Azért vannak nagy újságok, illetve egy. Aiyi megtanult egyedül, mentőmellény nélkül úszni. Persze, persze, kutya úszásban, meg elég vicces tartásban, gyakorlatilag függőleges helyzetben, de teljesen egyedül. Majd készítek fotókat, bár nem tudom mi látszik majd belőle. A legjobb az egészben, hogy megint gyakorlatilag magától ment a dolog, mert a napokban itt volt ismét Sean, egy 4 éves, csupa izom kisgyerek. Hihetetlen, hogy mennyire más megfogni, mint Aiyit. Szóval ő a jól ismert "lemerülök a medence aljára, fellököm előre magam, levegőt veszek" ciklus ismétlésével közlekedik, ami persze a Fürtöskének nagy lökést adott az önállósodás felé. Először csak a mentőmellényre mondta, hogy semmi szükség rá, de eleinte úgy lógott rajtam, majd megfojtott. Aztán a szorítás elkezdett lazulni, háttal fordult, ellökdöste magát a lábamról, miközben foga a kezemet. Próbáltam rábeszélni, hogy tegye bele a fejét a vízbe, de csak a szájig jutottunk, azt viszont legalább nyitva, mert állandóan nevetett, vagy beszélt. Nagy nehezen meggyőztem, hogy tartsa zárva. Egyszer sikerült rábeszélni, hogy engedje el a kezemet. Aztán, amikor Joanne-vel voltunk a vízben, akkor úgy döntött, oda úszik, Joanne meg elég laza ahhoz, hogy ne fogja megy egyből (megjegyzem most volt 69 éves...) Rá is döbbent a kiscsaj, hogy tud úszni. Azóta mind bátrabban úszik egyedül. Csilla holnap jön, kíváncsi leszek az arcára...
Ma "trezsör hant" volt a program délután. Ez olyan, mint a mikulástúra, csak lehet nyáron is játszani. Nem tudod mi a mikulástúra? Aki szervezi, kitalál egy útvonalat, a résztvevőknek pedig rejtvények megfejtésével kell eljutniuk a célhoz. Magyarán rejtvénytúra, itt most kajakkal kellett a rejtvényeket megtalálni. A díj pedig egy láda jégkrém volt a gyerekeknek. Azt kell mondjam a legjobban sikerült edzés volt eddig. Miután csapatokban mentek, ugyebár együtt kellett haladni, vagyis a gyengébbeken volt a világ szeme. És hajtottak is becsülettel, előtte még soha ennyire. A célnál persze "civilek" is voltak, de jól megfértünk egymás mellett. Fürdeni nyilván tilos, mert nincs kijelölt terület meg lájfgárd, de azért az edzők megengedték, hogy derékig bemenjenek a gyerekek. Ma valami 102 fok volt*, ami nem tom pontosan mennyi, majd otthon, de az tuti, hogy még Omer apukája is levenné a pulcsiját, mert ehhez 100% páratartalom is társult. Én mondjuk nem éreztem olyan melegnek, de jól esett csobbanni. (Igaz, nem szaladgáltam, mint egyesek...) Na ezek után este Aiyi kiverte a hisztit, hogy ő betakarózva akar aludni, mégpedig a vastaggal. Azzal nulla Celsiusig simán át lehetne vészelni egy éjszakát kisgatyában is. Minden rafináltságomat be kellett vetni, és ellenállni a sírásnak, amit rendezett, de ez azért túlzás lett volna.
Visszakanyarodva az evezéshez, az egyik srác borult, és aztán nagyon lemaradt, később nem is a saját hajójában, hanem egy scupperen érkezett meg, a kajakját pedig Laura hozta be. A még a stégen tartózkodók megkérdezték, mi történt? Az edző (Laura) szerint Alek lusta volt visszaevezni, ezért szabotálta kajakozást. Alek természetesen más véleményen volt. Az "evil witch" (gonosz boszorka) Kaise (főállásban lifeguard) szándékosan lelökte a scupperről, amikor ő próbálta kiönteni a vizet, majd beszállás közben a másik "evil witch" Laura szándékosan ellökte a hajóját, emiatt belepottyant újfent a tóba. Mindezt természetesen nagy hangon és nagyon viccesen előadva, miközben Laura és Kaise adják alá a lovat.
A Hilltop nevű nagy kabin mellett van egy fél kosárpálya, ahova pár napja szereltek fel új palánkot. Eddig nem nagyon dobáltak a srácok, de ma többen is beálltak, mert amikor lehet, én játszom. Kisvártatva négyen nyomtuk, sikerült is rábeszélni őket egy meccsre. Én Ivánnal lettem, míg az ellenség David és Vlad. Ők ugye tizenévesek, így jelentős fizikai előnyben vagyok - ne röhögj, tényleg kisebbek, - ezért úgy döntöttem, nem nagyon fogok dobni, csak passzolni. Azt ők úgy sem szeretnek, itt mindenki (úgy értem akárhol láttam eddig "grund-kosarat") egyedül akar megoldani mindent. Egész jó kis játék alakult ki, rövidesen még vagy nyolc gyerek ácsorgott a partvonalnál. Ez elég nagy nyomásnak bizonyult egy "bajnokság" kialakításához, két fős csapatokkal. Én továbbra is Ivánnal, mi játszottuk az első meccset, nyertünk, mert Iván szórta a kosarakat. Szünetben Aiyival és Joanneval játszottunk. A második mérkőzés sajnos nagyon rövid ideig tartott. Az egyik fordulásnál könyökkel sikerült orrba vágnom Deant... Patakokban folyt a vére, ráadásul jól fájt is neki. Szegény srác, féltem, hogy eltörött, de szerencsére pár perc után elmúlt minden baja. Lehet, hogy nem kéne ilyen kicsikkel játszani? Igaz, a csapattársa viszont magasabb volt nálam.
Aiyikám alszik, mint akit leütöttek, időközben megérkezett Ron, aki ma itt alszik, Mielőtt lefeküdt volna, mesét egy történetet. Felhívta egy ügyfele, hogy szétesett a zuhany és kéne neki egy javítás. Másnap, amikor kiérkezett, a néni dühösen fogadta, hogy neki nem kell az a gagyi légkondi, amit nemrég vett. Ron persze javasolta, hadd vessen rá egy pillantást, hiszen vadi új légkondikról van szó. Csodálkozva látta, hogy az egyik 95 a másik 90 fokra van állítva (32 és 35 fok C). Meg is kérdezte, miért? A válasz érthető, az egyik szobában nagyobb hideget akart. Nade miért 90 és 95? "Hát, mert minél nagyobb a szám, annál jobban hűt!" Nem kell gyártani a legendát az ostoba amerikaiakról, születik az magától is.
Péntek: Tegnap éjszaka ugye itt aludt Ron, rendes amerikai, nem is bírta a meleget, hozott magával egy éktelen ventilátort, amit bekapcsolt, miután én elaludtam. Noná, hogy felébredtem és nem tudtam a zajban újra elaludni. Szerencsére eszembe jutott Csilla története a stégen való alvásról, így fogtam magam a hálózsákommal leballagtam a stégre, van vagy 8 méter. Még ott is hallottam azt a qva fant, úgyhogy vissza a füldugóért. Mielőtt bedugtam volna, fülelni kezdtem. Más egyéb zajokat is hallani. Az egyik asszem az autópálya, de a vonat is lehet. Kicsivel 6 előtt ébredtem, pont jókor, a Nap még épp nem bújt ki a hegyek mögül. Gondoltam le kéne fotózni, de aztán megtartottam magamnak és csak kicsit később mentem be a kameráért. A szokásos reggeli kévét is a stégen költöttem el. Ha most irigyelsz és orrba akarsz vágni, azt megértem...
Említettem a bizottságokat. Én ugyan nem vagyok tagja semminek, de a Nagy Házban levő ping-pong asztal lábát szívesen rendbe tettem volna. A már említett Ront kértem, hogy segítsen, mert bár mérni tudok, elképzelésem nincs a különböző anyagok elnevezéséről. Egy "andráskeresztet" kellett volna felrakni a lábakra és minden megoldva. Sajnos Ronnak beindult a fantáziája és rábeszélte Scottyt, hogy vegyen egy akármilyen asztalt, majd annak a a tetejére ráerősítik a ping-pong lapokat. Nagyobb összeget fel mertem volna tenni, hogy előbb dől össze az asztal, mint érkezik meg az új tartó szerkezet. A mai nappal a lábak meg is adták magukat, a pénzt a 3453245-2435782 számlaszámra kérem átutalni, köszönöm. Hülyeségért az emberek itt sem mennek a szomszédba.
