Hétvége

Bár úgy terveztem, hogy először a régebben történteket írom le, a hétvége annyira jó volt, hogy mégis megváltoztatom az eredeti elgondolást.

Hosszú hetek óta most először nem mentünk el a tóhoz, hanem itthon töltöttük az időt. Szombaton délután elhatároztunk, meglátogatjuk a tengerpartot. Akarom mondani az Óceán partot. Mondjuk a homokban mászkálva nem hiszem, hogy sok különbséget lehet látni, de ez most mellékes. Összerámoltuk egy kis elemózsiát, raktunk el jó sok vizet, aztán uccu neki irány a beach! Végül is ide mentünk: Jacob Riis Park. Rég éreztem magam ilyen jól tengerparton! Először is hihetetlen jó idő volt, a víz meleg és amikor az életmentők hazamentek, akkor kezdett jobban hullámozni az óceán. Nagyon jót szórakoztam, igaz nem volt se buggy boardunk (ez olyan mint a surf, csak hasalni kell rajta), se szörfünk, de úszva is nagy élmény volt a hullámokon lovagolni. Aiyi eleinte a lábát sem akarta a vízbe tenni, de aztán megbarátkozott a hullámokkal, annyira, hogy a vége felé a kezemet fogva ment befelé, és azt mondogatta: még, még! Nem nagyon zavarta a feje fölött átcsapó hullám, olyankor kicsit nyalogatta a szájáról a sót, majd ismét: még, még! A "hullámlovaglás" annyira kifárasztott, hogy azt hittem másnap nem fogok tudni bicajra ülni. Mert megbeszéltem egy közös bringázást újdonsült ismerősömmel. Ennek vicces az előzménye, kísértetiesen hasonlít Dani esetéhez. A helyszín ezúttal egy bicajbolt volt, ahova klipsz szíjért mentem, hogy a bicaj nyerge alá tudjam a pótbelsőt kötni. A manusz köszönés helyett megkérdezte, honnan van a gépem? Miért ilyenem van? Majd hosszabb beszélgetés után megkérdezte tulképp miért is néztem be a boltba?

Na ezzel a fickóval találkoztam vasárnap reggel f8-kor, és mentünk át a Prospect Parkba. Eleinte kicsit féltem, hogy nem leszünk azonos súlycsoportban, de kb. egy szinten vagyunk, így nagyon jót tekertünk, csak neki dolgoznia kellett menni, ezért korán lelépett. Egyébként nem eredeti amcsi arc, szerelmi ügy miatt keveredett NYba, mondjuk ez is vicces, hogy az első ember, akibe belebotlok, hasonló cipőben jár, mint én :-)

Mielőtt hazament, útbaigazított Manhattan felé, ő haza én pedig irány a Central Park a Williamsburg hídon keresztül. A Szabadságszobor után talán a legismertebb nyi ojjektum és ez volt az első alkalom, hogy bicajoztam benne. Komolyan mondom jó élmény volt. Rengeteg ember, többé-kevésbé fegyelmezetten közlekednek, sportolnak, szóval tempósan lehetett haladni. Az aszfalt hibátlan, így rengetegen görkoriztak. Na ez az, amiben mondjuk a Margitsziget példát vehetne! Jó, tudom, pénz, de annyi marhaságra költünk, hogy egy új csíknak simán bele kéne férnie.

Haza felé  a Queensboro hídon jöttem, majd a Queens boulevard. Hát, ez utóbbi nem valami vicces hely, bazi forgalom, rossz útfelület, 2x3 sáv + 2x2 sáv szervízút, szóval randa. A végén le is mentem róla, egy kerülő, de barátságosabb útvonal kedvéért. Viszont 20 perc alatt hazaértem a hídtól, ami azt jelenti azért itt is emberiek a távolságok, Manhattan simán biccajjal elérhető.

Délután sajnos esett, így nem tudtunk elmenni sehova, azonban ma Csilla korán végzett és a szombati napon fellelkesedve mondta, hogy ugorjunk le ismét a tengerpartra. Ezúttal a Rockaway Beachre mentünk. Érdemes térképről műholdas képre váltani. Az "Athletic Style Promotions" felirattól jobbra igazi, lepukkant betonlakótelepet látni, sokkal rondább, mint amit valaha otthon láttam. Na itt ezeket "prodzsekt"nek nevezik. Klassz kis ellentmondás van a Beach 59th Street két oldala között. Amúgy az emberek barátságosak, sőt, a balra levő részen még akár lakni is lehetne. Az egyetlen komoly széséghiba, hogy a JFK leszálló pályája pont útba esik, így percenként elhúz egy repcsi félmagasan... NY amúgy tele van hasonló helyekkel. Úgy értem az ember azt gondolná a tengerpart az igazi milliomos negyed, erre kiderül itt frankó nyomornegyedek néznek az óceánra, ipartelepek fekszenek a legklasszabb partokon, az emberek meg milliókat fizetnek, hogy Mahnattanben zsúfolódjanak. Szóval ezt nehéz megérteni miért alakult így. Mondjuk ma nem volt olyan jó idő, de azért Aiyi ma is felbátorodott a vége felé, úgy kellett elrángatni a vízből.

Na, még egy csomó mindenről akarok írni, de majd csak később...