2013/08/20

Ikrek

Az utóbbi időben megint nem írtam, de most legalább van jó kifogásom és gyűlt is egy kis téma. Megszülettek az ikrek, ez pedig adott egy kis betekintést az itteni kórházak világába. Amikor megtudtuk, hogy Csilla várandós, választani kellett egy "óbídzsívájen"-t (OB/GYN, obstetrician/gynecologist vagyis szülész-nőgyógyászt)  és elég nagy mázlival a leglazább amerikaival hozott össze a sors, akivel eddig találkoztam, Nórával. Ezen kívül be kellett jelentkeznünk genetikusokhoz, akik ugyanabban az épületben vannak, ők csak a babák fejlődésével, egészségével vannak elfoglalva, a növekedést figyelik, de a babák világra hozásával már nem foglalkoznak. Amikor kiderült hogy ikrek, akkor én majd kiugrottam a bőrömből, mindig is ikreket szerettem volna, Csilla persze sokkal józanabban szemlélte a dolgokat, és miután a praxisában rengeteg beteg gyerekkel is dolgozott, ezért elkezdett rémtörténeteket mesélni, így a genetikus rendelést nagyon komolyan vettük. Minden plusz vizsgálatot kértük, hogy végezzenek el, mert az ikreknél amúgy is nagyobb a kockázat, nálunk meg a kor miatt még fokozottabban igaz ez. Az első vizsgálatoknál persze az ultrahang inkább fehér zajra hasonlít, pedig hihetetlen, hogy mi mindent meg tudnak belőle állapítani. Pl kb 3 hónaposan megállapították, hogy a gyerekeknek megvan-e minden ujja, rendben van-e a gerincük, sőt, még azt is meg tudják állapítani, hogy farkastorka vagy nyúlszája van-e a gyereknek. Ettől természetesen lemegyek hídba, elég hihetetlenül hangzik, pedig nem tévedtek, csak egy nagyon picit.

Fent: 3D kép, a gyerek már akkor fityiszt mutatott a szülőknek...

Balra: Itt szerintem egész jól látható a fej és a test, aki nem találja meg, annak segítségként fel van írva angolul

Az ultrahangos vizsgálatok mindig családi eseménynek számítottak, ilyenkor Csilla anyukája is bejött, természetesen Aiyi is. Vele azért nem ment minden annyira zökkenőmentesen, mert már az első alkalommal azt mondta, hogy "borning" (nem, nem tévesztettem el, ő így mondja...), szerencsére az okos telefon elszórakoztatta, főleg a fényképezés jön be neki, bár néha kicsit necces volt, amikor beállította a vakut és az épp ott dolgozó ultrahangos néni nem igazán szerette, hogy fényképezik. Szerintem még mindig jobb, mintha a gyerek elkezdett volna ütemesen skandálni, hogy "ú-nat-kóó-zom, ú-nat-kóó-zom". A nagy izgalom igazán akkor következett be, amikor 3D-s képeket készítettek. Ez egy picit más fajta fejjel rendelkező készülék és valahogy több rétegben veszi le az adatot, amit aztán összeállít egy kvázi 3D képpé. Elküldtem a képeket a családnak, de mindenki csak hangyaháborút meg Rorschach ábrát látott bennük. Meg kell azonban mondjam, hogy élőben jobban lehet látni, mert ahogy mozog az ultrahang fej, úgy a kép is változik a monitoron, ez pedig könnyebben összeáll képpé mindkét típusnál. A genetikusok a gyerekek tömegét is meg tudják állapítani, mondjuk ez a becslésük kicsit pontatlan volt, de azért elég jól nyomon lehetett követni miként fejlődnek a babák és megnyugtató volt látni, hogy nincs jelentős eltérés a kettő súlya között.
A "felkészülés" részeként Csilla egy kisebb könyvtárnyi irodalmat elolvasott a "hogyan neveljünk ikreket" témakörben. Nekem is kötelező jelleggel el kellett olvasnom a "miként altassunk ikreket" című hőskölteményt, de annyira amerikai a szövege, hogy képtelen voltam végigolvasni. Persze azért vannak benne okos ötletek, azt majd megpróbálom kamatoztatni. A leghasználhatóbb viszont minden bizonnyal Dr. Karp DVD-je,

