2011/08/13

Apa és lánya...

Csilla tegnap kiment egy családhoz beteglátogatásra, ahol a feleség fehér a férj fekete. Persze beszélgetnek, fényképek is előkerülnek, mire a fickó azt mondja:
- Yes, she is spitting image of her father.
Heveny fordításban:
- Kiköpött az apja.
Hiába no, nem tudom letagadni a gyereket...

2011/08/12

Szálka

Úgy alakult, hogy ismét elhúzunk Kispocokkal 3 hétre a tóhoz. Neki nincs ovi csak szeptembertől, nekem meg nincs munkám csak szeptembertől. Vele sokkal egyszerűbb és hasznosabb fent lenni, tud úszni tanulni, sokat mozog és alszik stb. Így aztán viszlát szeptemberben...

2011/08/08

Egy hónap a tónál V

Vasárnap: Esik. Mit esik, zuhog! De azért panaszra nincs ok, majdnem szárazon érkeztünk vissza bicajozásból. Próbálom tartani a időrendet. Csilla ugye pénteken érkezett, brutális, több, mint 2 órás autózás után. (Hétfő reggelenként 50 perc az út...) Épp lent voltunk a medencében Aiyival, mikor meglátta az anyukáját, egyből elengedett és bemutatta új tudományát olyan sokat úszva, mint előtte még sosem. Szombaton már úgy ment be a vízbe, hogy egyikünk sem ért még le. Asszem innentől kezdve jobban kell figyelni rá.
(Ebben a pillanatban megszólalt a füstriasztó, de mint állat visítva. Mindketten közel voltunk a szívrohamhoz, természetesen nem értem el könnyen a plafonon, csak az asztal tetejéről. 2 ilyen marhaság is volt a kabinban, mindkettőt hatástalanítottam. Ezek úgy látszik elég megbízhatatlanok, mert otthon is fölöslegesen zajongott, persze kötelező mindenhol. Hiába no, szabályország.)
Szombat dél körül megérkeztek a szomszédaink Queensből. Jake-et és Shoshit Fürtöske mindig úgy emlegeti, mint a testvéreit. Hát, rendeztek is nagy hancúrozást, remélem jól érezték magukat. A szülők elmentek kicsit kenuzni. Időközben megérkeztek Szilviék is, de most jött a pasija is meg a pasi kislánya, Emma. Mint kiderült csak egy héttel idősebb Aiyinál, így nem csoda, hogy nagyon jól kijöttek egymással. Az, hogy a Világ mennyire pici, az hihetetlen. Rövidesen kiderült, hogy Pisti (Steve, Szilvi pasija) jól ismeri a szomszéd néni legjobb barátnőjét, együtt jártak középsuliba. NYC azért necces hely, legalább is van egy ilyen érzésem. A szomszéd bácsi mesélte, hogy a hétvégén (rekord hőmérséklet) lezárták strandokat, mert valami szennyvíztisztító-telepen tűz volt, ezért kezeletlenül eresztették a trutyit a Hudsonba. Szép lehetett. Ennek kapcsán mesélte, hogy a hatvanas évekig nem volt Amerikában szennyvíztisztítás, így a folyók elég használhatatlanokká váltak, az élővilág jelentősen pusztult, és csak később kezdett helyreállni a rend.
Szomszédék viszonylag korán hazaindultak, engem meg egy ismerős család megkért, hogy készítsek róluk pár képet egy K-4-es hajóban. Remélem lesz jó is, de utána minden esetre rádumáltak, hogy menjek evezni. Akkor álltam kötélnek, amikor kis feleségem csábított, mert ő is megy. Párost sokszor mentünk már, négyest még nem. Kicsit később ő ügyesen megszabadult a négyestől, én meg kínlódtam vele. Végül azért jó buli volt. Utána már láttam, hogy a szombati bicajozás ugrott. Viszont nekiálltunk barbikjúzni. Ismét a ventilátoros módszerrel dolgoztam, 5 perc és lehetett sütni. Pistiről kiderült, hogy vadászik, na ez itt egy kicsit egyszerűbb, mint otthon. Kiváltod az engedélyt (azt nem kérdeztem, hogy kell-e vizsgázni, vagy ilyesmi,) aztán mehetsz vadászni. Nem kell fizetni az elejtett vadért. Ráadásul Pisti íjjal is vadászik és maga bontja az állatot. Szóval szarvashátszínt pácolt kétféle módon, az egyiket szalonnába csomagolva. Persze akad kis marha steak is. Hát, nem keltett csalódást! A szalonnás volt jobb szerintem, a másik kicsit száraz lett. Mondtam is neki, ha hoz húst, akkor Karácsonyra készítek Milánói narancsos szeleteket. Kicsit macera, de megéri.
Az éccakát ismét a stégen töltöttem, most Csillával. Csodaszép, felhőtlen égbolt borult fölénk, ilyet persze bent a városban nem látni. Este 11 után már akár takaró nélkül is lehet aludni, mert elülnek a szúnyogok. Reggel h7kor magamtól ébredtem, puff neki, tiszta felhő az ég, kisvártatva el is kezdett szemerkélni az eső. Nesze neked, egész héten jó idő, napsütés, a bicaj-napon meg esik. Szerencsére hamar elállt, kezdtem is készülődni. Öten indultunk tekerni a 2 órás útvonalon. Jan, a nagyszájú lengyel persze nyomta az emelkedőket, mintha az élete múlna rajta. Hiába, minden nap nézi a Tourt. Lefelé elgurultam, laposon együtt, majd az utolsó előtti kaptató tetejére már elsőnek érkeztem fel. Az utolsó emelkedőre hárman indultunk együtt, Jan persze megint bekezdett, rövidesen csak ketten maradtunk, és utolértünk pár arcot. Nem vagyok egy hegyi cickány, de haraptam a kormányt, majd az utolsó 150 méteren ami maradt, beleadtam. Jól elkalapáltam Jant. Jól esett. Mármint az eső. Is. Mire ide értem az írással, az esőnek már nyoma sincs, szépen süt a nap.