Épp klotyóra indultam, amikor Csilla jelent meg fal fehéren, Aiyi kezét szorongatva, miközben a gyerek a nyöszörgő, nem kamu sírást adta elő. Kis feleségem rémülten közli, hogy egy bogár mászott bele a gyerek fejébe, ő még sosem látott ilyet és itt a világvége. Na mondom, ennek fele sem tréfa, mi a rák lehet? Nemrég olvastam, hogy egy kisgyereknek belement a fülébe egy molylepke és alig tudták kiszerelni, szóval horrorisztikus képek jelentek meg a szemem előtt. Amikor megláttam, hogy csak egy nagyra nőtt kullancs van a fejében, akkor a helyzet komikuma majdnem röhögést váltott ki, de jobb, hogy visszatartottam. Balga módon kijelentettem, hogy kell egy csipesz, Csilla már szaladt is. Kisvártatva a fél tábor ott állt körülöttünk, és mindenki osztotta az eszet, hogy azonnal dokihoz kell menni, mert kiszedi és ad antibiotikumot és különben is megmenti a gyerek életét. Esélyem sem volt kiszedni, pedig a családban én vagyok a specialista. (Ráadásul a wikipédia szerint is minél előbb ki kell szedni, nem kell dokira várni...) Ekkor már a gyerek úgy üvöltött, mintha a haját téptem volna. OK, akkor irány a doki. Megint kaptunk sok okos tanácsot, szerencsére ott volt Jan, a nagyszájú lengyel, aki helyi srác és a felesége telefonon elmondta, hogy hova is kell menni. Hiába, a helyismeret mindig előny, meg hát neki van 2 gyereke, szóval rutinos. Az az előnye megvolt a kocsiútnak, hogy Aiyi lenyugodott. A rendelőt is érdemes volt meglátogatni. NY városában egyetlen ilyen tiszta, kulturált hely sem létezik. Suffern városkába mentünk, egyre jobban tetszik a környék. Tán mondani sem kell, hogy a doki néni ugyancsak csipesszel szedte ki a kullancsot... Jan a lelkemre kötötte, hogy hívjuk fel, mi volt. Helyette inkább meglátogattuk, ő Sloatsburgban lakik és ha már ott voltunk, akkor megnéztük az alpe de huez-i szakaszt. Mit mondjak, nem volt gyenge, a gyerek is jól van, a kullancsot analizálják#, hogy nem hordozott-e kórt, szóval minden rendben.
Vasárnap:
Aiyikám alszik, mint akit leütöttek, időközben megérkezett Ron, aki ma itt alszik, Mielőtt lefeküdt volna, mesét egy történetet. Felhívta egy ügyfele, hogy szétesett a zuhany és kéne neki egy javítás. Másnap, amikor kiérkezett, a néni dühösen fogadta, hogy neki nem kell az a gagyi légkondi, amit nemrég vett. Ron persze javasolta, hadd vessen rá egy pillantást, hiszen vadi új légkondikról van szó. Csodálkozva látta, hogy az egyik 95 a másik 90 fokra van állítva (32 és 35 fok C). Meg is kérdezte, miért? A válasz érthető, az egyik szobában nagyobb hideget akart. Nade miért 90 és 95? "Hát, mert minél nagyobb a szám, annál jobban hűt!" Nem kell gyártani a legendát az ostoba amerikaiakról, születik az magától is.
Péntek: Tegnap éjszaka ugye itt aludt Ron, rendes amerikai, nem is bírta a meleget, hozott magával egy éktelen ventilátort, amit bekapcsolt, miután én elaludtam. Noná, hogy felébredtem és nem tudtam a zajban újra elaludni. Szerencsére eszembe jutott Csilla története a stégen való alvásról, így fogtam magam a hálózsákommal leballagtam a stégre, van vagy 8 méter. Még ott is hallottam azt a qva fant, úgyhogy vissza a füldugóért. Mielőtt bedugtam volna, fülelni kezdtem. Más egyéb zajokat is hallani. Az egyik asszem az autópálya, de a vonat is lehet. Kicsivel 6 előtt ébredtem, pont jókor, a Nap még épp nem bújt ki a hegyek mögül. Gondoltam le kéne fotózni, de aztán megtartottam magamnak és csak kicsit később mentem be a kameráért. A szokásos reggeli kévét is a stégen költöttem el. Ha most irigyelsz és orrba akarsz vágni, azt megértem...
Említettem a bizottságokat. Én ugyan nem vagyok tagja semminek, de a Nagy Házban levő ping-pong asztal lábát szívesen rendbe tettem volna. A már említett Ront kértem, hogy segítsen, mert bár mérni tudok, elképzelésem nincs a különböző anyagok elnevezéséről. Egy "andráskeresztet" kellett volna felrakni a lábakra és minden megoldva. Sajnos Ronnak beindult a fantáziája és rábeszélte Scottyt, hogy vegyen egy akármilyen asztalt, majd annak a a tetejére ráerősítik a ping-pong lapokat. Nagyobb összeget fel mertem volna tenni, hogy előbb dől össze az asztal, mint érkezik meg az új tartó szerkezet. A mai nappal a lábak meg is adták magukat, a pénzt a 3453245-2435782 számlaszámra kérem átutalni, köszönöm. Hülyeségért az emberek itt sem mennek a szomszédba.
Épp klotyóra indultam, amikor Csilla jelent meg fal fehéren, Aiyi kezét szorongatva, miközben a gyerek a nyöszörgő, nem kamu sírást adta elő. Kis feleségem rémülten közli, hogy egy bogár mászott bele a gyerek fejébe, ő még sosem látott ilyet és itt a világvége. Na mondom, ennek fele sem tréfa, mi a rák lehet? Nemrég olvastam, hogy egy kisgyereknek belement a fülébe egy molylepke és alig tudták kiszerelni, szóval horrorisztikus képek jelentek meg a szemem előtt. Amikor megláttam, hogy csak egy nagyra nőtt kullancs van a fejében, akkor a helyzet komikuma majdnem röhögést váltott ki, de jobb, hogy visszatartottam. Balga módon kijelentettem, hogy kell egy csipesz, Csilla már szaladt is. Kisvártatva a fél tábor ott állt körülöttünk, és mindenki osztotta az eszet, hogy azonnal dokihoz kell menni, mert kiszedi és ad antibiotikumot és különben is megmenti a gyerek életét. Esélyem sem volt kiszedni, pedig a családban én vagyok a specialista. (Ráadásul a wikipédia szerint is minél előbb ki kell szedni, nem kell dokira várni...) Ekkor már a gyerek úgy üvöltött, mintha a haját téptem volna. OK, akkor irány a doki. Megint kaptunk sok okos tanácsot, szerencsére ott volt Jan, a nagyszájú lengyel, aki helyi srác és a felesége telefonon elmondta, hogy hova is kell menni. Hiába, a helyismeret mindig előny, meg hát neki van 2 gyereke, szóval rutinos. Az az előnye megvolt a kocsiútnak, hogy Aiyi lenyugodott. A rendelőt is érdemes volt meglátogatni. NY városában egyetlen ilyen tiszta, kulturált hely sem létezik. Suffern városkába mentünk, egyre jobban tetszik a környék. Tán mondani sem kell, hogy a doki néni ugyancsak csipesszel szedte ki a kullancsot... Jan a lelkemre kötötte, hogy hívjuk fel, mi volt. Helyette inkább meglátogattuk, ő Sloatsburgban lakik és ha már ott voltunk, akkor megnéztük az alpe de huez-i szakaszt. Mit mondjak, nem volt gyenge, a gyerek is jól van, a kullancsot analizálják#, hogy nem hordozott-e kórt, szóval minden rendben.
Vasárnap:
* 38,9. Hmmm... Nem is olyan meleg...
# Elvileg nem volt fertőzött a kullancs
# Elvileg nem volt fertőzött a kullancs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése