Pennsylvania

Csilla tesója és felesége itt töltöttek két hetet. Attila igazi kütyübuzi, a várost kizárólag kamerán keresztül látta. Természetesen el kellett menni az Apple boltba iPad2-t venni. Kicsit sajnálom, hogy lemaradtam a buliról, mert azt a hosszan kígyózó sort érdemes lett volna látnom, kb. mint a hetvenes években a Gum áruház előtt. Mondjuk Csilla szerint a nagy részük turista, de azért akkor is... A kiszolgálás most is a megszokottat hozta, bár az egyik haverom panaszkodott, hogy amikor bementek, akkor nem ugrott oda azonnal 3 eladó, hanem meg kellett kérdezni valakit, hogy van-e kütyü. Hmmm... Mondjuk szerintem inkább csak azért csalódott, mert nem kapott olyat, amilyet szeretett volna :-).

Ez volt az első alkalom, hogy Csilla kivett pár nap szabadságot, ennek keretében látogattunk el Pennsylvania-ba, körülnézni az Amish Country-ban. Hogy kik az amisok, arról a beidézett cikkben bővebben olvashatsz. Az odafelé úton a Verrazano-Narrows hídon mentünk keresztül, ez NY legdélebbi hídja, a külső oldalán már a nyílt tenger található. Szerintem nagyon látványos, mert bazi magas és jól belátható róla a NY. Menet közben természetesen nem sokat érzékeltünk a tájból, mert autópályán "száguldottunk", de azért egyre jobban vidékre értünk. A forgalom lényegesen kisebb, mint NY környékén, eltűntek a felhőkarcolók, helyüket átvették a traktorok, tehenek, legelők. Viszonylag későn indultunk, ezért, amikor odaértünk, első dolgunk volt vacsizni menni, amit az Applebee's étteremben költöttünk el. Jól "besteakeztünk" (tudom, hogy ilyen szó nincs, de hogy írjam le magyarul???), majd mentünk a Red Roof-ba alukálni. Aiyinak ez volt az első, hogy szállodában aludt. Persze semmi különös, lefeküdt mellém az ágyra és pár perc alatt elnyomta az álom...

Másnap reggel indultunk "kirándulni", persze sikerült a hét legesősebb napját kiválasztanunk. Miután az amisok elég zárkózott népség, ezért befizettünk egy buszos utazásra, aminek keretében körül lehet nézni. Persze nem volt csak a délutáni menetre jegy, ezért Csilláék elmentek vásárolni, én pedig Aiyival megnéztem egy vasútkiállítást, illetve terepasztalt. Na, ez nem semmi, már látom is magam, hogy ha sok pénzem lesz, akkor otthon egy ilyenbe fogom fektetni, és egész nap vonatokat fogok berhelni, és újabb szakaszokat építeni. Feltettem pár képet ide, érdemes belenézni. Aztán indultunk buszozni. Szerencsére Aiyi elaludt, azt hiszem nem érdekelte volna különösebben, hogy szép zöld vidéken járunk, amit nem igazán tudok mihez hasonlítani, otthon, illetve Ejrópában nem találkoztam ilyen jellegű tájjal. Leginkább a tanyavilág és a falu között átmenet, nagyon szépen rendben tartott házakkal, jellegzetes silókkal, amiben a takarmányt tárolják. Nagyon sok helyen látni szélkereket, ezekkel vizet nyernek. Jellegzetes lovaskocsikkal közlekednek, amiken meglepő módon található index és hátsó lámpa, méghozzá a legmodernebb LED-es kivitelben. Rá is kérdeztem, ez hogy lehet, hiszen nem használnak elektromosságot, szóval nem tudják tölteni. Kiderült, nem olyan fejre ejtett srácok ezek, mert csak vezetékes elektromosságot nem használnak, ugyanis az magával hozná a kultúrmocskot (igen, a TV-ről beszélek...) is. A töltést vagy valami gáz meghajtású generátorral vagy napkollektorral oldják meg. Vannak olyan családok is, akik használnak traktort, de nem viszik túlzásba, mert a traktoron nem lehet gumi, az már nagyon csiribiri lenne. Amúgy hihetetlenül összetartó népek, láttunk egy házat, ami leégett, jöttek az amisok és pár nap alatt újjáépítették, valamint ellátták a családot az újrakezdéshez szükséges javakkal. Azt hiszem azért a mezőgazdaságról tudnak valamit, mert nem élnek rossz körülmények között, csak számunkra furcsa az életmódjuk. Egy "buggy" 7500 - 10000 $ között mozog. Kicsit meglepő módon nem kell hozzá jogosítvány, így bármelyik gyerek hajthatja ezeket a lovaskocsikat (nesze neked biciklis jogsi...) Mindent saját maguk oldanak meg, például az iskolát, régebben csak 8 osztályosak voltak, ma már inkább 12. Az egy szimpatikus dolog, hogy kétszer keresztelkednek, ami azt jelenti, hogy a felnőtté válás alkalmával kapnak egy évet, hogy eldönthessék, amisként akarnak-e élni, vagy be akarnak költözni az "angolok" közé? Mondjuk csak kb. 10% hagyja el a közösséget, a többiek visszatérnek, ami nem hinném, hogy nagy csoda lenne, mert hát nem igazán vannak felkészülve a "angol" életre... Nagyon érdekes a temetkezési szokásuk. Nem készülhet róluk fénykép a második keresztelő után, ezért, amikor valaki meghal, akkor bebalzsamozzák és kiviszik a temetőbe, ahol egy fa alá ültetik, ahol még utoljára megnézhetik a hozzátartozók, barátok. A temetés után pedig pici, egyszerű kőtáblát kapnak, ami kelet felé néz, mert az a hitük, hogy Jézus egyszer majd eljő - kelet felől...

Hazaindulás előtt még ebédeltünk az egyik helyi specialitásokat felszolgáló étteremben. Itt sajnos elkövettem egy szörnyű hibát. Eddig azt tapasztaltam, hogy Amerikában egész jó sörök vannak. Na persze ne a Bud-ra, vagy Coors Lite-ra gondolj, mert azok a Heineken-nel vannak azonos kategóriában, nem mondom, hogy ihatatlan, de a Soproni simán leveri őket. (Sörökről, kajáról már nagyon érik, hogy írjak...) Szóval győzött a kíváncsiságom és vettünk egy négy üveges karton "Pennsylvania Dutch Birch Beer"-t. Ha ilyet látsz, fejvesztve menekülj!! Először is, Ejrópában simán fenéken billentenék a gyártót, mert ez egyszerűen nem sör. Az íze talán a fagiforhoz hasonlít a legjobban, az illata meg olyan, mint a nagyanyám kenőcse, amit meszesedés ellen használt... Pedig elvileg egy régi holland recept, ami alapján '36 óta gyártják. Ja, és ami a legszebb, hogy nincs benne alkohol. Férfiasan (?) legyűrtem mind a négyet, soha többet még látni sem akarok ilyet.