Szerda: Hétfő délelőtt becsípődött a hátam, azóta hanyatt fekszem, mint egy büdösbogár.

Péntek: Továbbra is büdösbogár vagyok... Időközben vége a tábornak, ha történt is valami, az nélkülem. Scotty-család meghívott vacsizni, közben persze duma. Kiderült, az egyik kiscsávó faterja 92 éves, még most is jár motorozni, állítólag szolgált a Brit SAS alakulatnál és a MOSADnál is...
Ha már itt tartunk, szót kell ejtsek Scotty-családról. Scotty 60 körül jár, nyilván a felesége, Mary is. Van egy lányuk, Laura, 30 éves, Csilla szerint nagyon okos, csak nem akar tanulni, ezért inkább a férjével tavaly Californiába költöztek síoktatónak. Persze nyáron nincs munka, ezért jött el a kajaktáborba, ő volt a vezetőedző. John, az öccse viszont végig ösztöndíjas volt az egyetemen, ami azért nagy dolog, mert vagy évi 50 rugót spórolt a családnak. Viszont szegény nem sokra megy vele, mert másfél éve nem kap állást... Minden esetre ezt a tábort Scotty tartja mozgásban. Hihetetlen arc. Tudod, ő az a figura, aki ha nem lenne, ki kéne találni. Egész nap jön, megy, papírt tesz a klotyóba, felszereli a szúnyoghálót, megbeszélésre, akarom mondani "meetingre" megy, kalauzolja a látogatókat. Mindezt persze önkéntesként, semmi fizut nem kap érte, az emberek meg ott fúrják, ahol tudják... A képet még árnyalja, hogy össze-vissza van műtve, szinte nincs egy épp porcikája, fájdalomcsillapítókon él, de közben nagyhangú, mindig vidám fickó. Erős egyéniség. Gondolhatod, hogy Mary nem akármilyen piszkálásokat visel el, ráadásul épp most tették lapátra Maryt a leépítések miatt. Ő nagyon szépen beszél, ez itt feltűnő, csak nemrég tudtam meg, hogy olvasást tanít - szóval nem véletlen. Nagyon vicces nézni a gyerekeiket. Egyrészt a gének játéka, ahogy mindkettőjükre hasonlítanak, miközben teljesen mások. Laura úgy beszél, mint az anyukája, de olyanokat mond, mint a fater, ő is erős személyiség, ugyanakkor hasonlóan önzetlen és segítőkész. Sosem kell kérni, mindig észreveszi, ha jól jön egy kéz. Johnnak viszont teljesen saját stílusa van és valami hihetetlenül nyugodt. Szóval kevés ilyen családot találni errefelé. Ez az edzőtábor lényegében családi vállalkozás, persze profit nélkül, vagy csak minimálissal, de volt, hogy mínuszban zártak. Jó ötlet volt Csillától, hogy készítsek családi fotót.

