A mértékegységekről

Ha valami Amerikában idegesítő, az a mértékegységek...

Rendben van, nem használják az elég jól kitalált metrikus rendszert, ezzel nem lenne gond, de az itteni mértékegységek teljesen légből kapottak! Semmi közük egymáshoz, az átváltás nehézkes, de elvannak vele, és működik. Ja és a legviccesebb, hogy természetesen az egész alapja a metrikus rendszer, mert az nagyon pontosan, tudományosan van definiálva, így csak annyi dolguk van, hogy 1 mérföld ennyi meg ennyi méter...

Lássuk. Ha már szóba került a mérföld, akkor nézzük a hossz mértékeket. Az az elv, hogy különböző igényekhez különböző mértékegységet használnak. Így az amerikai fociban yard a mértékegység. Ezzel nem is lenne gond, hiszen ez majdnem egy méter (1 yard = 0.9144 m), de egy yard az 3 feet, vagyis 36 inch. Mert van ám nekik másik méter-szerű mértékük, a feet. Amit, ha osztani akarsz, akkor a collt, vagyis az inchet lehet használni, de ebből 12 kell egy lábhoz... Klasz mi? Természetesen az inchet sem 10-es számrendszerrel osztják, hanem felezik. Imádom, amikor a fúrószárak mérete 15/64" és 3/16". Na most melyik a nagyobb?? Na nem baj, jó lesz ez. Az utakon a közlekedési táblák megadják, hogy a következő elágazás 300 lábra van. Na jó, akkor számítsuk át a lábat mérföldre. Normál esetben 1000 láb lenne egy mérföld, esetleg, ha valami informatikus találta ki, akkor 1024, de nem! 5280 láb tesz ki pont egy mérföldet. Ezt is jól össze lehet hasonlítani... Szerencsére következetesek, néha lábban, néha negyed mérföldekben adják meg a távolságot... Yardra átszámítás meg a hármas szorzó miatt igazán egyszerű, 1760.

Következő kedvencem a hőmérséklet. Ugyebár Farenheit. Szerencsére a hosszmértékekkel ellentétben ezt gyakorlatilag csak az USAban használják, és egy nagyon pontos mértékegység, mert Farenheit az emberi test hőmérsékletét vette alapul, de vagy beteg volt, vagy valami hasonló, mert kicsit pontatlanra sikerült a skála. Ezt korrigálandó később pontosították, hogy a víz fagyáspontja (32 fok F. Na most, hogy miért pont 32...) és forráspontja (212 F) között pontosan 180 fok legyen. Röhögő görcsöt kaptam, amikor először mondta Csilla, hogy 100 fok lesz. Persze, Pesten szokott lenni 200 is. Aztán persze kevésbé röhögtem, amikor átszámoltam, hogy az majdnem 38 fok rendes mértékegységben... Az átszámítást meg felejtsük el, ez nekem még gép előtt is nehezen megy:

[°C] = ([°F] - 32) · 5/9

[°F] = [°C] · 9/5 + 32

OK, a nehezén túl vagyunk, a többi már nem olyan fontos. Bár a nagy liblingem a "cup". Nem, nem bicajversenyről van szó, ez egy űrmérték, amit leginkább a konyhában használnak. Igen vaze, külön mértékegységük van a konyhához! Amúgy az átszámítás itt is egyszerű, mert 1 cup az 240 ml. Vagy nem. Mert van nekünk is itthon egy 1 cuposunk, de azon a felirat 237 ml. Jójó, a reggeli kakaónál nem sok jelentősége van, ha 237 ml helyett 240-nyi tejet adsz a kakaóporhoz, de ha felnézel a vonatkozó Wikipédia oldalra, akkor látszik, hogy kismillió féle cup létezik. Ez amúgy igaz a többi, értsd MINDEN szerencsétlen mértékegységre. Igen, a yardra is vonatkozik, abból is van vagy 8 féle. Az sem véletlen, hogy az említett oldal nincs igazán sok nyelvre fordítva... Viszont legalább nincs gond, ha ennél kisebb mértékre van szükség. Ott van ugyanis a teaspoon, vagyis a teáskanál. Ne röhögj, ez az USAban létező mértékegység, simán megadnak benne értékeket, állítólag a gyógyszerészetben is használják. Ez legalább pontos: 1 tsp = 4.92892159375 ml.

