Zöldkártya interjú

Szokás szerint nem arról írok, amiről eredetileg terveztem, gondolom nem meglepő. Történt ugyanis, hogy ma meglátogattunk az USCIS (Junájtid Sztétsz Szitizensip end Immigrésön Szörvisziz) vagyis bevándorlási hivatal közeli irodáját. Ez az interjú arról szól, hogy bizonyítsuk a mi házasságunk nem kamu, érdek, vagy ilyesmi, hanem valódi. Az idézést már egy hónapja megkaptam. Szépen leírták mit kell vinnem. Kicsit gyanús volt, hogy szinte szóról-szóra ugyanazok, mint amiket az igénylés leadásakor be kellett adnom. Ezekkel miként fogom igazolni a házasságunk valódiságát? Na mindegy, a fotókat azért összekészítettük, csekkfüzet, amin szépen ott van a nevem.

Ha már láttál bevándorlással kapcsolatos filmet, akkor nem lesz nehéz elképzelni az épületet: kicsit lepukkant bevásárlóközpont méretű fehérre meszelt épület, faarcú biztonsági emberek, minden rendezetten, gördülékenyen megy. Az idézés átadása után a "C" szekcióban kellett helyet foglalni, majd pontban 10-kor jött egy pasi, felolvasta a neveket és sorba állította a delikvenseket. Miután végzett, elindította a menetet, ami egy szakasz katonát megszégyenítően menetelt fel az első emeletre. Itt egy kulturált váróteremben csüccsentünk le. Elég kellemesen indult a dolog, szólították az első párt, egy szimpatikus, mosolygós, de tartózkodó öltönyös fickó üdvözölte őket. Aztán jött egy nagyon vidám néni, kézfogás a családtagokkal, "nájsztumítju" mindenkinek. Gondoltam nagy kalamajka nem lehet ez az egész. Aiyi szokásához hűen most is otthonosan érezte magát: segített az amúgy önműködő ajtónak becsukódni. Persze minden arra jövő hivatalos arc aggodalmaskodott, hogy a gyerek majd jól becsípi az ujját, de hát neki esze ágában sem volt ilyesmi, viszont el kellett csapni az időt valahogy. Csilla mondta is, "nem értik ezek a felnőttek, hogy az nem kalap, hanem a kígyó megette az elefántot." Több kisgyerek is volt, az egyik rendesen visított is, persze Aiyinak sem kellett több, elkezdett izegni-mozogni. Nehogy nagy hacacáré legyen Csilla elment sétálni vele. Persze alig álltak fel jött egy mogorva néni és belevernyogott a levegőbe:

- Lazlo.

Így. Ennyi. Semmi miszter, vagy mittudomén, ami itt elég fura, mert bár az amcsikat szokás mindenfélének elmondani, azért hivatalos helyen elég udvariasak szoktak lenni. No mindegy, voltam én katona, nagy lelki megterhelést azért nem jelentett, de nem vettem jó előjelnek. Persze magyarázkodással kellett kezdeni, hogy az asszonka elcsatangolt a gyerekkel egy kis kedélycsillapító sétára, gondolhatod milyen nézés volt a válasz. Miután elhelyezkedtünk a néni belekezdett a kérdezésbe: mióta ismerem Csillát? Korábban jó tanácsként mondták, hogy nem szabad mellébeszélni, mert itt aztán mindent kiderítenek, még az is lehet jobban tudják a történteket, mint én. Ennek megfelelően mondtam, hogy tizenéves koromtól. Mire azt mondta úgy érti a kapcsolatunk mikor kezdődött... Izé...

Csilla októberben jött ki, én meg márciusban, afelől érdeklődött, mi történt a két időpont között. Elkezdtem mesélni miként próbáltam a cégen belül állást találni az itteni irodában, de ez nem érdekelte, inkább kiselőadást tartott arról, hogy mi a hivatalos útja egy ilyen házasságnak... Ahogy haladtunk a kérdésekben, eljutottunk a bankszámlához.

- Van-e közös bankszámlánk?

- Van.

Bólint.

- Van-e saját bankszámlám?

- Van.

Csúnyán néz.

- Bank neve?

- Citi Bank Hungary.

Mérges nézés.

- Úgy értem itt Ámerikában??? Itt vagyunk Ámerikában, csak ez számít!

Őőőőő... Izé... Akkó' mé' nem azt kérdezed, amire kíváncsi vagy? Amúgy meg nem mindegy, hogy hol van bankszámlám?? És ha egy svájci bankban, vagy éppen a Kajmán szigeteken vannak a megspórolt dollár százezreim? (jójó, millióim...). Csilla már rutinosabban válaszolt, hogy nincs. Persze van, hiszen szükség lehet forint alapú számlára, meg otthon mi a fenét használna...