Dr Karp in eksön

ő a kiscsávók elaltatásának nagy mestere. Eléggé hitetlenkedve néztem a mozit, de 2 hónaposan nem igazán kamuzhattak a gyerekek. A módszer egyébként nem új találmány és pofonegyszerű, lényegben be kell csavarni a kiskrampuszokat, majd ringatni. A sógorom ugyan csak "a szovjet módszer"nek hívja, de azzal magyarázza a fickó, hogy az életünk első három hónapja tulajdonképp a méhbeli fejlődés negyedik negyedéve, ezért jó azokat a körülményeket szimulálni. Emberünk demó céllal a kezébe vesz egy üvöltő 1-2 hónapos forma gyereket, bebugyolálja, majd a karjába fekteti, erre a gyerek úgy elhallgat, mintha sosem sírt volna, a szülők meg már hetek óta nem alszanak... Ha esetleg tovább üvölt, akkor még kicsit susog a fülébe és kész. Gondolom nem hiszed el, én sem hittem, mondtam is Csillának, ezek színészek...

Ez egy utánzat, de elég jól csinálja

Tulajdonképp (szerencsére) teljesen unalmasan telt a terhesség. Hmmm... Szokták mondani, hogy nem teher és nem jó ezt a kifejezést használni. Hát én nem értek ezzel egyet, igenis terhes dolog, ikrekkel meg aztán főleg nehéz. Csilla a hetedik hónap vége felé hagyta abba a munkát és a szülés előtti egy-két hétben már tényleg a partra vetett bálna esete állt elő, de mindenképp mozogni akart, meg kellett is, mert vizesedett a lába, így kitalálta, hogy a medencében fog sétálni. Sajnos nem készült kép, de a pocakja alá betett egy méter hosszú szivacs-nudlit, ez még jobban tartotta a gyerekeket, egy-másfél órát sétálgatott is így naponta. A gyerekek nagyon szerették ezeket a sétákat,  sosem rugdosódtak közben, ezzel szemben a július negyedikei tűzijáték alatt nem hagyták békén Csillát... Szóval risztekpa minden kismamának. Persze, tudom, nekem is magyarázták a szüleim, hogy ez mennyire komoly feladat, meg felelősség, meg bla-bla, de igazán csak akkor lehet értékelni, amikor átéli az ember minden percét.
Június vége felé aztán Nóra közölte, hogy júli 22-ét jelölte ki szülési időpontnak, ütemezett császármetszés, mert hát nem vagyunk már mai fiatalok és az ikrek miatt nagyobb a kockázat. Nos itt tudom érzékeltetni, hogy Nóra mennyire laza, jó fej. Amerikában ugyebár mindenki mindenért beperli a másikat. Korábban említettem, hogy New Yorkban azért nem akarta kölcsönadni a házmester főnöke a létrát, mert félt, hogy beperelem, miután leestem a létráról... Nos Csilla természetesen utánanézett a császárral kapcsolatos dolgoknak, és kiderült, magasabb a halálozási arány, mint a természetes szülésnél. Meg is kérdezte, hogy miért van ez? Nóra azt válaszolta azért, mert ez egy nagyon komoly beavatkozás és általában a necces esetekben a fertőzés okozza problémákat. Csilla természetesen azonnal mondta neki, hogy akkor talán a műtét előtt mosson kezet. Mire ő elkezdett nevetni és azt mondta máskor rá szokott köpni az eszközökre, de ettől most el fog tekinteni. Megkérdeztem, hogy elvághatom-e a köldökzsinórt, sajnos nem lehetett, mert hogy ez műtét, ahol pedig ők dolgoznak az steril környezet, ezért oda én nem mehetek, fotót sem készíthetek, pedig nagyon szerettem volna...
Kilátás a kórházból