Na itt jönne a képbe a cubic inch (köbincs...), de ezt inkább kihagyom. Helyette tárgyaljuk a nagyszerű "fl oz"-t. Ez a fluid ounce rövidítése, és totál értelmetlen egy mérték, de ezen már nem csodálkozunk. Egy "fl oz" 30 ml, szóval legalább ez egy stampedli körül van. Ezt viszont használják tömeg mértéknek is, mert ugye ha térfogat mérésére vizet használsz... Illetve mégsem használják, a tömegre a sima "oz" dukál. Viszont az "fl oz"-ból származtatják, és legalább az "fl oz"-re néha simán "oz"-ként hivatkoznak. Egyszerű.

A nagyobb méretekhez külön mértékegység jár a térfogatnál is, ez pedig jó barátunk a gallon. Nagyjából 4 liter, de a részletesen nem tárgyalt köbinch-et könnyű átszámítani, mert 231 tesz ki pont egy gallont. De, hogy ne legyen semmi gond, ezért 3 használatban levő definíció létezik. Az egyik a sima amcsi, ami 3,78 liter, aztán a "száraz" gallon, ez 4,4 liter, és az angoloknak az imperiális, ami 4,5 liter. OK, itt az USAban nyilván csak az egyiket használják. Vagy a simát, vagy a szárazat... A sort még lehetne folytatni, ha érdekel itt van egy jó cikk, a táblázatok magukért beszélnek. Még szerencse, hogy a kézi kütyümre találtam egy átszámító programot, csak elég idétlen, amikor valaki mond valamit, hogy mondjuk 72" (coll/inch) hosszú egy zuhany cső, akkor előkapom a gépet és számolgatok...

Ami még fura dolgokat produkál, az a közlekedés, de erről egy másik bejegyzésben írok...

Hétvége

Bár úgy terveztem, hogy először a régebben történteket írom le, a hétvége annyira jó volt, hogy mégis megváltoztatom az eredeti elgondolást.

Hosszú hetek óta most először nem mentünk el a tóhoz, hanem itthon töltöttük az időt. Szombaton délután elhatároztunk, meglátogatjuk a tengerpartot. Akarom mondani az Óceán partot. Mondjuk a homokban mászkálva nem hiszem, hogy sok különbséget lehet látni, de ez most mellékes. Összerámoltuk egy kis elemózsiát, raktunk el jó sok vizet, aztán uccu neki irány a beach! Végül is ide mentünk: Jacob Riis Park. Rég éreztem magam ilyen jól tengerparton! Először is hihetetlen jó idő volt, a víz meleg és amikor az életmentők hazamentek, akkor kezdett jobban hullámozni az óceán. Nagyon jót szórakoztam, igaz nem volt se buggy boardunk (ez olyan mint a surf, csak hasalni kell rajta), se szörfünk, de úszva is nagy élmény volt a hullámokon lovagolni. Aiyi eleinte a lábát sem akarta a vízbe tenni, de aztán megbarátkozott a hullámokkal, annyira, hogy a vége felé a kezemet fogva ment befelé, és azt mondogatta: még, még! Nem nagyon zavarta a feje fölött átcsapó hullám, olyankor kicsit nyalogatta a szájáról a sót, majd ismét: még, még! A "hullámlovaglás" annyira kifárasztott, hogy azt hittem másnap nem fogok tudni bicajra ülni. Mert megbeszéltem egy közös bringázást újdonsült ismerősömmel. Ennek vicces az előzménye, kísértetiesen hasonlít Dani esetéhez. A helyszín ezúttal egy bicajbolt volt, ahova klipsz szíjért mentem, hogy a bicaj nyerge alá tudjam a pótbelsőt kötni. A manusz köszönés helyett megkérdezte, honnan van a gépem? Miért ilyenem van? Majd hosszabb beszélgetés után megkérdezte tulképp miért is néztem be a boltba?

Na ezzel a fickóval találkoztam vasárnap reggel f8-kor, és mentünk át a Prospect Parkba. Eleinte kicsit féltem, hogy nem leszünk azonos súlycsoportban, de kb. egy szinten vagyunk, így nagyon jót tekertünk, csak neki dolgoznia kellett menni, ezért korán lelépett. Egyébként nem eredeti amcsi arc, szerelmi ügy miatt keveredett NYba, mondjuk ez is vicces, hogy az első ember, akibe belebotlok, hasonló cipőben jár, mint én :-)

Mielőtt hazament, útbaigazított Manhattan felé, ő haza én pedig irány a Central Park a Williamsburg hídon keresztül. A Szabadságszobor után talán a legismertebb nyi ojjektum és ez volt az első alkalom, hogy bicajoztam benne. Komolyan mondom jó élmény volt. Rengeteg ember, többé-kevésbé fegyelmezetten közlekednek, sportolnak, szóval tempósan lehetett haladni. Az aszfalt hibátlan, így rengetegen görkoriztak. Na ez az, amiben mondjuk a Margitsziget példát vehetne! Jó, tudom, pénz, de annyi marhaságra költünk, hogy egy új csíknak simán bele kéne férnie.

Haza felé  a Queensboro hídon jöttem, majd a Queens boulevard. Hát, ez utóbbi nem valami vicces hely, bazi forgalom, rossz útfelület, 2x3 sáv + 2x2 sáv szervízút, szóval randa. A végén le is mentem róla, egy kerülő, de barátságosabb útvonal kedvéért. Viszont 20 perc alatt hazaértem a hídtól, ami azt jelenti azért itt is emberiek a távolságok, Manhattan simán biccajjal elérhető.

Délután sajnos esett, így nem tudtunk elmenni sehova, azonban ma Csilla korán végzett és a szombati napon fellelkesedve mondta, hogy ugorjunk le ismét a tengerpartra. Ezúttal a Rockaway Beachre mentünk. Érdemes térképről műholdas képre váltani. Az "Athletic Style Promotions" felirattól jobbra igazi, lepukkant betonlakótelepet látni, sokkal rondább, mint amit valaha otthon láttam. Na itt ezeket "prodzsekt"nek nevezik. Klassz kis ellentmondás van a Beach 59th Street két oldala között. Amúgy az emberek barátságosak, sőt, a balra levő részen még akár lakni is lehetne. Az egyetlen komoly széséghiba, hogy a JFK leszálló pályája pont útba esik, így percenként elhúz egy repcsi félmagasan... NY amúgy tele van hasonló helyekkel. Úgy értem az ember azt gondolná a tengerpart az igazi milliomos negyed, erre kiderül itt frankó nyomornegyedek néznek az óceánra, ipartelepek fekszenek a legklasszabb partokon, az emberek meg milliókat fizetnek, hogy Mahnattanben zsúfolódjanak. Szóval ezt nehéz megérteni miért alakult így. Mondjuk ma nem volt olyan jó idő, de azért Aiyi ma is felbátorodott a vége felé, úgy kellett elrángatni a vízből.

Na, még egy csomó mindenről akarok írni, de majd csak később...

Gyereknevelés

Többen kérdezték, hogy milyen a gyereknevelés NYban?

Sok minden nem tetszik itt, de a gyereknevelésre azt hiszem nagyon jó lehetőségek vannak. Persze fontos hangsúlyozni ismét, hogy NY iszonyat nagy, így amit írok valójában csak Queens-re igaz, illetve ezen belül inkább csak a Forest Hills-re. Először is kb. 1 km-re vagyunk Flushing Meadows-tól, ez az a rész, ahol a US Open teniszversenyt rendezik. Nagyon szép környezet, parkos, egy modern sportközponttal, ahol a korcsolyázástól a teniszezésen keresztül az úszásig mindenre van lehetőség. Általában is igaz, hogy a "teremsportokra" jó lehetőségek vannak NY-ban, illetve gondolom az egész USA-ban. De ugye a kis csaj egyelőre oviba jár. Nos minden második utcában van egy óvoda, lehet válogatni. Az ilyen korú gyerekeknél azt hiszem előírás, minden esetre vagy 4 gyerekre jut egy óvónéni, ennek megfelelően persze meglehetősen borsos ára van az ovinak. Heti 5 alkalom teljes napra olyan 1500/gyerek/hó. Ebben azért van rengeteg képzés, tánctanár jár hozzájuk, van tornatermi foglalkozás, és persze a szokásos éneklés stb. (Mondjuk elég vicces, mert a gyerek egy zsidó oviba jár, ennek megfelelően tanulják a zsidó ünnepeket, dalokat. A csoportba járnak még ázsiai, afrikai, indiai és hottentotta gyerekek. El tudom képzelni milyen lehet mondjuk japánéknál, amikor egy gyerkőc rákezd, hogy "Sabbath, Shalom..." :-)) Ha majd eléri az iskolás kort, akkor is rengeteg hely között lehet választani, mert általánosból is sokat láttam. Ezekhez az iskolákhoz természetesen tartozik sportpálya (kosár, tenisz, foci (soccer)). Nyelvtanulásra leginkább a spanyol a nyerő, mert NY gyakorlatilag 2 nyelvű, rengeteg spanyol ajkú él itt és nem nagyon tanulnak meg angolul, ezért mindenütt két nyelven írnak ki mindent. Ebből persze adódik, hogy a spanyol oktatás elég magas szinten van.

