2010/10/31

Gospel

Kicsit meglepődtem, hogy Dani a Carnegie Hall-ról írt, a múlt hétvégi Gospel misét meg sem említette, pedig ő hívott meg, illetve javasolta, hogy menjünk el. Nem kellett kétszer mondania, Csillának is tetszett az ötlet, Aiyi meg ugye oda megy, ahova visszük.
Vasárnap ébresztő f8kor, indulás h9-kor a 141-dik utcába a Saint Charles Borromeo templomhoz. Ez ugyan a Harlem, aminek nincs igazán jó híre, de manapság már nem számít veszélyes helynek, és azt kell mondjam, hogy az alapján, amit eddig láttam, elég hangulatos városrész. Olyan a jellege külsőre, mint a délebbi Manhattannek, csak nincsenek felhőkarcolók és lazábbak az emberek, nem az a kőkemény üzleti világ. Pár percet késtünk, de természetesen nem kezdődött időben a mise, ezért szép kényelmesen el tudtunk helyezkedni. Valahogy gyanúsan "fehér" helyre keveredtünk, de ez minden bizonnyal szándékos volt, oda irányítottak. Meg kell adni a "hívők" nagyobb része az afró közösségből jött, de meglepő módon a "főpap" fehér bácsi volt. 
A mise egy kórus darabbal kezdődött. Gondolom mindenki látott már Gospel misét, itt egy csak nőkből álló kar énekelt megadva az alap hangulatot. Egy dolgot már az elején leszűrtem: a feketék másként működnek, mint a fehérek. Olyan, mintha alapból vidámabbak lennének és természetes módon vonzódnak mindenféle muzikalitás felé. Nem véletlenül fejezi ki a blues annyira mélyen a rabszolga sorsban eltöltött idő bánatát, melyet a zene segítségével tudnak kifejezni és egyben feloldani. Egy szó, mint száz, a nyitó dal megadta az alaphangulatot. Természetesen ez egy rendes, igazi mise, tömjénnel, prédikációval egybekötve, de a prédikáció nem az a katolikus templomokban megismert "felmegy a papbácsi és baziunalmasan beszél valamiről", hanem a prédikáció is ének-énekbeszéd formában zajlik. A fehér pap bácsi megmutatta, hogy a zenét átélni természetesen nem csak a feketék privilégiuma. Egyrészt kifejezetten jó hangja van, másrészt valódi átéléssel adta elő, teljesen magával ragadva az embereket. Ez olyan esemény, amit fel fogok venni a "turistalátványosságok" közé.
Sajnos viszonylag hamar le kellet lépünk, mentünk Aiyi faterjához (Dani, ezúton is bocs...). Ő a Time Square mellett lakik egy olyan házban, ahol a bérlők nagy része művész. Merthogy a fater is képzőművész, fest, rajzol, zenél, meg persze jógázik, szóval igazi életművész. Ezekből ugye nem lehet annyi lét összeszedni, mint mondjuk brókerkedéssel, vagy ügyvédként, viszont NY lételeme, illetve a városképhez teljesen hozzátartoznak, ezért a lakbér nem kötött, hogy mondjuk ennyi meg annyi dollár havonta, hanem a fickó éves keresete alapján állapítják meg a következő évi bért. Ezért tudják megengedni maguknak, hogy egy ilyen csiri-biri helyen lakjanak. Meg kell adni a ház sokkal jobb benyomást keltett, mint a mi kecónk, persze ez lehet csalóka. Asante a 13-on lakik, innen már meglehetősen jó a kilátás a Hudson folyóra, a környezet is kiváló, az épület melletti ház tetején van játszótér, kosárpálya, teniszpálya, medence. Na mondjuk az uszodabérlet évi 800 dodó, szóval neki nincs belépője, viszont tele a lakás dobokkal, kongákkal, berinbauval és persze egy csomó festménnyel. Meg is kértem, hogy mutassa meg milyen a konga hangja. Az alapritmus 3/4-es, mit nem mondjak, ezt az aszimmetriát nagyon nem tudtam összehozni amikor kipróbáltam...
Nem egészen értem, hogy miért nem szeretik a feketéket? Az az eddigi tapasztalatom, hogy "szebbek", mint mi. Nem, nincs kisebbségi komplexusom, egyszerűen csak jól néznek ki, még a kövérek is valahogy összeszedettebbek, mint ha mi elhízunk. Asante pl majd egy tízessel öregebb, mint én és egy ránc nincs rajta. A neve mondjuk vicces, eredetileg McDonald volt, de ez ugye a rabszolgaságból maradt, ezért és vallása miatt is megváltoztatta. Mondjuk jól tette, valahogy nem illik rá ez az ír név... Időközben feljött egy ismerőse, óvónéni és imádja a 3-4 éves kort, elvolt Aiyival. Előkerült egy kis zene is, és a néni elkezdett mozogni (valami hasonló érzéssel). Hát, csak az "irigység" szó jut az eszembe. Hihetetlen mozgáskultúra. Csilla mondta is neki, hogy csinálhatna egy ovit valahol itt a környéken, egy jelentkező már van is Aiyi személyében :-).

2010/10/28

A látogató



Képes beszámoló egy dzsinn kalandjairól

Fotó: rendőrbácsi. Time Square
Az élet mindig átírja az írnivalómat... Itt járt Omer barátom (hmm... ennek már vagy egy hónapja...), kicsit több, mint 2 hétig a "régi szép idők"et idéztük, csavarogtunk együtt, politizáltunk és jó szokásunk szerint elküldtük egymást a sóhivatalba. De nézzük szép sorjában. Az első közös kiruccanás a kötelező Time Square volt délután, majd másnap az Intrepid "anyahajón" lévő repülési múzeumot látogattuk meg. Itt szénné fényképeztem magam, de ezt most szó szerint értsd, mert vagy 4 órán keresztül a repülőfedélzeten fotóztam. Ez már a Kecskeméti Repülőnapokon edződött haveromnak is sok volt, így ő jóval hamarabb végigjárta a gépeket, hidat, majd a hangárfedélzetet. Mire leértem pont befejezte a nézelődést, így együtt kajáltunk. Aztán ő elhúzott a Metropolitan Múzeumba. Mármint oda tervezte, de helyette inkább valami afró (gyengébbek kedvéért: néger...) buliba keveredett, de utólag azt mondta, hogy sokkal jobb így, mert ott egyből mindenki a legjobb haverja lett. Mire találkoztunk már nem éreztem a lábaimat. Hazafelé menet a metróban még egy kis koncertre is futotta: Larry Wright és b. neje nyomta este 11 tájban. Egy-két metró elment, mire rászántuk magunkat az indulásra...

Larry Wright


Az egyik legfontosabb dolog, hogy amerre Omer járt, arra mindig volt valami esemény. Általában sima közúti baleset. Szerencsére aki vele ment, annak soha nem volt baja, minden esetre meg volt elégedve a nyújorki rendőrök teljesítményével. Összekapott egy autóssal (az autós a zebrán inzultálta), de az autós pechére látta egy rendőr az esetet, és mielőtt ütésváltásra került volna sor, megjelent a biztos úr, mosolyogva Omerre nézett és azt monda:
- Disz iz máj biznisz!
Az első hétvégén felmentünk a tóhoz, kajakoztunk, barbeque-ztunk, jól éreztük magunkat. Talán említeni sem kellene, hogy a kis szerencsésnek iszonyat jó ideje volt, mert persze az érkezése előtti napokban folyamatosan esett az eső. Hiába, vannak még mázlisták.

