2011/06/30

Szálka

Holnap felmegyünk a tóhoz és ott is maradunk egy hónapig Aiyival. Addig egy kicsit sem leszek net közelben, szóval türelmesen várni, gondolom lesz miről beszámolni...

Amiről beszéltem képek Aiyi ovis eseményéről. Ez olyan év végi műsor volt, énekeltek, verset mondtak aztán jó nagy zaba. Képeket ide tettem.  Rég volt találós kérdés. Az osztályban van 4 "nehezen kezelhető" gyerek, nekik volt egy kis üzenőtáblájuk, ahol az ovónéni leírta, aznap miként viselkedett a kölök. A találós kérdés természetesen az, hogy melyik ez a négy gyerek??

Megfejtéseket szokás szerint emilben, van rá jó sok időtök...

2011/06/29

Kaja, emberek

Nem sokkal az után, hogy megérkeztem, Milán érdeklődött az itteni kaja felől. Azt hiszem elérkezett az idő a válaszadásra. Először is, két részre osztanám a témát: boltira és éttermire. Ez utóbbiról, ha nem is a kaja szempontjából, Dani írt egy jó cikket, ami már csak azért is jól jön, mert ebben a témában azért jóval kisebb a tapasztalatom, mint a boltiban. Éppen ezért talán kezdjük is azzal, milyen kajákat lehet kapni a piacon?
Itt is megvannak a "teszkó" jellegű áruházláncok, én két nagyobbat ismerek a BJ's-t és a Costco-t. Természetesen más az elrendezése ezeknek a helyeknek, az árukészlet is, de azért alapvetően hasonlóak, mert ugye a jelmondat ugyanaz: minél többet, minél olcsóbban. Ez nem vonzza magával a magas minőséget, erősen szemügyre kell venni, hogy mit raksz be a kosárba, mert igen gagyi  élelmiszereket is lehet kapni. Mi inkább a BJ's-be járunk, mert jobb a parkolási lehetőség és közelebb is van. Itt viszonylag kevés "organic", vagyis nálunk a "bio" kajának megfelelőt találni. Mondjuk én mindig is szkeptikus voltam a biokajákat illetően, mármint, hogy mennyire megbízhatóak, ha valaki utána akar olvasni, itt található egy cikk. A választék elég széles, de nagyon is raktár áruház jellege van és tagnak kell lenni a belépéshez. Karácsonykor kicsit csalódás volt a hús felhozatal, bár elképzelhető, hogy csak későn érkeztem és már kirabolták a pultot. Persze vannak jó áron élelmiszerek, amiket szinte csak innen szerzünk be, például találtunk igen jó parmezán és cheddar sajtot is.
Általában azonban inkább egy másik, lényegesen magasabb színvonalú, de sokkal kisebb boltba járunk, Trader Joe's a neve. Itt többnyire bio termékeket lehet venni, és bár továbbra sem tudom, hogy a minősítés mennyire igazi, de legalább az itt vett tejekből rendes aludttej lesz. A hangulata elég laza, olyanok a dolgozók, mintha haverok lennének, sima póló az "egyenruha" és komoly hangsúlyt fektetnek az újrahasznosításba. Csak "recycling" papírtáska van, de szinte minden alkalommal elmondják, hogy lehet kapni rendes bevásárló szatyrot, tessék azt használni. Akinek van sajátja (mint nekünk), azok részt vehetnek havonta egyszer egy sorsolásban. Jójó, sosem nyertünk semmit, de legalább érezni a motiváló szándékot.
Ezek mellett mirmincmillió a kisbolt, amik természetesen szinte a világ összes népét magába foglalják az indiaitól kezdve kínai, lengyel, arab, orosz, zsidó, koreai és még szerintem hottentottákat is.  És persze magyar. Kedvencem a Queens Bazar (sajnos rosszkor fotózták, nem látni a kirakatot...), ez egy arab bolt, a kirakatban menórával, alatta pedig felirat: original turkish delight. Ezekben a boltokban aki nem találja meg az ízlésének megfelelő kaját, az menthetetlen. Pl.: itt ugye tonnaszám fogy a mogyoró, földimogyoró ilyesmi. Eddig is vettünk rágcsálnivalókat, de a minap Csilla az araboktól hozott mogyorót és mandulát. Hát, máshonnan nem akarok ezentúl mogyoró-félét beszerezni! Valami hihetetlen finom, ennyire jól eltalált pörköléssel még sosem találkoztam. A nehézséget itt a választék bősége okozza. Mire megtalálod a megfelelő boltot a megfelelő áruval, addig eltelik egy kis idő... Viszont az is igaz, hogy megvan a lehetőség, ha az egyik boltban valami miatt nem tetszik az áru, vagy az eladó viselkedése, akkor ott a másik. Az előbb említett orosz boltban a tulaj egy annyira ellengyógyszerész (antipatikus) fickó, hogy korábban mindig sorsot húztunk Csillával, ki menjen be? Mert a túró és a kenyér utánozhatatlan! De a fickó folyamatosan a tv-t nézi oroszul, miközben a szájából egy gyufa lóg ki, ha kérsz valamit, akkor meg csak odalöki, de a szemét le nem veszi a dobozról. Szerencsére Csilla talált egy másik boltot, ahol ugyanolyan finom a túró és sajt is van. Amúgy asszem vannak téves elképzelések az itteni lehetőségekről. Ha jól emlékszem otthon azt tartják, hogy itt nincs tejföl. Hát van. Nem is akármilyen. Elképesztően jó tejtermékeket lehet kapni, a választék pedig érthető okokból sokkal szélesebb, mint otthon. Szóval elmondható, hogy a bőség zavarával "küzdünk". Azért az én kedvencem továbbra is a tekercs, vagyis a tortilla, ebbe mindenfélét be lehet tekerni és nagyon finom. Mostanában mexikói ízesítésű vega-burgerrel szoktam tölteni, A1-es steak szósszal nyakon öntve. Amióta itt vagyok, azóta kenyeret szinte nem is ettem. Ja, kenyér is van, nem is rosszak, de nem egészen olyan jellegűek mint otthon. Az újpesti piacon lehet kapni 3 kilós kenyeret, akkora, ha valakinek a fejére esik az bajban van. Na ilyen jellegű kenyérrel én még nem találkoztam itt.
Nézzük az éttermeket. Egy biztos, Amerikában a hamburger és a steak kötelező! Talán nem véletlenül, de ehhez nagyon értenek. Monnyuk ha egy hamburger a hozzá járó sörrel 35 dodó (mintegy 7000, azaz hétezer forint...), akkor azért el is várható a minőség. Még amikor kijöttem meglátogatni Csillát és Aiyit, akkor volt szerencsém egy ilyenhez Manhattan déli részén. Itt az ember könnyen találkozik olyan hangzatos kijelentésekkel, hogy a "Világ legjobb" vagy legalább is "New York legjobb" ilyen vagy olyan kajája. Nos találni azért helyeket, amikre ez a fellengzős kijelentés helytálló. Brooklynban a Di Fara pizzeria hihetetlen jó. Az egyik alkalommal, amikor ott jártunk, egy visszatérő vendég Spanyolországból hozott a fickónak ajándékot. Amúgy vicces, hogy vallásos zsidó környék, a bácsi meg (ha jól tudom) szicíliai :-). Ez az étterem egyébként belülről nem az a turista látványosság, kicsit az amszterdami Ij sörfőzdére emlékeztet. Lepukkant helynek tűnik, ahol a bácsi megállás nélkül készíti a pizzát, majd az utolsó mozzanatként a friss bazsalikomot ollóval vágja a tésztára. Mintegy negyven éve... Isteni. A helyet a köjál állítólag 2x bezáratta :-).
Az Applebe's étteremről már meséltem, szerintem nem volt rossz, de a szomszéd néni kicsit lesajnálóan beszélt róla, nyilván nem a gasztronómia csúcsa, azért ennél rosszabb sose legyen. Ami viszont szintén kötelező program, az a diner. Az amcsi filmekből gondolom ismerős a kép, amikor az ablakra merőleges asztaloknál tölti ki a pincér néni a kávét. Persze, ez sem a csúcskaja kategória, viszont nagyon amerikai és azért a jobb helyeken az étel nagyon is jó. Itt kell megemlítsem a juharszirupot. Ez is tipikus ugyebár, viszont azt nem árt tudni róla, hogy eszméletlen finom tud lenni a megfelelő minőségű. Sajnos nem tudom ki gyárt igazán pengét, de nekem az a tuti, amikor a méz és a dió íze keveredik. Szokták mondani, hogy az amerikaiak azért kövérek, mert mindent nyakon öntenek juharsziruppal. Nos, ez így nem hiszem, hogy igaz, azonban tény, könnyű rászokni, de normálisan adagolva komoly élvezeti forrás lehet. Itt ugyan szokás a virslit is juharsziruppal enni, hát no, ízlések...
Kajáláshoz adalék, amikor Móki és Bence tavaly itt voltak, akkor marhahús evés közben Bence biztatta kis feleségét, hogy "nyomjad, ez tele van szteroiddal!"
Az alkohol nem maradhat ki az összefoglalóból. NYban a közértekben csak sört lehet kapni, minden egyéb alkoholos italt csak a likőr boltokban. A sörválaszték meglehetősen kellemes meglepetést tartogatott számomra. Nagyon is jó minőségű söröket lehet kapni igen széles választékban. Természetesen nem a Bud-ra vagy a Coors-ra gondolok. Ezek jók lehetnek egy foci meccsen, de nem ütik meg mondjuk a Soproni 1895-ös szintjét. Vannak azonban kicsi sörfőzdék, amiket otthon nem ismerni, ugyanis nem igazán exportra termelnek. Egyik kedvencem a Brooklyn cég, kiváló söröket főznek. Az Ommegang cég belga típusú söröket főz, a Három Filozófus simán beférne bármelyik európai kocsmába. Sajnos ezek leírva nem mondanak sokat, ezért csak felsorolás szerűen pár sör márka: Yuangling, McSorley's, Lagunitas (eddig a legjobb IPA-t, vagyis India Pale Ale-t főzik), Bluepoint, Sierra Nevada, Harpoon, Lord Chesterfield. Talán nem meglepő, de cseh, német, belga és angol söröket is szép választékban lehet kapni. Erről azért az jut eszembe, hogy bor-ügyben valamit nem csinálunk jól, mert bár találni magyar borokat, azért nem olyan széles választékban, mire gondolnék, ráadásul olyan márkákat, amit otthon nem is láttam. A borokról és egyéb alkoholokról sok mindent nem tudok mondani, de gyakorlatilag az összes whisky/whiskey márkához hozzáférni, a boroknál pedig elég széles a választék, ha az árkategóriákat nézem. Ami otthon azt hiszem hiányzik,  az a minőségi, olcsó asztali bor. Franciaországban kitűnő vörösborokat lehet kapni 3-4 eurós összegért, nos az ilyesmi itt is megtalálható. Természetesen a drágább borok irányában a határ a csillagos ég, de azért nem minden boltban kapni a világ minden pontjáról árut.

Szabolcsi Zoli barátom tette fel a következő kérdést:
"Valamikor néztem egy térképet N.Y. ról , hogyan változott az etnikai eloszlás az utóbbi húsz évben és olyan volt, mintha több bevándorló élne ott mint amerikai. Ebből mi látszik?"
New York eredeti neve New Amsterdam volt, azt hiszem ez az örökség látszik most is. A két város között ilyen szempontból mindenképp van hasonlóság, természetesen azzal a ténnyel, hogy NY sokkal nagyobb. A sokszínűséget mi sem jellemzi jobban, mint ez a Wikipedia oldal. Valahol olvastam, hogy NYban 800 különböző nyelvet beszélnek. Ha létezik egyáltalán ennyi a világon, akkor itt mindegyiket beszélik... A sokszínűséggel kapcsolatban majd egy másik írásban teszek fel képeket, Aiyinak volt a minap ovis előadása, énekeltek és táncoltak. Nos, sokféle gyerek van az osztályban, csak "amerikai" nincs... Úgy értem olyan gyerek, akinek mindkét szülője második generációs lenne. Jut eszembe egy kis kitérő. Bevetnek egy amerikai kémet Szibériában, sikeresen földet ér, elássa az ejtőernyőt, majd bemegy a faluba, egyenesen a kocsmába, hogy próbáljon kapcsolatot teremteni. Beszélget egy ideje Igorral, amikor az megkérdezi: "Mond csak fiam, nem vagy te véletlenül amerikai kém?" "Nem, dehogy vagyok, hiszen tökéletesen beszélek oroszul, ismerem a napi gondokat, most érkeztem a szomszéd faluból!" Kis idő múlva megint megkérdezi Igor, hogy nem amerikai kém-e? Hősünk nem bírja, megkérdezi, hogy miből gondolja? "Hát, nálunk viszonylag kevés néger van". Mindig ez a vicc jut eszembe az egyik kisfiúról, akinek fekete apukája és orosz anyukája van... Szóval nagyon színes a felhozatal, egy dolog ami itt jól megy: az emberek megvannak egymással. Nem mondom, hogy nincs rasszizmus, megtalálható a hétköznapoktól kezdve a magas politikáig mindenhol, de ennek ellenére elég jónak mondható a helyzet, sokkal jobb, mint otthon.
Érdekes azért figyelni az embereket. A zsidóság például nem igazán sportol, de azért akadnak lányok, akik futnak. Szoknya, fejkötő, Nike cipő, azt adj neki. Érdekes módon a spanyolok inkább futnak, el tudom képzelni, hogy a foci miatt, őket sosem láttam még mondjuk kosarazni, csak labdát rúgni. Illetve  pár alkalommal elmentem bicajozni, ott is sok spanyol ajkúval találkoztam, főleg kolumbiaiakkal. Az indiaiak természetesen kriketteznek. Az "amerikaiak" pedig baseballt játszanak és kosaraznak. Nekem továbbra is a feketék a legszimpatikusabbak, lazák, jó a humoruk, és velük a legkönnyebb kapcsolatot létesíteni, leállni dumálni, vagy csak rávigyorogni, és visszavigyorognak.
Zárásként meg kell említsem a lányokat. Egy város "jóságának" fokmérője, hogy úgy ránézésre mennyi csinos lányt látni. Budapest ugye az etalon és verhetetlen. Nos, New York jól áll, sok jó nő mászkál az utcákon, persze ha valaki csak a fakó, fehér lányokat tartja szépnek, akkor már más a helyzet, mert ebbe természetesen beleértem a különböző színű, formájú, méretű, származású nőszemélyeket is.

(Remélem Csilla nem tépi le a fejemet...)

Frissítés: Természetesen a legfontosabb sörinfó kimaradt... Otthon az a hír járja, hogy a Coronita sör igazi neve Corona, csak nálunk van valami magyar sör, amit koronának hívnak, és hogy ne legyen azonos a név. Nos, a hír ebben a formában nem igaz, mert itt is lehet kapni Coronita-t és persze Corona-t is. Az egyik nagyobb a másik kisebb kiszerelés - ennyi a különbség.

2011/06/21

Budapest

Folytatásos teleregény

A gyengébbek megzavarása miatt ugyanazt a címet adtam a második résznek is. Most aztán lehet gondolkodni, milyen sorrendben érdemes olvasni...
(Megyek ma az oviba, ahogy kilépek a kapun, jön velem szemben az emeleten lakó, a házban egyetlen feka arc:
- Hi Bill, how is it goin'?
Széles vigyor:
- What's up Geri? You walk like a black man!
- You know, I'm the father of a black lady, I must be black!
Hehe, szóval most már nem csak tiszteletbeli cigány vagyok, hanem tiszteletbeli néger is! Amúgy csak arra gondolt, hogy én is olyan laza vagyok, mint ők, kivéve pár egyetemi évfolyamtársát, akik kardot nyeltek :-))
Dunaalmáson olyan jól sikerült a betonozás, hogy Bencével később visszamentünk és a hajópadlót is kijavítottuk. Ez sajnos nem lett egészen használható, de Bence azóta fixálta a mozgó darabot.
Aztán jött az igazi lazulás. Még NYból megdumáltam Omerrel, hogy elmegyünk motorozni. Megbeszélte a barátnőjével, Mercivel, hogy kölcsönadja a motort. Nekem már nincs meg a felszerelésem, vagy kölcsön adtam, vagy mittudomén, ezért kunyeráltam Bencétől bőr ruhát, a bukóm és a kesztyűm szerencsére Csillaghegyen. A szokásos izgalom vett hatalmába ahogy magamra öltöttem a gúnyát, de azért kicsit be is voltam tojva, mert még sosem mentem olyan jattos géppel, mint a 600-as GSXR, azonban kellemesen csalódtam. Olyan, mintha az ember bicajozna, csak nem kell kínlódni és kicsinykét gyorsabban halad. Hihetetlen könnyű vas, ugyanakkor harapja az utat, kanyarban finom gáz adagolásra pedig csak stabilabban fekszik az úton. Semmi vagánykodást nem nyomtam, szép óvatosan haladtunk, de mégis, éreztem azt a ménest a seggem alatt. M2-n mentünk Vác felé, hamar kiértünk a szerpentinre és nem akadt más dolgom, mint élvezni a kanyarokat. Persze érzetem a majd másfél év kihagyást. Rövidesen Hontra értünk, majd átléptük a "határt". Azért nagyszerű találmány ez az EU, Szlovákiában meg kifejezetten élvezet a motorozás, bicajozás, mert sokkal kisebb a forgalom, mint otthon. Már a szerpentinen észrevettem, hogy 40 feletti fékezéseknél az első kerék kicsit beszitál, ezért megkértem Omert egy motorcserére. Hehe, ha lehet, még szélesebb mosoly ült ki az arcomra, 750-es gixxer! Na ez aztán nem viccelt. Kő kemény, gyorsul, mint az állat, fekszik az úton, mintha oda lenne ragasztva. Mámor. Motor vissza csere, de a szélesebb mosoly maradt. Komáromon keresztül értünk vissza, azonban így nagyon rövidnek nézett ki az egész, ezért még keresztül-kasul nyargaltunk a Vértesben, kedvenc helyemen Tarján és Gyermely között pedig széttárt karokkal gurultam lefelé a lankán. Azt hiszem Omer is élvezte, köszönöm a motort Merci!
Kicsit már természetesen keverednek a napok, események. Másnap asszem egész nap a Dagályon lógtam Aiyival és hosszú évek óta először félmeztelenül voltam a napon, meg is lett az eredménye, délután egy néni odajött és azt mondta, igazán árnyékba kéne már mennem, mert a fejem lángvörös.
Valamelyik nap kint voltam Békáson, a Mutterel és a nővéremmel dumáltunk, hogy a nagynénémet azért csak meg kéne látogatni, de nem tűnt egyszerűnek a feladat, mert Kinganéni Jósvafőre készült. Egy orvosi vizsgálat miatt azonban nem tudott a tervezett időben indulni, ez adta a lehetőséget a váratlan betoppanásra. Mutternek nagyon tetszett, a bejelentés nélküli hazalátogatás, nem meglepő módon Kingának sem árultuk el az jövetelünket. Aiyival és Csillával érkeztünk, én minden óvintézkedést megtettem, nehogy idő előtt lebukjunk, így sikeresen settenkedtünk be a lépcsőházba. Mutter már alig várta a meglepetés arcokat, szegény Csilla kicsit le is maradt a bicegős lábával, majd becsöngettünk, én a karomon Aiyival. Úgy látszik a történelem tényleg ismétli önmagát, de ezúttal a főszereplő személye változott. Döbbent arc, bár gyorsabban reagálta le a helyzetet, mint nővérem. Utána minden a szokásos mederben zajlott, észrevétlenül telt ez az a néhány óra, amit ott töltöttünk.
Azért nem csak az én családomnál voltunk, az egyik hétvégét Gödön töltöttük Attiláéknál. Azért az nem rossz, hogy a Duna mellékága a kert végében terpeszkedik, miközben a gyerekek a Világról megfeledkezve játszanak amíg Attilával whiskey-t kortyolgatunk. Pont aznap ment a MU-Barca összecsapás, ebben az volt a legjobb, hogy Kati néni kőkeményen a Barcának drukkolt. Mondjuk 2:1-ig jó meccs volt, de utána kicsit lapos. Göd jó volt, leginkább az fogott meg, ahogy Aiyi és az unokatesója, Kincső játszani tudtak. Ja, és az a döbbenetes csönd, ami ott van éjszaka...
Volt egy haverokkal töltött este is, ahol Csabival szaxofon alkatrészt szereltünk - volna, de nem volt megfelelő szerszám, ezért ezt másnapra halasztottuk, bent a bicajboltban fejeztük be. Nem mondom, hogy a Selmer cég felvállalna egy ilyen munkát, de legalább működik jól. Még aznap el is vittem Szalai Szabolcs mesterhez rugó javításra. Nos, 1000 forintot akart elkérni a munkáért, de mondtam neki, hogy az olyan kevés, hogy legyen valami nagyobb, végül 1500 lett. Csilla még így is letolt, hogy miért nem adtam 5000-t? Hát igen, itteni szemmel nézve ez olyan kis összeg, amiért szerintem még kézbe sem vennének egy hangszert, megnézni mi a baja. Pont jókor lett kész a cső, mert mentünk fel Miklósékhoz, Csilla unokatesójához. Vagy valami nagybácsi. Azt hiszem a Családi Vizsgán még mindig nem mennék át... Ez volt az első alkalom, hogy nem közvetlen családtag előtt "játszottam", mert Tamás gondolkodik, hogy tanuljon szaxofonozni, és megmutattam neki a hangszert.

Nagyjából ennyi jut eszembe. És a találós kérdés. Hogy jött rá a Mutter, hogy megyünk haza? Kb úgy, mint a matematikus és a laikus beszélgetésében a 12 négyzetre emelését végezte a laikus:
Matematikus: "Nagyon egyszerű, 10x12 az 120, 2x12 az 24, 120+24 az 144.", mire a laikus: "Ennél van egy sokkal egyszerűbb mód: 10x10 az 100 meg 44 az 144"... Csilla szabadjegye, amiből az egész utazás kiindult, Puerto Rico-ba szól, vagy legalább is oda szeretnénk egyszer eljutni. Ezt említettük is, szóval ez publikus infó volt. Aztán beszéltem a húgommal, és persze mondtam neki az utat, de akkor még nem agyaltam ki ezt a "titkos" hazamenetelt, így ő megemlítette a nővéremnek, ezzel a kör bezárult, de nem volt még időpont, én meg utána erőteljes dezinformálásba kezdtem. Ez sikeresnek is nézett ki, de Csilla megfenyegetett, hogy szkájpolás közben beárul, ezért még ezzel is trükköznöm kellett. Aztán meggyőztem, hogy ebből nem lesz gáz, viszont jó vicc. (Ezt az is mutatja, hogy a Mutter az adandó alkalommal egyből bevetette a tréfámat Kinganéni megviccelésére.) Az egyik szkájpolás alkalmával próbáltam megtudni, hogy az ominózus napon Mutter otthon lesz-e vagy Almáson, közben Csilla ott ült a gép előtt, persze kamera bekapcsolva és a Mutter pedzegette, hogy nem lesz otthon. (Bencét persze egyből riasztottam, hogy találjon ki valami kamu feladatot Mutternek, hogy legyen otthon...) Én ezt közönyösen vettem tudomásul, mégiscsak egy pókerjátékos veszett el bennem, kis Feleségem azonban jelentős pillantásokat vetett rám. Anyukámat nem ejtették fejre, ebből kezdett el kombinálni, hogy ha már átutazunk Porto-ba, akkor tuti haza is megyünk. Igen, ez az a lépés, amit nem egészen értek, hogy lett Puerto-ból Porto... A többi stimmel, még szerencse, hogy az időpontot illetően sikerült teljes homályban tartani a családot...

Frissítés: az első részben említettem, hogy milyen jó a könnyű bőrönd. Visszafelé jövet a reptéren, amikor lemázsálták a bőröndöket, kiderült, hogy kicsit túlsúlyosak vagyunk. Nosza nagy rámolásba kezdtünk, ráadásul a téli bicaj is plusz csomagként, szóval szép volt, 5 percenként tettük fel a mérlegre a cuccokat, hogy elértük-e a súlyhatárt. Ráadásul a néni a kézipoggyászokat is megmérte, így ezzel sem tudtunk trükközni... A kézipoggyászra meg azt mondta, hogy túl nagy, erre begyömöszöltem az ott lévő mintahelyre, de annyira beszorult, alig tudtam kivenni, tisztára leizzadtam, mire kijött. A bicajért fizetni kellett, de egy plusz csomagot feladhattunk ingyen. Ezek után indultunk szépen a biztonsági ellenőrzésre. Itt jött a kellemetlen meglepetés, nem engedtek be Csilla szétszedhető kajaklapátjával... Vissza a csomagfeladóhoz, mondom mi a helyzet, kisasszony telefonál, majd ezt is feladhattam ingyen. Hmmm... Nem mondom, teljes árat kellett fizetni Aiyi jegyéért, de Lufthansa  néni igazán nagyvonalú volt, asszem máskor is velük utazunk :-).

