Utózönge

A fejreállás maradékával még meg kellett küzdenem, várt rám egy kulcscsont-újraépítő műtét. Ha korábban azt a benyomást keltettem, hogy van még hova fejlődni az orvosi ellátásban, akkor ez most az ellenpélda lesz. Öt nap kórház után mentem haza és próbáltam magamhoz térni. Az ortopéd orvos a bentlakás alatt azt mondta, ő ugyan hozzá nem nyúl semmihez. A kórházat elhagyva kicsit furcsának tűnt ez az álláspont, ekkor láttam először a röntgen felvételt a vállamról.

Jelentkezzen, aki nem látja a törést...

Szerintem nem kell képzett váll-specialistának lenni, hogy az ember észrevegye, ez márpedig nem fog csak úgy összeforrni. Két helyre kellett visszamennem felülvizsgálatra, az egyik a tüdőmmel, a másik a vállammal. A tüdős így utólag teljesen fölösleges volt, a doktornéni meghallgatta a légzésemet fonendoszkóppal, és kijelentette, hogy minden rendben. Hááát, ennyit én is tudtam, mert a belégzett kapacitás megnövekedése tisztán utalt a tüdő állapotának javulására. Mindez még 17-én pénteken történt, a váll-specialistához hétfőn mentünk. Itt természetesen komolyabb vizsgálatnak vetettek alá, három szögből röntgen felvétel. Remélem, hogy ma már sokkal kisebb adag sugárzás éri a pácienst mint régen, mert itt annyit röntgeneznek, amennyit csak lehet. A felvétel természetesen digitális érzékelőre kerül, ami valami vezeték-nélküli megoldással azonnal átküldi a számítógépes hálózatba a képet. Mire visszaértem a vizsgálóba, Dr. H, a doki már ott várt, ő volt bent a hétvégén is, amikor bementünk a balesetire. 

A vizsgáló fala tele van aggatva sportolók fotójával

Betöltötte a képeket a böngészőben, és jó egy tized másodperc gondolkodás után kijelentette, hogy ezt bizony műteni kell, de azért szól a rangidős orvosnak, hogy ő is nézze meg. Megkérdeztem, miért nem műtött korábban, mert a kép alapján elég egyértelmű a diagnózis. Elmagyarázta, a törést nem létfontosságú helyretenni és az egyéb körülmények viszont megakadályozták a műtétben. Összeesett tüdővel egyszerűen nem lehet altatni, túlságosan veszélyes, még így is megkeresték a másik dokit, akinek jóvá kellett hagynia az altatást. A rangidős doki, Dr. D is rápillantott a képre és már kezdte is magyarázni miként fogják végezni a műtétet, miket kell csinálni előtte stb, majd leléptek. Kifelé menet a kezembe nyomtak egy névjegykártyát és ennyiben maradtunk. Nem egészen értettem miként fogom megtudni az időpontot, de hát ők a profik, majd kiderül.Hazafelé a kocsiban megnéztem a kártyát, két név is van rajta az egyik a "scheduler"-é, aki az időbeosztást egyezteti. Gyorsan fel is hívtam hazaérkezés után és kiválasztottam a lehetséges korábbi  időpontot, csütörtök reggelt. Addig még volt három napom a hétfővel együtt, ezalatt nem sok teendőm akadt. Már az ütemező néni elmondta, hogy körülbelül mire kell számítani, mikortól nem lehet enni és ilyenek. Csak a pontos időpontot nem tudta megadni, mert azt a műtét előtti napon fixálják, de jelezte, nagy valószínűséggel reggel hatra kell bemenni... Ennek nem örültem, amúgy sem vagyok egy koránkelő, de ebben az időszakban nem is aludtam jól, általában reggelre fáradtam el annyira, hogy egy-két órára elnyomjon az álom. Szerencsére már kedden kiderült a fenyegetés alaptalan volt, csak 7:30-ra kellett menni. Még ugyanezen a napon felhívott valaki az egynapos sebészetről, itt megint szembetaláltam magam a "biznisz" érzéssel. A fickó ugyanis a műtét utáni időszakra készített fel. Fogok kapni egy kar-felkötő rendszert, mondta, ezt kell viselnem az első vizitig, csak fürdéshez szabad eltávolítani. A másik, hogy jegelni kell a műtött részt, ezért el akart adni egy hűtő rendszert 150 dollárért... Erről természetesen lemondtam, kicsit soknak tűnt, már máskor is jegeltünk sikerrel, szóval ezt inkább lepasszoltam.

