Nem tudom mennyire lesz jó ez a bejegyzés, de rengeteg élménnyel, tapasztalattal lettem gazdagabb az elmúlt 3 hónapban. Egy hete még abban a tudatban voltam, hogy minden folytatódik az eddigiek szerint, és a hét végén megyek vissza Sloatsburgba, Jan házába és kedden folytatom a vezetékhúzgálást...
Azt már említettem, hogy a nagyszájú lengyel ajánlott munkát és szállást. Egy szép vasárnap délután Csilla és Aiyi nélkülem mentek vissza New Yorkba én pedig maradtam Jannál. Hétfő reggel n8-kor indultunk dolgozni. Elég vicces, mert Jan ilyen tipikus üzletember, hajt, sokáig van fent, de a reggel büntetés neki, indulás előtt 7-8 perccel kel fel. Én legalább egy órával korábban, mert meg kell igyam a kávémat, klotyó stb, ehhez idő kell. Beültünk a Toyota Hilux V8 5,7 literes rettenetbe és elszáguldottunk Airmontba, majd beültünk reggelizni a Bagel Boys-ba. Sajnos képet nem tudok mutatni, mert a Guglin még nincs rajta... Rögtön gondoltam, hogy ez nem nekem való kezdés, mert majd egy tízest otthagytam, ez viszont egy kicsit sok minden reggelre, ugyanis 12 dolláros óradíjban állapodtunk meg. Nos, ez otthoni szemmel elég jónak hangzik, monnyuk 2640 Ft, de ez itt kb. a hidegvíz kifizetésére elegendő. Ne érts félre, nem panaszkodom, csak a viszonyokat próbálom érzékeltetni. Meg azért sem háborogtam, mert Jannál laktam, ez pedig alaphangon felér havi 5-600 dollárral, ami azért jelentősen javít az összképen. Szerencsére Jan már másnap mondta, hogy nem fog ő engem fuvarozgatni, így a két kisteherautó egyikével mentem dolgozni meg vissza nap, mint nap.
Reggeli után elmentünk a közelben levő elektronikai ellátó boltba, ahol találkoztunk a kollégákkal. Három lengyel arc, az egyik elég jól a másik kettő kevésbé beszél angolul. Szimpatikus figurák - gondoltam, bár az egyikről később kiderült, hogy az utóbbi 20 év legnagyobb bunkója, akivel találkoztam. Meglepetésemre Jan lengyelül tartotta a reggeli eligazítást. Valahogy ahhoz vagyok szokva, hogy ilyenkor értelmesebb a közös nyelvet használni, hogy ne kelljen kétszer beszélni. Ennek később többször is hangot adtam, aztán, amikor nem változott a helyzet, feladtam a küzdelmet. Aznap Mirek mellé kerültem és az egyik későbbi nagy munkánkhoz, a Walgreens-hez mentünk. Mondani sem kéne, hogy szépen esett az eső, és ez a nagy hodály ugyan be volt már akkor is fedve, de szigetelve még nem, így bent is igen nagy volt az esőzés. Mi ideiglenes világítást szereltünk fel, aznap nem sok mindent csináltam, csak hozd ide ezt-azt. Mirek szimpatikus gyerek, kár, hogy ő az egyik aki nem beszél túl jól angolul. Viszont ismerkedésként elmondta, már 8 éve dolgozik Jannak, természetesen illegálisan van itt és nagyon elege van az egészből. Hétfő reggel, amikor meglátja Jant a szokásos találkozási helyen, kiveri a hideg veríték... Dani írt egy cikket az illegálisan itt tartózkodókról, érdemes elolvasni. A konklúzióval azonban nem egészen értek egyet. Tényleg nehéz sok szempontból az illegális itt tartózkodás, de sok szempontból lényegesen könnyebb, mint otthon. Ha valami normális munkát tud összeszedni az illető (márpedig, ha akarsz és értesz valamihez, akkor ez sikerülni szokott...), akkor magasabb életszínvonalat tud biztosítani családjának, mint otthon. Az egyik kolléga például az egész családjával jött át, már vagy 15 éve itt él és esze ágában sincs elmenni. Az embert nem igazoltatják úton-útfélen, a munkákon sincs razzia, így a hétköznapokban a lebukás veszélye minimális. Természetesen a biztosítás komoly probléma, de fiatalon ezzel talán kevésbé kell számolni. A "pénzért" házasodás viszont egyszerűen megy. Ha találsz valakit, aki rááll, akkor nincs gond. Persze ügyelni kell a részletekre, de még ügyvéd sem kell hozzá, a Neten, haveroktól be lehet szerezni a szükséges tudnivalókat. Egy ismerős nemrég kapta meg a zöldkártyáját, pedig előtte 10 évig volt illegális. Na ez is egy érthetetlen dolog, mert ugye ilyenkor minden adatodat szépen le kell adni, vagyis feketén-fehéren látszik a hatóság számára, hogy egy darabig nem volt engedélye az USA-ban lenni, mégsem ebrudalják ki. Egy másik ismerős ráadásul a házassága előtt már igényelt zöldkártyát, de elutasították, a házassággal viszont simán mentek a dolgai, pedig az interjú előtt kapott egy elutasítást, és bíróságra kellett mennie. A bíró viszont értetlenkedve közölte vele, hogy ez marhaság, nem is érti miért utalták hozzá az ügyet és szépen lezárt mindent. Szóval én meg tudom érteni az illegálisokat, ráadásul ezek a srácok/lányok nyilván a kevésbé képzettebbek közül kerülnek ki, nekik pedig jóval nagyobb a különbség életszínvonalban, mint egy jól képzett figura esetében. Ráadásul az amerikaiak szerintem csak hálásak lehetnek nekik, mert rengeteg olyan dzsuva munkát végeznek el, amit bennszülöttek nem szívesen csinálnának. Erről majd kicsit később részletesen is akarok írni.
Másnap valamivel érdekesebb dolgokat csináltunk, az idő is jobbra fordult. Egy családi házon bővítést végeztek, mi természetesen a vezetékhúzgálást és szerelést csináltuk. Ekkor láttam ugye először amerikai építkezést, meg kell mondjam köze nincs az európaihoz. Persze, a végeredmény ház lesz, de teljesen más minőség. Bizonyos szempontból sokkal jobb, más szempontból meg kutyaütő. Kenrick-kel, a csapat negyedik állandó tagjával itt találkoztam. Ő egy jamaicai arc, de rég óta él itt, a beszéde teljesen new yorki. Persze fekete beszéd, ha hozzám szólt, mindig úgy kezdte: "Bro!", vagyis "tesó". Elég laza arc, üde színfolt Jan csapatában. Ő is nehezményezi a lengyel nyelv használatát, ilyenkor hátat szokott fordítani a többieknek és odébb megy. Meséltem neki, hogy én is fekete vagyok, óriásit röhögött, azóta jóban vagyunk. Hihetetlen széles mosolya van. Az első meglepetés ezen a napon ért. Mint kiderült, az ebéd szent és sérthetetlen, pontosan 12-kor kiesett az aktuális szerszám a kezükből és fél óráig rá se néztek semmire. Én meg, ahogy szoktam, gyors kaja, aztán már mentem is volna vissza dolgozni. Persze megkaptam a beosztásomat, hogy mi a fenét csinálok, mert még van negyed óránk. Nem mondom, hogy korábban a Pannonnál vagy a Morgannél nem álltunk meg, kajaidőben még egy-egy léghoki parti is belefért néha, de azért alapvetően nem sokat foglalkoztunk a kajaidővel, és ha befejeztük, irány vissza billegetni. Ehhez képes itt teljesen más a mentalitás, de ez csak később derült ki számomra miért.
És csak később írom le ;-)
Reggeli után elmentünk a közelben levő elektronikai ellátó boltba, ahol találkoztunk a kollégákkal. Három lengyel arc, az egyik elég jól a másik kettő kevésbé beszél angolul. Szimpatikus figurák - gondoltam, bár az egyikről később kiderült, hogy az utóbbi 20 év legnagyobb bunkója, akivel találkoztam. Meglepetésemre Jan lengyelül tartotta a reggeli eligazítást. Valahogy ahhoz vagyok szokva, hogy ilyenkor értelmesebb a közös nyelvet használni, hogy ne kelljen kétszer beszélni. Ennek később többször is hangot adtam, aztán, amikor nem változott a helyzet, feladtam a küzdelmet. Aznap Mirek mellé kerültem és az egyik későbbi nagy munkánkhoz, a Walgreens-hez mentünk. Mondani sem kéne, hogy szépen esett az eső, és ez a nagy hodály ugyan be volt már akkor is fedve, de szigetelve még nem, így bent is igen nagy volt az esőzés. Mi ideiglenes világítást szereltünk fel, aznap nem sok mindent csináltam, csak hozd ide ezt-azt. Mirek szimpatikus gyerek, kár, hogy ő az egyik aki nem beszél túl jól angolul. Viszont ismerkedésként elmondta, már 8 éve dolgozik Jannak, természetesen illegálisan van itt és nagyon elege van az egészből. Hétfő reggel, amikor meglátja Jant a szokásos találkozási helyen, kiveri a hideg veríték... Dani írt egy cikket az illegálisan itt tartózkodókról, érdemes elolvasni. A konklúzióval azonban nem egészen értek egyet. Tényleg nehéz sok szempontból az illegális itt tartózkodás, de sok szempontból lényegesen könnyebb, mint otthon. Ha valami normális munkát tud összeszedni az illető (márpedig, ha akarsz és értesz valamihez, akkor ez sikerülni szokott...), akkor magasabb életszínvonalat tud biztosítani családjának, mint otthon. Az egyik kolléga például az egész családjával jött át, már vagy 15 éve itt él és esze ágában sincs elmenni. Az embert nem igazoltatják úton-útfélen, a munkákon sincs razzia, így a hétköznapokban a lebukás veszélye minimális. Természetesen a biztosítás komoly probléma, de fiatalon ezzel talán kevésbé kell számolni. A "pénzért" házasodás viszont egyszerűen megy. Ha találsz valakit, aki rááll, akkor nincs gond. Persze ügyelni kell a részletekre, de még ügyvéd sem kell hozzá, a Neten, haveroktól be lehet szerezni a szükséges tudnivalókat. Egy ismerős nemrég kapta meg a zöldkártyáját, pedig előtte 10 évig volt illegális. Na ez is egy érthetetlen dolog, mert ugye ilyenkor minden adatodat szépen le kell adni, vagyis feketén-fehéren látszik a hatóság számára, hogy egy darabig nem volt engedélye az USA-ban lenni, mégsem ebrudalják ki. Egy másik ismerős ráadásul a házassága előtt már igényelt zöldkártyát, de elutasították, a házassággal viszont simán mentek a dolgai, pedig az interjú előtt kapott egy elutasítást, és bíróságra kellett mennie. A bíró viszont értetlenkedve közölte vele, hogy ez marhaság, nem is érti miért utalták hozzá az ügyet és szépen lezárt mindent. Szóval én meg tudom érteni az illegálisokat, ráadásul ezek a srácok/lányok nyilván a kevésbé képzettebbek közül kerülnek ki, nekik pedig jóval nagyobb a különbség életszínvonalban, mint egy jól képzett figura esetében. Ráadásul az amerikaiak szerintem csak hálásak lehetnek nekik, mert rengeteg olyan dzsuva munkát végeznek el, amit bennszülöttek nem szívesen csinálnának. Erről majd kicsit később részletesen is akarok írni.
Másnap valamivel érdekesebb dolgokat csináltunk, az idő is jobbra fordult. Egy családi házon bővítést végeztek, mi természetesen a vezetékhúzgálást és szerelést csináltuk. Ekkor láttam ugye először amerikai építkezést, meg kell mondjam köze nincs az európaihoz. Persze, a végeredmény ház lesz, de teljesen más minőség. Bizonyos szempontból sokkal jobb, más szempontból meg kutyaütő. Kenrick-kel, a csapat negyedik állandó tagjával itt találkoztam. Ő egy jamaicai arc, de rég óta él itt, a beszéde teljesen new yorki. Persze fekete beszéd, ha hozzám szólt, mindig úgy kezdte: "Bro!", vagyis "tesó". Elég laza arc, üde színfolt Jan csapatában. Ő is nehezményezi a lengyel nyelv használatát, ilyenkor hátat szokott fordítani a többieknek és odébb megy. Meséltem neki, hogy én is fekete vagyok, óriásit röhögött, azóta jóban vagyunk. Hihetetlen széles mosolya van. Az első meglepetés ezen a napon ért. Mint kiderült, az ebéd szent és sérthetetlen, pontosan 12-kor kiesett az aktuális szerszám a kezükből és fél óráig rá se néztek semmire. Én meg, ahogy szoktam, gyors kaja, aztán már mentem is volna vissza dolgozni. Persze megkaptam a beosztásomat, hogy mi a fenét csinálok, mert még van negyed óránk. Nem mondom, hogy korábban a Pannonnál vagy a Morgannél nem álltunk meg, kajaidőben még egy-egy léghoki parti is belefért néha, de azért alapvetően nem sokat foglalkoztunk a kajaidővel, és ha befejeztük, irány vissza billegetni. Ehhez képes itt teljesen más a mentalitás, de ez csak később derült ki számomra miért.
És csak később írom le ;-)
Helló Töki....Boldog új esztendőt,sok sikert a szitkó-hoz és több időt az íráshoz.Üdv Gaji
VálaszTörlés