2010/10/25

Technikai izé...

Ez most elég száraz lesz, Kityi, inkább ne is olvasd el... Ott kezdődik, hogy kaptam a Kispánczéltól egy lámpát. Csabiról egy dolgot érdemes tudni: iparművész. Nem, inkább ipari művész. Vagy mi. Szóval olyan valaki, aki az ipari dolgokat művészi szinten készíti. Olyan a kecója, mintha egy ipartelepre lépne be az ember. Nekem legalább is ez a benyomásom. Persze nem arra kell asszociálni, hogy a fémforgácsok halmokban állnak, nem, tisztaság van, inkább olyasmire gondolok, hogy pl.: a lakásokban van egy biztosítékdoboz, oszt kész. Nála egy olyan szürke doboz van felszerelve,  mint mondjuk egy gépteremben, amin spéci kapcsoló lett beépítve és egy gravírozott nyíl végű villamos jel van rajta, meg valami felirat. Természetesen ezeket a lapocskákat rendelte egy gravírozótól, majd utólag szépen kifestette. Mindez hallatlan precizitással elkészítve. Amúgy is az az elképzelése az ilyen alkotásokról, hogy értelmetlenül tökéletesre kell készíteni a dolgokat. Arra gondolok, hogy az embereknek általában nem jut eszébe, hogy mondjuk egy nem látható felületet felpolírozzon/köszörüljön/egyáltalán megmunkáljon, de ő nem tud aludni, ha a bicajtartó állvány kallantyújának a belső éle nincs 0,5 x 45 fokban letörve... 
Még otthon nyaggattam, hogy én is akarok egy olyan lámpát, amilyen neki van. Igen, saját gyártmánya, elhasznált bicaj alkatrészekből. Pár nappal ezelőtt egyszer csak megérkezett a nem várt csomag. Egy igazi Kispánczél-féle lámpa! Azt hozzá kell tenni, hogy az esztergályos/marós munkákat az öccse, Nagypánczél András végezte, szintén "zenész"... 
Jójó, elhiszem, hogy nem mindenkinek tetszik ez a lámpa, ezért elmagyarázom, hogy mi benne a nagy tuti. Először is egy régi Boschetti váz alsó csöve a fő elem, vagyis egy Oria TT09-es. Ha valaki ismeri a régi bringákat, akkor tudja, hogy ez egy igen jó nevű anyag (ok. a Columbus SLX nyilván menőbb...), csodaszép bicajokat készítettek belőle. A festék homokfúvással lett eltávolítva, alul-felül kapott egy-egy záró darabot, ezek tökéletesen illeszkednek. Az alsó záró darab a talapzatba süllyesztve, ahol az átmenetet nem lehet érezni kézzel a két darab között. Négy imbusz csavar rögzíti, ezek anyamenete szintén süllyesztve, szoros illesztéssel kerültek az alaplap aljába. A villanykapcsoló a felső kulacstartó-szembe helyezve, a vezeték pedig az alsóban jön ki. (Korábban vitatkoztunk, hogy inkább alul kéne kijönnie, de belátom, ez így ipari...) A vezeték a szemnél kettős szigeteléssel, törésgátlóval ellátva. A végén egy spéci földelt dugó. 
Mindezt miért vetettem blogra? Egyrészt, mert nagyon örülök a lámpának, másrészt, hogy megpróbáljam bemutatni az amerikai és az európai gondolkodás közötti különbséget. Mondjuk biztos viccesen hangzik, de erre jelen esetben a csatlakozó szolgáltat alapot. Ahogy a képeken is látszik, tökéletesen szerelve, de ahhoz, hogy ez ilyen legyen, rutinos szem kell, biztos kézzel kell tartani a szerszámokat. Nos, vettem egy csatlakozót, 2 dodó. Itt ilyesmiről szó nincs. A szerelés a következőképp megy:
- csatlakozó széthúz, szétnyit
- vezetéket a házon áthúz, másik darabba helyez
- villa összenyomás és helyretolás.
Hosszabb volt leírni, mint megcsinálni. (Mondjuk a törésgátló nem fért bele a házba...) És működik. Ronda. Talán nem is olyan jó, mint az eredeti, de a termelékenység, a gyártási költség - össze sem lehet hasonlítani. Az előbbi sokkal jobb, az utóbbi sokkal alacsonyabb. 
Mi ebből a tanulság? Azt nem tudom.

Kicsit viccesebb történet. Csilla még korábban vett egy faliórát, bazi nagy, klassz, már csak azért is, mert francia (kinézetre, és képzeld, Méd in Jueszéj!). Olyan igazi vasútállomás hangulatú külseje van, bár, műanyag, de ez nem nagyon látszik rajta. Neeeekem teccik! Egy darabig nagyon jól járt, aztán megállt. OK, nyilván lemerült az elem, csere, de miután szeretem a környezetbarát dolgokat, ezért akksit tettem bele. Két nap múlva azzal is megállt. Na mondom okos, tuti nem töltöttem fel rendesen, tehát éjszaka töltés. Másnap akku vissza, óra elindul, Geri boldog. Ja. Vagy újabb 2 napig... Amikor megállt, arra gondoltam, hogy valami baja van mechanikának. Nem baj, veszek egy órát, kicserélem a szerkezetet és minden baba lesz ismét. A minap meg is történt a vásárlás, egy eredeti (tehát kínai) óra, ami meglehetősen szép, főleg a 6 dolláros árához képest. Fából van a kerete, meg minden. Lényeg, hogy gyorsan átszereltem volna a dolgokat, amikor eszembe jutott, hogy van egy másik falióránk, mi lenne, ha annak a ketyegőjét tenném át és akkor a sokkal szebb kínai cuccot tenném fel a fürdőbe? Remek. A fehér óra és a bazi nagy francia pillanatok alatt szétesett, majd a csere után a nagy órát összeraktam, vissza a helyére. Miután ez olyan szerkezet, hogy rengeteg kis csavarral van szerelve (tuti mégsem amerikai...), akkus fúróval szereltem. Kicsit később vettem észre, hogy sikerült az üvegét eltörnöm, merthogy ez ténylegesen üvegből van, az akkus  fúrón meg a legkisebb nyomaték is nagynak bizonyult. Nagyon boldog voltam, mert stabilan járt az óra. Ja, egy napig... Na akkor kezdtem el gondolkodni, hogy talán az az 1,2 Volt, amit az akksi szolgáltat, nem elég. Duracell be, mármint az elem, mert az akksi is az volt. Azóta minden óra pontosan jár, igaz, jelenleg van egy plusz óránk, de legalább a nagy sokkal patinásabb lett, mert törött az üvege...

1 megjegyzés:

  1. Na...nem volt ez rossz! Csak a közepén ugrottam át egy részt! ;)

    VálaszTörlés