Vasárnap: Esik. Mit esik, zuhog! De azért panaszra nincs ok, majdnem szárazon érkeztünk vissza bicajozásból. Próbálom tartani a időrendet. Csilla ugye pénteken érkezett, brutális, több, mint 2 órás autózás után. (Hétfő reggelenként 50 perc az út...) Épp lent voltunk a medencében Aiyival, mikor meglátta az anyukáját, egyből elengedett és bemutatta új tudományát olyan sokat úszva, mint előtte még sosem. Szombaton már úgy ment be a vízbe, hogy egyikünk sem ért még le. Asszem innentől kezdve jobban kell figyelni rá.
(Ebben a pillanatban megszólalt a füstriasztó, de mint állat visítva. Mindketten közel voltunk a szívrohamhoz, természetesen nem értem el könnyen a plafonon, csak az asztal tetejéről. 2 ilyen marhaság is volt a kabinban, mindkettőt hatástalanítottam. Ezek úgy látszik elég megbízhatatlanok, mert otthon is fölöslegesen zajongott, persze kötelező mindenhol. Hiába no, szabályország.)
Szombat dél körül megérkeztek a szomszédaink Queensből. Jake-et és Shoshit Fürtöske mindig úgy emlegeti, mint a testvéreit. Hát, rendeztek is nagy hancúrozást, remélem jól érezték magukat. A szülők elmentek kicsit kenuzni. Időközben megérkeztek Szilviék is, de most jött a pasija is meg a pasi kislánya, Emma. Mint kiderült csak egy héttel idősebb Aiyinál, így nem csoda, hogy nagyon jól kijöttek egymással. Az, hogy a Világ mennyire pici, az hihetetlen. Rövidesen kiderült, hogy Pisti (Steve, Szilvi pasija) jól ismeri a szomszéd néni legjobb barátnőjét, együtt jártak középsuliba. NYC azért necces hely, legalább is van egy ilyen érzésem. A szomszéd bácsi mesélte, hogy a hétvégén (rekord hőmérséklet) lezárták strandokat, mert valami szennyvíztisztító-telepen tűz volt, ezért kezeletlenül eresztették a trutyit a Hudsonba. Szép lehetett. Ennek kapcsán mesélte, hogy a hatvanas évekig nem volt Amerikában szennyvíztisztítás, így a folyók elég használhatatlanokká váltak, az élővilág jelentősen pusztult, és csak később kezdett helyreállni a rend.
Szomszédék viszonylag korán hazaindultak, engem meg egy ismerős család megkért, hogy készítsek róluk pár képet egy K-4-es hajóban. Remélem lesz jó is, de utána minden esetre rádumáltak, hogy menjek evezni. Akkor álltam kötélnek, amikor kis feleségem csábított, mert ő is megy. Párost sokszor mentünk már, négyest még nem. Kicsit később ő ügyesen megszabadult a négyestől, én meg kínlódtam vele. Végül azért jó buli volt. Utána már láttam, hogy a szombati bicajozás ugrott. Viszont nekiálltunk barbikjúzni. Ismét a ventilátoros módszerrel dolgoztam, 5 perc és lehetett sütni. Pistiről kiderült, hogy vadászik, na ez itt egy kicsit egyszerűbb, mint otthon. Kiváltod az engedélyt (azt nem kérdeztem, hogy kell-e vizsgázni, vagy ilyesmi,) aztán mehetsz vadászni. Nem kell fizetni az elejtett vadért. Ráadásul Pisti íjjal is vadászik és maga bontja az állatot. Szóval szarvashátszínt pácolt kétféle módon, az egyiket szalonnába csomagolva. Persze akad kis marha steak is. Hát, nem keltett csalódást! A szalonnás volt jobb szerintem, a másik kicsit száraz lett. Mondtam is neki, ha hoz húst, akkor Karácsonyra készítek Milánói narancsos szeleteket. Kicsit macera, de megéri.
Az éccakát ismét a stégen töltöttem, most Csillával. Csodaszép, felhőtlen égbolt borult fölénk, ilyet persze bent a városban nem látni. Este 11 után már akár takaró nélkül is lehet aludni, mert elülnek a szúnyogok. Reggel h7kor magamtól ébredtem, puff neki, tiszta felhő az ég, kisvártatva el is kezdett szemerkélni az eső. Nesze neked, egész héten jó idő, napsütés, a bicaj-napon meg esik. Szerencsére hamar elállt, kezdtem is készülődni. Öten indultunk tekerni a 2 órás útvonalon. Jan, a nagyszájú lengyel persze nyomta az emelkedőket, mintha az élete múlna rajta. Hiába, minden nap nézi a Tourt. Lefelé elgurultam, laposon együtt, majd az utolsó előtti kaptató tetejére már elsőnek érkeztem fel. Az utolsó emelkedőre hárman indultunk együtt, Jan persze megint bekezdett, rövidesen csak ketten maradtunk, és utolértünk pár arcot. Nem vagyok egy hegyi cickány, de haraptam a kormányt, majd az utolsó 150 méteren ami maradt, beleadtam. Jól elkalapáltam Jant. Jól esett. Mármint az eső. Is. Mire ide értem az írással, az esőnek már nyoma sincs, szépen süt a nap.
Szerda: Hétfő délelőtt becsípődött a hátam, azóta hanyatt fekszem, mint egy büdösbogár.
Péntek: Továbbra is büdösbogár vagyok... Időközben vége a tábornak, ha történt is valami, az nélkülem. Scotty-család meghívott vacsizni, közben persze duma. Kiderült, az egyik kiscsávó faterja 92 éves, még most is jár motorozni, állítólag szolgált a Brit SAS alakulatnál és a MOSADnál is...
Ha már itt tartunk, szót kell ejtsek Scotty-családról. Scotty 60 körül jár, nyilván a felesége, Mary is. Van egy lányuk, Laura, 30 éves, Csilla szerint nagyon okos, csak nem akar tanulni, ezért inkább a férjével tavaly Californiába költöztek síoktatónak. Persze nyáron nincs munka, ezért jött el a kajaktáborba, ő volt a vezetőedző. John, az öccse viszont végig ösztöndíjas volt az egyetemen, ami azért nagy dolog, mert vagy évi 50 rugót spórolt a családnak. Viszont szegény nem sokra megy vele, mert másfél éve nem kap állást... Minden esetre ezt a tábort Scotty tartja mozgásban. Hihetetlen arc. Tudod, ő az a figura, aki ha nem lenne, ki kéne találni. Egész nap jön, megy, papírt tesz a klotyóba, felszereli a szúnyoghálót, megbeszélésre, akarom mondani "meetingre" megy, kalauzolja a látogatókat. Mindezt persze önkéntesként, semmi fizut nem kap érte, az emberek meg ott fúrják, ahol tudják... A képet még árnyalja, hogy össze-vissza van műtve, szinte nincs egy épp porcikája, fájdalomcsillapítókon él, de közben nagyhangú, mindig vidám fickó. Erős egyéniség. Gondolhatod, hogy Mary nem akármilyen piszkálásokat visel el, ráadásul épp most tették lapátra Maryt a leépítések miatt. Ő nagyon szépen beszél, ez itt feltűnő, csak nemrég tudtam meg, hogy olvasást tanít - szóval nem véletlen. Nagyon vicces nézni a gyerekeiket. Egyrészt a gének játéka, ahogy mindkettőjükre hasonlítanak, miközben teljesen mások. Laura úgy beszél, mint az anyukája, de olyanokat mond, mint a fater, ő is erős személyiség, ugyanakkor hasonlóan önzetlen és segítőkész. Sosem kell kérni, mindig észreveszi, ha jól jön egy kéz. Johnnak viszont teljesen saját stílusa van és valami hihetetlenül nyugodt. Szóval kevés ilyen családot találni errefelé. Ez az edzőtábor lényegében családi vállalkozás, persze profit nélkül, vagy csak minimálissal, de volt, hogy mínuszban zártak. Jó ötlet volt Csillától, hogy készítsek családi fotót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése