2010/06/10

Hogy kerültem NY-ba?

A történet 2009 tavaszán kezdődött, egy szép vasárnap délután. Bicaj edzésről mentem hazafelé Újpestről és a Duna plázánál bekanyarodtam a Meder utcába, amikor elhaladtam egy babakocsit toló anyuka mellett. Valami oknál fogva hátranéztem és azonnal felismertem Csillát, akit húsz éves korom óta nem láttam. Természetesen visszakanyarodtam, de legnagyobb meglepetésemre elkezdett magyarázni, hogy ő csak véletlenül ment rá a bicajútra... Aztán levettem a szemüvegemet, ez sokat segített, hogy megismerjen. Az üdvözlés után elmondta, többször volt már afférja bicajosokkal azon a részen, ezért kezdett magyarázkodni. Megbeszéltük, hogy hazakísérem. Ahogy haladtunk a Duna felé, Csilla azt mondja, hogy ő még soha nem sétált nyugodtan a Meder utcában, állandóan csak rohanásban. Eleinte nem értettem, hogy miért említi a Meder utcát, mert hisz azon jártunk tízen éves korunkban a KSI-be kajakozni. Ekkor fedeztem fel, hogy az utca végén ott van a jól ismert gyaloghíd, csak nekem nem esett le, hogy merre járunk, mert annyira megváltozott a környék.
Nos, idővel összejöttünk, aztán egy fülledt augusztusi napon Csilla megkérdezte, mit szólnék, ha New Yorkban folytatnánk? Hát, eleinte nem nagyon lelkesedtem az ötletért. Jól berendezett életem volt akkoriban, az Ipar utcában laktam pár percre a Boráros tértől, a munkahelyem a kecótól 8 percre, jó a közlekedés éjszaka is, garázs a motornak, szóval minden, ami kényelmessé tette az életemet. Viszont Csilla kettős állampolgár, és Amerikában könnyebbnek néz ki a boldogulás...
Egy idő után aztán a kalandvágy felülkerekedett, és mire idén az utazásra került a sor, már alig vártam az indulást. Eladtam a motort, lemondtam a lakásbérletet és persze kiléptem a munkahelyről. Sajnos nem sikerült a cégen belül jönni NY-ba, így maradt a zöldkártyás megoldás. Miután már korábban is azt terveztük, hogy összeházasodunk, ez nem jelent problémát, de erről majd később.
Végül március 24-én érkeztem 2 átszállással. Általában elég keveset alszom, de a montreáli átszállásnál majdnem lekéstem a gépet. 5 órát kellett várnom, vettem újságot, rágcsálnivalót, majd szépen elkezdtem olvasni. Pesti idő szerint fél nyolc körül olyan álmosság jött rám, és annyi időm volt még, gondoltam simán alhatok pár órát. Nos, amikor felriadtam, már egyedül maradtam a váróban, a kapu felől pedig aggódva integetett a beszállást kezelő néni. Fél kábán összeszedtem a motyómat és rohanás. Miután leültem a gépben, már csukták is az ajtót és gurultunk...
A reptérről taxival jöttem Queens-be. Mint általában Amerikában, itt is rengeteg egyirányú utca van. A taxis bácsi a célhoz közeledve megkérdezte, hogy melyik részére megyünk az utcának, mert nem tudja melyik oldalról kell behajtani... Hmm... Öcsém, én most érkeztem júrópból, és te kérdezed tőlem, hogy merre kell menni???
Ennek már több, mint 2 hónapja, azóta sok minden történt, majd még írok...

1 megjegyzés:

  1. Mindig is mondtam, hogy a bicózás lesz a végzeted:))

    VálaszTörlés