Én ugyan nem vagyok ilyen csinos, de ugyanilyenben van a karom...

Szerda este még körbeborotváltam azt a részt, amit műteni fognak, nehogy a szőrt ragasszák le, aztán éjfélig még jó sok teát ittam, mert utána már semmit nem szabadott fogyasztani. Reggel Csillával szépen bementünk az egynapos műtőbe, természetesen formaságokkal kellett kezdeni, de nem volt sok tennivaló, itt már jól működött a számítástechnika, tulajdonképp csak azonosítani kellett magamat. Utána leültünk a váróban, olyan hideg volt, majd megfagytam, Csilla rutinosan vitt magával pulcsit. Nem kellett sokat várni, jött a figura a karfelkötővel, szépen megmutatta miként lehet beállítani aztán el. Szinte vissza sem ültem, amikor megjelent egy ápolónéni, aki bevitt egy előkészítő szobába, Csilla nem jöhetett egyből. Vetkőzés, szokásos gúnya felöltése, ahány néni jött be, annyiszor kérdezték meg a nevemet, születési időpontomat. Az egyik néni hozott egy szép, fehér harisnyát, ez a vérrög-képződést hivatott megakadályozni, szerencsére eddigre már Csilla is bejöhetett, egy kézzel necces lett volna a művelet. Nyugi, ez nem nylon harisnya, hanem úgynevezett kompressziós zokni, sportolók rendszeresen használnak valami hasonlót, csak rövidebbet.

Kicsit szexi, nem?

Az infúzió bekötése sem maradhatott el, hát, eddig ez volt a legbénább néni az USÁ-ban, nem sikerült a kézfejen eltalálnia a vénát, ezért kicsit össze-vissza szurkált, nem volt éppen kellemes érzés, pedig büszkén kijelentette, sikerült megmentenie a szúrást... Szerencsére ezzel lényegében előkészítettek. Bejött Dr H, kicsit beszéltünk, bejelölte melyik vállamat kell műteni, egy szép X-et tett rá filctollal. Lelkünkre kötötte, hogy jegelni kell a műtét után. Aztán jött az altatóorvos, vele is váltottunk pár szót, ő is megemlítette a jegelést, végezetül Dr D is benézett, ő még utcai ruhában. Én általában szeretek poénkodni, de Csilla állandóan rám szól, hogy jaj, maradjak már, nem értik rendesen a csodás kiejtésünket, ráadásul a munkájukkal vannak elfoglalva. Nos természetesen ő mindig mindenkinek beszól, Dr Dnek is mondott valami kedveset, hogy remélhetőleg nem ez lesz az első műtéte. Szerencsére elég jól vette az adást, aztán elmagyarázta mit fognak csinálni:
- Tudod, ez pont olyan, mint amikor te otthon a garázsban barkácsolsz: lukat fúrunk, ráteszünk egy lemezt, aztán csavarozunk. Nagyon szeretjük csinálni!
Ez némiképp megnyugtatott :-). Miután az orvosik ki, újabb nővér be, aki belém nyomott valami nyugtatót, ami elvileg csak ellazít. Rám jó hatással vannak a drogok, arra még emlékszem amint kitoltak a váróból, de aztán a következő kép már a lábadozóban. Mint Csilla később említette, Dr D a műtét végén kijött hozzá, elmesélte miként ment a műtét és még váltottak pár szót.

Az eredmény...

Lábadozóban...

Hááááát, általában jól bírom a gyűrődést, de most, mintha Mike Tysonnal találkoztam volna egy sötét sikátorban. Az altatás miatt intubáltak, ezért kicsit fájt a torkom, nehéz volt nyelni, de legalább pisilnem kellett. Nosza irány a kló, természetesen nem sikerült, és iszonyat kábának éreztem magam, vissza, feküdni még kicsit. Csilla elment valamit elintézni, én addig jót aludtam, meg ittam teát, aztán sikerült teljesítenem a hazaindulás feltételét, kiszedték a kanült, jött a szokásos tolókocsi és már indulhattunk is. A tolókocsi ebben az esetben kifejezetten jótétnek bizonyult, sokkal hosszabb lett volna a kocsiig az út gyalog...
Egy héttel későbbre foglaltam le az első felülvizsgálatot, természetesen Csilla vitt el, itt találkoztunk ezzel a szimpatikus fiatalemberrel.

A fiatalember kedvesen beszélgetett a sheriffel

Bejelentkezés után nem sokkal jött a nővérke, kedvesen mosolygott, még emlékezett az első alkalomról. Betessékelt egy vizsgálószobába és eltávolította a műtét utáni kötést. Úgy hiszem sikerült eddigi leghosszabb metszését összehoznom a testemen... Miután az idegek lefelé irányban mennek a bőr alatt a vállnál, ezért közvetlenül a heg alatt nem sok mindent érzek, így a tapaszok leszedése nem okozott különösebb fájdalmat. Persze kellett néhány fotót készíteni, a nővérke jókat mulatott rajtunk. Újabb röntgen felvétel után egy nagyon fiatal dokinéni jött be, váltottunk pár szót, kérdeztem, hogy ő is jelen volt-e a műtétnél? Azt felelte igen, ez megnyugtatóan hangzott, legalább első kézből vannak az információk. Nem csak a műtét van rendben, de azóta is jól alakulnak a dolgok, a lemez nem görbült el, minden a helyén van. Megbeszéltük, hogy egy hónap múlva kell visszamennem.

Szépen összefércelték

Nos, amint olvashattad, itt minden úgy ment mint a karikacsapás. Tényleg semmi okom nincs panaszra, és bár a jeges rendszernél éreztem valami biznisz szagot, itt az orvosok sokkal közvetlenebbek voltak, jutott idő pár szót váltani, érezhetően az volt a cél, hogy összerakjanak. Mondjuk elég jó híre van az Orthocarolina-nak, rengeteg sportoló páciensük van, a vizsgáló tele van a fotóikkal. A pólyára rá van írva a cég neve, a vizsgálat után mentünk Csillával vásárolni, itt megállított valaki, hogy "Ah, hozzájuk jársz? Ne izgulj, tökéletes lesz, ők a legjobbak!". Az az érdekes, hogy mielőtt leléptem volna otthonról, kellett csináltatnom egy köldöksérv műtétet a Vörösvári úton. Azt is ilyen egynapos sebészeten zavarták le, és hasonlóan profin ment minden, úgy látszik ez másként nem megy. A költségvetés azonban kicsit különböző lehet. A napokban megkaptam a számlát, hogy mennyi önrészt kell fizetnem. Az 5 nap kórház 27000 dollár, ennek a 10%-át kell becsengetnem, pontosabban 2600 dollárt. Ez kb. 7 450 000 forintnak felel meg. Úgy hiszem, ha otthon ilyen összegeket kapnának a kórházak, akkor az otthoni ellátás is rövid úton megváltozna és az orvosoknak eszébe nem jutna lelépni, illetve nyilván hazatelepülnének. Érdemes még egy pillantást vetni a számlára. Szépen részletesen lejegyezve minden, hogy milyen szolgáltatást, ki, mikor nyújtott. Nincs mellébeszélés, ez a része szerintem nagyon korrekt. És természetesen nincs olyan eset itt, mint nemrég otthon...

Ez nem a számla, hanem a biztosítótól egy magyarázólevél, hogy mi miért, mennyibe került