2010/08/17

Egy rövid: A riasztó

Visszatérő kérdés: Hogy érzed magad. Nos, teljesen otthonosan! Kicsit ugye zaj-freak vagyok, erre 0:48-kor megszólalt az utcában egy riasztó - nem először. Tisztára, mint Pesten, még a "dallama" is ugyanaz. A következő ilyennél verekedni fogok, mert persze Aiyi felébredt.

Kidühöngtem magam, megyek aludni, az érdekesebb dolgokról később...

A hitelválság igazi oka

Oknyomozó riport


Mindig úgy alakul, hogy másról írok, mint amit eredetileg tervezek. Most például ez a nagyon fontos téma ugrott be! Mert ugye mindenki azt hiszi a bankok rossz hitelezési szokása, a profit hajhászása okozta a másodlagos jelzáloghitel válságot*. Nos nem, a bankok nem csináltak semmit sem rosszul, csak egy tényezővel nem számoltak. Ennek jártam utána.
Történetünk ott kezdődik, amikor Csillával elhatároztuk, itt maradunk ebben a lakásban legalább 4-5 évet. Az okok prózaiak: olcsó, jó helyen van, közlekedés rendben, iskola-óvoda a közelben, garázs az épületben, más nem is kell. Mindez rendben is lenne, de a lakás, hogy is mondjam, szóval "szépen" kifestették, mielőtt beköltöztünk. A "szép" ugye relatív fogalom, nos az itteni festés kb. egy faluvégi garázs falán menne el "szép"nek. Ezért elhatároztunk, mielőtt elkezdek dolgozni kipingáljuk a kecót. Miután már részt vettem 1-2 lakásfelújításban, úgy gondoltam itt Amcsiban sem okozhat különösebb gondot. Pár hete vettünk egy csiri-biri akkus fúrógépet, ugye ez jól jöhet minden munkához, ütve fúr, állítható a nyomatéka, amit csak akarsz. Imádom az ilyen kütyü-mütyüket, igaz, ezt használtan, illetve a gyártó által felújítottan szereztük be - féláron. A nagy jó az egészben az, hogy ez egy rendszert alkot, ezért a csiszológéphez tényleg nagyon olcsón jutottunk hozzá. Gondoltam nekiesek a falnak a csiszolóval és pikk-pakk olyan lesz a felület, amire már csak rá kell pingálni a festéket és örülünk. Na itt jött az első koppanás. Valami olajos trutyival kenték le az egyébként tapétázott falat. Mint kiderült, Ámerikában teljesen normális a fürdő tapétázása, én mondjuk sosem hallottam ilyet és eszembe sem jutna, de már tapasztaltam fura dolgokat, szóval nem lepődtem meg. Na de, ha tapéta, akkor azt nem probléma lekaparni - gondolná az egyszeri munkás, neki is zuhantam. Anyagbeszerzés közben Csilla talált egy "14 in 1" eszközt. Ez egy érdekesen kialakított spakli: található rajta 6 lap fejű csavarhoz kulcs, át lehet alakítani csavarhúzóvá (sima és kereszt slicc) és természetesen sörnyitó. (Mondjuk csak 13 eszközt találtam meg...) Szépen kiéleztem és uccu! 2 nap alatt sikerült is lekaparnom 1, azaz egy falat. Ennél a pontnál jeleztem kis feleségemnek: ne tovább, sose leszünk készen, ha így folytatom. Valami hihetetlenül felragadt az az olajos izé a falra, de olyan ronda is, hogy nem lehetett fent hagyni. Szerencsére egy ismerős mondta, hogy egy bizonyos "joint compund" nevű anyaggal érdemes a falat kiegyengetni. Mint kiderült ez glett és fel lehet hordani a festékre is. Ha eddig sok negatívumot mondtam a helyi viszonyokról, akkor itt az ideje az áradozásnak. Mesés! Ha már gletteltél, akkor tudod milyen kínlódás valami jó anyagot keverni gipszből, tapétaragasztóból, diszperzitből. Ez is gipsz alapú, de habosított - ezért nagyon kicsi a fajsúlya (itt jobb a fajsúly, mert egyébként nagyon sűrű...), előre bekevert cucc, direkt erre a feladatra fejlesztve. Az ember ráteszi a glettvasra, elhúzza és jön a meglepetés. Az igaz, hogy az anyag jobb, mint tökéletes, de ahogy elhúzom, elsőre jó, aztán olyan mélyszántást húzok bele, amilyet még soha. Nézem mit rontottam el. Felfektetem a vas tiszta oldalát, nagyjából a közepéig feküdt fel, a másik oldala elállt a faltól - úgy egy collnyira! (Hehe, jó lenne tudni mennyi az egy coll, mi?) Megmértem, 22 mm! Ennyire hullámos falfelületet még nem láttam. Hozzá kell tenni itt másként építkeznek, mint otthon. Filmen tuti láttál már olyan félig kész házat, ahol az épület váza látszik fából, aztán jön a gonosz, a főhős meg szögbelövő pisztollyal a fóliához szögezi a fickót. Ebből úgy lesz ház, hogy a gonosz helyett gipszkarton lapokat rögzítenek a vázra. Ez sosem lesz olyan szép egyenes, mint amilyen Józsibácsi tud vakolni, de mondjuk így sem értem miként lett ekkora hepe-hupa benne... És persze nem olyan, mint a hullámpala, hanem inkább négyzetrácsra hasonlít, ezért sehogy nem tudtam szépen kiegyenesíteni. Más ötletem nem lévén jó vastagon vittem fel az anyagot a mélyedéseknél, a kiemelkedéseknél meg alig valamit.

Ennél a pontnál kezdtem el gondolkodni a hitelválságon. Az eredeti verzió szerint a bankok bódog-bódogtalannak adtak hitelt, nem ellenőrizték a fizetőképességet, így az amcsi nép fedezetlen hiteleket vett fel, amit törvényszerűen bedőlt. Á, frászkarikát! Az odáig rendben, hogy felvették a hitelt, elkezdték törleszteni a lakás árát, aztán 3-4 év után ki kellett pingálni, na akkor döbbentek rá ők is arra, amire én, és azt mondták: hát ezért a gagyiért nem fogok fizetni! És tömegesen leálltak a törlesztéssel. Szegény Dick Fuld, ha értett volna az építőiparhoz, akkor most is a Lehmann főnöke lehetne!

Na jó, azt azért el kell árulnom, ez egy viszonylag régi lakás, amit valami hihetetlen trehány módon festettek ki, mielőtt beköltöztünk volna. Egyszerűen nem értem, hogy lehet pölö penészes falra pingálni? Itt ilyet is találtam.

Zárásként egy találós kérdés, mi ez?


Nem, nem, ez egy sörnyitó, aminek a másik végére egy drótkefét erősítettek.

Utóirat: a fal egyébként egész szép lett, ezt az anyagot csiszolni is élvezet, nem porzik annyira és könnyű leszedni. Holnap alapozás, festés. Az alapozó is nagyon baba: vakítón fehér és hihetetlenül fed, a rozsdát is simán eltakarja. Hehe, tulajdonképpen itt élmény dolgozni!

*Sajnos csak angolul. Hmmm... Egyszer úgy mérte egy Internetes oldal az ismertséget, hogy a Wikipedia cikk hány nyelvre volt lefordítva. Innen látszik, hogy minket egyáltalán nem érintett a világválság...

2010/08/06

Hétvége a tónál

Ez egy régebbi írás május utolsó hétvégéjéről, gondoltam felteszem ide is... 

Mióta itt vagyok a hétvégén először hagytuk el NYot, nagyon rám fért már ez a kis kiruccanás. Kicsit bezártsági érzésem volt, pedig hát a város nem nevezhető egy néhány négyzetméteres patkánylyuknak... A Sebago tónál a kenu szövetségnek van egy állandó tábora, természetesen Csilla tagja a szövetségnek, így a hétvégére kibéreltünk egy "kabint", ráadásul hétfő ünnepnap volt (Memorial Day). Péntek reggel elvittük Aiyit az oviba, mi pedig nekiálltunk csomagolni. Nagyon jól haladtunk minden a terveknek megfelelően alakult. Bár arra azért nem gondoltam, hogy a felszerelést, amit viszünk, 5 fordulóval tudom csak levinni a kocsihoz... Délben irány a gyerkőcért, majd be a kocsiba mindent, és indulás. Csilla rutinosan beállította a GPS-t, indulás után még megálltunk pumpát venni egy bicajboltban. Itt kezdődött a kalamajka. Nem lehetett a nekem kellő belsőt kapni, csak egyetlen egy darabot! Az is hosszú szeleppel ellátott. Klaszul néz majd ki, ha defektem lesz és berámolom... Pumpát természetesen nem lehetett kapni, csak 35 $-osat, ezt inkább kihagytam. Pont olyan egyszerű kis darab, mint amit a Decathlonban is lehet kapni, csak kicsit drágább...
Vissza a kocsiba, irány az úti cél. Kicsit furcsa volt, hogy miután átértünk Manhattan-be, a GPS déli irányba fordított, ugyanis észak felé kellett volna menni. Mindez péntek délután... El tudod képzelni... Az az igazi lépésben haladás, sehova sem jutás. Agyzsibbasztó. Egy idő után elegem lett, kérdeztem Csillát, hogy szerinte merre akar vinni. Mondta, hogy egy alagúton akar átvinni, na ezt jó felülbíráltam és észak felé fordítottam a kocsit. Itt sem sikerült valami jó tanácsokat adnia, másfél óra alatt tudtuk elhagyni Manhattant. A városból kiérve is elég zsúfolt utakon jutottunk ki, de az már gyerekjáték volt, viszont GPS-ben többet nem bízom igazán...
Ahogy kiértünk a tóhoz, minden elhagyatottnak tűnt. Az emberek úgy döntöttek, hogy nem a nagy forgalomban mennek ki. Ezért aztán a táborvezető sem volt ott, nekünk meg nem volt kulcsunk a kabinhoz. Akkor kezdtünk gyanakodni, hogy valamit rosszul csináltunk, amikor megjelent egy fickó egy kulccsal a kezében, és azt kérdezte, hogy melyik a "Lakeside" kabin? Csilla megmutatta neki, és megkérdezte, honnan van a kulcs. Emberünk azt mondta, hogy miután lefoglalta a kabint, a táborvezetőtől kapott egy levelet, amiben a kulcs érkezett. Ekkor kezdtünk azon gondolkodni, hogy fel kellett volna bontatni azt a levelet, ami délelőtt érkezett... Szerencsére van egy nagy közös épületrész, ami nyitva állt, úgy döntöttünk, ha a nem érkezik meg a táborvezető a kulcsokkal, akkor ott alszunk. Előtte azonban körülnéztünk, Csilla találkozott ismerősökkel. Említették, hogy a közös házban kiraktak pár egérfogót. Próbáltak segíteni, hogy juthatnánk a kulcsokhoz, és persze felajánlották a segítségüket. Ahogy közeledett az este, gondoltuk, ideje vacsizni és lefektetni Aiyit. Elkezdtünk megágyazni, amikor a gyerek egyszercsak elkezdett sírni. Többféle módon adja ezt elő. Amikor hisztizik, akkor iszonyat hangerővel nyomja, és inkább visít, de van egy nagyon jellegzetes sírása, ami sokkal halkabb, viszont nagyon keserves. Ezt az igazán problémás eseteknél szokta "elővenni". Na ez is olyan volt. Persze kapásból eldobtunk mindent, Aiyi meg jött - kezén az egérfogóval... Egy pillanatra levert a víz mindkettőnket, én egyből azt hittem, hogy eltörte a kézfejében a csontokat, vagy az ujjait, végül mégiscsak ilyesmire lett kitalálva a szerkezet, de szerencsére a fájdalmon és az ijedségen kívül más baja nem esett.
Időközben megérkezett a táborvezető, adott kulcsot, így elfoglalhattunk a kabint. Alig, hogy elkezdtük kipakolni a cuccokat, Aiyi megint elkezdett sírni, igen azon a keserves hangon. Ez alkalommal azonban nem lehetett tudni pontosan, hogy mi történt, mert nem volt semmi látható nyoma a dolognak. Ahogy keresgéltük egy bogarat láttam rajta elszaladni. Szegény gyerek jól belekezdett a táborozásba.
Innentől kezdve tulképp minden simán ment. Mindhárom nap bicajoztam, hihetetlen jól esett. Az utak kialakítása nagyon más mint itthon. Ez egy nemzeti park, nem tudom, hogy ez kivételt jelent-e az egyéb utakhoz képest, minden esetre itt a kereszteződéseknél körforgalom van, de ez sok esetben azt jelenti, hogy a kör ellenkező oldalát nem is látni, mert közte van egy sziklás rész, vagy valami hasonló. Nagyon jól megcsinálták ezeket. A forgalom kicsi, egy szó, mint száz, jókat tekertem.
Közben Csilla és Aiyi a medencében pancsoltak, de amikor visszaértem, elmentünk evezni. Vasárnap beültem egy kajakba, igaz nem versenyhajó, de azért kajak. Olyan érzés volt, mintha 2 hete még eveztem volna, egyáltalán nem érzetem azt a 25 év kihagyást!
Esténként vacsorára meghívtak, ennek 2 előnye volt, lehetett dumálni, és igen, nem kellett főzni :-).

Pár kép a hétvégéről:

A táborról majd egy másik írásban részletesebben, mert valahogy nem az az igazi "amerikai" hely...

Beperellek!!!

Igaziból a múlt hétvégi bicajozásról akartam írni, készítettem képeket is hozzá, de a mai eset előrébb való. Sokkal rövidebb is :-).

Elhatároztuk, hogy kicsit kifestünk itthon, mert a fürdő meg a konyha olyan rondán van lefestve, ami jó esetben egy garázsban még elfogadható, de a kecóban nem igazán. Már megvettünk mindent, de nincs létránk, ezért Csilla ma reggel lefelé menet megkérdezte az egyik itt dolgozó kollégát, hogy van-e és kölcsön adják-e? A válasz az volt, hogy a főházmesterbácsitól (superintendant :-)) kell elkérni. A liftből kilépve épp ott állt a fickó egy nővel az oldalán, persze Csilla egyből megkérdezte a létrát. Mire a nő válaszolt, hogy "nem, nem adja kölcsön, mert leesünk róla és akkor őt fogjuk beperelni"...

Nem, ez nem vicces. Eddig csak filmen meg mesében találkoztam ilyesmivel, de itt tényleg ez a véres valóság.