Az ovin, iskolán kívül fontos természetesen a játszótér. Na ebből is rengeteg található, általában jól felszereltek, rendesen karbantartottak. Nyáron, amikor nagyon meleg van, folyik a víz egy biztonságosan kialakított szökőkútból, tudnak pancsolni a gyerekek. Ami mondjuk hiányzik, az a homokozó, ez valami oknál fogva nem létezik a játszótereken. Sajnos a gyerekek nem veszik figyelembe a felnőtt bácsik tervezési elveit és továbbra is szeretnek homokozni, de miután nincs, ezért a fák körül a földet kapirgálják... Esténként gyűlik is a mosás.

A parkokról majd egy külön írást szeretnék összehozni, de fontos megjegyezni, hogy itt tényleg van olyan, hogy park-kultúra. Bár Dani rámutatott, hogy Pesten a Margitsziget valami hasonló funkcióval bír, ez itt egy kicsit más. Miután a városból kijutni nem egyszerű feladat, ezért ha valaki mozogni, kikapcsolódni akar, akkor valamely közeli parkot választja. Én pl.: a Forest Parkba járok bicajozni, na nem egy nagy tér, de közel van és még ha rövid is a pálya, csendes, a levegő tiszta, és viszonylag kevesen vannak. Apropó levegő. NY-nak nem csak a méreteihez képest, de úgy összességében is jó a levegője. Itt eddig nem éreztem, hogy nagy szmog lenne, még akkor sem, amikor áll a levegő.

Összességében szerintem jól lehet gyereket nevelni. Persze az is igaz, amit egy indiai kolléga mondott egyszer Budapestről: "Nagy, koszos város." Ami azért baj, mert ha egy gyerek tizenéves korba lép és netán valami "outdoor" sporttal szeretnek foglalkozni (síkvízi kajak, kenu, monti, bicaj stb.) arra nem igazán van lehetőség.

Röviden ennyi, a parkokról megy egyebekről később írok.

Frissítés: a zajról megfeledkeztem. Elég fontos tényező, hihetetlen zaj van. Megy minden lakásban a légkondi, és ha kinyitod az ablakot, akkor zümmög az egész utca. Még füldugóval is hallani. Azt hiszem az amerikaiak hallása egy kicsit rosszabb lehet, mint nálunk. Természetesen a módosabb környékeken nyilván csendesebb, akinek saját háza van, kisebb forgalmú út mellett lakik stb.

Frissítés 2: ma bicajozás közben észrevettem, hogy a Meadows tónál lévő konténer nem más, mint egy csónakház! Szóval árnyalódik a kép, mert evezésre is van lehetőség. Gondolkodom is rajta, hogy idővel kéne venni egy kajakot, és délutánonként lejárni evezni egyet...

Beilleszkedés...

Többen kérdezték már, hogy érzem magam, mennyire sikerült beilleszkedni?

A helyzet az, hogy jól vagyok, de beilleszkedésről szó sincs. A múlt héten találkoztam egy kajakos lánnyal, aki Californiában élt egy darabig. Hasonló kérdésre (milyen Calif??) azt válaszolta, mint bárhol másutt: víz, edzés, iskola... Valami ilyesmi van nálam is.

Egyszerűen annyira elszigetelten élek per pill, ami nem teszi szükségessé a beilleszkedést. Jelenleg ugyanis teljes munkaidős apuka vagyok, bazi kevés a kapcsolatom másokkal, ezek a ritka alkalmak pedig olyan érzést keltenek, mintha otthon találkoznék pár idegennel. Persze, be kell menni az oviba papírokat intézni, meg pár ilyen apróság, de ez nem a mindennapos létet befolyásoló tevékenység. Így egyelőre csak benyomásaim vannak. Lemenni a közértbe vásárolni, elmenni a gyerekért az oviba... Nos ezek a tevékenységek mind pont olyanok, mint a Világ bármely más pontján.

Az látszik, hogy hihetetlen méretű városról van szó és minden más. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Annyira más, hogy nem is európai. Európában azért otthonosan érzem magam, legalább is ahol eddig jártam. Itt nem. Leginkább az jut az eszembe, hogy itt minden a tömegtermelésről, a tömegek kiszolgálásáról szól. A minőség egyáltalán nem elsődleges. Pl.: itt a párnahuzatokon nincs gomb, hanem 10-15 centivel hosszabbra hagyják, oszt jónapot. Épületen belül az elválasztó falak mind gipszkartonból vannak. Még a lakások között is. Elkészül a ház váza, beraknak fából egy rácsozatot, arra rá a karton és kész is az épület. Iszonyat hatékony, de azért egy panel többet tud. Viszont a szolgáltatások, ügyfélszolgálatok hihetetlen jók. Mindent szinte bármikor el lehet intézni. Ha úgy van időd, akkor éjszaka hívod fel az "ELMŰ"-t és intézed a számlázással kapcsolatos dolgokat. Senkinek eszébe nem jutna olyan marhaságokról gondolkodni, hogy üzletek lehetnek-e vasárnap nyitva... És olyasmiben is üzlet van, amiről nekem eszembe nem jutna. Voltunk ma ágyat (matracot) venni. A "franciaágy" méretű matracok úgy 600 $-tól a csillagos égig. Látunk egyet 8000-ért... Persze hihetetlen választék, és minden boltban öltönyös fickók próbálják rád sózni a portékát.

Ami még nagyon feltűnő különbség, az a szeméttermelés. Pesten mindig cikinek érezzük a lomtalanítást. Na itt abból hetente van egy nagy és egy kisebb. Vasárnap este az utcában alig lehet végigmenni a sok kidobott cucc miatt. És persze kukáznak is az emberek rendesen. Nekünk is az utcáról van egy első osztályú számítógép asztalunk: tömör fa, billentyűzetfiók, furatok a vezetékeknek, szóval baba. Csak le kellett mosni és a csúszkatartó sínek csavarjait kellett megerősíteni.

Manhattan persze egy másik baleset. Egy ismerős írta a Grand Canyonról, hogy az olyan nagy, hogy az ember nem érti, nem képes befogadni. Na Manhattan is ilyen. A többi városrész (Brooklyn, Queens stb.) szintén nagy, de nincsenek felhőkarcolók, ezért nem érezni annyira, hogy mekkora a város területe. Manhattanhez közeledve viszont az ember elveszettnek érzi magát. Ha már bent vagy, akkor azért rájössz, ott is csak emberek vannak és nem látszik csak felfelé a méret. Az épületek azonban nem olyan szépek, mint mondjuk egy Iparművészeti Múzeum, de nagyon praktikusak, jól használhatóak. Szóval nem véletlenül hívják NY-ot "Empire State"-nek...

A végére talán a legfontosabb, az emberek. Ez megint olyan ellentmondásos. Egyfelől sokkal barátságosabbak, mint otthon, már többször leálltam beszélgetni az utcán vadidegenekkel (jó, ez lehet, hogy csak a gyerek miatt van...), de ugyanakkor mégis van valamilyen távolságtartás. És persze sokkal változatosabb, többféle népséggel találkozni egymás hegyén-hátán.

Egy szó mint száz egyelőre csak érzéseim, benyomásaim vannak, remélem hamarosan tudok majd dolgozni, az nagy változás lesz. A legjobb eddig a Lake Sebago melletti hétvégék, de erről majd később írok...