Talán a legemlékezetesebb az Apple store volt. Mint korábban kiderült, nem vagyok éppen egy elfogulatlan alma hívő, de amikor kijöttünk a boltból, teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy én ide vissza akarok menni vásárolni! Szép sorjában. Omer elhatározta, hogy vesz az apukájának egy ájpedet, ami itt jelentősen olcsóbb, mint otthon. Együtt mentünk le az üvegbúra alá, elég kulturált hely, de tulképp semmi különös: az áruk szép sorjában kitéve, alma ruhás eladók stb. Mondjuk minden kütyüből kitéve jó néhány darab, így mindent meg lehet taperálni, kipróbálni. Mi is ezzel kezdtük, majd hamar megszületett a döntés a vásárlás mellett. Nosza, be az egyik sorba, volt vagy 2 perc, mire mi jöttünk. Mondtuk, hogy mi a stájsz, átirányítottak a másik oldalra. Itt kicsit hosszabban kígyóztak a vevők, ezért Omer elment keresni egy dokkolót. Már vagy fél perce is állhattam a sorban, mire odajött egy almás csávó és megkérdezte, mit is szeretnék. Mondtam neki, mire a szokásos kordont kinyitva mondta, mi lenne, ha inkább nem állnék sorba? Újabb kérdések: milyen felszereltség, kell-e meghosszabbított gari, mittudomén, aztán kérte, várjak egy percet. Tényleg nem volt több ennél és hozta is a dobozkát, majd a szokásos kell-e még valami? Mondtam a dokkolót, azt is gyorsan levett egy közeli polcról. Mivel fizetek? Hitelkártya. Talán adjam oda. Ekkor elővette az ájmittudoménmijét (asszem ájfón), amire egy spéci kártyaolvasót szereltek. Még megkérdezte, hogy emilben jó lesz-e a számla? Persze. Ekkorra Omer is visszaért, még aláírtam a blokkot és már mentünk is felfelé a lépcsőn. Csodálkozol, hogy vissza akarok menni? (Természetesen a számla szépen megérkezett.)

Miután visszajött a nyugati partról (pár nap Lózancselezben), elmentünk egy Yankees meccsre, elmagyaráztam Omernek a szabályokat (már amennyire én ismerem a bézbólt...), és onnantól kezdve ő is élvezte a játékot. Ez a fotó nagyon jó lett:
Fotó: Omer. A dobó és az ütő között félúton látni egy elmosódott foltot, az a labda

Az amerikai gagyihoz egy hibátlan jó kép. Szóval ez egy limó...:
Fotó: Omer
Fotó: Omer. Gyönyörű ez a megfolyás...


Viszont azért szabadság az tényleg van itt. A Wall street-nél valami korteskedés folyt, mellékeltek pár fotót is, ez azért kemény:
Fotó: Omer



Sajnos, amikor Bencéék voltak itt tavasszal, nem volt olyan szerencsénk, mint most Omerrel.  Annyit tudni kell, hogy neki vettünk egy turista bérletet, amivel rengeteg helyre be lehet menni, múzeumok, látványosságok, hajókirándulás stb. Szóval sétálunk az Empájer Sztét Bilding felé és persze most is elénk ugrottak a jegyárusok. 48 dodó. Ajjaj, annyit én most nem akarok kifizetni. Van valami olcsóbb? Igen, 38, de ez az utolsó ajánlat. Mondom Omernek, szorri haver, de ide egyedül mész fel... Tanakodtunk még egy kicsit, mire mondom a csajnak, hogy én tuti nem megyek fel ennyiért, mert egyszerűen nincs rá keret, mire megsajnált és elárulta, hogy ha bemegyünk az épületbe, akkor ott is lehet jegyet venni, 15... Hát, mit ne mondjak, megéri! A lift eleve hihetetlen, ilyen tempós liftben még sosem voltam, nem is az emeleteket számolja, hanem a tízemeleteket, de így is gyorsan pörög a számláló! És amikor kiérsz a 88-dik emeleten a sétányra, na az nem semmi! Ezt nem szabad kihagyni!


Hát ennyi fért bele, meg a bőröndökbe. Na azzal volt egy kis kalamajka, mert csak egy csomagra szólt a repjegy, persze küldtünk haza cuccokat, de még így is ki kellett rámolni az egyik kofferból, mert túlsúlyos volt a csomag :-).

Ferde, igénytelen...

Azért ez a lakás még mindig tartogat meglepetéseket... A képen látható, hogy ferdén szögelnek szinte mindent, ami persze nem tart az égvilágon semmit. Felülről két csavarral megfogattam a darabot, amikor észrevettem, hogy egy gomb hozzá lett festve a polchoz... Vagyis a fickó aki festette, annyira tetű volt, hogy otthagyta a gombot, és simán ráfestett! Gratulálok. Pedig mi egy elvileg középosztálybeli részen élünk. Azért remélem, hogy amerika (igen, így, kisbetűvel...) nem ilyen...



Ferde szög helye
Gomb és eredeti "helye"

2010/10/25

Technikai izé...

Ez most elég száraz lesz, Kityi, inkább ne is olvasd el... Ott kezdődik, hogy kaptam a Kispánczéltól egy lámpát. Csabiról egy dolgot érdemes tudni: iparművész. Nem, inkább ipari művész. Vagy mi. Szóval olyan valaki, aki az ipari dolgokat művészi szinten készíti. Olyan a kecója, mintha egy ipartelepre lépne be az ember. Nekem legalább is ez a benyomásom. Persze nem arra kell asszociálni, hogy a fémforgácsok halmokban állnak, nem, tisztaság van, inkább olyasmire gondolok, hogy pl.: a lakásokban van egy biztosítékdoboz, oszt kész. Nála egy olyan szürke doboz van felszerelve,  mint mondjuk egy gépteremben, amin spéci kapcsoló lett beépítve és egy gravírozott nyíl végű villamos jel van rajta, meg valami felirat. Természetesen ezeket a lapocskákat rendelte egy gravírozótól, majd utólag szépen kifestette. Mindez hallatlan precizitással elkészítve. Amúgy is az az elképzelése az ilyen alkotásokról, hogy értelmetlenül tökéletesre kell készíteni a dolgokat. Arra gondolok, hogy az embereknek általában nem jut eszébe, hogy mondjuk egy nem látható felületet felpolírozzon/köszörüljön/egyáltalán megmunkáljon, de ő nem tud aludni, ha a bicajtartó állvány kallantyújának a belső éle nincs 0,5 x 45 fokban letörve... 
Még otthon nyaggattam, hogy én is akarok egy olyan lámpát, amilyen neki van. Igen, saját gyártmánya, elhasznált bicaj alkatrészekből. Pár nappal ezelőtt egyszer csak megérkezett a nem várt csomag. Egy igazi Kispánczél-féle lámpa! Azt hozzá kell tenni, hogy az esztergályos/marós munkákat az öccse, Nagypánczél András végezte, szintén "zenész"... 
Jójó, elhiszem, hogy nem mindenkinek tetszik ez a lámpa, ezért elmagyarázom, hogy mi benne a nagy tuti. Először is egy régi Boschetti váz alsó csöve a fő elem, vagyis egy Oria TT09-es. Ha valaki ismeri a régi bringákat, akkor tudja, hogy ez egy igen jó nevű anyag (ok. a Columbus SLX nyilván menőbb...), csodaszép bicajokat készítettek belőle. A festék homokfúvással lett eltávolítva, alul-felül kapott egy-egy záró darabot, ezek tökéletesen illeszkednek. Az alsó záró darab a talapzatba süllyesztve, ahol az átmenetet nem lehet érezni kézzel a két darab között. Négy imbusz csavar rögzíti, ezek anyamenete szintén süllyesztve, szoros illesztéssel kerültek az alaplap aljába. A villanykapcsoló a felső kulacstartó-szembe helyezve, a vezeték pedig az alsóban jön ki. (Korábban vitatkoztunk, hogy inkább alul kéne kijönnie, de belátom, ez így ipari...) A vezeték a szemnél kettős szigeteléssel, törésgátlóval ellátva. A végén egy spéci földelt dugó. 
Mindezt miért vetettem blogra? Egyrészt, mert nagyon örülök a lámpának, másrészt, hogy megpróbáljam bemutatni az amerikai és az európai gondolkodás közötti különbséget. Mondjuk biztos viccesen hangzik, de erre jelen esetben a csatlakozó szolgáltat alapot. Ahogy a képeken is látszik, tökéletesen szerelve, de ahhoz, hogy ez ilyen legyen, rutinos szem kell, biztos kézzel kell tartani a szerszámokat. Nos, vettem egy csatlakozót, 2 dodó. Itt ilyesmiről szó nincs. A szerelés a következőképp megy:
- csatlakozó széthúz, szétnyit
- vezetéket a házon áthúz, másik darabba helyez
- villa összenyomás és helyretolás.
Hosszabb volt leírni, mint megcsinálni. (Mondjuk a törésgátló nem fért bele a házba...) És működik. Ronda. Talán nem is olyan jó, mint az eredeti, de a termelékenység, a gyártási költség - össze sem lehet hasonlítani. Az előbbi sokkal jobb, az utóbbi sokkal alacsonyabb. 
Mi ebből a tanulság? Azt nem tudom.