2011/08/05

Egy hónap a tónál IV

Szerda Csütörtök: Pár nap itt kimaradt, közben eltelt egy hétvége - nem a legjobban. Pénteken ugyanis át kellett költöznöm a Bliss nevű kabinba, ami mint kiderült, nem éppen szívderítő látvány. Mármint olyan szakadtul néz ki, hogy nagytakarítás után sincs kedve az embernek bemenni. Csilla takarított is, meg szidott, mint a bokrot, mert nyilván nem takarítással akarta tölteni az időt. A változatosság kedvéért vasárnap a Rockaway kabin lett az otthonunk, de szerencsére innen nem kell sehova sem elmenni, maradhatunk a hátralevő két hétben. Tessék? Ja, persze, hogy takarítani kellett, nem is keveset, de utána ez legalább normálisan néz ki. Viszont lakik itt egy egér (család??) és mindent felzabál(nának), de azt viszont nem értem, miért kell mindent teleszarnia? A kis szemétláda akkor is odaszarik, ha nem talál kaját, mert ugye mindet elrakok éjszakára. Ez úgy látszik egy fajta büntetés lehet: "nincs kaja? Akkor nesze!"
Azért vannak nagy újságok, illetve egy. Aiyi megtanult egyedül, mentőmellény nélkül úszni. Persze, persze, kutya úszásban, meg elég vicces tartásban, gyakorlatilag függőleges helyzetben, de teljesen egyedül. Majd készítek fotókat, bár nem tudom mi látszik majd belőle. A legjobb az egészben, hogy megint gyakorlatilag magától ment a dolog, mert a napokban itt volt ismét Sean, egy 4 éves, csupa izom kisgyerek. Hihetetlen, hogy mennyire más megfogni, mint Aiyit. Szóval ő a jól ismert "lemerülök a medence aljára, fellököm előre magam, levegőt veszek" ciklus ismétlésével közlekedik, ami persze a Fürtöskének nagy lökést adott az önállósodás felé. Először csak a mentőmellényre mondta, hogy semmi szükség rá, de eleinte úgy lógott rajtam, majd megfojtott. Aztán a szorítás elkezdett lazulni, háttal fordult, ellökdöste magát a lábamról, miközben foga a kezemet. Próbáltam rábeszélni, hogy tegye bele a fejét a vízbe, de csak a szájig jutottunk, azt viszont legalább nyitva, mert állandóan nevetett, vagy beszélt. Nagy nehezen meggyőztem, hogy tartsa zárva. Egyszer sikerült rábeszélni, hogy engedje el a kezemet. Aztán, amikor Joanne-vel voltunk a vízben, akkor úgy döntött, oda úszik, Joanne meg elég laza ahhoz, hogy ne fogja megy egyből (megjegyzem most volt 69 éves...) Rá is döbbent a kiscsaj, hogy tud úszni. Azóta mind bátrabban úszik egyedül. Csilla holnap jön, kíváncsi leszek az arcára...
Ma "trezsör hant" volt a program délután. Ez olyan, mint a mikulástúra, csak lehet nyáron is játszani. Nem tudod mi a mikulástúra? Aki szervezi, kitalál egy útvonalat, a résztvevőknek pedig rejtvények megfejtésével kell eljutniuk a célhoz. Magyarán rejtvénytúra, itt most kajakkal kellett a rejtvényeket megtalálni. A díj pedig egy láda jégkrém volt a gyerekeknek. Azt kell mondjam a legjobban sikerült edzés volt eddig. Miután csapatokban mentek, ugyebár együtt kellett haladni, vagyis a gyengébbeken volt a világ szeme. És hajtottak is becsülettel, előtte még soha ennyire. A célnál persze "civilek" is voltak, de jól megfértünk egymás mellett. Fürdeni nyilván tilos, mert nincs kijelölt terület meg lájfgárd, de azért az edzők megengedték, hogy derékig bemenjenek a gyerekek. Ma valami 102 fok volt*, ami nem tom pontosan mennyi, majd otthon, de az tuti, hogy még Omer apukája is levenné a pulcsiját, mert ehhez 100% páratartalom is társult. Én mondjuk nem éreztem olyan melegnek, de jól esett csobbanni. (Igaz, nem szaladgáltam, mint egyesek...) Na ezek után este Aiyi kiverte a hisztit, hogy ő betakarózva akar aludni, mégpedig a vastaggal. Azzal nulla Celsiusig simán át lehetne vészelni egy éjszakát kisgatyában is. Minden rafináltságomat be kellett vetni, és ellenállni a sírásnak, amit rendezett, de ez azért túlzás lett volna.
Visszakanyarodva az evezéshez, az egyik srác borult, és aztán nagyon lemaradt, később nem is a saját hajójában, hanem egy scupperen érkezett meg, a kajakját pedig Laura hozta be. A  még a stégen tartózkodók megkérdezték, mi történt? Az edző (Laura) szerint Alek lusta volt visszaevezni, ezért szabotálta kajakozást. Alek természetesen más véleményen volt. Az "evil witch" (gonosz boszorka) Kaise (főállásban lifeguard) szándékosan lelökte a scupperről, amikor ő próbálta kiönteni a vizet, majd beszállás közben a másik "evil witch" Laura szándékosan ellökte a hajóját, emiatt belepottyant újfent a tóba. Mindezt természetesen nagy hangon és nagyon viccesen előadva, miközben Laura és Kaise adják alá a lovat.
A Hilltop nevű nagy kabin mellett van egy fél kosárpálya, ahova pár napja szereltek fel új palánkot. Eddig nem nagyon dobáltak a srácok, de ma többen is beálltak, mert amikor lehet, én játszom. Kisvártatva négyen nyomtuk, sikerült is rábeszélni őket egy meccsre. Én Ivánnal lettem, míg az ellenség David és Vlad. Ők ugye tizenévesek, így jelentős fizikai előnyben vagyok - ne röhögj, tényleg kisebbek, - ezért úgy döntöttem, nem nagyon fogok dobni, csak passzolni. Azt ők úgy sem szeretnek, itt mindenki (úgy értem akárhol láttam eddig "grund-kosarat") egyedül akar megoldani mindent. Egész jó kis játék alakult ki, rövidesen még vagy nyolc gyerek ácsorgott a partvonalnál. Ez elég nagy nyomásnak bizonyult egy "bajnokság" kialakításához, két fős csapatokkal. Én továbbra is Ivánnal, mi játszottuk az első meccset, nyertünk, mert Iván szórta a kosarakat. Szünetben Aiyival és Joanneval játszottunk. A második mérkőzés sajnos nagyon rövid ideig tartott. Az egyik fordulásnál könyökkel sikerült orrba vágnom Deant... Patakokban folyt a vére, ráadásul jól fájt is neki. Szegény srác, féltem, hogy eltörött, de szerencsére pár perc után elmúlt minden baja. Lehet, hogy nem kéne ilyen kicsikkel játszani? Igaz, a csapattársa viszont magasabb volt nálam.
Aiyikám alszik, mint akit leütöttek, időközben megérkezett Ron, aki ma itt alszik, Mielőtt lefeküdt volna, mesét egy történetet. Felhívta egy ügyfele, hogy szétesett a zuhany és kéne neki egy javítás. Másnap, amikor kiérkezett, a néni dühösen fogadta, hogy neki nem kell az a gagyi légkondi, amit nemrég vett. Ron persze javasolta, hadd vessen rá egy pillantást, hiszen vadi új légkondikról van szó. Csodálkozva látta, hogy az egyik 95 a másik 90 fokra van állítva (32 és 35 fok C). Meg is kérdezte, miért? A válasz érthető, az egyik szobában nagyobb hideget akart. Nade miért 90 és 95? "Hát, mert minél nagyobb a szám, annál jobban hűt!" Nem kell gyártani a legendát az ostoba amerikaiakról, születik az magától is.

