Esett az eső, fújt a szél...

Omer barátom pár napja ment haza, de szerintem most sajnálhatja, hogy nem maradt még pár napot. Ez elég látványosra sikeredett! Rövid történet, de azért tegnap kezdődött. Mivel jelenleg még nem dolgozom, minden dollárocskára szükségünk van, próbálunk spórolni, ahol lehet. A kocsi biztosítása havi négyszázmittudoménmennyi volt, ezért úgy döntöttünk, hogy csak a leglényegesebb, vagyis a kötelezőnek megfelelő biztosítást tartjuk meg. Mindez annak fényében, hogy garázsban áll - bár Csilla ezzel jár dolgozni - jó lépésnek tűnik.

Ma reggel elvittük a gyereket oviba, utána elmentünk a Home Depo-ba linóleum lapokat venni a konyhába. Miután hazaértünk én szépen elkezdtem lerakni, Csilla meg ment dózói (ez Aiyi szótárban a "dolgozni" megfelelője...) Három körül telefon, hogy készüljek, mert visszük a gyereket doktornénihez. Az ovi-rendelő viszonylatot hamar lezavartuk, én be a gyerekkel a dokinénihez, Csilla el parkolni. Aiyikám hősiesen csak az oltásoknál kezdett üvölteni, szóval klasszul ment minden. Aztán ahogy kiléptünk a rendelőből, igen nagyon sötét lett, pedig a Napnak még magasan kellett lennie. Nem baj, közel a kocsi, 2 háztömbnyire, simán odaérünk. Azért a haladás kedvéért Aiyit a nyakamba vettem, persze marhára élvezte, ahogy futás közben a nyakamban ugrált. Miután átértünk az első utcán, a szél kicsit erősebben fújt és még vagy 20 métert tettünk meg, mikor az eső komolyabban rákezdett. Csilla mondta, hogy álljunk be az épp útba eső ház verandájára. Magamban kicsit morfondíroztam, nem kéne-e tovább menni, hiszen egy kis eső nem árthat, láttunk már ilyet, már csak azért is, mert a szél pont a veranda felé fújt, vagyis semmit nem védett az eső ellen. A szél egyre erősödött, Aiyit le is kellett venni a nyakamból, mert elkezdett félni. Ekkor kezdett rá úgy, amilyet soha életemben nem láttam! Iszonyat erős szél fújt, igazi üvöltő hangot hallatva, a villámok pedig 100 méteres körzeten belül csapkodtak, a víz meg ömlött. Megpróbáltunk bejutni a házba, de csengő nem lévén csak kopogtatni tudtunk, de abban a zajban persze nem hallottak meg minket. Ekkor viszont hirtelen sötét lett a házban, kiderült, egy leszakadt vezeték miatt. 

Aztán ahogy az egész jött úgy el is ment. Szerintem 3 percig sem tartott , de tuti száz százalék, hogy 5 percnél nem volt több. Na, szép lassan el is indultunk a kocsi felé. A furcsa az volt, hogy a járdán vagy egy centi vastag víz állt és ahogy a következő utcánál befordultunk, döbbenetes látványban volt részünk. Egy fa kb. 10 méter magasságban teljesen letarolva, az utca pedig térdig ágakkal, levelekkel borítva. 

Az autók az utca közepén várakoztak, mert nem tudtak a leszakadt fáktól továbbmenni. Szerencsére a sarkon egy iskola bejáratát találtuk, be is mentünk, ott már jó sokan várakoztak az idő javulására. Bőrig áztunk, mármint Csilla és én, Aiyi szerencsére nem nagyon lett vizes, mert persze próbáltuk védeni. 

Miután már nem esett annyira, elhatároztam, hogy megnézem a kocsit. Szóval ilyet még nem láttam és hírekben sem nagyon tapasztaltam. Derék vastagságú fák kettétörve, mint a pálcika, az utak mintha Wimbledonban lennénk, annyira zöldek és ami a legmeglepőbb volt, az a hihetetlen mennyiségű víz. A járdákon centi vastagon folyt át, a csatornák nem tudták elnyelni a vizet, ezért a járdaszegély mellett szép kis tavak alakultak ki. A közlekedés természetesen megállt, de olyan szinten, hogy az egyik kereszteződésben minden irányban néhány tíz méteres távolságon belül kidőlt fa állta az autók útját. Az emberek elég jól viselték, sokan kérdezgették, hogy mi a helyzet, próbáltam segíteni mindenkinek, elhúztunk fákat az útról, és persze fotóztam, tiszta katasztrófa-turistának éreztem magam. Aztán odaértem a kocsihoz. Egy comb vastagságú fa pihent a tetején, szépen behorpasztva azt. Megpróbáltam megemelni, simán ment, nagy gond nem lehet majd a kiállással. Uccu vissza, megbeszéltük, hogy ha lehet hazamegyünk a kocsival. Ekkor ugrott be, hogy tegnap mondtuk le a biztosítást :-). Azzal vigasztaltam Csillát, hogy erre tuti nem fizetett volna a biztosító, de azért jellemző az eset. 

Ahogy odaértünk, Csilla azért kicsit azért elfehéredett, mert ha a kocsinak komoly baja van, akkor nem tud dolgozni menni... Szerencsére kozmetikai hibán kívül más gond nincs, az ajtó záródik rendesen, csak hát szegény járgány egyre ütöttebb-kopottabb, és hihetetlenül koszos is lett. Megpróbáltunk kijutni a kelepcéből, szépen szembe az egyirányú utcában. Az első kereszteződésben balra kellett volna mennünk, de egy autó épp tolatott, mire az egyik néni azt mondta, azért jött vissza, mert leszakadt egy vezeték, és nem mer alatta elmenni, bár mások már kikerülték, szóval nem lehetetlen elmenni alatta.

OK, el is indultunk tényleg simán ment a dolog, viszont a néni azt nem említette, hogy kicsit odébb viszont egy kidőlt fa  torlaszolja el a járást... Csilla azt mondta, parkoljuk le a gépet, aztán majd visszamegyünk érte, de láttuk, ahogy egy autó a járdán szépen kislisszolt a főútra. Cseréltünk, végrehajtottam ezt a kis manővert, és már indulhattuk is haza. Illetve csak volna, mert az amerikai autósok is nagyon okosak tudnak lenni, és ha kell, ha nem átmennek a piroson, akkor is, ha nincs hely. Emiatt aztán jó lassan haladtunk hazafelé, de végül bekanyarodtunk a 67-es útra. 

Az utolsó piros lámpánál Csilla észrevette, amint egy néni az autóját takarítja. Jobb kezében egy spangli, ballal meg egyesével szedegette le a leveleket járgányról. Úgy elkezdtünk röhögni, hogy az emberek a betört szélvédőből szedik ki a karnyi vastag fákat, mások a leszakadt vezetékeknél állnak nehogy baleset legyen, kicsit odébb egy fát tövestül csavart ki a vihar, ez a néni meg undorodva szedegetett le 2-3 levelet a kocsijáról... 

Itthon aztán megbeszéltük, hogy óriási szerencsénk volt, mert hát a szabadban vészeltünk át egy hurrikánt. Igen, a tv legalább is azt mondta, tornádó volt. Még nem beszéltem a srácokkal, akik Manhattan-ben laknak, de nem csodálkoznék, ha ők nem láttak volna semmit az egészből, elvileg Brooklyn-on és Queens-en halad keresztül. Azóta is folyamatosan mennek a szirénázó autók, esik az eső, igaz szép csendben, de az nem nagyon tetszik, hogy itt az utcában az autók a legkisebb gázadására kipörög a kerekük...

Zárásként egy találós kérdés: Mi ez?

Nem, nem, ez egy sörnyitó, aminek a másik végére egy festéknyitót szereltek!

Frissítés: Csilla csak kíváncsiságból felhívta a biztosítót, hogy ha nem mondjuk le, akkor fizettek-e volna. A válasz még az előző találós kérdésnél is egyszerűbb: igen :-).
Tegnap átmentem igazi katasztrófaturistába, itt van pár kép:
http://picasaweb.google.com/gerithebikerwithcampa/ViharQueensben

A találós kérdéseket kedvelőknek: lesz még nehezebb is!!!