"Hájtek"

Sokszor kérdezték már, hogy érzem magam, hogy tudtam beilleszkedni? Erről majd akarok írni bővebben, most csak egy kis adalék. Egy Internetes vezetési oktatáson kell részt vennie Csillának, mert ha elvégezte, akkor a kocsi biztosítására kap kedvezményt. "Defensive Driving Course", szó szerinti fordítás ugye a "védekező vezetés", de ennek nem sok értelme van, inkább "Biztonságos Vezetési Tanfolyam". Belépéskor persze meg kell adni mindenféle adatot, vezetői engedély számát, stb-t az azonosításhoz. Arról volt szó, hogy majd én jól megcsinálom, hogy Csillának ne kelljen vele foglalkoznia.

Na a belépésnél jött a meglepetés. A web oldal hangazonosítást használ! Kicsit ugye én is kocka vagyok, éppen ezért nagyon tudom értékelni az okos, jól kivitelezett megoldásokat. Van választási lehetőség a lap alján, hogy visszahívást kérsz-e, vagy felhívsz egy megadott számot. A visszahívást választottuk és miközben a telefonon Csilla hallgatta, hogy milyen számokat kell beolvasni, az szépen meg is jelent az oldalon. Persze, tudom, csak egy integrált rendszer, de ez nagyon kasa megoldás. Az ilyesmi az, ami miatt tudom értékelni ezt az országot. Szinte bármikor megcsinálhatsz amit csak akarsz, az ügyfélszolgálatot hihetetlen magas fokon művelik. Mára ennyi, majd még írok.

Hogy kerültem NY-ba?

A történet 2009 tavaszán kezdődött, egy szép vasárnap délután. Bicaj edzésről mentem hazafelé Újpestről és a Duna plázánál bekanyarodtam a Meder utcába, amikor elhaladtam egy babakocsit toló anyuka mellett. Valami oknál fogva hátranéztem és azonnal felismertem Csillát, akit húsz éves korom óta nem láttam. Természetesen visszakanyarodtam, de legnagyobb meglepetésemre elkezdett magyarázni, hogy ő csak véletlenül ment rá a bicajútra... Aztán levettem a szemüvegemet, ez sokat segített, hogy megismerjen. Az üdvözlés után elmondta, többször volt már afférja bicajosokkal azon a részen, ezért kezdett magyarázkodni. Megbeszéltük, hogy hazakísérem. Ahogy haladtunk a Duna felé, Csilla azt mondja, hogy ő még soha nem sétált nyugodtan a Meder utcában, állandóan csak rohanásban. Eleinte nem értettem, hogy miért említi a Meder utcát, mert hisz azon jártunk tízen éves korunkban a KSI-be kajakozni. Ekkor fedeztem fel, hogy az utca végén ott van a jól ismert gyaloghíd, csak nekem nem esett le, hogy merre járunk, mert annyira megváltozott a környék.

Nos, idővel összejöttünk, aztán egy fülledt augusztusi napon Csilla megkérdezte, mit szólnék, ha New Yorkban folytatnánk? Hát, eleinte nem nagyon lelkesedtem az ötletért. Jól berendezett életem volt akkoriban, az Ipar utcában laktam pár percre a Boráros tértől, a munkahelyem a kecótól 8 percre, jó a közlekedés éjszaka is, garázs a motornak, szóval minden, ami kényelmessé tette az életemet. Viszont Csilla kettős állampolgár, és Amerikában könnyebbnek néz ki a boldogulás...

Egy idő után aztán a kalandvágy felülkerekedett, és mire idén az utazásra került a sor, már alig vártam az indulást. Eladtam a motort, lemondtam a lakásbérletet és persze kiléptem a munkahelyről. Sajnos nem sikerült a cégen belül jönni NY-ba, így maradt a zöldkártyás megoldás. Miután már korábban is azt terveztük, hogy összeházasodunk, ez nem jelent problémát, de erről majd később.

Végül március 24-én érkeztem 2 átszállással. Általában elég keveset alszom, de a montreáli átszállásnál majdnem lekéstem a gépet. 5 órát kellett várnom, vettem újságot, rágcsálnivalót, majd szépen elkezdtem olvasni. Pesti idő szerint fél nyolc körül olyan álmosság jött rám, és annyi időm volt még, gondoltam simán alhatok pár órát. Nos, amikor felriadtam, már egyedül maradtam a váróban, a kapu felől pedig aggódva integetett a beszállást kezelő néni. Fél kábán összeszedtem a motyómat és rohanás. Miután leültem a gépben, már csukták is az ajtót és gurultunk...

A reptérről taxival jöttem Queens-be. Mint általában Amerikában, itt is rengeteg egyirányú utca van. A taxis bácsi a célhoz közeledve megkérdezte, hogy melyik részére megyünk az utcának, mert nem tudja melyik oldalról kell behajtani... Hmm... Öcsém, én most érkeztem júrópból, és te kérdezed tőlem, hogy merre kell menni???

Ennek már több, mint 2 hónapja, azóta sok minden történt, majd még írok...

Blogindító...

Már több, mint 2 hónapja élek New Yorkban, de csak egy hete írtam egy beszámolót a hétvégéről, és küldözgettem emilben. Dániel a minap letolt, hogy miért nem írok blogot. Be kellett látnom, hogy újfent igaza van, ezért elhatároztam ráveszem magam a blogolásra, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle. Majd holnap írom az első bejegyzést...