Kicsit viccesebb történet. Csilla még korábban vett egy faliórát, bazi nagy, klassz, már csak azért is, mert francia (kinézetre, és képzeld, Méd in Jueszéj!). Olyan igazi vasútállomás hangulatú külseje van, bár, műanyag, de ez nem nagyon látszik rajta. Neeeekem teccik! Egy darabig nagyon jól járt, aztán megállt. OK, nyilván lemerült az elem, csere, de miután szeretem a környezetbarát dolgokat, ezért akksit tettem bele. Két nap múlva azzal is megállt. Na mondom okos, tuti nem töltöttem fel rendesen, tehát éjszaka töltés. Másnap akku vissza, óra elindul, Geri boldog. Ja. Vagy újabb 2 napig... Amikor megállt, arra gondoltam, hogy valami baja van mechanikának. Nem baj, veszek egy órát, kicserélem a szerkezetet és minden baba lesz ismét. A minap meg is történt a vásárlás, egy eredeti (tehát kínai) óra, ami meglehetősen szép, főleg a 6 dolláros árához képest. Fából van a kerete, meg minden. Lényeg, hogy gyorsan átszereltem volna a dolgokat, amikor eszembe jutott, hogy van egy másik falióránk, mi lenne, ha annak a ketyegőjét tenném át és akkor a sokkal szebb kínai cuccot tenném fel a fürdőbe? Remek. A fehér óra és a bazi nagy francia pillanatok alatt szétesett, majd a csere után a nagy órát összeraktam, vissza a helyére. Miután ez olyan szerkezet, hogy rengeteg kis csavarral van szerelve (tuti mégsem amerikai...), akkus fúróval szereltem. Kicsit később vettem észre, hogy sikerült az üvegét eltörnöm, merthogy ez ténylegesen üvegből van, az akkus  fúrón meg a legkisebb nyomaték is nagynak bizonyult. Nagyon boldog voltam, mert stabilan járt az óra. Ja, egy napig... Na akkor kezdtem el gondolkodni, hogy talán az az 1,2 Volt, amit az akksi szolgáltat, nem elég. Duracell be, mármint az elem, mert az akksi is az volt. Azóta minden óra pontosan jár, igaz, jelenleg van egy plusz óránk, de legalább a nagy sokkal patinásabb lett, mert törött az üvege...

2010/10/21

"Lótek"

