Olvasmányélményeim

Talán nem tűnik fontos dolognak, hogy mit olvasok New Yorkban, mert ugye olvashatnám otthon is, vagyis a blog szempontjából mellékes, azonban ez nem egészen van így. Az egyik ok a "mit", a másik pedig a "min", vagy milyen hordozón való olvasás. Kezdem ez utóbbival.

Még hónapokkal ezelőtt megbeszéltem Csillával, hogy veszünk egy Kindle könyvolvasót. A boltban persze mindenféle okosságot rám akartak még tukmálni, de ezekről lebeszéltem az eladót, csak egy tokot vettem még hozzá, ebben kényelmesen és viszonylag biztonságosan lehet tárolni. Maga a könyvolvasó - na most, hogy miért könyv"olvasó" a neve azt nem értem, hiszén én olvasom a könyvet, a kütyü max megjeleníti... - a kijelzője miatt hihetetlen jó. Tényleg van egy olyan jellege, mintha papírt néznél, és minél több fény éri, annál jobban lehet látni. Persze ennek az a hátránya megvan, ha olyan helyen olvasol, ahol kevés a fény, akkor kicsit nehézkes olvasni, ezért aztán beszereztem később egy LED-es lámpát hozzá. Talán mondani sem kellene, de azzal kezdtem, hogy van-e hozzá valami hekk? Sajnos túl sok dolog nincs, nagyon hiányolok pár alkalmazást, mondjuk egy rendesebb levelező klienst, naptárat, pár egyszerű dolgot. Miután fekete-fehér, meglehetősen vicces Netes oldalakat olvasgatni rajta, de olyan érzése van az embernek, mintha valami régi újságot olvasna. A legfontosabb, hogy a margót alapból nem lehet állítani, de kis berheléssel keskenyebbé lehet tenni, szerintem sokkal kellemesebb így. Aztán még a betűket állítottam át egy jobban olvashatóra, valamint a képernyővédőt cseréltem le saját képekre, mert eredetileg amcsi írók vannak beépítve, de egyik-másik olyan ronda, hogy rossz volt kézbe venni a gépet... Ha már így felszerelte magát az ember, akkor azt hiszi, hogy minden oké. Hát nem. Nekem legalább is az egyik legfontosabb kellék a katalogizáló, konvertáló, mindenre használható Calibre katalogizáló alkalmazás, amit szintén utólag szerezhet be az ember. Természetesen egy csomó magyar nyelvű könyvet szedtem le, Rejtőtől kezdve Kosztolányin keresztül Tolsztojig, amit csak találtam. Nos nem mind a megfelelő formátumban vannak, ezeket kényelmesen lehet, kezelni a Calibrevel. Az egyik legjobb szolgáltatás, hogy le tud szedni Web oldalakat ütemezve, az eredményt meg felteszi a Kindle-re, oszt reggel amikor mész dolgozni, a metrón el tudod olvasni a kedvenc oldalaidat. Isteni. Ha valakit érdekel a konvertálás rejtelmei, szívesen írok róla. (Itt kell megjegyezzem, hogy mióta a Mutter itt van, azóta nem olvastam semmit, mert lenyúlta a kütyüt és a "Háború és béke" olvasásába fogott bele...)

Nos akkor a könyvek. Régi adósságom volt elolvasni Wass Albert: A funtinelli boszorkány c. könyvét. Nem csalódtam, nagyon jó könyv, emberségről, szeretetről, emberi gonoszságról, meg nem értésről, küzdelemről az elemekkel. Nagyon szép, nagyon jól megírt darab. És nagyon székely. Mint ahogy Tamási Áron Ábel trilógiája is. Családomban azt hiszem én olvastam el utolsóként, de jót szórakoztam rajta. Az "Ábel a rengetegben" csak egy könnyed, vicces darabnak tűnik, viszont székelyek csavaros észjárása annyira megfog, hogy nem lehet letenni a könyvet. A második rész hasonlóan sodró lendületű, az "Ábel Amerikában" viszont kicsit vontatottabb, nem annyira humoros. Ábel New Yorkba érkezik, és ez az egyik dolog, amit miatt írok erről a témáról. Elég hátborzongató érzés, hogy Tamási Áron majd egy évszázaddal korábban járt itt, mint én, de ugyanazokkal a dolgokkal találkozott. A metró már akkor is járt, New York ugyanígy nyüzsgött és a Vasalóház is ott állt, ahol ma is. Ábel elég talpraesett gyerek, de itt nem igazán találta meg a helyét, és erőteljesen elkezdett filozofálni az "élet értelme", "mi a helyes viselkedés" és hasonló kérdésekről. Na ez az érzés engem is sokszor hatalmába kerít. Persze én más körülmények között vagyok, mások a lehetőségeim és felelősségeim, de akkor is rengeteg párhuzamot érzek. Már csak azért is, mert Ábelnek volt egy esete, hogy a fickó, akinek aktuálisan dolgozott kerítést akart készíteni, Ábel persze látta, hogy nem lesz jó a dolog, de mert haragudott a fickóra, nem szólt a hibákról és magában jót röhögött, amikor nem működött az alkotás. Ilyesmivel én is találkoztam, de erről majd egy másik cikkben.

1984. Orwell könyve zseniális. Ahogy elkezdtem olvasni, az a furcsa érzés kerített hatalmába, hogy honnan a fenéből tudta a fickó, miképp működött a kommunizmus? Annyira pontosan leírta azokat az érzéseket, életszituációkat, amiket tinédzser koromban megtapasztaltam és az utóbbi években már kezdtem elfelejteni. Sokszor igen nyomasztóan éreztem magam olvasás közben. Ha nem ismered a történetet, akkor olvasd el, nem akarok sokat írni róla, vagy itt a Wiki link. Az ember végig drukkol a főszereplőnek és nem akarja kitalálni, hogy mi lesz a vége. Persze nem lehet más. Hetekig rágódtam a könyvön és hálát adtam, hogy már nincs kommunizmus otthon. Aztán egyszerre elpattant valami, és egy sokkal nyomasztóbb érzés kerített hatalmába. Ez a könyv nem arról szól, aminek látszik. Nem a totalitárius rendszerekről, hanem a kapitalistáról. A Belső Párt tagjai a kapitalisták, akik minden eszközzel megpróbálják megtartani a hatalmukat, így aki megpróbál ellenük tenni, azt tűzzel-vassal irtják. A párttagok az alkalmazottak, akiknek van munkája, ezzel lényegesen jobb helyzetben vannak, mint a proletárok, hozzájutnak kisebb-nagyobb javakhoz, amivel betömik a szájukat, viszont ott van a munka elvesztésének réme, ezért minden erejüket megfeszítve kiszolgálják a Belső Párt igényeit.  A proletárok pedig a munkanélküliek, a Brit Birodalom gyarmati népei stb. Még a Világ felosztása is rendben van az akkori erőviszonyoknak megfelelően, vagyis 3 részre osztva. Tudom, hogy nem erről írt Orwell, de félelmetes a párhuzam, és elég jó az összecsengés is.

Gene Callahan: Közgazdaságtan hús-vér embereknek. A szerző a Bécsi Iskola lelkes híve, ha ez mond valamit... Mindig gyenge voltam közgázból, de a 2007-es válság és a Morganes munkám kapcsán szerettem volna legalább egy kicsit érteni, hogy mi is okozta a galibát. Igazán nem tudtam kiagyalni, hogy milyen könyvet kéne elolvasni, de a Neten ráakadtam erre, úgy gondoltam jó lehet. Amikor hozzájutottam egyből elkezdtem olvasni, de az első pár oldal után már vitatkozni kezdtem magamban a könyvvel. Persze közöm nincs a témához, de valahogy nehezen akartam elfogadni az olvasottakat. A megközelítése nagyon tetszik, jó olvasmányos és eléggé leegyszerűsített, tehát könnyen érthető. Egy lakatlan szigetre vetődik egy ember, aki elkezd vadászni, majd csapdákat készít. Később egy másik figura is érkezik, ekkor persze elkezdenek kereskedni, és ezen a példán keresztül mutatja be, hogyan alakul a kereskedelem, ki, mit, mennyiért hajlandó adni, venni. Nagyon tetszetős, ha az ember elfogadja (megérti??) a könyvben írottakat, akkor feltétlen híve lesz a teljesen szabályzatlan piacnak, és minden frankón működik, amíg a hülye kormányok bele nem kontárkodnak a dolgokba. Nagyon érdekes tényekkel támasztja alá a gondolatmeneteket. Pl.: egy fajta szemműtétet az USA biztosítók 1500 dollárral támogattak asszem a hetvenes években. Aztán a biztosítók rájöttek, hogy ez nem igazán kasa dolog, ezért a támogatást drasztikusan csökkentették, és hogy-hogy nem, az effajta műtétek száma zuhanás-szerűen csökkent. Ebből persze tisztán következik, hogy ezekre a műtétekre nem volt ilyen mértékben szükség, és a fizetőképes kereslet egyáltalán nem indokolta volna, vagyis csak a mesterséges beavatkozás következménye volt a megnövekedett mennyiség. A Világ nagyon szép is lenne, nincs olyan fogalom, hogy kihasználja a másikat, mert ugye a másik fél csak olyan üzletet köt meg, amire azt gondolja, hogy neki is megvan a maga haszna belőle. Persze nekem egyből a dolgok sarkítása jut eszembe. Szóval tegyük fel, a kis szigeten ugyanez a fickó már szépen elkezdte a maga kis gazdaságát építeni, amikor egy hajótörött érkezik a szigetre - történetesen egy nő. A nő próbál mindenfélével kereskedni, mondjuk csapda a vadászathoz, háló a halászathoz, mert nem tudja használni őket, miután az ő területén nincs vad. Az emberünknek megvan mindene, nincs szüksége felszerelésre, viszont megkívánja a nőt. Semmi erőszak, semmi kényszer, de csak szexuális szolgáltatásra hajlandó cserélni bármit is. Nos ekkor a nőnek 2 választása van: vagy éhen pusztul vagy kötélnek áll. Valahogy úgy érzem ebben az esetben nem beszélhetünk korrekt üzletről, meg a piac önszabályzásáról, hanem csak az egyszerű gazdasági hatalommal való visszaélésről. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok motoszkáltak bennem végig. Azt minden esetre alátámasztottnak érzem, hogy egy kapitalista cég nem csinál semmit jópofaságból. Pl.: nem fog senki "zöld technológiát" alkalmazni azért, mert bár drágább, belátta, hogy ezzel segít az üvegházhatás csökkentésében. Kizárólag akkor fogja alkalmazni azt, ha gazdasági előnye származik belőle.

<Frissítés>
Ha már bebakiztam az áthúzott részt: miután átlapoztam a könyvet, rájöttem, hogy nem igazán vannak benne ilyen jellegű tények, hanem csak gondolatmenetek, amihez felhasznál eseteket tanulmányozásra.  (Hiába, még tavaly olvastam...) Pont ez az, ami állandó gondolkodásra, vitatkozásra készteti az embert és emiatt érdemes elolvasni a könyvet. Amúgy a "szabályzatlan piac" számomra az amcsi válság miatt kérdéses. Ha ott és akkor az USA kormány nem avatkozik be, akkor minden bizonnyal a Morgan és a Goldman is bebuktak volna, ami a szabályzatlan piac törvényeinek megfelel: mondmá', vannak akik dőlnek. A kérdés csak az, hogy jó lett-e volna az, ha ezek a cégek is zuhannak? Tőlem ugyan ne reméld a választ... 
A könyvet minden esetre érdemes kézbe venni.
</Frissítés>

Válság 2007. Ilyen könyv nincs, de pár, a témával kapcsolatos könyvet sikerül elolvasnom. Too big to fail, Liar's poker, The big short stb. Elég megdöbbentő. A lakáspiaccal az volt a baj, hogy a bankok odaadták a lét a vevőnek, de nem tudtak hozzá befektetők keríteni, mert itt az USA-ban az embereknek megvan a joga hozzá, hogy mindenféle büntetés nélkül visszafizessék a kölcsönt. Ezzel egy befektető számára az a baj, hogy nem tudják tervezni a bevételt, illetve a hasznot. Erre agyalták ki, hogy a kölcsönöket összefogják csomagokba, és valami trükkel, amit nem egészen értek értékpapírokat állítanak elő, amivel aztán már lehet kereskedni. A jóság az egészben, hogy többféle kölcsönt raknak egy-egy csomagba, ezért a csomagok minőségét magasabban lehet tartani, mint a benne foglalt legrosszabb kölcsönök. A dolognak van egy pici szépséghibája: a rendszer csak szigorúan monoton növekvő lakásáraknál működik, vagyis már akkor is homok kerül a gépezetbe, ha a lakásárak stagnálnak. Egy ismerősöm szerint ez nem annyira légből kapott dolog, mert az USA-ban hosszú ideje a növekedés a tendencia. Talán nem is lett volna galiba belőle, ha a befektetési bankok nem kapnak vérszemet, de a biznisz annyira jól ment, hogy túl sok lét helyeztek ki. Pár okos srác viszont észrevette, hogy a hitelek ész nélkül lettek kihelyezve. Olyanok is kaptak kölcsönt, akik garantáltan nem tudják visszafizetni. A legelrugaszkodottabb ilyen egy gyapotszedő idénymunkás esete volt, aki évi 15000 dolláros jövedelem mellé vett egy 900000 dollár értékű házat. Még annyival megspékelték, hogy a szerződéskötés után az első két évben nem volt megszabva, hogy mennyit kell törleszteni (beetetési szakasz), azt később állapították meg. Nos az okos srácok elkezdek arra játszani, hogy ezek a csomagok bedőlnek annak ellenére, hogy a hitelminősítők esetleg jól értékelték őket. Igazuk lett és nem csak a "még éppen befektetésre alkalmas" csomagokkal, hanem az ennél sokkal jobbra értékeltekkel kapcsolatban is.
Nem meglepő módon a visszafizetések tömeges elmaradása 2007 nyarára esett, ekkor kezdett bedőlni a piac. Nagyon érdekes következményei is lettek. Láttam riportot a tévében, ahogy családok arról tanakodtak, mit csináljanak a házzal? Ugyanis az elnéptelenedett házak miatt az árak akár a felére is estek egy-egy környéken. Nos, ha felvettél egy hitelt 400000 dolláros házra ami időközben felezte az értékét, akkor nem akarsz csak azért kifizetni 200000-t, hogy a banknak jó legyen, vagy éppen hogy jó adós legyél. Ezért rengetegen olyanok is a szerződés felrúgása mellett döntöttek, akik esetleg tudták volna fizetni a hiteltörlesztés. Meglepő, hogy a bankok egyáltalán nem voltak hajlandóak a hitelek újratárgyalására. Alan Greenspan nyilatkozatától viszont lementem hídba. Szerinte akik nyertek ezen a válságon, csupán a vakszerencsének köszönhetik sikerüket. Ezzel szemben minden ilyen történet arról szól, hogy mielőtt felvették volna a short pozíciót, kőkemény kutatómunkát végeztek, melyek azok a befektetési papírok, amik jó eséllyel bebuknak...

Hát, röviden ennyi, most nincs találós kérdés...