A Muter megérkezett a szülés előtti héten, nem mondom, hogy én egy nagy alvó vagyok, de amit ő tud ahhoz képest én gyenge kezdő vagyok. Rögtön a megérkezése napján fent marad este 10-ig, kimentünk úszni, ez nagyjából egy 24 órás fentlétnek felelt meg, majd másnap időben kelt és a "jet lag"-et ezzel le is tudta... Kati néninek, Csilla anyukájának átírattuk a repjegyet, így ő is itt tudott lenni az ikrek világrajöttekor. Az egyedüli gonoszságnak a kora reggeli kezdés bizonyult - reggel 6-ra kellett menni -, mondjuk ez is inkább nekem gáz. Bent a kórházban készült ez a videó, kicsit szerencsém volt:
video


A papírok kitöltése nem okozott gondot a helyszínen, bár előtte próbáltam Neten keresztül, az nem jött össze. Amint befejeztem bejött az altatóorvos és végigkérdezett mindent, elmondta hogyan fog történni az érzéstelenítés, mit fog Csilla érezni, aláírtunk mindenféle jogi papírt, aztán uccu beöltöztem szkafanderbe és indultunk is a műtő felé. Na itt ért a nap meglepetése. Amikor beértünk a váró részbe, már ott volt egy épp akkor született pici, meg az apukája. A gyerek csont fehér, míg a fater tök fekete, tudod, az az igazi nagyon fekete. Nem számít, biztos fehér anyukája van. Kisvártatva kitolták a mutert, ha lehet még sötétebb árnyalatú a bőre, mint az apának. Hmmm... Lehet, hogy mégis egyenlőnek születünk? :-) Csillát betolták a műtőbe, aztán kisvártatva én is mehettem, ekkor már felnyitották a pocakot, Csilla keresztre feszítve, előtte nagy lepedő, rákötve mindenféle madzag, mit mondjak elég rémisztően nézett ki. Csilla be is volt tojva kicsit, egyből meg is fogtam a kezét. Aztán amikor már majdnem megjelent az első baba, akkor felálltam, így láttam a választó lepedő felett, hogy mi történik. Hát mit mondjak, furcsa egy érzés. Az egyik segédhentes egy acél kanállal tartotta a hasfalat, miközben Nóra egy rettenetesnek kinéző csipesszel megrepesztette a burkot,  kiömlött a burokvíz amiben Kornélia majd kilenc hónapig úszkált, aztán egy valami izét cuppantott a fejére, azzal segítette ki a pici fejet, majd egy gyors mozdulattal ki is húzta az egész babát. Hát nem, nem gondoltam egyből, hogy ő a világ legszebb gyereke*, csapzottan, ázottan, véresen ott lógott Nóra kezében, de persze olyan érzés volt, amit nehéz leírni, én csak álltam ott és néztem ki bután a fejemből. A segédnéni megfogta a gyereket, aztán felemelte megmutatni Csillának, majd gyorsan el is vitték lepucolni, tisztába tenni. Nóra persze egyből a második gyerekkel kezdett foglalkozni és szerintem kevesebb, mint 2 perc alatt elővarázsolta Lilyt is. Ő nem sírt fel egyből, később kiderült egy kis víz ment a tüdejére**, ettől gyorsan megszabadították és próbálták mindkét gyereket a kezembe nyomni, de csak az egyiket tudtam tartani, mert a másik kezemmel Csillát fogtam, ő meg nem nagyon akarta elengedni a kezem, szegény nagyon rémült ábrázatot vágott, mert elkezdték összevarrni, ez meg nem éppen a legkellemesebb érzés, még akkor sem, ha deréktól lefelé elérzéstelenítették. A gyerekeket rövidesen kivitték a várakozó szobába, én pedig ott maradtam segíteni átrakni Csillát a betegszállító kocsira. Tisztára "Vészhelyzet" érzésem volt ahogy "egy-két-há"-ra átemeltük. Kint a váróban el kellett töltenünk egy kis időt, hogy ellenőrizzék minden rendben van-e Csillával, meg kellett várni amíg az érzéstelenítés hatása elkezd kiállni a lábából, csak ez után mehettünk át a szobánkba. A gyerekeket kis, modern (na jó, műanyag...) mózeskosárba tették, ebben toltuk át őket a lábadozó részbe, útközben zene szólt, kétszer ugyanaz, mint megtudtuk minden újszülöttnek jár egy kis dallam, az ikreknek természetesen egy-egy. Innentől kezdve ezen poénkodtunk, ha megszólalt a zene.
Miben tévedtek a genetikusok? Korinak 6 ujj volt a jobb kezén, vagyis ő táltosnak született. Természetesen ez csak egy kis csökevény volt, elkötötték és pár nappal később leesett.
A szoba, ahol laktunk...

... másik irányban.

Ez a varázságy.

Már nem emlékszem pontosan, hogy a váróban vagy még a szülőszobában kaptunk szalagokat, Csilla és én kettőt-kettőt, míg a babákat 4-4 szalaggal szerelték fel, számokkal ellátva ami az azonosítást szolgálja. Bármikor, ha visszahozták a babákat valahonnan, még akkor is, ha csak hallástesztre vitték őket ami 5 perc volt, ellenőrizték a számokat, vagy Csilla vagy az én karomon lévő szalagok alapján. A kórházban a biztonsági rendszer elég lazának tűnik, bárki bármikor szabadon mozoghat ki-be. Persze kiderült, a négyből az egyik szalag, amit a babákra tesznek a lopásgátló, valami rádiós rendszer van benne, és ha ki akarod vinni az épületből a babát, akkor hirtelen ott terem két fegyveres bácsi és megkérdik hova-hova? Persze egyből megjegyeztem, mi sem egyszerűbb, első lépésként levágom a szalagot és már mehetünk is. Válaszként néhány perccel később bejött az egyik nővérke a szokásos kedves mosollyal az arcán, és megkérdezte, hogy minden rendben van-e, de válaszra sem várva a babákat kezdte ellenőrizni. Aztán kijelentette, hogy le kell cserélni a szalagokat Lilyn, mert azt jelezte a rendszer, hogy nem ér hozzá a baba lábához a jeladó, vagyis a levágós ötlet nem működik... Ez minden esetre megnyugtató dolog.

Természetesen a lopásgátló van kicsit eltakarva...

Gondolom láttad a "Bakancslista" című filmet? (Bucket list). Nos, ez nem két, hanem egyszemélyes szoba és mint később kiderült egy ötcsillagos szálloda szolgáltatásán is túltesz a kórház! Először is az ágy, amiben Csilla a következő pár napot töltötte egy "state-of-the-art" (na, ha erre tudsz valami jó fordítást, az jöhet!), kerekeken guruló, mindent tudó szerkezet.  Ennek jó hasznát is veszik a kismamák, mert természetesen egy keresztben elvágott hasizom nem túl vicces dolog, nem árt, ha kényelmes a fekvés és könnyű ülő helyzetbe jönni.

Mindent tud, amit egy ágynak tudnia kell...
 
Kisvártatva megérkezett Jennifer. Az összes nővérke vérprofi, de Jennifer különleges! Nem csak a legjobbak közé tartozik, hanem szíve is van a munkájához és mindig jutott ideje egy-két szót váltani bárkivel. (Mint később kiderült a felettünk lakó néni is ott szült, ő is áradozott róla...) Gyorsan elvégezte a papírmunkát, aztán mondta, hogy később majd jön a gyerekorvos és a "laktésönel konzultant", ez a foglalkozás nem tudom, hogy létezik-e otthon, én minden esetre nem tudom a nevét, de a szoptatással kapcsolatos feladatokra készít fel, illetve segít az első etetéseknél. Megmutatja hogy kell megfogni a cicit, hogy a gyerekek könnyen tudjanak enni, hozott egy pumpát, amivel a maradékot lehetett leszívni, ennek a mellel érintkező alkatrészeit természetesen meg is kaptuk amikor eljöttünk a kórházból. A nővérek rendszeresen bejöttek megnézni, hogy a kismamának van-e valami kívánsága, minden rendben van-e vele, szóval nagyon lehetett érezni a törődést. Csilla persze humoránál volt, legjobban a fekete nővérkék voltak vevők, az egyik meg is jegyezte nagy vigyorogva, hogy "I'm gonna like you, mama". (Azt, ahogy ők beszélnek nem igazán lehet papírra vetni, főleg nem magyarul, én minden esetre nagyon bírom a kiejtésüket.) Az első néhány óra után nyugalmasabbá vált az éltet, a babákat éjszakára elvitték, hogy Csilla tudjon aludni. Természetesen neki ez nem annyira ment, apa viszont istenieket aludt, Csilla ennek ellenére (vagy pont ezért?) nagyon örült, hogy ott voltam, mert bármikor tudtam neki segíteni. Meg kell mondjam, kicsit feleslegesnek is éreztem magam, mert minden annyira flottul ment, olyan jó volt a kiszolgálás, hogy szinte semmit nem csináltam, ezért duplán örültem, amikor kézbe vehettem a babákat vagy kaptam valami feladatot. Szerencsére annyira közel lakunk a kórházhoz, hogy a nagymamákat tudtuk ugrasztani, ha valamire szükség volt, még a születés napján be is jöttek Aiyival egyetemben, hoztak kaját, mert az ugye nekem nem járt csak Csillának. A harmadik nap mentem el kicsit hosszabb időre, el kellett hozni a kocsit, mert karosszériásnál volt, gondoltam majd jól haza tudjuk vinni a babákat a kocsival. Hát ebből nem lett semmi, mert olyan erős maradt a festékszag a kocsiban, hogy úgy döntöttünk inkább megkérjük a Mutert, tolja haza a őket.

Charlotte éjszaka a kórházból
 
Csütörtökön aztán Jennifer már nem dolgozott, helyette egy fiatal, nagyon amerikai lány jött, és bár ő is nagyon profin végezte a dolgát, Csilla nem szerette, mert minden máz volt rajta és kicsit úgy éreztük csak az a lényeg, hogy letudja a feladatait, ráadásul nem igazán mérte fel mire is van szükségünk. Kötelező megnéznie minden új szülőnek egy videót, PURPLE a címe, természetesen jól hangzó rövidítés, de ez nekünk megvan itthon is, el is kezdtük nézni, nekem annyira nem tetszett, mondtam is Csillának még itthon, ezt inkább hanyagoljuk. Nos a néni ezt akarta megnézetni velünk. Gondolom valami olyasmi, mint Dr Karp, csak először szülők beszélnek az első pár hónap nehézségeiről. Állítólag előfordul, hogy a gyerek annyira sír, a szülők pedig nem tudják lenyugtatni, aztán a végén megrázzák a gyereket, hátha attól megjavul, állítólag még halálesetet is előfordult ebből... Na ennél a pontnál azt mondtam Csillának, ezt vegyük ki nagyon gyorsan, mert kezdett idegesíteni. Mint ilyenkor lenni szokott nem tudtam leállítani a videót, illetve ha leállt, akkor a tv ezerrel sistergett, mert nem volt bemeneti jel, ettől aztán Csilla is kezdett kiakadni, ez a része nem sikerült nagyon vidámra az ott tartózkodásunknak... Miután végül elhárítottuk a problémát, a kedélyek lenyugodtak, Csilla mondott valamit, amivel nem egészen értettem egyet, mondtam is neki, ha nem hagyja abba, akkor "megrázom". Na persze röhögés ezerrel, szegény csak annyit tudott mondani: "hülye, marha!", és nagyon fogta a pocakját.

Kórházi látképek




Azt eddig nem mondtam, de Nóra minden reggel meglátogatott minket, megnézte a sebet, megbeszéltünk minden apró részletet, hogyan fog alakulni az első pár hónap, aztán csütörtök reggel kérdezte haza akarunk-e menni, természetesen igennel válaszoltunk. Délután hazamentem, összeszedtem a kocsit, babakocsit, Mutert, aztán uccu vissza. Minden rendben is lett volna, csak a babakocsit nem raktam be, ezért anyut kiraktam, gyorsan haza ismét, babakocsi most már tényleg berak, aztán robogás befelé. Mintegy igazi kispapa, pedig nem is szülni mentünk... Csillával ketten hazaautóztunk, a nagymama pedig csak pár perccel érkezett később haza. Hát mit mondjak, nagyon jó érzés itthon lenni a picikkel. A következő vicces dologra sem kellett sokáig várni, mert Csilla elkezdte összeszerelni a pumpát. Bent a kórházban ez úgy működött, hogy kézzel tartotta a tölcséreket a cicire, de nekünk egy nagyon menő rendszerünk van, ami tartja a tölcséreket. Úgy kell elképzelni, hogy van ez a tölcsér, illeszkedik a cicire, rászerelve egy tartály, ide csöpög bele a tej és a tartály tetejéből jön ki egy cső, ami a gépre van csatlakoztatva, nos mindezt lényegében egy lukas melltartó rögzíti. Igen, elég Mad Max, szado-mazó hangulatot idéz, Csilla egyből kijelentette: erről nem készíthetek fotót. Természetesen hasznos dolog, mert eltart egy ideig, ezalatt legalább tud mással is foglalkozni.
Másnap be kellett mennünk a gyerekorvoshoz ellenőrzésre. Ez megint egy olyan mesebeli hely, gyönyörű új épület, kedves emberek, otthoni szemmel hihetetlen és minden flottul megy. Illetve majdnem, mert az előző héten telepítettek új számítógépes nyilvántartó rendszert, amit a nővérke még nem igazán tudott kezelni, kért is segítséget. Aztán gyerekeket egyesével le kellett vetkőztetni és megmérték a súlyukat. Itt kell megjegyezzem, a fiús szülők történetei a szembepisilésről nem olyan dolog, amit kisajátíthatnak, a jányok mindketten szépen lepisilték a mérleget, bemutatva, hogy nunival és éppoly magasra lehet pisilni, mint fütyivel. Fontos feladatként még vért vettek a sárgaság ellenőrzésére. Kicsit meglepődtem, nem tudtam, hogy az ilyen pici babáknak a sarkából veszik (csepegtetik) a vért. Már most látszik a különbség a kétpetéjűek között, Lilykémet nem érdekelte az egész, még csak meg sem nyikkant, Kori azonban hangos nemtetszését fejezte ki, igaz nem tartott sokáig. Ezt az ellenőrzést 2 nap múlva meg kellett ismételni, ekkor már a Muterrel mentem had gyönyörködjön a rendelőben.

Nagymamák csatasorban

Az a bizonyos mózeskosár


Összegezve a tapasztaltakat el kell mondjam ez az első olyan alkalom, hogy úgy érzem Magyarország ezt a szintet sosem fogja elérni. Igen, itt szinte kizárólag a pénzről van szó. Pár kép a környezetről talán meggyőz, hogy itt nem kispályán fociznak, ha kórházról van szó. OK, azt meg kell jegyezzem Csilla szerint az itteni kórház/ellátás lényegesen jobb volt, mint New Yorkban. Persze ha már a piszkos anyagiaknál tartunk, akkor említsem meg miként távoztunk a kórházból. Egy nővérke bejött és nagyon kedvesen megkérdezte, hogy mivel akarunk fizetni, hitelkártyával vagy csekkel? Akkor talán 1500 dollárt csengessünk le, és persze nem voltak szívbajosak, 11-ig kell kijelentkezni a kórházból, nekünk ez nem jött össze, mert még valami miatt bent kellett maradni pár órával tovább és minden lelkifurdalás nélkül az aznapot leszámlázták, ráadásul az úgynevezett receiving blanket-et (ebbe csomagolják bele először a babákat) nem hozhattuk haza, merthogy szoros a költségvetés... Hivatalosan. :-). Ne feledjük, nekünk van biztosításunk, így amit fizettünk, az a "co payment", vagyis a 300 forintos vizitdíj. Ez kicsit több, mint 300 000 forint, 10%-a az egész összegnek, vagyis a biztosító mintegy 15 000 dodót utalt a kórháznak. Nos anélkül, hogy hülye politikai vitába akarnék keveredni, elég magabiztosan kijelenthetem: ennyi pénzből otthon is bárki tudna egészségügyet csinálni és összehasonlítva a 300 forintos vizitdíj kicsit viccnek tűnik... Persze, tudom, életszínvonal, pénz stb, nem vitázni akarok, csak bemutatni, hogy itt bizonyos dolgok mennyire másként mennek, mint otthon.
Még egy kis szakmai ártalom... A szobában látható egy számítógépes konzol üresen. Nem rég vezettek be egy új rendszert, ez annak volt része. Senki nem erőlteti a leszerelését, jó helyen van az ott, az új rendszert sem zavarja. Az új viszont nagyon csiri-biri! Csak notebookokat használnak, ezeket rászerelték egy gurítható állványra, az állvány lábazatában akkumulátorral. A nővérke ezt mindig magával tologatja, tartozik hozzá egy vezeték nélküli vonalkódolvasó. Minden alkalommal, amikor gyógyszert adnak, akkor megkérdezik a személyes adataidat, majd a bemondás után a gyógyszert a nővér előtt el kell fogyasztani. A gyógyszer kiosztásakor leolvassák a vonalkódot, ezzel nem csak dokumentálják a beszedett gyógyszereket, hanem a számlázási adatokat is karbantartják. Igen, nagyon tetszett ez is...
Új...

...régi



* Amikor már kint voltunk a szobában, természetesen beugrott a "nagy szőrös fül" vicc: Akkoriban még nem volt apás szülés, kispapa kint várakozik a kezét tördelve amikor megjelenik a doktor és mondja, hogy be lehet, menni megnézni a babát, csak van egy kis baj, mert a gyerek karok nélkül született. Emberünk elgondolkodik, majd megszólal, nem baj, legfeljebb futó lesz, nem hegedűművész. A doki erre folyatja, háát, lábai sincsenek... Fickó kicsit elfehéredik, de derekasan helytáll, nem baj, mégiscsak az én gyerekem. Mire a doki, tudja apuka ő egy nagy szőrös fül... Apuka bemegy, odahajol a fülhöz és elkezd neki beszélni: nem baj kisfiam, majd mi megmutatjuk a világnak... Mire a doki mögüle: kár hozzá beszélni, süket...

** Ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy a /Természet mennyire pengén fejlesztette ki az élőlényeket/Jóisten milyen tökéletesen alkotta meg az élőlényeket/. (A helyesnek tartott értelmezés aláhúzandó.) Láttunk egy Nat Geo filmet "A méhben" címmel. A sok kis kütyü közül talán a köldökzsinór a legpengébb, vagyis nekem az tetszik a legjobban. Lényegében akkor is szállítja a kaját, ha csomót kötsz rá! A másik nagy varázslat a magzatburok: 2 sejt vastag és gyakorlatilag elszakíthatatlan, vagyis minden a kisklampó egészséges fejlődésének, biztonságának van alárendelve. Az egészet csak azért hoztam fel, mert a szülőcsatornán való átnyomulásnak azért megvan a maga fontos szerepe: a baba összepréselődik, ezért a tüdejéből kijön minden folyadék és voálá, Lilykém felsírt volna azonnal... Ki van ez találva. Monnyuk volt ideje a törzsfejlődésnek kikísérleteznie...

Frissítés:
A "Karp-módszer" működik! 2 perccel ezelőtt altattam el Korit, már vagy 3 órája nyűglődött, hol evett egy kicsit, hol visított, akármit csináltam, nem működött. Aztán azt gondoltam, miért nem csinálnám pont úgy, ahogy Dr Karp tanácsolja? Szépen betekertem, félig hasra a karomra és susogás. Úgy fél perc után elhallgatott, újabb 2 perc és már aludt is.

1 megjegyzés: