Csütörtök: A szörnyű dologból nem lett semmi, mert Csilla szerint nem jó ötlet egyedül hagyni Aiyit, és mintegy igazolásképp 2x fel is ébredt, először 3 körül, aztán 5 körül, viszont a reggeli futásra nem volt hajlandó felkelni.* A délelőtti edzésre sikerült lepasszolnom, így el tudtam menni evezni, idén először K-1-ben, vagyis versenyhajóban. Hát, a bicajozást nem lehet elfelejteni, a kajakozást viszont igen. Na nem magát a mozgást, hanem az egyensúlyt. Szóval kicsit labilis vagyok, de azért kimentettem 2 gyereket, akik borultak. Elég vicces technika, nem emlékszem, hogy mi használtuk-e? A pórul járt kajak mellé evezel, elöl keresztbe rakod a lapátot, a beülő mögött a másikat. A kiskrapek meg a két hajó közé megy, felkapaszkodik az első lapátra és már be is tud ülni a kajakba.
Amúgy a gyerekek jó fejek, itt is jó vegyes az összetétel, de azért több az "amerikai" gyerek. Viszont a szabályok, amiknek meg kell felelni, az nem egyszerű. Pl.: nem szabad fizikai kontaktust létesíteniük, mert ugye a cekcualitás... Gondolhatod, 10-14 évesek mennyire nem fogják egymást hátba verni, meg átölelni... Még naptejjel sem kenhetik be egymást, így kötelező a spray használata. Ezt a nap hisztériát is nagyon komolyan veszik. Úszás után azonnal kötelező pólót húzni, evezni nem lehet félmeztelenül. Azt is mindig ellenőrzik, hogy van-e mindenkinél kulacs. A kabin, ahol alszanak, nem lehet belülről zárható, nehogy valamelyik bezárkózzon és leöngyilkolja magát. Felnőtt kell, hogy aludjon velük és sehova nem mehetnek felügyelet nélkül, még WC-re sem... Azért ennek ellenére jól érzik magukat.
Itt kell megemlítsem a táborvezetőket. Mindegyik rendelkezik életmentő vizsgával, ezt itt nagyon komolyan veszik, nyilván láttad a béjvacs sorozatot. Mondjuk elég vicces, mert nem igazán néz ki belőlük semmi, Maeveről leginkább a vidéki liba jut az ember eszébe, aztán beül a létező legkeskenyebb kajakba és hasít, hogy a nyomába sem tudok érni. Igaz, később kiderült, hogy amcsi bajnokságon párosban negyedik volt, ami akkor is jó eredmény, ha az USA bajnokság meg sem közelíti az otthonit. Van itt egy fiú is, Chris, aki mintha csak igazolni akarná Dani cikkét, jelentkezett a Navy-hez. Tengeralattjárón fog szolgálni 5 évig, utána pedig bomba hatástalanítóként (mittomén mi a rendes neve...) fog tevékenykedni. 2 év után mehet bármilyen főiskolára, a Navy fizeti. Nem igazán tudom elképzelni a srácot katonaként, de azt mondta, hogy jól átgondolta a dolgot. Sok sikert...
Péntek: a délelőtti program után elvittem Aiyit aludni, a délutánin viszont nem vettem részt, mert költözni kellett. Ebből egy olyan igazi Zrínyi kirohanása lett, mert aki kibérelte a kabint, elég korán érkezett és sietnem kellett. Pocok még aludt amikor befejeztem a kötözést, épp időben, mert alig, hogy beértünk a sátorba, elkezdett ömleni az eső. De úgy dézsából. És szombat reggelig abba sem hagyta. Aiyikám nem igazán szerette a dolgot, ezért az ölemben ücsörgött, így a berendezkedés is szombatra maradt. Miután a tábor hétfő este kezdődött és hogy meglegyen az öt nap, szombat délután lett vége, vagyis ez a nap is kimaradt.
Szombat: Minden híresztelés ellenére mi használtuk először az MCKC sátrat idén. Ezt azért gondolom, mert miután leemeltem a gáz fedelét, egy rendes egérfészket találtam alatta. Az egyik tettest is sikerült lencsevégre kapni. Amúgy amiben Amerika úgy kenterebe veri Magyarországot ahogy kell, az az állatvilág. Az embernek a mókusokból már elege van, a város közepén ugyanúgy találni, mint az erdőben, és szerintem az egész kontinensen garázdálkodnak. Itt a táborban sikerült pár fotót készítenem, álljon most itt a sátor körül 8 lépés távolságban fellelhető állatokról egy pár kép.
Rendrakás után elmentem úszni Aiyival, ez délután 1 körül lehetett. A pancsolástól mindig jól el szokott fáradni, most is, amikor kijött a vízből, nagyon fázott, leültem a stégre, ő pedig a lábamra telepedett, majd egy perc múlva már aludt is. Meg sem mertem moccanni, de tudtam, hogy úton a segítség, mert beszéltem Csillával, aki perceken belül megérkezhetett. Szerencsére lett vagy 20 perc belőle, mert amikor megpróbáltuk áthelyezni, akkor egyből felébredt. Azt hiszem az ilyen pillanatokért viselik el könnyen a szülők a gyerekek fárasztó dolgait. Ahogy Aiyi ébredés közben átölelte az anyukája nyakát, az a pillanat mindent megér.
Jut eszembe, korábban volt Aiyi szótár, itt egy remekbe szabott darab: huja. Aki megfejti, annak nagyobb összeget vagyok hajlandó eljuttatni, de a vicces megfejtésekért is küldök hűtőmágnest.
Nem sok időt töltöttünk a stégen, mert Csilla vendégeket hívott, az érkezésük miatt ki kellett menni a parkolóba.
(Újabb megszakítás érkezett egy kolibri személyében. Ezek a kis madarak hihetetlenül tudnak repülni, bár élőben inkább hasonlítanak egy nagyra nőtt dongóra. Asszem meg fogok próbálkozni fotókat készíteni róluk.#)
Ott tartottam, hogy Szilvi és apukája érkezett. Gyorsan kirámoltuk a cuccaikat, aztán ők el fürödni, én meg végre 2 hét után elmentem bicajozni. Csilla szerint a bicaj a legunalmasabb dolog a világon: aszfalt csík előtted, mögötted, esetleg emelkedő és ezzel mindent elmondtál. Hát nem tudom. Én akárhányszor felülök a bringára, valahogy mindig egy olyan különleges érzés kerít hatalmába. Mintha egybeforrnék a kerékpárral, mintha ez lenne a természetes állapot. Megfogom felülről a fékkarokat és már suhanok is. Persze mostanában ez a suhanás nem takar valami hatalmas sebességet, de ez az érzésen nem változtat. Lemértem az egyik kedvenc emelkedőmet, hááát, van vagy 6 perc fölfelé... Mi ez a 2 órás Col de la Madeleine-hez képest? De legalább az útburkolat jó és nagyon szép a táj. Ez a Bear Mountains (na monnyuk magabiztosságért nem kell a szomszédba menni, van vagy 350 m magas, így maximum Bear-buckák lehetne...) sokszor emlékeztet a Pilis - Visegrádi-hegységre. Az útkanyarulatok, vízmosások, völgyek sokszor idézik az otthoni helyeket. Persze, amikor szemben megjelenik egy autó, vagy elgurulok 2 méterre egy szarvas mellett, aki fel sem emeli a fejét, hogy ki zavarja meg a nyugalmát, akkor ezek a hasonlóságok hamar szerte foszlanak. A korábbi sportos cikkhez adalék, hogy itt az egyik ilyen erdei út mentén egy szabályos baseball pálya található, na ez is erősen behatárolja a "hol?" kérdésre adható válaszokat.
Mikor visszaértem, a többieknek még se híre, se hamva, gyorsan neki is álltam a barbecue beindításának. Úgy ipari-amerikai módra, gyújtófolyadékkal meglocsolva a faszenet, de gyorsított eljárással, igazi orosz módszerrel (a táborban levő keleti blokk fiaitól láttam először), ventilátorral fújtam a parazsat. Nem telt bele 5 perc és mint egy kovácstűz égett a szén. Közben visszaértek a többiek, előkerült a kaja, amit hoztak, kukorica, padlizsán és persze az előre pácolt steak. Ez a kajás cikkhez illik, mert gyárilag előkészített húsról van szó. 15-20 perc alatt lett kész, saccom szerint a "medium" és "well done" között valahol. Nagyon finom lett, sütés közben még IPA sörrel locsoltam, hogy ne száradjon ki. Részemről A.1. szósszal ízesítve. Mondjuk vannak olyan dolgok, amiben sosem fogjuk utolérni Amerikát. Talán nem meglepő, hogy a "tengeri" (gyengébbek kedvéért: kukorica) itt sokkal finomabb, mint otthon.
Ezek után még Joanne születésnapját ünnepeltük meg. Aiyit nem kellett nagyon altatni este...
* Többször egyáltalán nem sikerült futáshoz felébreszteni.
# Semmi nem lett a projektből, ehhez időre és nyugalomra van szükség, na az nem volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése