent a hétvégén is, amikor bementünk a balesetire. 
A vizsgáló fala tele van aggatva sportolók fotójával

Betöltötte a képeket a böngészőben, és jó egy tized másodperc gondolkodás után kijelentette, hogy ezt bizony műteni kell, de azért szól a rangidős orvosnak, hogy ő is nézze meg. Megkérdeztem, miért nem műtött korábban, mert a kép alapján elég egyértelmű a diagnózis. Elmagyarázta, a törést nem létfontosságú helyretenni és az egyéb körülmények viszont megakadályozták a műtétben. Összeesett tüdővel egyszerűen nem lehet altatni, túlságosan veszélyes, még így is megkeresték a másik dokit, akinek jóvá kellett hagynia az altatást. A rangidős doki, Dr. D is rápillantott a képre és már kezdte is magyarázni miként fogják végezni a műtétet, miket kell csinálni előtte stb, majd leléptek. Kifelé menet a kezembe nyomtak egy névjegykártyát és ennyiben maradtunk. Nem egészen értettem miként fogom megtudni az időpontot, de hát ők a profik, majd kiderül.Hazafelé a kocsiban megnéztem a kártyát, két név is van rajta az egyik a "scheduler"-é, aki az időbeosztást egyezteti. Gyorsan fel is hívtam hazaérkezés után és kiválasztottam a lehetséges korábbi  időpontot, csütörtök reggelt. Addig még volt három napom a hétfővel együtt, ezalatt nem sok teendőm akadt. Már az ütemező néni elmondta, hogy körülbelül mire kell számítani, mikortól nem lehet enni és ilyenek. Csak a pontos időpontot nem tudta megadni, mert azt a műtét előtti napon fixálják, de jelezte, nagy valószínűséggel reggel hatra kell bemenni... Ennek nem örültem, amúgy sem vagyok egy koránkelő, de ebben az időszakban nem is aludtam jól, általában reggelre fáradtam el annyira, hogy egy-két órára elnyomjon az álom. Szerencsére már kedden kiderült a fenyegetés alaptalan volt, csak 7:30-ra kellett menni. Még ugyanezen a napon felhívott valaki az egynapos sebészetről, itt megint szembetaláltam magam a "biznisz" érzéssel. A fickó ugyanis a műtét utáni időszakra készített fel. Fogok kapni egy kar-felkötő rendszert, mondta, ezt kell viselnem az első vizitig, csak fürdéshez szabad eltávolítani. A másik, hogy jegelni kell a műtött részt, ezért el akart adni egy hűtő rendszert 150 dollárért... Erről természetesen lemondtam, kicsit soknak tűnt, már máskor is jegeltünk sikerrel, szóval ezt inkább lepasszoltam.
Én ugyan nem vagyok ilyen csinos, de ugyanilyenben van a karom...

Szerda este még körbeborotváltam azt a részt, amit műteni fognak, nehogy a szőrt ragasszák le, aztán éjfélig még jó sok teát ittam, mert utána már semmit nem szabadott fogyasztani. Reggel Csillával szépen bementünk az egynapos műtőbe, természetesen formaságokkal kellett kezdeni, de nem volt sok tennivaló, itt már jól működött a számítástechnika, tulajdonképp csak azonosítani kellett magamat. Utána leültünk a váróban, olyan hideg volt, majd megfagytam, Csilla rutinosan vitt magával pulcsit. Nem kellett sokat várni, jött a figura a karfelkötővel, szépen megmutatta miként lehet beállítani aztán el. Szinte vissza sem ültem, amikor megjelent egy ápolónéni, aki bevitt egy előkészítő szobába, Csilla nem jöhetett egyből. Vetkőzés, szokásos gúnya felöltése, ahány néni jött be, annyiszor kérdezték meg a nevemet, születési időpontomat. Az egyik néni hozott egy szép, fehér harisnyát, ez a vérrög-képződést hivatott megakadályozni, szerencsére eddigre már Csilla is bejöhetett, egy kézzel necces lett volna a művelet. Nyugi, ez nem nylon harisnya, hanem úgynevezett kompressziós zokni, sportolók rendszeresen használnak valami hasonlót, csak rövidebbet.

Kicsit szexi, nem?
Az infúzió bekötése sem maradhatott el, hát, eddig ez volt a legbénább néni az USÁ-ban, nem sikerült a kézfejen eltalálnia a vénát, ezért kicsit össze-vissza szurkált, nem volt éppen kellemes érzés, pedig büszkén kijelentette, sikerült megmentenie a szúrást... Szerencsére ezzel lényegében előkészítettek. Bejött Dr H, kicsit beszéltünk, bejelölte melyik vállamat kell műteni, egy szép X-et tett rá filctollal. Lelkünkre kötötte, hogy jegelni kell a műtét után. Aztán jött az altatóorvos, vele is váltottunk pár szót, ő is megemlítette a jegelést, végezetül Dr D is benézett, ő még utcai ruhában. Én általában szeretek poénkodni, de Csilla állandóan rám szól, hogy jaj, maradjak már, nem értik rendesen a csodás kiejtésünket, ráadásul a munkájukkal vannak elfoglalva. Nos természetesen ő mindig mindenkinek beszól, Dr Dnek is mondott valami kedveset, hogy remélhetőleg nem ez lesz az első műtéte. Szerencsére elég jól vette az adást, aztán elmagyarázta mit fognak csinálni:
- Tudod, ez pont olyan, mint amikor te otthon a garázsban barkácsolsz: lukat fúrunk, ráteszünk egy lemezt, aztán csavarozunk. Nagyon szeretjük csinálni!
Ez némiképp megnyugtatott :-). Miután az orvosik ki, újabb nővér be, aki belém nyomott valami nyugtatót, ami elvileg csak ellazít. Rám jó hatással vannak a drogok, arra még emlékszem amint kitoltak a váróból, de aztán a következő kép már a lábadozóban. Mint Csilla később említette, Dr D a műtét végén kijött hozzá, elmesélte miként ment a műtét és még váltottak pár szót.

Az eredmény...

Lábadozóban...






















Hááááát, általában jól bírom a gyűrődést, de most, mintha Mike Tysonnal találkoztam volna egy sötét sikátorban. Az altatás miatt intubáltak, ezért kicsit fájt a torkom, nehéz volt nyelni, de legalább pisilnem kellett. Nosza irány a kló, természetesen nem sikerült, és iszonyat kábának éreztem magam, vissza, feküdni még kicsit. Csilla elment valamit elintézni, én addig jót aludtam, meg ittam teát, aztán sikerült teljesítenem a hazaindulás feltételét, kiszedték a kanült, jött a szokásos tolókocsi és már indulhattunk is. A tolókocsi ebben az esetben kifejezetten jótétnek bizonyult, sokkal hosszabb lett volna a kocsiig az út gyalog...
Egy héttel későbbre foglaltam le az első felülvizsgálatot, természetesen Csilla vitt el, itt találkoztunk ezzel a szimpatikus fiatalemberrel.

A fiatalember kedvesen beszélgetett a sheriffel
Bejelentkezés után nem sokkal jött a nővérke, kedvesen mosolygott, még emlékezett az első alkalomról. Betessékelt egy vizsgálószobába és eltávolította a műtét utáni kötést. Úgy hiszem sikerült eddigi leghosszabb metszését összehoznom a testemen... Miután az idegek lefelé irányban mennek a bőr alatt a vállnál, ezért közvetlenül a heg alatt nem sok mindent érzek, így a tapaszok leszedése nem okozott különösebb fájdalmat. Persze kellett néhány fotót készíteni, a nővérke jókat mulatott rajtunk. Újabb röntgen felvétel után egy nagyon fiatal dokinéni jött be, váltottunk pár szót, kérdeztem, hogy ő is jelen volt-e a műtétnél? Azt felelte igen, ez megnyugtatóan hangzott, legalább első kézből vannak az információk. Nem csak a műtét van rendben, de azóta is jól alakulnak a dolgok, a lemez nem görbült el, minden a helyén van. Megbeszéltük, hogy egy hónap múlva kell visszamennem.
Szépen összefércelték

Nos, amint olvashattad, itt minden úgy ment mint a karikacsapás. Tényleg semmi okom nincs panaszra, és bár a jeges rendszernél éreztem valami biznisz szagot, itt az orvosok sokkal közvetlenebbek voltak, jutott idő pár szót váltani, érezhetően az volt a cél, hogy összerakjanak. Mondjuk elég jó híre van az Orthocarolina-nak, rengeteg sportoló páciensük van, a vizsgáló tele van a fotóikkal. A pólyára rá van írva a cég neve, a vizsgálat után mentünk Csillával vásárolni, itt megállított valaki, hogy "Ah, hozzájuk jársz? Ne izgulj, tökéletes lesz, ők a legjobbak!". Az az érdekes, hogy mielőtt leléptem volna otthonról, kellett csináltatnom egy köldöksérv műtétet a Vörösvári úton. Azt is ilyen egynapos sebészeten zavarták le, és hasonlóan profin ment minden, úgy látszik ez másként nem megy. A költségvetés azonban kicsit különböző lehet. A napokban megkaptam a számlát, hogy mennyi önrészt kell fizetnem. Az 5 nap kórház 27000 dollár, ennek a 10%-át kell becsengetnem, pontosabban 2600 dollárt. Ez kb. 7 450 000 forintnak felel meg. Úgy hiszem, ha otthon ilyen összegeket kapnának a kórházak, akkor az otthoni ellátás is rövid úton megváltozna és az orvosoknak eszébe nem jutna lelépni, illetve nyilván hazatelepülnének. Érdemes még egy pillantást vetni a számlára. Szépen részletesen lejegyezve minden, hogy milyen szolgáltatást, ki, mikor nyújtott. Nincs mellébeszélés, ez a része szerintem nagyon korrekt. És természetesen nincs olyan eset itt, mint nemrég otthon...

Ez nem a számla, hanem a biztosítótól egy magyarázólevél, hogy mi miért, mennyibe került