- Hány hálószobás lakásban élünk?

- 1.

A lakással kapcsolatban érdeklődés közben jön a keresztkérdés:

- Ki fizeti a számlákat?

Hát, ugye becsületes gyerek vagyok, meg már feléltem a forintocska tartalékomat, szóval:

- She.

Mármint Csilla, hiszen ő dolgozik. Kicsit később:

- Ki tölti ki a csekkeket?

- Én.

Na ezen értetlenkedett pár percet. Pedig pofonegyszerű, a papírmunka az enyém... Az egésznek csak az volt a jelentősége, hogy megkérdezze mennyi a kecó bérleti díja...

- Él-e más rokonom jueszéjben?

- Igen, nagybácsi, nagynéni.

- Ők tudnának engem támogatni? (petíciót benyújtani... ez az, amivel Csilla folyamodott, hogy maradhassak.)

Hááá, mondom: - Nem tom, nem kérdeztem tőlük...

- Nönö... Olyan rokon kell, aki nyújthat be petíciót, mármint anya, apa, tesók.

Csókolom, akkó' talán tessék ezt kérdezni...

- Ja nem, olyan nincs...

- Volt-e tagja katonai szervezetnek, kapott-e katonai kiképzést?

Gondoltam most vigyázz Geri, jön a csőbe húzás!

- Igen.

Nézi a papírokat, majd:

- Akkó' méénem azt írta be?

Azért itt megingott a felkészültségbe, meg "mimindenttudunk"-ba vetett hitem...

- Őőőő, azt írtam be, még egy külön lapon le is írtam, hogy akkoriban kis hazámban kötelező volt az ilyen mulatság... (A másolaton ellenőriztem, jól írtam be...)

Szerencsére legalább azt a lapot megtalálta... Azon már meg sem lepődtem, hogy pár dolgot többször is megkérdezett, biztos azzal akart jól kizökkenteni a magabiztos válaszaimból. Aztán jött a banális kérdés:

- Kedves neje mikor született?

Mire ezt kitaláltam, leizzadtam rendesen. Persze tudom mikor született, csakhogy amíg mi normálisan év/hó/nap sorrendben írjuk az dátumokat, addig az angolok nap/hó/év sorrendben, és hát az amcsik szeretik a változatosságot, szóval itt a sorrend hó/nap/év... Gondolhatod, mire összeraktam a megfelelő permutációt...

A vége felé Aiyi már rendesen rendetlenkedett, kellemes volt megszabadulni az egyébként nagyon is antipatikus nénitől. Nem is ellengyógyszerész, inkább rosszindulatú. Ahogy ballagunk lefelé a lépcsőn, Csilla megjegyzi egy hálószoba és egy gyerekszoba. Jójó, de gyerekszobát nem kérdezte, csak a hálószobák számát. Meg Csilla szerint nem is ezeröt a pecó, hanem ezerhárom, mert kétszá' a garázs. Igaz, ugyanazon a számlán fizetjük... Meg hogy ki a fene gondolta arra, hogy Csilla munkaszerződése bizonyítja a kapcsolatunk valódiságát? Mert ezt kérte a boszi, persze nem volt nálunk...

Szóval kicsit felpaprikázta magát Csilla is, de a kocsinál már röhögve abban maradtunk, hogy mielőbb el kell kezdenem dolgozni, mert kell a lé a fellebbezésre :-D

Utóirat: még mielőtt valaki belém köt a dátumok helyes leírásával kapcsolatban: ha sorba rendezel, akkor az évszám az első rendezési szempont, így ez csak nálunk látszik rendesen.

Utóirat kettő: az előzőhöz kapcsolódik a névsorrend, illetve elnevezés. Az amcsik rafináltan "förszt ném"nek és "lászt ném"nek hívják a neveket. Mármint keresztnév és családi név. Persze a sorba rendezéshez hogy, hogy nem, ismét csak a mi sorrendünket használják, vagyis felcserélik a neveket és vesszővel választják el (hogy lehessen tudni, itt csere volt...) Jól is néz ki minden nyomtatvány, mert úgy kezdődnek: "lászt ném"... Azt már ki sem fejtem, hogy ilyenkor persze a lászt a förszt, szóval megint egy okos elnevezés.

Találtam érdekes adalékot a mértékegységekhez, de azt majd később.

Frissítés: Na, mindezen szívatások után a mai nappal kézhez kaptam a zöldkártyát!