Beilleszkedés...

Többen kérdezték már, hogy érzem magam, mennyire sikerült beilleszkedni?

A helyzet az, hogy jól vagyok, de beilleszkedésről szó sincs. A múlt héten találkoztam egy kajakos lánnyal, aki Californiában élt egy darabig. Hasonló kérdésre (milyen Calif??) azt válaszolta, mint bárhol másutt: víz, edzés, iskola... Valami ilyesmi van nálam is.

Egyszerűen annyira elszigetelten élek per pill, ami nem teszi szükségessé a beilleszkedést. Jelenleg ugyanis teljes munkaidős apuka vagyok, bazi kevés a kapcsolatom másokkal, ezek a ritka alkalmak pedig olyan érzést keltenek, mintha otthon találkoznék pár idegennel. Persze, be kell menni az oviba papírokat intézni, meg pár ilyen apróság, de ez nem a mindennapos létet befolyásoló tevékenység. Így egyelőre csak benyomásaim vannak. Lemenni a közértbe vásárolni, elmenni a gyerekért az oviba... Nos ezek a tevékenységek mind pont olyanok, mint a Világ bármely más pontján.

Az látszik, hogy hihetetlen méretű városról van szó és minden más. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Annyira más, hogy nem is európai. Európában azért otthonosan érzem magam, legalább is ahol eddig jártam. Itt nem. Leginkább az jut az eszembe, hogy itt minden a tömegtermelésről, a tömegek kiszolgálásáról szól. A minőség egyáltalán nem elsődleges. Pl.: itt a párnahuzatokon nincs gomb, hanem 10-15 centivel hosszabbra hagyják, oszt jónapot. Épületen belül az elválasztó falak mind gipszkartonból vannak. Még a lakások között is. Elkészül a ház váza, beraknak fából egy rácsozatot, arra rá a karton és kész is az épület. Iszonyat hatékony, de azért egy panel többet tud. Viszont a szolgáltatások, ügyfélszolgálatok hihetetlen jók. Mindent szinte bármikor el lehet intézni. Ha úgy van időd, akkor éjszaka hívod fel az "ELMŰ"-t és intézed a számlázással kapcsolatos dolgokat. Senkinek eszébe nem jutna olyan marhaságokról gondolkodni, hogy üzletek lehetnek-e vasárnap nyitva... És olyasmiben is üzlet van, amiről nekem eszembe nem jutna. Voltunk ma ágyat (matracot) venni. A "franciaágy" méretű matracok úgy 600 $-tól a csillagos égig. Látunk egyet 8000-ért... Persze hihetetlen választék, és minden boltban öltönyös fickók próbálják rád sózni a portékát.

Ami még nagyon feltűnő különbség, az a szeméttermelés. Pesten mindig cikinek érezzük a lomtalanítást. Na itt abból hetente van egy nagy és egy kisebb. Vasárnap este az utcában alig lehet végigmenni a sok kidobott cucc miatt. És persze kukáznak is az emberek rendesen. Nekünk is az utcáról van egy első osztályú számítógép asztalunk: tömör fa, billentyűzetfiók, furatok a vezetékeknek, szóval baba. Csak le kellett mosni és a csúszkatartó sínek csavarjait kellett megerősíteni.

Manhattan persze egy másik baleset. Egy ismerős írta a Grand Canyonról, hogy az olyan nagy, hogy az ember nem érti, nem képes befogadni. Na Manhattan is ilyen. A többi városrész (Brooklyn, Queens stb.) szintén nagy, de nincsenek felhőkarcolók, ezért nem érezni annyira, hogy mekkora a város területe. Manhattanhez közeledve viszont az ember elveszettnek érzi magát. Ha már bent vagy, akkor azért rájössz, ott is csak emberek vannak és nem látszik csak felfelé a méret. Az épületek azonban nem olyan szépek, mint mondjuk egy Iparművészeti Múzeum, de nagyon praktikusak, jól használhatóak. Szóval nem véletlenül hívják NY-ot "Empire State"-nek...

A végére talán a legfontosabb, az emberek. Ez megint olyan ellentmondásos. Egyfelől sokkal barátságosabbak, mint otthon, már többször leálltam beszélgetni az utcán vadidegenekkel (jó, ez lehet, hogy csak a gyerek miatt van...), de ugyanakkor mégis van valamilyen távolságtartás. És persze sokkal változatosabb, többféle népséggel találkozni egymás hegyén-hátán.

Egy szó mint száz egyelőre csak érzéseim, benyomásaim vannak, remélem hamarosan tudok majd dolgozni, az nagy változás lesz. A legjobb eddig a Lake Sebago melletti hétvégék, de erről majd később írok...