Péntek: Tegnap  éjszaka ugye itt aludt Ron, rendes amerikai, nem is bírta a meleget, hozott magával egy éktelen ventilátort, amit bekapcsolt, miután én elaludtam. Noná, hogy felébredtem és nem tudtam a zajban újra elaludni. Szerencsére eszembe jutott Csilla története a stégen való alvásról, így fogtam magam a hálózsákommal leballagtam a stégre, van vagy 8 méter. Még ott is hallottam azt a qva fant, úgyhogy vissza a füldugóért. Mielőtt bedugtam volna, fülelni kezdtem. Más egyéb zajokat is hallani. Az egyik asszem az autópálya, de a vonat is lehet. Kicsivel 6 előtt ébredtem, pont jókor, a Nap még épp nem bújt ki a hegyek mögül. Gondoltam le kéne fotózni, de aztán megtartottam magamnak és csak kicsit később mentem be a kameráért. A szokásos reggeli kévét is a stégen költöttem el. Ha most irigyelsz és orrba akarsz vágni, azt megértem...
Említettem a bizottságokat. Én ugyan nem vagyok  tagja semminek, de a Nagy Házban levő ping-pong asztal lábát szívesen rendbe tettem volna. A már említett Ront kértem, hogy segítsen, mert bár mérni tudok, elképzelésem nincs a különböző anyagok elnevezéséről. Egy "andráskeresztet" kellett volna felrakni a lábakra és minden megoldva. Sajnos Ronnak beindult a fantáziája és rábeszélte Scottyt, hogy vegyen egy akármilyen asztalt, majd annak a a tetejére ráerősítik a ping-pong lapokat. Nagyobb összeget fel mertem volna tenni, hogy előbb dől össze az asztal, mint érkezik meg az új tartó szerkezet. A mai nappal a lábak meg is adták magukat, a pénzt a 3453245-2435782 számlaszámra kérem átutalni, köszönöm. Hülyeségért az emberek itt sem mennek a szomszédba.
Épp klotyóra indultam, amikor Csilla jelent meg  fal fehéren, Aiyi kezét szorongatva, miközben a gyerek a nyöszörgő, nem kamu sírást adta elő. Kis feleségem rémülten közli, hogy egy bogár mászott bele a gyerek fejébe, ő még sosem látott ilyet és itt a világvége. Na mondom, ennek fele sem tréfa, mi a rák lehet? Nemrég olvastam, hogy egy kisgyereknek belement a fülébe egy molylepke és alig tudták kiszerelni, szóval horrorisztikus képek jelentek meg a szemem előtt. Amikor megláttam, hogy csak egy nagyra nőtt kullancs van a fejében, akkor a helyzet komikuma majdnem röhögést váltott ki, de jobb, hogy visszatartottam. Balga módon kijelentettem, hogy kell egy csipesz, Csilla már szaladt is. Kisvártatva a fél tábor ott állt körülöttünk, és mindenki  osztotta az eszet, hogy azonnal dokihoz kell menni, mert kiszedi és ad antibiotikumot és különben is megmenti a gyerek életét. Esélyem sem volt kiszedni, pedig a családban én vagyok a specialista. (Ráadásul a wikipédia szerint is minél előbb ki kell szedni, nem kell dokira várni...) Ekkor már a gyerek úgy üvöltött, mintha a haját téptem volna. OK, akkor irány a doki. Megint kaptunk sok okos tanácsot, szerencsére ott volt Jan, a nagyszájú lengyel, aki helyi srác és a felesége telefonon elmondta, hogy hova is kell menni. Hiába, a helyismeret mindig előny, meg hát neki van 2 gyereke, szóval rutinos. Az az előnye megvolt a kocsiútnak, hogy Aiyi lenyugodott. A rendelőt is érdemes volt meglátogatni. NY városában egyetlen ilyen tiszta, kulturált hely sem létezik. Suffern városkába mentünk, egyre jobban tetszik a környék. Tán mondani sem kell, hogy a doki néni ugyancsak csipesszel szedte ki a kullancsot... Jan a lelkemre kötötte, hogy hívjuk fel, mi volt. Helyette inkább meglátogattuk, ő Sloatsburgban lakik és ha már ott voltunk, akkor megnéztük az alpe de huez-i szakaszt. Mit mondjak, nem volt gyenge, a gyerek is jól van, a kullancsot analizálják#, hogy nem hordozott-e kórt, szóval minden rendben.

Vasárnap:

* 38,9. Hmmm... Nem is olyan meleg...
# Elvileg nem volt fertőzött a kullancs

2011/08/04

Egy hónap a tónál III

Hősi izé. Na most, hogy miért hősi?

Vasárnap: Reggel fél 9-re beszéltük meg Jannal, a nagyszájú lengyellel a délelőtti bicajozást, de most sem sikerült megjelennie, nem tudom mi történt, én minden esetre bő 2 órát tekertem. Még mindig meglepődöm, hogy itt NYC és környékén a vízpartokat milyen idétlenül alakították ki. Pl.: a Bear Mountains híd után van egy kilátó pont, és és mi terpeszkedik a festői táj közepén? Egy atomreaktort... Jójó, persze meg tudom érteni a történelmi örökséget (főleg a "aerial view of lower manhattan looking northwest july 1922" kép mutatja, hogy azért NYC mégiscsak egy kikötőváros.) Bicaj után egyből irány evezni. Erről készült pár kép, Aiyi életében másodszor evezett egyedül egy mini scupperben. Kajakozás végére ért oda Kátya. Ő nem beszél csak oroszul, mert nem jár oviba, mint Aiyi és a fehérorosz anyukája meg az üzbég apukája csak oroszul szólnak hozzá, így a közös nyelv kettőjük között a visítás. Állnak a stég szélén, hínárokat halásznak ki és dobálják vissza a vízbe, miközben torka szakadtából üvöltenek. Nagyon jól megértik egymást.
Kajakozás után elmentünk úszni, a gyerekek ismét előadták magukat, Szilviről viszont kiderült, hogy nem tud fejest ugrani, de szeretne megtanulni. Nosza, rögtönzött műugró edzést tartottunk és mintegy 10 perc múlva már egész elfogadhatóan be tudott ugrani. Azt hiszem fogok még ilyen órát vezetni, mert másokról is kiderült, hogy szeretnének megtanulni. Én viszont közben isteni jót ugráltam, a víz tökéletes volt, most viszont még indulunk strandolni.
Úszás helyett inkább megálltunk az oroszoknál dumálni. Az egyik lány Szibériában a Bajkál-tónál lakott. Azt hiszem azért a "milyen az idő?" kérdésre adott válaszon nem csak én lepődök meg. -46 Celsius fokban még mennek a gyerekek iskolába, nyáron viszont +45 is lehet, igaz, csak nagyon rövid ideig. Akárhogy nézem, ez 91 fok ingadozás!
Volt még egy aranyos eset. Ezen a héten a sátorban vagyunk Aiyival, már ugye pénteken beköltöztem. Szóval éppen rendezkedünk délután Csillával, mikor megjelenik egy fickó, hogy van-e bent valaki a sátorban? Csilla mondja neki, hogy igen, mi. De, hogy éppen tartózkodik-e bent valaki, mert ő be akar menni öltözni. Láttam ahogy Csilla feje kétszeresére nő, na, gondoltam itt nekem már nem kell megszólalnom, el is küldte szépen kerek-perec, hogy nem. Egyrészt szanaszét volt minden cuccunk, másrészt olyan bicskanyitogató stílusban adta elő magát, hogy a válasz nem is lehetett más.* (Öltözni egyébként kb. 100 m-rel arréb mindenkinek van lehetősége.) Vagy öt perccel később indultunk az oroszokhoz, de amikor Csilla találkozott Scottyval, akkor már meg is kérdezte, hogy kit nem akartunk beengedni? Mittudomén, ez olyan nagycsoportos ovis szinten van.

Hétfő: Elkezdődött a második turnus, semmi különös.

Kedd: Dettó

Szerda: Megkaptam az első amerikai fizetésemet! 378 dollár 80 cent. Na mondjuk ebből nem fog egy Jaguár összejönni, kb. a hideg vízre elég, de ennek most semmi jelentősége, a csekk az én nevemre van kiállítva. Közben Forest Hillsben (ahol lakunk, a szerkesztő megjegyzése...) érdekes események zajlanak. Lakik a házban egy Frank vagy David nevű fickó, kicsit bolond szegény, meg lehet, hogy iszik is. Mind ez nem lenne baj, de az utóbbi időben elkezdte zaklatni az embereket. Két napja a mi szintünkön garázdálkodik. Nem hagyja aludni a lakókat, ott áll az ajtó előtt, néha kicsit bezörget, hangoskodik, ha valaki kimegy, akkor azzal agresszíven viselkedik. Szerencsére a szomszéd bácsinak vannak összeköttetései, így amikor a rendőrök a második alkalommal jöttek ki, sokkal gyorsabban értek oda, és nem engedték ki a fickót azonnal. A kilakoltatás kicsit hosszadalmasabb folyamat, de reméljük történik valami vele, mert elég fárasztó.
Eközben Aiyi kis tündér módjára játszik egyedül a sátorban. Hófehérke, Barbie és egy amorf baba táncolnak vele, miközben a második hercegkisasszony ruháját húzza fel. Ma délelőtt ugyanis nincs evezés, a gyerekek kirándulni mentek, ezt mi kihagytuk, mert Aiyi nem akart menni, én meg nem erőltettem.
Ezek az amerikaiak tudnak fura dolgokat előadni. Egyik kedvencem a klottgatyában való úszás. Ez miért jó? Miközben persze a lányok ugyanolyan bikiniben fürdenek, mint otthon. Ebben a kosárlabda nadrágban viszont nem lehet úszni, a stégre kimászni kifejezetten gáz. Részemről maradtam is az ejrópai változatnál, a klottgatyát közvetlenül úszás előtt leveszem. Egy másik elképzelést most olvastam. A tábor az erdő közepén van, természetesen minden szabályozva, állami előírások stb. Imádnak "meetingelni", ami nekem elég sokszor felesleges szócséplésnek tűnik, de több "cometee" is dolgozik. Legutóbbi fejlemény a "Camp Conservation" bizottságtól származik. Kiagyalták, hogy jól elhatárolt ösvényeket kell létrehozni, mert ez elősegíti az aljnövényzet fejlődését, az emberek így nem fogják mindenhol letaposni. Az ötlet jogosnak tűnik, csak épp elfelejtettek körülnézni. Egyrészt a terület nagyságához képest elenyésző mennyiségű ember van a táborban, másrészt többnyire a már meglévő ösvényeket használják. Így valójában nem igazán taposnak le semmit. Már csak azért is gondolom, hogy igazam van, mert a sátrat, ahol most vagyunk, tavaly sem sokan használták, idén mi vagyunk az elsők és a két ide vezető ösvényt ki kellett pucolnom, mert Aiyi nem volt hajlandó menni rajtuk. Jó, mondjuk megértem, neki derékig ért a gaz. Azt viszont valahogy elfelejtették észrevenni, hogy avar borítja szinte az egész terepet, ami alól ugye nem sok minden tud kinőni. Viszont a bizottság megtette a dolgát, kitalált egy nagyon látványos dolgot, igaz, mindeközben a zuhanyház alatt ereszt valamelyik vízvezeték, az viszont valódi eróziót okoz...
Tegnap este azért akadt egy említésre méltó eset. Miután Aiyi elaludt, úgy döntöttem, hogy megérdemlek egy sört és kiültem a sátor elé. Kisvártatva motoszkálásra lettem figyelmes. Rövidesen a sátor sarkánál egy érdeklődő fej jelent meg. Egy mosómedvéé. Aztán felmászott a sátor talapzatára, és mintegy másfél méterre mellettem sétált el kaja után kutatva. A mosómedvének nagggyon aranyos feje van, a saját fejemet viszont a falba akartam verni, hogy miért nincs kéznél a masinám? Miután a kis vendég úgy látszott marad még kutakodni, elhatároztam lesz ami lesz, beosonok a sátorba a fényképezőgépért. Igyekezetemet ha nem is nagy, de siker koronázta. Esténként viszont mindig viszem a felszerelést sörözni...



* Emberünk beírta magát a naplóban, hogy ott volt, mondván, a Szövetség így látja, hogy használják a sátrat. Ez tényleg fontos volt, mert azóta csak egy család volt ott hétvégén, utánuk üresen áll a sátor

2011/08/03

Egy hónap a tónál II

Hősköltemény

Csütörtök: A szörnyű dologból nem lett semmi, mert Csilla szerint nem jó ötlet egyedül hagyni Aiyit, és mintegy igazolásképp 2x fel is ébredt, először 3 körül, aztán 5 körül, viszont a reggeli futásra nem volt hajlandó felkelni.* A délelőtti edzésre sikerült lepasszolnom, így el tudtam menni evezni, idén először K-1-ben, vagyis versenyhajóban. Hát, a bicajozást nem lehet elfelejteni, a kajakozást viszont igen. Na nem magát a mozgást, hanem az egyensúlyt. Szóval kicsit labilis vagyok, de azért kimentettem 2 gyereket, akik borultak. Elég vicces technika, nem emlékszem, hogy mi használtuk-e? A pórul járt kajak mellé evezel, elöl keresztbe rakod a lapátot, a beülő mögött a másikat. A kiskrapek meg a két hajó közé megy, felkapaszkodik az első lapátra és már be is tud ülni a kajakba.
Amúgy a gyerekek jó fejek, itt is jó vegyes az összetétel, de azért több az "amerikai" gyerek. Viszont a szabályok, amiknek meg kell felelni, az nem egyszerű. Pl.: nem szabad fizikai kontaktust létesíteniük, mert ugye a cekcualitás... Gondolhatod, 10-14 évesek mennyire nem fogják egymást hátba verni, meg átölelni... Még naptejjel sem kenhetik be egymást, így kötelező a spray használata. Ezt a nap hisztériát is nagyon komolyan veszik. Úszás után azonnal kötelező pólót húzni, evezni nem lehet félmeztelenül. Azt is mindig ellenőrzik, hogy van-e mindenkinél kulacs. A kabin, ahol alszanak, nem lehet belülről zárható, nehogy valamelyik bezárkózzon és leöngyilkolja magát. Felnőtt kell, hogy aludjon velük és sehova nem mehetnek felügyelet nélkül, még WC-re sem... Azért ennek ellenére jól érzik magukat.
Itt kell megemlítsem a táborvezetőket. Mindegyik rendelkezik életmentő vizsgával, ezt itt nagyon komolyan veszik, nyilván láttad a béjvacs sorozatot. Mondjuk elég vicces, mert nem igazán néz ki belőlük semmi, Maeveről leginkább a vidéki liba jut az ember eszébe, aztán beül a létező legkeskenyebb kajakba és hasít, hogy a nyomába sem tudok érni. Igaz, később kiderült, hogy amcsi bajnokságon párosban negyedik volt, ami akkor is jó eredmény, ha az USA bajnokság meg sem közelíti az otthonit. Van itt egy fiú is, Chris, aki mintha csak igazolni akarná Dani cikkét, jelentkezett a Navy-hez. Tengeralattjárón fog szolgálni 5 évig, utána pedig bomba hatástalanítóként (mittomén mi a rendes neve...) fog tevékenykedni. 2 év után mehet bármilyen főiskolára, a Navy fizeti. Nem igazán tudom elképzelni a srácot katonaként, de azt mondta, hogy jól átgondolta a dolgot. Sok sikert...

Péntek: a délelőtti program után elvittem Aiyit aludni, a délutánin viszont nem vettem részt, mert költözni kellett. Ebből egy olyan igazi Zrínyi kirohanása lett, mert aki kibérelte a kabint, elég korán érkezett és sietnem kellett. Pocok még aludt amikor befejeztem a kötözést, épp időben, mert alig, hogy beértünk a sátorba, elkezdett ömleni az eső. De úgy dézsából. És szombat reggelig abba sem hagyta. Aiyikám nem igazán szerette a dolgot, ezért az ölemben ücsörgött, így a berendezkedés is szombatra maradt. Miután a tábor hétfő este kezdődött és hogy meglegyen az öt nap, szombat délután lett vége, vagyis ez a nap is kimaradt.

Szombat: Minden híresztelés ellenére mi használtuk először az MCKC sátrat idén. Ezt azért gondolom, mert miután leemeltem a gáz fedelét, egy rendes egérfészket találtam alatta. Az egyik tettest is sikerült lencsevégre kapni. Amúgy amiben Amerika úgy kenterebe veri Magyarországot ahogy kell, az az állatvilág. Az embernek a mókusokból már elege van, a város közepén ugyanúgy találni, mint az erdőben, és szerintem az egész kontinensen garázdálkodnak. Itt a táborban sikerült pár fotót készítenem, álljon most itt a sátor körül 8 lépés távolságban fellelhető állatokról egy pár kép.
Rendrakás után elmentem úszni Aiyival, ez délután 1 körül lehetett. A pancsolástól mindig jól el szokott fáradni, most is, amikor kijött a vízből, nagyon fázott, leültem a stégre, ő pedig a lábamra telepedett, majd egy perc múlva már aludt is. Meg sem mertem moccanni, de tudtam, hogy úton a segítség, mert beszéltem Csillával, aki perceken belül megérkezhetett. Szerencsére lett vagy 20 perc belőle, mert amikor megpróbáltuk áthelyezni, akkor egyből felébredt. Azt hiszem az ilyen pillanatokért viselik el könnyen a szülők a gyerekek fárasztó dolgait. Ahogy Aiyi ébredés közben átölelte az anyukája nyakát, az a pillanat mindent megér.
Jut eszembe, korábban volt Aiyi szótár, itt egy remekbe szabott darab: huja. Aki megfejti, annak nagyobb összeget vagyok hajlandó eljuttatni, de a vicces megfejtésekért is küldök hűtőmágnest.
Nem sok időt töltöttünk a stégen, mert Csilla vendégeket hívott, az érkezésük miatt ki kellett menni a parkolóba. 
(Újabb megszakítás érkezett egy kolibri személyében. Ezek a kis madarak hihetetlenül tudnak repülni, bár élőben inkább hasonlítanak egy nagyra nőtt dongóra. Asszem meg fogok próbálkozni fotókat készíteni róluk.#)
Ott tartottam, hogy Szilvi és apukája érkezett. Gyorsan kirámoltuk a cuccaikat, aztán ők el fürödni, én meg végre 2 hét után elmentem bicajozni. Csilla szerint a bicaj a legunalmasabb dolog a világon: aszfalt csík előtted, mögötted, esetleg emelkedő és ezzel mindent elmondtál. Hát nem tudom. Én akárhányszor felülök a bringára, valahogy mindig egy olyan különleges érzés kerít hatalmába. Mintha egybeforrnék a kerékpárral, mintha ez lenne a természetes állapot. Megfogom felülről a fékkarokat és már suhanok is. Persze mostanában ez a suhanás nem takar valami hatalmas sebességet, de ez az érzésen nem változtat. Lemértem az egyik kedvenc emelkedőmet, hááát, van vagy 6 perc fölfelé... Mi ez a 2 órás Col de la Madeleine-hez képest? De legalább az útburkolat jó és nagyon szép a táj. Ez a Bear Mountains (na monnyuk magabiztosságért nem kell a szomszédba menni, van vagy 350 m magas, így maximum Bear-buckák lehetne...) sokszor emlékeztet a Pilis - Visegrádi-hegységre. Az útkanyarulatok, vízmosások, völgyek sokszor idézik az otthoni helyeket. Persze, amikor szemben megjelenik egy autó, vagy elgurulok 2 méterre egy szarvas mellett, aki fel sem emeli a fejét, hogy ki zavarja meg a nyugalmát, akkor ezek a hasonlóságok hamar szerte foszlanak. A korábbi sportos cikkhez adalék, hogy itt az egyik ilyen erdei út mentén egy szabályos baseball pálya található, na ez is erősen behatárolja a "hol?" kérdésre adható válaszokat.
Mikor visszaértem, a többieknek még se híre, se hamva, gyorsan neki is álltam a barbecue beindításának. Úgy ipari-amerikai módra, gyújtófolyadékkal meglocsolva a faszenet, de gyorsított eljárással, igazi orosz módszerrel (a táborban levő keleti blokk fiaitól láttam először), ventilátorral fújtam a parazsat. Nem telt bele 5 perc és mint egy kovácstűz égett a szén. Közben visszaértek a többiek, előkerült a kaja, amit hoztak, kukorica, padlizsán és persze az előre pácolt steak. Ez a kajás cikkhez illik, mert gyárilag előkészített húsról van szó. 15-20 perc alatt lett kész, saccom szerint a "medium" és "well done" között valahol. Nagyon finom lett, sütés közben még IPA sörrel locsoltam, hogy ne száradjon ki. Részemről A.1. szósszal ízesítve. Mondjuk vannak olyan dolgok, amiben sosem fogjuk utolérni Amerikát. Talán nem meglepő, hogy a "tengeri" (gyengébbek kedvéért: kukorica) itt sokkal finomabb, mint otthon.
Ezek után még Joanne születésnapját ünnepeltük meg. Aiyit nem kellett nagyon altatni este...

* Többször egyáltalán nem sikerült futáshoz felébreszteni.
# Semmi nem lett a projektből, ehhez időre és nyugalomra van szükség, na az nem volt...

2011/08/01

Egy hónap a tónál

Hősi eposz részletekben

Mint említettem 4 hétre felköltöztem Aiyival a tóhoz, edzőtáborba. Mármint nem nekem, hanem gyerekeknek és én mint segédenergia vettem részt. Elhatároztam, hogy naplót vezetek, most ezt digitalizálom. Ebből persze lett egy kis bonyodalom, mert nem találtam más füzetet, mint a gyerek ovis gyakorlófüzetét, természetesen amikor észrevette a bitorlást, kiverte a balhét... Naponta írtam, ha minden nap közlök egy napot, akkor egy hónapig lesz a reggeli mellé egy kis olvasnivaló ;). Tehát:

Az eredeti tervekkel ellentétben péntek helyett szombaton érkeztünk . Már nem sok idő marad aznap, de szerencsére egy jó úszást még megejtettünk. A víz isteni volt, a fények gyönyörűek. Vasárnap aztán megkaptuk a magunkét: reggel zuhogó esőre ébredtünk és ez kisebb megszakításokkal kitartott egész nap. Hihetetlen pára. Késő délután az egyik esőszüneten kimentünk evezni, hát, amilyen ronda esős volt az idő, olyan jól nézett ki a ködös, párás tó. Misztikus, gomolygó gőz fedte be a vízfelszínt, e mellé kicsit tisztult is, így a fények hihetetlen játékot űztek. Hétfőn reggel Csilla korán indult NYba, de mire a parkolóból visszaértem, Aiyi már felébredt. Reggeli után színeztünk, majd irány evezni egy kicsit és már délután is lett, jöhetett az alvás. Utána benéztünk Scotty-hoz, hogy mi is lesz a teendőm? Ez egy elég családias tábor, nem is volt semmi konkrét. Időközben megérkeztek a gyerekek, 6-kor megbeszélés, bemutatkozás. Ezzel szépen el is ment a nap, mehettünk lefeküdni Aiyival - ami persze nem ment egyszerűen, mert a gyerek menetrendszerűen találja ki a trükköket, amivel el tudja húzni a lefekvést.
(Így utólag tudom értékelni, hogy a Muterék mi mindent bírtak ki velünk. Ráadásul mi ugye négyen voltunk... Szokták mondani, az ember a gyerekétől visszakapja, amit a szüleinek adott. Jelen esetben ez azért vicces, mert Aiyival genetikailag nem sok közös vonásunk van, de az estéket, kakaóivást, időhúzást, "háromig számolok"-ot pont úgy adja elő, mint én...)

Kedd: 6:30-kor keltünk. Gondolhatod. Egy rendes informatikusnak ez büntetés, de 7-kor futással kezdődik a nap. Na az a másik dolog, ami nem az erősségem... Aiyit sem volt nagyon egyszerű kicsalogatni az ágyából, késtünk is vagy 5 percet, a többiek már nyújtottak. Aiyikám ezt nem nagyon csinálta, a futást viszont meglepően rendesen nyomta. Futott vagy 200 métert, de azt hegynek föl, majd vissza. Utána reggeli, 2 tányér pelyhet evett. Kezdődött az evezés, Ide nem vittem magammal, hogy tudjak segíteni a gyerekeknek, lepasszoltam egy néninek, akivel nagyon jól elvolt, dicsérte, mennyire szófogadó gyerek. (?? és mi van az előző bekezdéssel, he??) Az evezés vicces volt, én egy scupper-ben mentem, erre ki tudnak mászni a beborult srácok. Vagy 5x igénybe is vették a segítségemet. Leparkoltam a suppert, majd Aiyival elmentem ebédelni. Tésztafőzés közben már laposakat pislantott, majd ágyba fekvés után 1 perccel már húzta is a lóbőrt. 2,5 óra sem volt elég neki, pedig próbáltam ébreszteni. Le is késtem a délutáni evezést.
Találkoztunk Kátyával, az orosz-üzbég barátjával, akivel aztán lementek fürödni. Na azt a visítozást, amit ketten rendeztek, látni, illetve hallani kellett volna. Vacsira ennyit még sosem fogyasztott a gyerek. Jól beevett gyümölcsöt és tésztát, azt hittem tele van. Kisvártatva Joanne unokáival is vacsizott egy kis tésztát, majd zsömit, aztán a desszertevésből is a részét - 2x is. Mondom, mint egy ló. Joanne-val volt egy néni, aki tavalyelőtt Pesten járt, illetve többször utazott már Kelet_Euba (Románia, Bulgária, Csehország, Szlovákia). Vagy fél órán keresztül áradozott, hogy mennyire szép vidék, és hogy Budapest tetszett neki a legjobban, szebb, mint Bécs, a fürdők verhetetlenek és a sok szerencsétlen amerikainak elképzelése sincs, hogy a Világ nem csak az USÁ-ból áll. Sőt!
Azt hittem Aiyi gyorsan fog elaludni, de vagy fél órát nyoszózott.

Szerda: Ma szörnyű elhatározásra jutottam! Az előző nap ismétlődött, szinte szó szerint, erről nincs nagyon mit írni. Mondjuk annyi, hogy Aiyi életében először úszott egyedül. Na nem tanult meg hirtelen úszni, hanem kapott Csillától egy nagyon jó szabású mentőmellényt, ami nem nagyon akadályozza a mozgásban, viszont éppen csak fent tartja a vízen. nagy nehezen sikerült rábeszélni, hogy engedjen el, próbálja ki milyen, ha egyedül lebeg. Hosszas rimánkodás után sikerült, azóta viszont nagyon élvezi a dolgot. Én is, bár volt egy kis baleset is, kicsit elmerült, ami nagyon váratlanul érte, meg is rémült rendesen, de pár perc múlva már minden a régi volt megint. most meg itt színez mellettem és meglepően vonalon belül tud maradni.
Minden esetre az látszik, hogy bicajozásra nem jut idő. Ezért kiagyaltam, ha 4:30-kor kelek, 5-kor indulok, akkor pont tudok menni egy 35 km-es kört és még visszaérek a futásra, amit Aiyival azért tudok teljesíteni. Szörnyű...

Folyt. köv.