Kityi unszolására ismét jelentkezem - röviden. Levizsgáztam KRESZ-ből. Jó, ez nem egy nagy fegyvertény, már csak azért sem, mert 20 kérdésből 14-re kell válaszolni, vagyis nincs túl magasan a léc...
A cím azért nem teljesen igaz, mert a felkészülést azért az Interneten keresztül nyomtam, de a meglepetés a DMV (Dipártment of Motor Viéköl, közlek felügyelet) irodájában, vagyis ügyfélfogadásán ért. A bejelentkezés még csak-csak rendben volt, bár érdekes, hogy a jogsihoz 3 iratot kellett azonosításnak beadnom: zöldkártya, szoc. szec. igazolvány (ami itt mindenható...) és még egy hitelkártya. A bácsi szépen megnézte, lefotózott, aztán adott egy sorszámot. Eddig ugye minden rendben is lenne. Kisvártatva behívtak vizsgázni. Papír, izé-izé, aztán a néni kezembe nyomott egy papírfecnit. Ezen kellett vizsgázni. Basszus, otthon motorból pont öt éve vizsgáztam, Pesten azért ez számítógépen megy. A válaszadás eltartott vagy 5 percig is, pedig 2 kérdésen filóztam, hogy mi is a válasz. Mondjuk azért sem volt nehéz, mert szó szerint ugyanazok a kérdések voltak, mint a felkészítési teszteken... Papír vissza, mami meg azt mondta, hogy menjek ki és várjak. Ez volt a mélypont. Természetesen egy nem éppen kicsi terem, tele spanyolokkal, kínaiakkal, afróamerikaiakkal* (gyengébbek kedvéért: négerekkel), akik persze beszélgetnek - zaj van. Időnként a néni kijött és mondta a keresztneveket. Pl.: Dzsozé! Aha, persze, hogy Hozé (Jose) nem értette... Egy idő után elkezdte betűzni a neveket. Szerencsére a pultot más okból  körül állták, így nem igazán lehetett hallani semmit. Amikor rám került a sor, onnan mondjuk minden olajozottan ment, elkérték újra az azonosító okmányokat, a néni ellenőrizte, hogy a hitelkártya hiteles-e,  aztán adott egy újabb sorszámot. Újabb várakozás után vissza a vizsgaterembe, itt egy komoly szemellenőrzés, az azonosítók ismételt átnézése, és kész is az eljárás. Mit mondjak... 4x kellett sorba állni. Nem egy igazán korszerű megoldás, bár az tény, hogy így több munkahelyet lehet fenntartani...

*A helyesírás-ellenőrző bejelölte, hogy rosszul írtam, de az egyik esetlegesen jó: aritmetikaiakkal

2010/10/19

Megint egy rövid...

Aiyi ugye nem nagyon beszél még, de legalább már hallja a különbséget a magyar és az angol között.  Ha valami érdekes történik, akkor mindig azt mondja: Óóóó... Mi itthon csak magyarul, az oviban viszont értelemszerűen angolul beszélnek. Órákat szereltem ma (hmmm... erről majd később...) és az egyik nem volt elég pontos, ezért állítgattam rajta. Mire Aiyi megkérdezi:
- Micsiász?
- Beállítom az órát, hogy pontos legyen.
Mire ő:
- Ómájgád...

Majd leestem a székről :D

2010/10/17

Közlekedésről

Rég óta tervezem, hogy írok a közlekedésről, a minap akadt egy kis apropó, ami miatt most írok. Természetesen a legegyszerűbb és legjobb a bicaj. Az a tapasztalatom, hogy itt jobban elfogadják a bicajosok "arra megyek, amerre épp kedvem tartja" felfogását. Senkit nem érdekel, ha átmész a piroson, vagy éppen szembe bicajozol a forgalommal, noha mehetnél az út túloldalán is. Az ilyen kis szabálytalankodásokhoz ráadásul nagy segítséget nyújt az itt jellemző rengeteg egyirányú utca: nem kell benézni csak az egyik irányba, és már suhanhatsz is tovább. Ez azért nagyon fontos, mert tapasztalatom szerint a jelzőlámpák szándékosan "rosszul" vannak beállítva. Nincs "zöldhullám", hanem olyan ahogy puffan, úgy jó alapon váltogatnak. Rengetegszer tapasztaltam, hogy nagyobb utakon, pl.: a 108-dik utcán végignézve a lámpák piros-zöld-piros-zöld mintázatot mutattak, a kereszteződések pedig úgy 50 méterenként vannak... Legjobban a gyalog közlekedés ritmusát követik, az valahogy mindig zöldre jön ki :-). Vissza a bicajhoz. Bringa utak nem igazán vannak, de a gyorsforgalmi utakat kivéve mindenhol lehet bicajozni, és azért a távolságok nem olyan észveszejtően nagyok, tehát mondjuk a Central Parkba fél óra alatt odaérni tőlünk. 

A tömegközlekedéssel igaziból kevés a tapasztalatom, csak metróval mentem eddig, buszra még nem szálltam. Viszont van itthon busztérkép is, na az szép baleset, vess egy pillantást Queensre (pdf). Metróval azonban nagyon jól lehet közlekedni. Meglehetősen sok járat létezik, igaz ezeket néha átszervezik, de a térkép segítségével nagyon könnyen lehet tájékozódni, útvonalat keresni. Viszonylag sűrűn is járnak, de a legmeglepőbb talán a "gyors" járatok létezése. Ezek természetesen csak úgy tudnak gyorsak lenni, hogy két-két vágány megy mindkét irányba és a belső kettőnek ritkábban van megállója. A járatok egész éjszaka közlekednek, csak hát éjszaka néha karbantartási okokból egy-egy vonalon megváltozik a menetrend. Ezt halandó ember nem tudja követni, bár pont ma láttam valami reklámot, hogy ezentúl erről jobb tájékoztatás lesz, minden esetre ez bekavarhat, jelentősen növelve a menetidőt. Természetesen a rendszer is más, ha bementél a metróba, akkor szinte bármelyik pontra eljuthatsz, a vonalak közötti átszállásért nem kell fizetni. Ez olyannyira működik, hogy van egy állomás, ahol a két vonal között három utcányit kell a felszínen gyalogolni, de miután elektronikus jegyek vannak, az újbóli belépésért nem von le a kártyáról többet a rendszer. Itt minden esetre nem vették át a londoni sematikus ábrázolást, hanem egy viszonylag jó térképet használnak, amin könnyű eligazodni. Az átszállásokkal nincs gond, meglehetősen sűrűn elhelyezett táblák jelzik merre találni a kívánt irányt. A "földalatti" kifejezés itt nem állná meg a helyét teljesen, mert nagyon sok vonal a föld felett végződik magasvasút formában. Ilyet szinte mindenki látott már filmekben. Nos ez az, amit remélem otthon soha nem akar építeni senki. Természetesen sokkal olcsóbb, mint a föld alá tenni az egészet, és még jól is néz ki (messziről), utazni rajta kifejezetten látványos tud lenni. Viszont alatta minden sokkal sötétebb, arról nem is beszélve, hogy aki ott lakik, annak nem lehet valami leányálom a zaj, meg hogy a másodikon az ablaka előtt jár a metró. 

Utoljára maradt az autózás. Az az érzésem, hogy a város tervezése ilyen szempontból nagyon jól sikerült. A térképen jól látszik, ahogy a gyorsforgalmi utak (mint pl.: a Shore Pkwy) behálózzák az egész várost. Ha egyszer felkerültél egy ilyenre, akkor elég jól lehet haladni - természetesen, ha nem akadályoz valami, mondjuk egy baleset... Ezek általában nem fizetősek, többnyire csak hidakon kell perkálni, de érdekes módon csak akkor, ha befelé mész, kifelé ingyen mehetsz. Amint lehajtasz a gyorsforgalmiról, akkor kezdődik a maszatolás. Napközben általában nem lehet nagyon haladni, amiben az említett lámpabeállítás nem sokat segít. Tájékozódni viszont isteni. Minden kereszteződésben szép zöld táblák jelzik, hogy mi a keresztutca neve, a szélesebb utakon pedig az is látható, hogy mi a következő lehajtó. Na nem mondom, elsőre azért csak kapkodtam a fejem jobbra-balra és nem igazán találtam semmit, de hamar rá lehet jönni a rendszerre és onnantól kezdve minden ok. Vezetni nem rossz itt, igaz, az sem mondható el, hogy olyan jól vezetnének az itteniek. 16 éves kortól lehet jogsid... Bent a városban még csak rendben van a dolog, mert ha nem is kifejezetten udvariasak, de azért a cipzár-elv működik, lehet lendületből haladni. Agresszívek természetesen itt is akadnak szép számmal, de többnyire kevés az atrocitás.  Viszont a városon kívül autópályán haladni, na az nem egy nagy élmény. Eleve 55 a megengedett, ja ez mérföldben van, szóval 88 km/h a megengedett sebesség. Danival jól megbeszéltük a múltkor, hogy ez pont az a sebesség, ami annyira unalmas, hogy tutira elalszol, elunod magad, szóval a lehető legrosszabb. Németországban ugye kicsit tempósabban lehet haladni, mégis kevesebb a baleset, mint itt. De nem is ez a legrosszabb. Itt valahogy azt tanítják, ha felmész a pályára, akkor válassz egy sávot és ameddig mész, addig menj rajta.* Nos ezzel az a baj, hogy ha valaki történetesen csak 50-nel (80-nal) akar menni és a belső sávba esett, akkor jól feltartja a tempósabban haladókat. Ilyenkor természetesen a gyorsabbak jobbról előznek, ami viszont sosem egy szerencsés dolog. Ráadásul imádnak valahogy összecsomósodni. Tegyük fel nincs nagy forgalom, mégis időről időre egy kisebb kupacba keveredik pár autó, előzni nem lehet őket és általában lassan haladnak. Javasolnám az amerikai vezetőknek, hogy az öreg Ejrópában ne nagyon akarjanak autókázni, főleg Németországban ne, mert csúnya meglepetések érhetik őket. Azt hiszem a helyiek szövegértésével is lehet valami gáz. Vagy én nem tudok bizonyos dolgokat az angol nyelvről. Rengeteg "Don't honk!" (Ne dudálj!) feliratú tábla van, nos ezeknél tutira mindig tülköl valaki. Imádnak zajongani. Ha lassabban rajtolsz zöldnél (vagy ő úgy gondolja, hogy lassú voltál), akkor egy hangjelzés a bünti. Szinte soha senki nem indul időben... A kresz táblákból nagyon sok feliratos, a kedvencem a "Don't even thing about parking here", bár ezt eddig csak parkolóban láttam, szóval lehet, hogy nem is igazi kresz tábla...

Zárásnak az apropó. Mentem az oviba Aiyit elhozni, természetesen késésben, ezért toltam neki, ahogy a csövön kifért. Már a célegyenesben tekertem, jó széles út, 2x1+parkoló de 3 sáv simán elférne,  forgalom kicsi. Egy pillanatra lehajtottam a fejem, mire felnéztem velem szemben jött egy autó az én sávomban! Már láttam is magam felkenődni a szélvédőre, de persze a kép megjelenése előtt már markoltam a féket. Omer is megirigyelné ahogy a hátsó kerekem jobbra-balra csúszkált, de a kocsi  így is egyre közelebb került. Ahogy lassultam ismét irányíthatóvá vált a bicaj, kicsit balra húztam a kormányt és centikkel (szó szerint...) elkerültem az ütközést. Persze emberünk bekanyarodott balra, ahogy tervezte, eszébe sem jutott megállni. Vörös köd le, fordulás, uccu utána. Piszok mázlija volt, hogy az első kereszteződésnél elém kanyarodott egy kocsi, ami feltartott, de még így is utolértem volna, ha nem megy át a piroson... Természetesen hiába üldöztem még pár utcán keresztül, lerázott a törvénytisztelő amerikai állampolgár. Amúgy nem értem mi a fenét gondolt, átlevitálok felette? Mert rég átértem a kereszteződésen, amikor kikerültem, így simán utánam is kanyarodhatott volna. Minden esetre ez volt az első necces eset, pedig már 2000 km-t hajtottam itt, igaz nagy részét "vidéken".


*Készülök KRESZ vizsgát tenni, azért csak kiderült, hogy itt is jobbra tartás van...

Frissítés: egy fontos dolgot kihagytam, az utak állapotát. Nos, ne gondold, hogy otthon sokkal rosszabb az utak állapota, mint itt. Nagyon kegyetlen rossz felületek tudnak lenni errefelé is és a karbantartás is tiszta "szocialista" tempóban megy. Az ovi felé épp feltúrták az egyik utat, meg mellette még egy-kettőt és már vagy 2 hete csinálják, friss aszfaltnak nyoma sincs még. Ma reggel, amikor mentem, tisztára otthon éreztem magam, mert ugyanolyan zsebre dugott kezű arcok ácsorogtak, mint otthon :-). És a legszebb, hogy néha megjavítanak egy-egy kisebb úthibát: leraknak az inkriminált részre egy kb. 20 mm vastag vaslapot, oszt jóéccakát... Képzelheted, a forgalom felőli részre ugyan még odalöknek egy kis aszfaltot, na de az akkor is egy járdára felhajtással ér fel. Ilyennel nem eggyel találkoztam már.