2011/06/09

Budapest

Folytatásos teleregény

Csillának pár éve volt egy balesete, kicsit megreccsent a térde, amit szépen meg is műtöttek és kb. jónak nézett ki, de mostanában kiderült, valami azért nem pöpec. A legkisebb terhelésre két hét bicegés volt a válasz. Na, be is telt a pohár, elhatározta, hogy műtét. A Beth Israel kórházban talált egy sebészt, aki elég jónak nézett ki. Természetesen ambuláns műtét: reggel be, kés, délután haza. A nevéből asszem elég egyértelmű, hogy zsidó kórházról van szó. Ez csak azért érdekes, mert elég béna felépítésű az épület, ugyanis nincs lépcsőház, vagy lehet, hogy mégis van valahol, de én ugye nem akadtam rá. Viszont a lift mellett van egy kis tábla valami ilyesmi szöveggel:
"Szombaton is használható lift, ilyenkor felmegy a legfelső emeletre és minden emeleten megáll lefelé menet." Még asszem valami rabbi jóváhagyást is mellékeltek. Ravasz. A műtét simán ment.
Ez a kis bevezető a történet szempontjából annyi jelentőséggel bír, hogy még a vizsgálati időszakban Csilla gondolkodott, a meglévő két szabad repcsijegyét fel kéne használni és jól elmenni nyaralni valahova. Szálláskeresés közben egyszer csak rám néz, és azt mondja: "mi lenne, ha Pestre mennénk?" Két órával később meg is vettük a jegyet. Az utazás előkészítése elég ellentmondásosan zajlott. Mármint ő máshogy adta elő, mint én. Nekem az jutott eszembe, mi lenne, ha nem mondanám el az otthoniaknak, és csak úgy becsöngetnék? Csilla simán lehülyézett, persze nála más a helyzet, anyukája pont a látogatásunk ideje alatt ment be kórházba szív problémák kivizsgálására... Kicsit azért rám ijesztett, konzultáltam is a húgommal. A válasz kis gondolkodás után: "Háát, most még eljátszhatod, de két év múlva már nem." Ebben maradtunk. Öcsémnek, az állandó tettestársamnak persze elmondtam, már csak a szervezés kedvéért is. Aztán jött az utazás. A csomagolás mondjuk elég viccesen alakult. Mindössze egy "normális" bőröndünk van, Csilla vett pár dollárért egy fekete, jó nagy bevásárló táskára hasonlító kerekes izét, plusz egy olyan igazi piacos táskával rendelkeztünk a rámoláshoz. Ez utóbbit sokszor lehet látni lepukkantabb embereknél Pesten. Először azt gondoltam, hú de gáz, aztán rá kellett jönnöm, hogy a nagy utazók megirigyelhetik. Ugye 23 kilót nyomhat egy bőrönd, a másodikért meg már fizetni kell. Na itt nem mindegy, hogy a nettó és bruttó tömeg között 10 deka vagy 3 kiló a különbség! Hazafelé különösen jól jött, de erről majd később...
Az utazás odafelé zökkenőmentesen zajlott, Aiyi jól bírta a kiképzést, csak elalvás előtt kezdett kicsit pörögni, de hamar elaludt. Az átszállás kicsit necces volt, a frankfurti reptér ugye nem kicsi, még szerencse, hogy kértünk tolókocsit, jól jött a frissen műtött térdhez és a félig alélt gyerekhez, ráadásul egy helyen vagy 20 méteres sor állt, mi is szépen beálltunk, kicsit kezdtem is izgulni, lesz-e elég időnk, de aztán jött egy néni, kiemelt a sorból, és szépen előre vitt. Hihi, ezentúl csak gyerekkel és/vagy frissen műtöttel utazok.
Pestre való megérkezés után vártam a nagy katarzist. Eddig ez volt a leghosszabb távollétem otthonról. Nos se pátoszos zene, se mellbevágó érzés, se semmi ilyesmi. Az Üllői úton autókázva az volt a legfeltűnőbb, hogy a város mennyivel színesebb, mint NY, illetve ezen belül Queens. Itt ugye nem szokás vakolni a házakat, ezért csak vörös téglát látni mindenfelé, a házak látványra nagyon egyformák. Pest ehhez képest egy Csontváry festmény. Ráadásul a forgalmi dugó persze pont olyan, mint itt. Szóval elsőre azt éreztem, hogy semmi változás, minden a régi és jó volt megérkezni. Csilla anyukájához mentünk, Kati mama wellness szállójába. Szó szerint 2 percre van a Dagály strandtól. Ennek nagyon fontos szerepe van az otthon tartózkodás szempontjából, elég sokat lógtunk kint. Megérkezés után én szépen elköszöntem és indultam Békásra begyűjteni a jól megérdemelt meglepetés-arcokat. Ahogy megnyomtam a kapucsengőt, kicsit készületlenül ért a kérdés: "Ki az?" Szerencsére elég hirtelen vágtam rá, hogy a postás. Nővérem hangjában kis csalódottságot éreztem, de azért beengedett. (Ez volt az első alkalom, hogy a lépcsőházat meglehetősen lepukkantnak éreztem. Bár az izzókat nemrég cserélhették fénycsövekre, a festés kopott, a lépcsőt borító linóleum szakadozott, szóval nem volt valami kellemes.) Persze kettesével vettem a lépcsőket és becsöngettem. Nővérem nyitott ajtót. Nem tudom le lehetett-e volna fotózni, de ezért a pillanatért megérte a titkolózás. Mint amikor hőn szeretett számítógépünk egy jattosabb feladat hatására kissé megdermed, úgy állt ott nővérkém, majd felkiáltott: "Hisz ez nem is a postás!" Ekkor jelent meg a Mutter is az ajtóban, persze a szívéhez kapott, hogy jaj, szívrohamom van. Nem volt annyira hiteles, mert közben szélesen mosolygott. (Az igazsághoz tartozik, hogy a Mutter sejtette, hogy megyünk, persze az időpontot nem tudta és teljesen hibás alapon vezette le az utazásunkat, de ez most mellékes.)
Mit ne mondjak, jó volt Békáson. Nem azért, mert "végre otthon", vagy valami hasonló, hanem ilyen jó családi hangulat itt Amcsiban nincs, ami ugye érthető... (Na most nem a szűk családra gondolok.) Jó gyorsan elment az idő, indultam is vissza a wellness szállóba, az Árpád-hídnál természetesen egy legalább 5 éve nem látott ismerőssel futottam össze. Na itt ilyen sincs... Másnap irány a Dagály, semmi komoly, csak pihi, Aiyival pancsolás és természetesen hekk és lángos sörrel. Ezt nem kell ecsetelni... Visszatérő motívum lesz még. Bence még aznap kitalálta, hogy menjünk le Almásra és betonozzunk le egy darabot, aminek a helye már elő is lett készítve. Csillával megbeszéltük, hogy bár ő is szeretett volna lejönni, de abba a rendetlenségbe nem igazán lenne jó Aiyival lemenni, így csak én mentem. Almáson mindig jó lenni, most sem csalódtam. Az átalakítás szépen halad, ezért is jó érzés az ott töltött két nap, mert legalább hozzátettem valamit.

Kezdek szétesni, folyt köv...