Sarki maci

New Yorkban sok érdekes dolog van, szórakozási lehetőség, park, koncert, bla-bla. Tegnap éjszaka a Time Square dugig volt emberekkel, egy fiú ott kérte meg a kedvese kezét, persze a tv közvetítette, nyomták a zenészek, majd a polgármester indította el az idő labdát, ami a brit idő labdákhoz hasonlít, némiképp eltérő funkcióval. Mi természetesen szolidabb körülmények között adtuk elő Szilvesztert, itt Forest Hillsben még petárda durrogtatás sincs, csendesen-kellemesen telt az éjszaka. Ma reggel azonban verőfényes napsütésre ébredtünk, útra is keltünk Coney Island felé, utunk a Verrazano-Narrows híd alatt ment el. Erre eddig még sosem jártam, pedig kellett volna, mert Brooklynnak olyan része, ahol gondolkodás nélkül laknék. A tengerparti házakról rálátás a hídra és a nyílt tengerre, szép rendezett környék, mindössze egy probléma akad, iszonyat drága. 

A Verrazano hídról még nem ejtettem szót, pedig megéri. Részemről nem vagyok nagyon hanyatt esve az amerikai építészettől, mert nem igazán vannak szép épületek. Félreértés ne essék, nagyon tudnak építeni, de inkább csak "nagyot", meg műszakilag zseniálisat. Természetesen az Empire State Building-et akkor és úgy felépíteni bravúros teljesítmény volt, de ettől még nem lett tetszetős az épület, hanem "csak" impozáns. A Verrazano-Narrows Bridge viszont gyönyörű és gondolom nem lep meg senkit, hogy amikor felépítették, akkor a Világ legnagyobb hídja volt. Lehet, hogy azért is tetszik, mert a mai Erzsébet hídra nagyon hasonlít, csak hát kicsit nagyobb. Mondjuk az Erzsébet hídnak nincs mit szégyellnie, mert szintén volt világcsúcstartó volt, de az egy másik történet. A Verrazano viszont annyira hatalmas, hogy állítólag NY mind az öt nagy városrészéből (Bronx, Brooklyn, Manhattan, Staten Island, Queens) lehet látni. Manhattanre innen van a legszebb rálátás, mindenképp érdemes keresztül autózni rajta, ha valaki NY-ban jár. Meg kell hagyni, hídépítésről tudnak valamit, a Brooklyn Bridge-t rengeteg filmben látni, mindenki fotózza, és a Queensboro Bridge-en is rengeteg autós üldözéses jelenetet vettek fel, ráadásul alatta elhaladva érzi az ember igazán, mennyire Gotham városában jár.

Még a híd előtt láttam egy jó képet, sajnos vezetés közben nem tudtam fotózni, de itt van két link, az egyik térkép, a másik pedig egy kép. Vágányok egyenesen a tengeröbölbe futnak bele, gondolom ki- és berakodásnál kicsit egyszerűbbé teszi a dolgokat.

Verrazzano-Narrows Bridge

Ahogy megérkeztünk Coney Islandra, sikeresen leparkoltam a kocsit, ez nekem elég ritkán szokott összejönni, most jó helyen álltam meg. Kivettük a kocsiból a dolgainkat és elindultunk a "board walk"-on. Ez a tengerparton fával, néhol betonnal borított sétáló utca, ahol persze bicajjal, gyalog, babakocsival és minden egyéb elképzelhető nem motoros eszközzel közlekednek. Mi is elindultunk nyugati irányba, célunk a Polar Bear Club szokásos január elsejei lubickolását megnézni. Ahogy sétálunk, egy jól öltözött, középkorú, afroamerikai bácsi megkérdezte, hogy merre találja ezt az eseményt. Csilla mondta neki, én pedig megkérdeztem, hogy ő is akar-e úszni? Jót nevetett, és azt mondta, gondolod, hogy akkor ilyen ruhában jöttem volna?? Amikor odaértünk, akkor már Csilla teljesen belelkesedett, hogy Geri milyen jót fog úszni. Én még nem határoztam el magam teljesen, de ahogy sétáltunk a víz felé Csilla közölte, ha nem fürdök, akkor a "Karácsony Hős" helyett ezentúl a "nagyszájú kiscsávónak" fog hívni, kb életem végéig. Fürödtem már hidegben, egyszer valamikor októberben Amszterdam mellett, de hát ma mégis csak január elseje van. Az viszont jó jelnek ígérkezett, hogy egy elkapott beszélgetésben valaki azt állította a víz 15 fok körüli. Az nem is olyan hideg. Ahogy leértünk, csak elszántam magam, és nekivetkőztem. A cipőből kilépve meglepve tapasztaltam, hogy a homok nem olyan hideg, mint gondoltam, így aztán bizakodva vágtam neki a tengernek. Szépen besétáltam és uccu neki, ugrottam egy fejest, majd egy, azaz 1 darab pillangó kartempó után indultam is kifelé. Nem mondom, hogy én voltam bent a leghosszabb ideig, de a képeken látszik, hogy azért páran nálam rövidebb idő alatt abszolválták a feladatot. A Muter váltig fogadkozott, hogy ő is megmártózna, persze fürdőruha nem volt nála, azért szívesen megnézném, amint beveti magát hetven évesen a habok közé. Aiyinak is nagyon tetszett a vetkőzés, ezért ő is mezítláb mászkált egy kicsit :-).

Szép lassan elindultunk hazafelé, be akartunk ugrani egy török kajáldába, de sajnos időközben bezárt,  vagy elköltözött, szerencsére megláttunk egy indiai étkezdét, ide ültünk be. Az indiai azért vicces, mert Csilla még tavaly a születésnapomra megígérte, hogy elmegyünk indiaiba, de sosem jött össze. A múlt héten pl bementünk egy helyre, nagyon jól nézett ki, de teljesen üresen állt, közölték is a pincérek, hogy ők ilyenkor 2 órára leállnak és csak 5-kor nyitnak újra... Elsőre elég lehangoló volt ez a hely is, egy kicsi indiai hangulatot sem éreztünk, de legalább a kiszolgálás borzalmasan alakult. Nem a szokásos new yorki tempó, semmi "egyből odamegyünk és megkérdezzük mit akarnak". Szerencsére a kaja nagyon jó volt, még ha nem is a gasztronómia csúcsa. Mindannyian lencse levessel kezdtük, mert itthon csak egy konzerv van, miután elfelejtettem alapanyagot venni... Lényeg, hogy idénre is biztosítottunk az anyagi jólétünket.

Készítettem pár képet.